I want him! ~ 3. rész

Korán reggel dobott ki az ágy. Kezeink már rég nem értek egymáshoz. Ő a másik oldalára fordulva aludt. Halkan kikeltem az ágyból, és a fürdőbe indultam. Szörnyen néztem ki! Minden reggel ronda vagyok, de most még a szokásosnál is csúnyább! Gyorsan elintéztem a reggeli teendőimet, és mivel úgy gondoltam, hogy JiWont nem keltem fel reggel fél hétkor, elkezdtem a még mindig érintetlen bőröndjeinket kipakolni. Elvégre mégis csak itt leszünk egy hétig, ha JinHwanék nem gondolják meg magukat, és még két hét után is itt tartanak. Óvatosan borítottam oldalára a bőröndjeinket, és még a levegő vételnél is halkabban nyitottam ki őket. Az enyém úgy, ahogy még rendben volt, ezt szépen visszahajtogattam a repülős szétpakolásunk után. Az övé viszont már össze volt túrva. Egy valami mégis csak kibökte a szemem a nagy rumliban. Egy papír volt az egyik farmerja zsebében, amire időpontok, helyszínek és programok voltak felírva. A tegnapi kísértetiesen összeesik azzal, amit mi csináltunk. Ez lenne a program listánk? De miért nála van? Egyáltalán miért adták neki oda? Ez nem egy meglepetés utazás volt? A földre huppantam a guggolásból, és úgy olvasgattam tovább a papírt. Mára csak "T" betű volt írva, és mellé egy hullámos, vízszintes vonal volt rajzolva. Na jó, felkészültek arra, hogy megtalálom! Nagyon rossz vagyok az ilyen rövidítésekben. Holnapra valami "vid.p."  volt előjegyezve. JinHwannak és JiWonnak külön jelrendszeres kommunikációja van?

- Te mit csinálsz? - kel fel JiWon is, valószínűleg az őt érintő friss napsugarak miatt.

- Én? Hát ööö... - nézek rá nagy szemekkel az ijedtségtől.

- Miért kutakodsz a bőröndömben?

- Én-én csak ki akartam pakolni a cuccainkat! - dadogom még mindig a földön ülve.

- Mi az a kezedben? - tépi ki ujjaim közül a papírt - Ja, csak ez. - mosolyodik el, mert tudja, hogy egy mukkot sem értettem az arra felírtakból - Ha már ott vagy, vedd már ki a piros pólóm és a fekete nadrágom. Köszi! - megy be a fürdőbe.

- Persze, megkeresem. - bambulok még mindig magam elé a tudatlanságtól. Hallottam, hogy megint zuhanyzik. Kaptam az alkalmon, és felhívtam JinHwanékat.

- HanBin, tisztában vagy vele, hogy alig múlt el negyed nyolc? - hallom álmos hangját.

- Őszintén válaszolj! JiWon tudta, hogy eljövünk?

- Hogy mondod ChanWoo? Igen, megyek! Figyelj, engem most ChanWoo keres, de itt van JunHoe, vele tudsz beszélni. - mondja és átadja a telefont gondolom a még mellette alvó párjának.

- Mi van? Ki az? - hallom a nem épp szívélyes köszöntést - Igen?~ - nem tudom, mit súghatott neki JinHwan, de hirtelen felkelt, és egy barátibb, inkább olyan nyalizós hangnembe váltott.

- JunHoe, JiWon tudta, hogy eljövünk?

- Dehogy tudta! Honnan veszed ezt?

- Találtam az egyik nadrágjában egy cetlit, amire a programjaink voltak ráírva.

- Honnan tudod, hogy azok a ti programjaitok?

- A tegnapi időpont egybevág a bungee jumpingal! - akadtam ki.

- Véletlen! Ez még csak a második nap! Talán ő mondta, hogy azok a programok? Vagy rá volt írva a papírra? És amúgy is, miért nyúlkálsz a bőröndjébe?

- Ő is ugyanezt mondta!

- És mit olvastál azon a papíron, hogy annyira kibuktál, hogy felhívtál minket ezen a szép reggelen? - hallottam ahogy az állítólag ChanWoonál tartózkodó JinHwan szinte már dorombol neki, mint egy kiscica.

- Nem tudtam elolvasni semmit, mert tele volt rövidítésekkel meg jelekkel.

- Akkor meg miért parázol?

- JunHoe, tegnap bungee jumpingon voltunk! - akadok ki véglegesen.

- Tudom. Az én ötletem volt. - válaszolja halál nyugodtan, miközben hallom JinHwan akaratlan sóhajtásait.

- Inkább leteszem... Nem akarom végig hallgatni a reggeli akciótokat. - erre már nem kaptam visszajelzést, csak kinyomott.

- Te nem öltözöl? - jön ki JiWon a fürdőből már útra készen - Mindjárt indulnunk kell, nem mondtam?

- Hova megyünk? Tudod?

- Nem, csak tegnap este mondták még, hogy reggel korán indulunk... - mondja nekem háttal. Gyanús volt nekem, hogy ennyire kerüli a szemkontaktust. Próbáltam nem az előbbiekkel foglalkozni, és gyorsan témát váltottam.

- És hogy aludtál?

- Hát ööö... Jól... - válaszolja még mindig háttal nekem. Látom, hogy fülei belevörösödnek a kérdésbe. Megmosolygom őt, mert aranyosan próbál barátkozni a gondolattal, hogy meleg. Bár tudom, hogy ez még nem most lesz, de jól esne tőle is hallani, hogy érez valamit. Megértem valahol, mert nekem se volt könnyű azzal szembesülnöm, hogy szeretem őt, de a tegnapi játéka nem esett valami jól. Többször nem hiszem, hogy kibírnám!

***

- JiWon, a múltkor, mikor így bekötötték a szemem, elküldtek egy szigetre, szóval ne játszadozzunk ilyenekkel! - nyafogom újból a sötétben tapogatózva. Utálom az ilyen játékokat! Kiskoromban mindig ezt kellett játszanom a testvéremékkel, és a barátainkkal.  Azoknak a játékoknak mindig valami törött tárgy, rosszabb esetben törött csont lett a vége.

- JiWon? Hallod? Vedd már le! JiWon? - veszem le én a kendőt, mert nem kapok választ. Kint vagyunk a parton. Ő egy nagy sziklán áll, és bámul a messzeségbe. Furcsa volt. Még sosem láttam ilyennek. Kicsit mintha sírt is volna. Engem teljesen elfelejtett. Felőle ott maradhattam volna bekötött szemmel, és kalimpálhattam volna, mint egy hülye. Nem akartam megzavarni, nagyon elgondolkodott valamin. Csendben léptem oda mellé, de nem álltam fel a sziklára.

- Mindig ide jöttünk ki a családommal, mikor kicsi voltam. Azt hittem, ezt a sziklát már rég arrébb görgette innen a víz... De nem. Még mindig itt áll, ahogy akkor is... - nézett le a talpa alatt lévő gyerekkori emlékre, miközben az első könnycsepp kihullott a szeméből.

- Visszamenjünk esetleg a hotelba, vagy mi esne most jól?

- Egy ölelés... - néz rám könnyes szemeivel - De gyere te is ide fel! - nem tudtam, mi ez a szoros kötődés a sziklához, aztán megláttam. Bele volt vésve a szülei neve, és egy dátum. Gondolom ekkor járhattak itt először, és ők is ezen a sziklán ölelkezhettek, ahogy mi most.

- Itt találkoztak ők is először... - kezd mesélni, miközben a pólómba temeti arcát - Gondoltam, elhozlak ide, de érzékenyebben érint, mint azt gondoltam. Ezen a héten mentem volna anyumékhoz látogatóba, de el lettünk ide küldve, és még felhívni sem merem őket.

- Miért nem beszélsz velük? Biztos nem haragudnának meg érte!

- De már nagyon hiányoznak! - sírt tovább. A pólómon már egy rettenetesen nagy könny folt volt, de nem bántam. Utálom őt sírni látni!

- Felhívjuk együtt? - ajánlom fel az ötletet.

- Ne! - rázza fejét - Nem ezért vagyunk itt! - enged el az ölelésből, és letörli könnyeit - Gyere, megmutatom,  mi a mai program. - leugrott a szikláról, és nyújtotta a kezét segítségül. Egy virágokkal teli helyre sétáltunk. Nagyon szép volt. Egy egész tenger mennyiségű rózsaszín virág tömeggel álltunk szemben.

- Itt fogunk ma kicsit sétálgatni! - szembesített a tényleges tervvel.

- JiWon, ez a hely csodálatos!

- Örülök, hogy tetszik! - nézett rám, ismét valahogy máshogy. Én csak bámultam körbe-körbe a tájat, miközben sétálgattunk. Nem néztem rá, de éreztem magamon tekintetét.

- Tetszik? - kérdezi tőlem, kicsit közelebb lépve hozzám.

- Nagyon! - mosolyogtam rá.

- Akkor remélem, hogy ez a látvány kicsikét gyorsabb haladással is elnyeri a tetszésed.

- Ezt nem értem... - vigyorgok kicsit kínosan.

- Gyere, megmutatom! - fogja meg a kezem, és letérünk az útról egy kis utcába. Két bicikli volt odakészítve nekünk, kormányain egy-egy karkötővel, amik össze voltak fűzve.

- Ez micsoda? - néztem rá kérdően. Elővette a telefonját, és onnan olvasta.

- Ez itt egy kis túra a szigeten. A karkötők arra vannak, hogy ne veszítsétek el egymást. Jó mulatást, a program kitalálói, ChanWoo és DongHyuk.

- És most összekötve kell bicikliznünk?

- Talán nem bízol bennem? - nézett rám vigyorogva - Tegnap mégis leugrottál velem...

- De bízok, csak...

- Akkor meg? - csapja kezemre a bilincs szerű ékszert. Lassan indult, de a végére egész szépen tudtunk összekötött kézzel bringázni. Csak élveztem, hogy arcomba vág a szél, és nem zavart, ha komplett idiótának néznek, amiért ordítozom. Senkivel nem nevettem annyit, mint ma JiWonnal. Nagyon jól éreztem magam. Egész nap csak tekertünk a szigeten a rózsaszín virágok között. Gyönyörű volt a látvány, nem akartam, hogy vége legyen.

- Most már álljunk meg egy kicsit! - kifulladva lihegi.

- De most miért? Már kezdtem élvezni! - nyafogom.

- Egész nap csak ezt csináltuk! - áll meg a biciklivel, ami akaratlanul engem is visszaránt - Szállj le! Mutatok még valamit! - engedelmeskedtem kérésének, és leszálltam az ideiglenes legjobb barátomról. Már a nap is lement, sötétedett.

- Gyere, elsétálunk odáig! - kulcsolta össze ujjainkat újból.

- Oké... - pirultam bele a kézfogásba. Már távolról feltűnt a hirtelen kivilágítás a parton, de nem tudtam, hogy az nekünk szól.

- Itt is volnánk! - állunk meg a hely előtt. Én csak leesett állal bámulom, hogy megint mit szerveztek nekünk. Egy nagy fehér vászon volt kifeszítve, előtte két babzsák és takarók, pokrócok, párnák.

- JiWon, ez micsoda?

- Egy kis filmnézés, ha benne vagy... Még mielőtt válaszolnál, a kedvenc filmed nézzük meg!

- Bármit is néznénk, azt mondanám, hogy igen! - ámulok még mindig - Ez csodálatos! - mosolyog meg.

- Vedd le a cipőd, és üljünk le! - így is tettünk. A film első negyed órájában már elálmosodtam, és úgy az első fél órában már el is bóbiskoltam. Éreztem, hogy fejem valami furcsa pózban áll, de lusta voltam már megmozdítani magam, hogy egy természetesebb helyzetben kerüljön.

- Milyen aranyos vagy! - hallom halk suttogását, és érzem, ahogy visszafordítja fejem az eredeti állapotba. Akaratlanul is hozzábújok, bár tudom, hogy el fog lökni magától. Éreztem, hogy egyre hevesebben ver a szíve, de nem utasított el. Megsimogatta a fejem, egy puszit nyomott homlokomra és újból összefonta ujjainkat.

- Jó éjt, HanBin! - ez volt az utolsó mondata, amit hallottam, utána már el is aludtam.