Because he can not be mine ~ 1. rész

Szombat. Végre. Legalább nem kell YuGyeommal beszélnem. Félek, hogy most nagyon megbántottam, és ha YuGyeomot megbántod, akkor hízeleghetsz, ajándékokat vehetsz, akkor is nagyon nehezen bocsát meg. Talán mégsem kellett volna elmondanom se Gyeomnak, se Ambernek, hogy mi is a problémám. És ha kitudódik valami folytán, én leszek a suli céltáblája. Engem fog mindenki piszkálni, talán még haza is utazom, ha ez lesz. Csengetnek. Basszus, tényleg, ma szombat van! Szombatonként át szokott hozzám járni Mark. Mark egy csendes lélek, évfolyam társam. Ő idén kezdett ebbe a suliba járni. Idősebb nálam, de bukott szegény. Jó fej gyerek, nincs vele semmi bajom. Úgy érzem, nagyon közel állok hozzá. Neki sincs sok barátja, de a lányok körében annál inkább elterjedtebb a híre. Haja festett szőke, magas, pont olyan, amilyet a mostani lányok keresnek. Már több ajánlatot is kapott, méghozzá a lánysuli legjobban kinéző egyedeitől, de ő mindet visszautasította. Talán ő is..? Sokat kombinálok! Szegény már harmadjára csenget, és el is kezdett esni oda kint az eső.

- Szia! Bocsi, csak teljesen kiment a fejemből, hogy milyen nap van ma. - egy pulcsit magamra kapva nyitok ajtót, azonban Mark ma nem érkezett egyedül. A szőkeség oldalán egy számomra ismeretlen fiú állt. Már láttam valahol, emlékszem erre az arcra, de mégsem tudom, ki ő.

- Nem gond, elvoltunk! - mosolyog rá az ismeretlen Markra, aki belepirul a kimondottakba. Szóval nem csak túlkombináltam a dolgokat. Jó tudni!

- Szép lakás! Egyedül élsz benne? - engedi magát beljebb az én kis birodalmamban, és jól felméri a helyzetet.

- JinYoung, kérlek! Megígérted, hogy nem fogod ezt csinálni! - szóval JinYoungnak hívják. Már tudom is, ki ő! Amikor beiratkoztam a suliba, akkor az igazgató őt kergette, mert lopott valamit a tanáriból. Engem fellökött, de utána fel is segített. Miatta lettem meleg. Ő volt az, aki megmozdított bennem valamit, amikor még senki se. Akkor még Jackson se volt a képben, és ha lett volna hozzá merszem, akkor talán most én állnék az oldalán, és nem Mark. Vajon tudja, hogy ki vagyok? Amikor felsegített aznap, akkor az igazgató elkapta, és még aznap ki is csapták a suliból. Talán Mark erre célzott azzal, hogy megígért neki valamit?

- Mark, attól még, hogy együtt vagyunk, tudod jól, hogy nem szeretem, amikor dirigálsz! Talán ő nem emlékszik rám! Szerintem frissítsük fel az emlékeit! - és azzal a lendülettel lökött fel. Felém mászott, és elkezdett ütlegelni. Mégis miért jött ő ide? Hogy megverjen? Az nem ért rá volna az utcán, vagy máshol? Most összevérezem a fehér szőnyegem!

- JinYoung, szállj le róla! Megígérted, hogy csak beszélsz vele, és nem esel neki! - hámozza le rólam azt a barmot.

- Miatta rúgtak ki! Megérdemli!

- Nem! - és a csendes, jó magaviseletű fiú kimutatta a foga fehérjét, így megmutatva a párkapcsolatuk tényleges alfa hímjét - Már vagy nyolcvanszor beszéltük meg, hogy az a te hibád volt! Nem Bam Bam lopott a tanáriból, hanem te! És fejezd be ezt a hangnemet, nem az öcséiddel beszélsz! Na, segíts neki, aztán menj! Majd felhívlak, ha lenyugodtál! - JinYoung azonnal ugrott, és mint aznap, felsegített. Szemét lesütve hagyta el lakásomat. Ez az esemény Marknak is kínos volt. Ma matekoznunk kellett, és a legegyszerűbb példánál is már elakadtunk.

- Mark, ha ma nem megy, akkor jövő héten duplázhatunk is, ha úgy jobb! Lásd be, így nem jutunk semmire!

- Nem, nem, bocsi... Csak tudod, ez így nekem most elég kínos. Én mondtam neki, hogy hozzád jövök ma, és az én ötletem volt, hogy jöjjön ő is.

- Nem ütött meg nagyon, a szőnyegből meg majd kimosom azt a kevés vért. Nem kell kínosan érezned magad! - ejtek meg egy lágy mosolyt, mert a sebtől  szám szélén nem valami fájdalommentes ez a kis mozdulat.

- Inkább tényleg duplázzunk a jövő héten! - szedi össze a cuccait - De te se nézel ki valami fényesen, és most nem a pofonokra célzok! Történt valami?

- Hát, igazából... - megvakarom a tarkóm - Van itt valami, de még YuGyeomnak se mondtam el...

- YuGyeom? Az a meleg kis srác, aki alattunk jár?

- Meleg?

- Tudod, a levelek JB-ék szekrényében, ilyenek...

- Nekem váltig állítja, hogy nem az..!

- Mindegy is! Visszatérve hozzád, mi is a probléma?

- Hát, én... Szerelmes lettem... - motyogom halkan.

- Komoly? És ezen mit kell annyira szégyellni? Ki a szerencsés? - nem válaszoltam, csak a padlóról a szemébe emeltem tekintetem. Nem akartam, hogy többet és előbb tudja, mint YuGyeom.

- Szóval ezért van kibukva a kis barátod! - vette a fel a pulcsiját. Mi van Gyeommal?

- Ezt hogy érted?

- Ma a busz csak a suliig hozott be, és ő meg ott ült bent az iskola udvarán magába zuhanva. Nem mentünk be hozzá, így is elkéstünk. De ha tudom ezt, akkor legalább rákiáltok, hogy meg vannak-e még az életfunkciói.

- Micsoda?!

- Nyugi, csak hülyéskedek! - tette vállamra kezét - Most megyek, van még mit elintéznem JinYounggal. Szerintem még YuGyeom is ott ül a suliban, menj be hozzá, és beszéljétek meg ti is a helyzetet. - fordult ki az ajtón.

- Mark, még egy percre! Te vagy JinYoung az, aki irányít?

- Ha fáradt vagyok, és ha nem viszi túlzásba, akkor ő, de minden más alkalomkor én. Majd megérted! - és mosolyogva elhagyja lakásom. Majd megértem? Kizárt, hogy Jacksonnál én irányítsak. Jacksonnál? Egyelőre YuGyeommal beszéljem meg a dolgokat, és az ő barátságát tartsam meg, aztán, majd ha nem nagyon veszi zokon, talán Jackson is következhet. Már ha meg merem majd csinálni...

Mihelyt a szőnyegemet beáztattam, és az arcomat is visszapakoltam az eredeti állapotába, elindultam a sulihoz. Ilyenkor szombaton az egész város nagyon aktív. Ilyenkor jut idő a nagy bevásárlásokra, az elfoglalt otthon dolgozó háziasszonyok most tudnak elintézni olyan hivatali ügyeket, mint a csekkek feladása, banki dolgok. Kezdetben nem értettem, miért áll minden második sarkon egy posta, és minden harmadikon meg egy bank, de ilyenkor mindegyik úgy néz ki, mintha valami híres ember lenne odabent, úgy meg van telve a hely. A busz, ami a sulinál rak le, hétvégén nem jár erre, így kénytelen vagyok lesétálni odáig. Nem azt mondom, lusta vagyok, de nincs olyan közel a suli, és ma még az utcák is tele vannak, ami csak lassítja a haladásom. Ez a nagy sürgés-forgás csak ma tart, holnap már senki sem lesz az utcákon. Vasárnap mindenki pihen. Olyankor csak a szerelmes párok mászkálnak, vagy a negy tesók hozzák le a kisebbeket a játszótérre, vagy rollerezni. Ez nem valami forgalmas utca, és itt már megszokták, hogy aktív a gyermek élet. Ezt már én is többször megtapasztaltam, amikor egymás után háromszor is majdnem elgázolt egy kis fiú a biciklijével, aztán kiderült, hogy hármas ikrek. Ambernek is van kisebb tesója, és mondta még előző héten, hogy ma jönnek hozzájuk az unokatestvérei, ami még négy hat év körüli gyereket takar, akikre neki kell vigyáznia. Rá is köszönök az utcán.

- Szia Noona! - integetek a lánynak, akiről mindenhonnan gyerekek lógnak.

- Bam Bam, most szépen gyere ide, és vedd le rólam őket! - láttam arckifejezésén, hogy nagyon elege van már most a gyerek zsivajból.

- Egy, kettő, három, négy, öt... Tessék Amber, most már szabad vagy! - veszem le róla a kölyköket, akik mint valami kellemetlen bogarak, kapaszkodtak rajta.

- Kösz! Már fájt tőlük a hátam! - egyenesedik fel a görnyedtségből - És te merre indultál ezen a szép szombati napon?

- Mark mondta, hogy látta Gyeomot, ahogy a suli udvarában ül, elég szomorkásan. A tegnapi után félek, hogy nagyon megbántottam, hogy nem mondtam el neki mindent, ezért most eldöntöttem, hogy tiszta vizet öntök a pohárba!

- Tetszik ez a határozottság, de ne menj el!

- Miért ne?

- YoungJae is odament! - YoungJae Amber unokatesója. Ő is JaeBumék bandájába tartozik, de mégis minek ment ő el YuGyeomhoz?

- Ez csak még egy ok, hogy én is ott legyek! Tudom, hogy rokonod, és hogy ő mégis más, mit JaeBumék, de akkor is féltem!

- Hát ha szeretnél, én nem tartalak vissza, csak jöjjetek vissza mind a hárman épségben, legalábbis kívülről!

- Megígérem! - és azzal elkezdtem futni az iskoláig. Egy nénit, aki szatyrokkal ügyeskedett az utcán majdnem fellöktem, de megérte, mert YoungJaeval egy időben értem oda YuGyeomhoz. Egy fa mögött bújtam el, és onnan hallgattam a beszédüket.

- Mi a baj pisis? - szól oda YoungJae a síró Gyeomhoz.

- Bam Bam szerelmes, és nem árulja el kibe...

- És félsz, hogy nem te vagy az, ugye?

- Én nem is tudom... - törli ki a könnyeket a szeméből - Ha félnék is ettől, akkor sem neked mondanám el! - váltott egy indulatosabb hangnemre.

- Mielőtt még nekem esnél, tudd, hogy valakinek mindig is számítottál! - körülnézett, hogy látja-e valaki őket, és megcsókolta YuGyeomot.

Because he can not be mine ~ Prológus

Csak egy pillanat volt. Egy pillanat alatt rabul ejtett a tekintetével. Nem tudom, miért tetszett meg ennyire, ő teljesen más, mint én. Ő az a tipikus macsó gyerek, én pedig egy magas, vézna senki vagyok. Még csak nem is nézek ki jól, nem is vagyok koreai. Ő sem annak a földnek a szülöttje, ahol most állok, de ő akkor is szebb nálam. A lányok körében népszerű, és csak miatta szöknek át a szomszédból ebbe a kan szagú kócerájba, ahova női nemű lénynek nem is szabadna betennie a lábát. Aish, miért vagyok ilyen szerencsétlen?! Miért tud valaki úgy megfogni a tekintetével, hogy azután csak az ő szemeit keresem minden órán? Miért kerültem vele egy osztályba? Egyáltalán miért jöttem én Koreába? Utálok távol lenni a szüleimtől, és eszméletlenül hiányoznak, de nem mondom el senkinek, mert csak lerángatnak a suli udvarára és nyilvánosan megaláznak mindenki előtt. Én pedig nem akarom, hogy előtte alázzanak le a sárga földig. Inkább csendben leszek depressziós, és halkan pusztulok el belülről. Meg is tenném, de van egy éltetőm, az pedig Jackson. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy soha nem lehet az enyém, de a remény hal meg utoljára. Ezt az élet már megtaníttatta velem. A szüleim nehéz helyzetbe kerültek otthon, még egy kisebb házba is kellett költözniük, mert a emeletet már nem bírta a pénztálcájuk. Engem Koreába küldtek, hogy majd mikor hazatérek már tele leszek pénzzel, mert idekint kijártam az iskolát, és egy menő, jól fizető helyen elhelyezkedem. Szép álom, de lássuk be, esélytelen. Ezzel az idétlen kinézettel senki sem venne fel alkalmazottként, és bár a suli kifogástalanul megy, akkor is csak a stréber leszek. A stréber, aki beleszeretett az osztálytársába. Hát ez tökéletesen fog mutatni az önéletrajzomban!

,, Iskolát végzett a Koreai Bentlakásos Fiúiskolában, ahol harmadik osztályban beleszeretett kínai osztálytársába. "

Szerintem tökéletes! Ezzel csak úgy kapkodni fognak utánam. Hogy mekkora egy reménytelen romhalmaz vagyok!

- Bam Bam, nem jössz? Elmegy a buszunk! - szólít meg YuGyeom. Pár hónappal fiatalabb csak nálam, de egy másik osztályba jár. Egy ház választ el minket, mindig együtt jövünk, és együtt is megyünk.Ő itt az a személy aki először nyitott felém. Tudjátok, az a jóképű, jó fej szomszéd srác, aki, majd amikor kijárom a sulit és hazautazom, szerelmet vall. Többen, beleértve Jacksont is, piszkálták már azzal, hogy szerelmes leveleket hagyott egy-két szekrényben. Ő azt mondja, hogy csak a lányok kérték meg erre, de amikor a lányokat erről kérdezték fogalmuk sem volt semmiféle levélről. Kicsit tartom tőle a távolságot ezután az eset után, de mégis csak az én ,,fajtám", ha én nem állok mellette, akkor senki sem fog. És amúgy is, neki köszönhetem, hogy az a kevés ember is odajött hozzám, és összehaverkodtam velük.

- Menj Kun, hív az urad! - szól oda nekem a ,,meleg ellenes brigád" fő alakja, JaeBum. Visszaszólnék, de inkább elengedem, mert nem szeretném, hogy összeverjenek a gorillái. Szívfájdalmam, hogy Jackson is nagyon jó haverja lett, mint az összes hozzá hasonló fiú. Csendben, kezemet a dühtől ökölbe szorítva hagyom el az osztálytermet.

- Hé Gyeom, várj meg! - már csak ő az, akiben bízhatok. Ha őt elveszítem, akkor oda minden, de ha Jacksont megkapnám, akkor valahogy máshogy lenne minden. Akkor JaeBum se lenne akkora barom, és az igazi arcát mutatná a többiek felé. Akkor lett ilyen, amikor a barátnője nyilvánosan szakított vele egy téli vásár kivetítőjén keresztül. Az egész tér látta, ahogy Im JaeBumot lapátra teszik. Nem irigylem, de akkor is túl kellene lépnie a dolgokon. Így csak egy zárkózott, savanyú életet fog élni, ami senkinek sem kedvező.

- Hyung, te ugye nem hiszel nekik? - kérdezi félénken és halkan YuGyeom a buszmegálló felé menet, de jó a hallásom, meghallom. 

- Őszintén? Volt, amikor hittem nekik, de tudom, ha lenne valami, elmondanád nekem. Megmondtuk, hogy meg fogjuk egymással osztani a nagy történéseket az életünkben. Az, hogy mekeg vagy szerintem elég nagy történés, szóval nem, nem hiszek nekik. - ejtek meg egy félmosolyt, felszállva a buszra.

- Srácok, tartsátok fel! - Amber noona siető léptei és hangos kiáltozása kelti fel a figyelmünk. A héten már harmadjára kési le majd nem a buszt. Valami van ezzel a nővel!

- Köszi!

- Legközelebb már tényleg itt hagylak! - szól oda neki a buszsofőr.

- Sajnálom, ígérem, jobban fogok sietni. Köszönöm, hogy ismét megvárt! - hajol meg illedelmesen - Gyeom, miért vagy ilyen búbánatos? Megint JaeBumék, ugye? Mit csináljak, hogy végre békén hagyjon? - Amber nagyon jó barátja JaeBumnak. Többször kérte is már, hogy szálljon le YuGyeomról, és ne zaklassa őt, de azóta sem fejezte be. Szerintem Noona egyáltalán nem illik bele JaeBumék kis bandájába. Őt is kiközösítik a suliban, csak mert nem vesz fel 15 centis sarkú cipőt, nem teszi ki a melleit és nem szereti a szoknyákat. Ő inkább a mi kis kiközösített duónkat tölti meg élettel, ami, valljuk be, ránk is fér.

- És veled mi van Kun? Olyan szótlan vagy ma. Reggel sem beszéltél semmit, pedig szeretem hallgatni a történeteidet, hogy milyen sorozatot néztél este, és hogy abban éppen kit ért nemi erőszak vagy hasonlók! - nevet fel.

- Ne ilyen hangosan! - nevetek én is kínosan.

- Tényleg Hyung, mi a baj? Furcsa vagy mostanában. - néz rám kiskutya tekintetével YuGyeom. Ha azt mondom neki, hogy fáj a hasam, már abban a pillanatban az ajtóm előtt terem egy tányér gőzölgő levessel, és addig nem megy haza, amíg meg nem ettem, és nem látja, hogy lefekszem pihenni. Érzem rajta, hogy bármiféle sérelmem ezerszer jobban fáj neki, és sokkal nagyobb sebet ejt benne, mint bennem.

- Nem tudom igazából én sem. - kezdek bele - Keveset alszom mostanában, nem bírok aludni. Suliban gyorsan szóródik a figyelmem, és ilyen hülye hullámaim vannak. Egyszer kicsattanok a boldogságtól, és kívánom az édességet, aztán hirtelen leszek szomorú, és verem szét a szobám.

- Tudod, én mikor szoktam ilyen lenni? - állunk fel mindhárman a helyünkről.

- Amikor Amber szerelmes! - fejezi be a mondatát Gyeom.

- Fejen találtad a szöget! Szóval a mi kis thai gyönyörűségünk beleszeretett valakibe!~ Szabad tudni, ki az?

- Nem... Nem szívesen beszélek róla...

- Majd megered a nyelved! Na, legyetek jók srácok, holnap reggel a busznál! - köszön el egy szokásos Amber intéssel.

- Hyung, azt mondtad, a nagy dolgokat megosztjuk egymással. -támad hátulról YuGyeom. Megígértem neki, de ha megtudja, darabokra töröm a szívét!

Pókiszony (oneshot~ZiKyung)

Cím: Pókiszony

Műfaj: oneshot, yaoi

Szereplők: Block B

Páros: ZiKyung

Korhatár: +18

- JiHo, hagyj már békén! Igen, megijedtem, mi van azzal? Ha téged a legédesebb álmodból riasztanának fel így, biztosra veszem, hogy te is megijednél! - szalad le Kyung pizsamában az emeletről.

- Kyung, nyugi már! Csak szivattalak kicsit! Hallod, nyugodj meg! - loholok utána a gumipókkal a kezemben.

- Woo JiHo, mit csináltál már megint? A leadernek nem ijesztgetnie kéne a tagokat, hanem inkább megvédeni, de ahogy látom, te nem vagy ilyen! - veszi ki TaeIl a kezemből Kyung rémülésének tárgyát - Elmegyünk. Kérlek szépen, mire visszaérünk minden maradjon az eredeti állapotában, Kyungot ne rémiszd halálra, és ezt a szart meg tüntesd el! Tedd bele a turmix gépbe, és végezz vele, vagy mit tudom én, csak ne lássam ezt meg többször! Mindenkinek a hátán fel áll a szőr ettől a gumi valamitől!

- De ő a barátom!~ 

- Nem, ő az ellenséged! Hozzunk valamit a boltból esetleg?

- Kyung! - dörömbölök a fürdő ajtaján, ahova félős barátunk menekült.

- Tejet! - halljuk a választ, és a Block B öt hetede elhagyja a dormot. Sokáig még farkas szemet néztem a gumipókommal, és végül a fürdőből kihallatszódó Kyung édes dúdolására fogtam egy nagy kést, és felaprítottam szegényt.

- Bocs haver, de leader vagyok! - dobom ki maradványait a kukába. Ledobtam magam a kanapéra a tévé elé, és vártam, hogy a többiek visszaérjenek a vásárlásból, és reggelizzünk végre. Kyung már nagyon sok ideje bent van a fürdőben, és általában ő is fürdik a legtovább, de a negyven perc a zuhany alatt kicsit soknak tűnik. Már negyed órája nem  hallok hangokat.

- Kyung meghaltál? - nem jön válasz - Kyung? - kopogok be, de erre sem hallok semmi visszajelzést. Benyitnék, de mániája, hogy magára zár minden ajtót. Ez van Kyung, akkor ott halsz meg!

- JiHo... A konyhaszekrényen van a másik kulcs... Gyere be, és segíts! - hallom meg végre hangját, amin érezni lehet az enyhe sokkot. Nem tudom, mitől ijedhetett meg így, aztán mikor elfordítottam a zárban a kulcsot, és kinyitottam az ajtót, ő azzal a lendülettel dőlt ki a lábam elé egy szál törcsiben.

- JiHo! Üsd le vagy csinálj vele valamit! - áll fel és elbújik mögém a hálóján leereszkedő pók elől, ami a plafonról lógott le.

- Nos Kyung, Itt az ideje, hogy legyőzzük a pók fóbiád! Add ide a kezed!

- Hozzá nem nyúlok!

- Azt mondtam, add ide a kezed! - vettem le derekamat szorító végtagját magamról, és szinte visszahúztam a zuhanyzóig - Most fogd meg szépen a hálóját, és öld meg szegényt! 

- De annyira undorító!

- Nem nehéz! Na gyere, csináljuk együtt! - fogtam meg kezét, és közösen szakítottuk el a számunkra láthatatlan hálóját. Ő csak egyre idegesebb lett, ahogy a kis pajtásunk elkezdett a maradék finom anyagán felmászni a kezünk felé.

- Ne, ne, ne! JiHo, engedd el a kezem! JiHo! - kezdett idegesen remegni az egész teste, és minden áron szabadulni akar. Egy kisebb civakodásba kezdünk, végül lelök a földre, és én a nagy lendülettől jól beverem a fejem a vizes csempébe.

- JiHo? Basszus, jól vagy? Bocsi! - lépett volna oda hozzám, de a síkos felületen megcsúszik, és pontosan rám esik.

- Én, ööö... - kezdi kicsit kínosan érezni magát, amikor akaratlanul is felizgul, és merevedése hozzámér.

- Te? - nézek szemébe, és közben próbálok én is uralkodni magamon.

- Én most megyek! - és ahogy felkelt rólam a törölközője úgy esett le, azzal mindenét megmutatva nekem. Én is felkeltem, és az arcába vigyorogtam, de ő csak elpirult. Vette volna fel a durva anyagot, és távozott volna, de én ráléptem és nem engedtem sehova. Szemeiben látni lehet az idegességet, ahogy meglátta, hogy meztelen csípője után nyúlok és úgy rántom magamhoz egy csókra. Teste még mindig a pók miatti félelemtől görcsösen feszengett karjaim közt, de ajkai annál inkább elengedték magukat. Hirtelen elvált tőlem, és mélyen a szemembe nézett. gy pillanatra az hittem, menekülni akar, ezért erősebben szorítottam magamhoz meztelen és puha bőrét. Azonban nem mozdult semerre, a ruháimból kezdett kihámozni. Ekkorra már én is nagy voltam, amit megpillantva ő is elnevette magát. Lassan és gyengéden faltuk egymás ajkait, míg az alsógatyámat is leveszi.

- Kyung, ne ijedj meg, de a pók a válladon mászik!

- Szedd le, szedd le, szedd le! - feszül meg újra mindenhol. Kinevetem és megszabadítom attól a szerencsétlen jószágtól, de ő még a gondolatától is undorodik, és elkezd fura hangokat kiadva ugrándozni, és amilyen figyelmetlen, a vizes padlón megcsúszva rántja be mindkettőnket a zuhany alá, de úgy, hogy én teljesen felcsúszom benne.

- JiHoh~! - innen már nem lehetett semmit visszatartani. Ujjait hátamra csúsztatta, és az első megmozdulásomnál bőrömet nem kímélve karmolt végig. A lehető legóvatosabban kezdtem benne mozogni, nem akartam neki ártani, már úgy is halálra rémisztettem reggel. Nem foglalkoztunk semmivel. Nyitott fürdőajtónál, úgy, hogy a többiek bármikor visszajöhetnek, a szűk zuhanyzókabinban tettem magamévá. Minden apró kis részét testének a sajátomnak éreztem, és halk nyögéseitől csak még jobban akartam, hogy ez a lehető legszebb élménye legyen. Minden mozdulatomnál nyomtam egy édes puszit ajkára, amitől ő nevetve kezdte el izzadt felsőtestemet cirógatni szép ujjaival. Viszont egy jól megirányzott mozdulattal eltaláltam gyönyörpontját, amitől kezével kinyitotta a csapot. Felhevült testünkön szinte elpárolgott a rá eső víz.

- Mégh... Mégh egyszerh... - jó kis fiú módjára engedelmeskedve neki gyorsítottam a tempómon. Saját férfiasságára kapott, mitől én elszégyelltem magam. Itt dolgozom rajta, de őt igazából el is felejtem. Kezét ellökve merevedéséről sikerült magammal egy időben elélveznie a markomba. Egy ideig még hűsöltünk a ránk zuhogó hideg víz alatt, és aztán, mintha mi sem történt volna folytattuk a napunk kezdetét. Időközben a fiúk is megjöttek. 

- Kyung, itt a tejed! - szól TaeIl pakolás közben Kyungnak - JiHo te is fürödtél? Vizes a hajad.

- Igen... - mosolygok rá a tejbe belekortyoló Kyungba, amitől az arcát elönti a vörösség - Olyan hűsítő volt! - törlöm le a száján maradt ,,cica bajuszt". 

He is my killer (oneshot~SeBaek)

Cím: He is my killer
Műfaj: oneshot, yaoi
Szereplők: BaekHyun, SeHun (EXO)
Páros: SeBaek
Korhatár: +16



Miért van ekkora vihar a nyár kellős közepén?! Nem vagyok az a félős típus, de egyedül lenni ebben a nagy házban ilyen vihar közben elég megrázkódtató. Semmi gond Baek! Egy nagy tál pattogatott kukorica, a kedvenc filmed és már be is fogsz aludni! Ja nem, elment az áram... Semmit nem töltöttem fel, se telefon, se laptop, se semmi! És akkorákat villámlik! A szél vészesen csavargatja az udvarunkban lévő fákat, amiknek az árnyéka furcsán rajzolódik le a délelőtt levágott füvön. Lassan megyek fel a emeletre, olyan érzésem van, mintha valaki figyelne a terasz ajtóból. Akárhányszor odanézek, mindig valami furcsa fényt látok elsuhanni arra. Aztán meg lehet, hogy csak a képzeletem játszik velem, vagy totál megőrültem. Az emeleti lámpa halványan pislákol, pedig pár perce még az egész ház korom sötét volt. Egyáltalán mióta van itt egy lámpa? Elég rusnya egy dolog, kizárt, hogy anyám hagyja, hogy ilyenekkel csúfítsuk a házat! De akkor hogy került ide? Biztos apám műve! Igen, tuti, hogy ő szerelte ezt fel ide, csak hogy anyámat bosszantsa! Baek, nem kellene annyi horror filmet nézned, megárt! Végül csak felérek a szobámba, de valami furcsa zaj kelti fel a figyelmem, ami a szüleim szobája felől jön. Mintha pakolgatnának odabent. Mielőtt elmentek volna, jól széttúrták az egész szobát, mert nem találták apum útlevelét, és késésben voltak. Anyám szívemre kötötte, hogy pakoljak össze. Meg akartam csinálni, de sötétben inkább nem. Nem tudom, mihez érek hozzá, úgyhogy inkább hagyom későbbre, mikor visszajön az áram. Hagyom a zajokat, és befészkelődöm a szobámba. Kulcsra zárom az ajtót, amit idáig sose csináltam, de kicsit megijeszt a tudat, hogy egyedül vagyok egy baromi nagy, áramtalan házban, és a másik szobából ismeretlen forrású zajokat hallok. Elfordítom a kulcsot a zárban duplán, és befekszem az ágyamba. A vihar nagy része már lejátszódott, már nem hallom, hogy felettem csattogna az ég. Felállok, hogy kinézzek az ablakon, de valami, vagy valaki kaparja a másik fényforrását a szobának. Még mindig villámlik, és a hirtelen világosság egy emberi alakot formál az üveg másik felére. A meglepettségtől, és félelemtől teszek egy lépést hátra, de a szekrényembe ütközök, amitől annyira megijedek, hogy halkan felsikítok. Byun BaekHyun, hogy lehetsz ekkora nyuszi?! Embereld már meg magad! Dörren egy nagyot ismét, és egy pillanatra felkapcsolódnak a villanyok az egész házban. Úgy nézett ki, mint karácsonykor szokott. Elkezdek közelíteni az ablak felé, amiben az előbb azt az emberi alakot véltem felfedezni. Lassan és nagyot nyelve nyitom ki az ablakot. Nagy röhögésben török ki, mikor kitárva azt egy bőrig ázott fekete kiscica néz vissza rám.

- Hát te hogy kerültél ide? És hogy másztál fel idáig? Gyere, megtörölgetlek! - vettem be óvatosan a zuhogó esőből a könnyű, törékeny kis testét - Megszárítanálak, de nincs áram, cica, be kell érned a törölközővel. - vettem elő a fiókomból a kissé durva anyagot. Kezembe véve őt húztam át a székem az ablakomhoz, és vele az ölemben néztem, ahogy a természet végzi a dolgát. A cica nagyon otthon érezte magát nálam. Amint a törölköző felszívta a vizet puha szőréről, egyből felmászott a karomon, és a vállamról kezdte el velem vizslatni az udvarunk, amit újból egyre többször lehetett teljes fényben látni. Mintha a vihar visszafordult volna, és újból a házunk felett tombol. Már el is felejtettem azt az enyhe rettegést, amit néhány perce érzékeltem. Karjaimat az ablakpárkányon keresztbe téve hajtottam le rá a fejem.

- El kéne nevezni téged cica? Mi legyen a neved? - erre ,,válaszként" nyávogott egyet, és orrával megbökte a fülem - Hogy mondod? Akkor MinYou leszel! - mosolygok rá, és mintha ő is visszamosolyogna rám. Így, mosolyogva bámultuk egymást sok ideig, azután szinte egyszerre kezdtünk el lassabban pislogni. Fejemet letettem a kezemre, és ott az ablakpárkányban bóbiskoltam el. Már az álmodás széléről rántott vissza MinYou hirtelen nyivákolása, és kiugrott a nyakamból. Nem értettem, mi ez a nagy ijedség, de a folytonos villámlás rávilágított az okára. Valaki mászkált lent az udvarunkban. Mászkált fel-le, mintha azt várná, hogy észrevegyem és megszólítsam. Ijedtemben becsuktam az ablakot, és hátrébb toltam a széket az ablaktól. A szokásosnál gyorsabban vettem a levegőt, és MinYout kerestem, ő is elbújt valahova.

- Hahó, MinYou! Itt vagy? - nézek be az ágyam alá - MinYou? Nincs semmi baj, gyere ki nyugodtan! - ahogy megláttam a világító szemeit, benyújtottam a fakeret alá a kezem. Éreztem, hogy félve elkezd szimatolni, és az új, mégis már ismerős illatot érezve, beledörgöli a kis fejét a markomba. Az ágy alatt simogattam, hogy végre megnyugodjon, és ki tudjam szedni onnan, de éreztem, hogy valami az övemnél fogva húz ki az ágy alól. Sokkos állapotban dőltem neki az ágyamnak. A szobában nem láttam senkit! Ide-oda forgattam a fejem, nem pislogva, hátha elhalasztom a pillanatot, de a szoba üres volt, mint ezelőtt. Hogy jutott be az az illető a házba? Ahogy a vihar elkezdődött, az egész házat bezártam. Egy nyitott ablak nem maradt a földszinten, de még az emeleten sem. Ki ez az alak?

- Ki-Ki vagy te? - dadogom, reménykedve, hogy csak egy hülye haverom szórakozik velem, de választ nem kapok. MinYou hirtelen kimászott az ágy alól, és az ajtó fele vette az irányt. A falap és a padló közti résen beszűrődött a fény, ami a konyhából jött fel. Felkeltem, megpróbáltam felkapcsolni a szobám lámpáját is, de az még akkor is sötéten lógott a plafonról. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtómat, és indultam le MinYou kíséretében. Én nem éreztem lentről semmit, de az újdonsült barátom úgy szedte le a lábát a lépcsőn, mintha kaját adnának neki. Az igazság az, hogy így is volt. Egy tál macskakaja volt odakészítve, mintha azé az emberé lenne a macska. Egyáltalán, hogy kerül a házunkba macskakaja? A konyhában égett a villany, de sehol máshol a házban. MinYou felmászott a kanapéra, és mintha lenne ott valaki elkezdett a levegőbe dörgölőzni.

- Mi-MinYou... Nincs ott senki! - haladok a macska felé, és ahogy megérintem a levegőt megállítja valami a kezem. Van itt valaki! De-De miért nem látom?

- Ki van itt? - hagyja el ajkam a halk kérdés, de érzem, ahogy valaki pólóm alá nyúlva, nyakamba szuszogva válaszol.

- Nem szoktam az első alkalomkor bemutatkozni! - süvítette a kinti szél befújva az ablakon, amit én bezártam. Éreztem, hogy fogak fúródnak a nyakam érzékeny bőrébe, amitől lábaimat hirtelen elhagyta az erő, de nem estem össze, az a valaki megtartott.

- Ki vagy te? - remeg meg a hangom.

- Csak mert ennyire aranyos vagy, bemutatkozom! SeHun vagyok, és engem akkor szoktak látni az emberek, amikor meghalnak. Tudom, hogy elég durva így hallani, de ez a szomorú igazság. Sajnálom Baekie~, tündéri vagy, de ez a munkám. - és a mögöttem álló alak egyszerre elkezdett tényleges alakot ölteni. Már nem csak tapintható, de látható is volt. Egy magas, velem korabeli fiú állt mögöttem. Szőke haja oldalra fésülve, fekete ruháit a szakadásokat összetartó biztostűk és az anyagba beleszáradt vérfoltok tarkították. Nyakán is tartott a mellkasáról indulható tetkó, ami a tarkóján végződött. Valami tövis ágakat ábrázolt a festék, ami örökre a bőrébe ivódott, ezzel csak még rémisztőbbé téve kinézetét. Félelmemben csak nyelni tudtam, még remegő végtagjaimat egyre jobban elhagyja az élet.

- Aranyos cica, ugye? Jól végezte a dolgát! - néz a kanapén egy párnából kiálló cérnával játszadozó macskára, aki a kis kölyök cicából a szemem láttára lett egy nagymacskává. Nem tudom megmondani, mi, voltak benne a tigrisre és a jaguárra ismertető jegyek is.

- Ez hogy?

- Nem tetszik? Pedig tündéri jószág. Pont, mint te. - fordít maga felé, és életem legédesebb csókjába invitál. Nem vagyok meleg, életemben sose néztem rá máshogy egy fiúra, de ez a csók mégis a fellegekbe emelt. Önkéntlenül hagytam, hogy nyelve átvegye az enyém felett az irányítást, és teljesen beférkőzzön a számba. Magatehetetlenül álltam előtte, és levegőt nem véve élveztem az ismeretlen szellem furcsa, de mégis kellemes ízét. Olyan volt, mintha képtelen lettem volna eltaszítani magamtól. Csak többet és többet akartam érezni belőle.

- Te vagy az első, akivel élvezem is a dolgot. - válik el tőlem, hogy ezt elmondja, majd újra visszatapadt rám, és lassan elkezdett kihámozni a pólómból. Kidolgozatlan felsőtestemen végighúzza feltűnően hideg kezét, és az ölébe kapva visz át a konyhába. Ledob arra a pultra, amin a kések, és más nagyobb konyhai eszközök vannak szépen elmosva, elrendezve. Megszívja a nyakam és kulcscsontom, majd hasamnál kötnek ki ajkai. Időközben, úgy, hogy én észre sem vettem, levette rólam farmerom. Ajkát merev férfiasságomnál éreztem, aztán csak a kést. Lepillantottam, elégedett vigyorát, és a mellkasomból kiálló tárgyat láttam.

- Se-SeHun... - dadogom, és érzem, hogy hirtelen minden nehézzé válik. Nem tudok levegőt venni, végtagjaimra mintha 100 kilós nehezéket kötöttek volna, húzzák le a teste a pultról a földre.

- Ez a munkám BaekHyun, sajnálom. - veszi ki mellkasomból az éles pengét és kezembe adja. Ő újra eltűnik, engem pedig ott hagy. Mellkasomból ömlik a vér, mintha egy csapot nyitottak volna meg. Érzem, hogy szédülök, és a következő pillanatban már csak fejem koppanását hallom a konyha kövén. Meghaltam? Ha meghaltam, akkor miért tudok még mindig levegőt venni? Éreztem egy puha anyagot körülöttem. Szememet kinyitva takarók közt találom magam a kanapénkon. Kezeimet felemelem, de csak furcsán homályosan látom magam, és végtagjaimat.

- Mi történt?

- Üdv a szelleméletben, Baekie~! - áll mellettem SeHun, de máshogy nézett ki, mint eddig. Bőre fehérebb volt, ruhái rendezettek, és azok is fehérek, nem feketék. Tetkója eltűnt a nyakáról, és szemeiben is mást lehetett látni, nem az öldöklés vágyát. Felsegített a kanapéról, és halott testem irányába mutatott. Ott feküdtem a véremben, késsel a kezemben. MinYou baktatott oda hozzám, immár újra kismacska bőrébe bújva, de fehér szőrrel, és véremben meghemperegve kezdte felnyalni azt.

Egy szerelmi vallomás, avagy a furcsa álmom Jung IlHoonnal (oneshot)

Cím: Egy szerelmi vallomás, avagy a furcsa álmom Jung IlHoonnal
Szereplők: BTOB, Hyuna (4Minute), OC-k
Műfaj: oneshot, heteró
Korhatár: +18



Már fél éve élek kint Koreában. Egy nagy álmom teljesült, a Cube Entertainment-nél vagyok gyakornok. Ahhoz képest, hogy otthon kevés barátom volt, hamar összebarátkoztam a kiadó alatt dolgozó csapatokkal. Főleg a BEAST-tel és  BTOB-vel. Hyuna szerint azért van, mert annyira jól nézek ki, és a fiúk már több táncórámat is látták, meg tudtak figyelni mindenféle értelemben. Szerintem ez egy akkora baromság, mint a Cube épülete! Mikor ezzel a véleményemmel szembesítettem, félrehívott és elmondta, hogy már többen is kérdezték rólam. Olyan kis egyszerű kérdések voltak, hogy hány éves vagyok, mikor van a szülinapom, ilyenek. Kérdeztem neveket, hogy mégis ki szeretne rólam tudni ilyen adatokat, de nem mondott semmit. Eddig csak YoSeob és SungJae közeledésére figyeltem fel, de lehet van valaki, aki annyira sunyiban csinálja az egészet, hogy nem vettem volna még észre?

Most itt ülök az egyik próbateremben. Hyuna azt mondta, várjam meg itt még ő is végez, és este elmond nekem valami nagyon fontosat. Hát már két órája csak itt ülök, és várok. Hirtelen hangos kiáltásokra leszek figyelmes, és IlHoon ront be az ajtón.

- Hallod, nyugodj már meg! Biztos otthon hagytad! Menjünk vissza a dormba, és ott közösen keressük! - próbálja HyunShik nyugtatni IlHoont, de ő csak egyre idegesebb lesz ezeket a szavakat hallva.

- Mi történt? - kérdezem halkan. Ijesztő volt így látni IlHoont, mintha nem is ő lenne.

- Nálad van? DiNa, mondd, hogy véletlen már nálad van!

- Mit keresel? Nem kaptam mostanában semmit, ami a tied lehetett volna...

- Hagyjuk... - vett egy mély levegőt, és leült mellém a kanapéra. Érezhetően sugárzott belőle az idegesség, izzadt, és remegett a keze is.

- Biztos, minden rendben? - érek hozzá kicsit bizonytalan mozdulattal. Tényleg ijesztő látvány volt, megijedtem tőle.

- Te miért vagy még idebent? Már rég véget ért a mai napod! Menj haza! - áll fel mellőlem, és a tőle megszokott komolysággal utasít.

- Hyuna mondta, hogy várjam meg, akar nekem valamit mondani...

- Noonának egész este próbája van, későn szokott végezni. Gyere, hazadobunk téged is! - fogja meg a karom, de nem engedem neki, hogy elhúzzon.

- Maradok! - jelentem ki határozottan.

- Nem kényelmes a kanapé, és fájni fog tőle a hátad, ha itt alszol! Gyere már!

- Mondom, hogy maradok, és megvárom Unniet.

- Figyelj! - lép vissza hozzám, és nagyon, nagyon közel hajol a számhoz - Ha nem jössz a saját lábadon, akkor megfogom azt a szép tested, és a karomban foglak kicipelni a kocsiig. - suttogta a szavakat a számra.

- Akkor. Sem. Megyek. Sehova. - válaszolok tőmondatokban, és próbálom nem élvezni a helyzetet, de akkor is Jung IlHoonról beszélünk!

- Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! - kezei végigfutnak a derekamon, és az ölébe kapva tényleg kicipelt a kocsihoz.

Reggel valami totál ismeretlen helyen ébredtem. Kicsit hasonlított az én lakásomra, de nem az volt. Biztos még a tegnap történtek hatása alatt állok, ezért nem ismerem meg még a saját szobámat sem. Kimentem a fürdőbe, és megmostam a hajam. Már épp elkezdtem volna öltözni, mikor IlHoon benyit, és valami teljesen értelmetlen dolgot magyaráz. Csak pakolta a szótagokat egymás után, de nem volt semmi értelme.

- Tudom, hogy nálad van! - már megint ez! Mi a jó isten van nálam, amiről még én sem tudok?!

- IlHoon, fogalmam sincs, miről beszélsz! Egyáltalán hogy jutottál be ide?

- Azt mondtam, add ide!- lökött neki a hideg csempének.

- De ha egyszer nincs nálam az a valami! - válaszoltam már én is indulatosan. Ő nem reagált semmit, csak nézett ki a haja mögül, amitől én egyre inkább elkezdtem félni. Meguntam a farkas szemezést, és el akartam magamtól tolni, de ő csak egyre közelebb jött hozzám. Kezeimet kifeszítette a fejem felett, és végül már egy miliméterre az ajkaimtól jelentette ki, hogy tudja, hogy nálam van. Mi ez az egész? Mit keres ennyire? Egyre ködösebb tekintetétől látványosan kezdtek el remegni a végtagjaim. Ő mintha csak erre várt volna belemordult mellkasomba, amit csak egy törölköző takart el. Én már annyira megijedtem, hogy elkezdtem sírni.

- IlHoon... Légyszíves, hagyd abba!

- Miért tenném? - és ajkába harapva nyalt végig kulcscsontomon. Akaratlanul is élveztem nyelve játékát a bőrömön, és fel-felnyögtem. Hangjaimtól csak jobban a magáénak érezte a helyzetet, és kezdett megszívni és harapdosni is. Egyre inkább kezdtem magam rosszul érezni, és elkezdtem kificánkolódni karjai közül. Nem engedte, hogy bármerre is mozduljak, hozzám simult teljes magasságával. Most jöttem rá igazán, hogy az a 165 centim nem sokat segít a helyzetemen. Elkezdte a fülem csókolgatni, és csak még jobban élvezte a helyzetet. Annyira, hogy két keze helyett, csak egyel fogta tovább a kezeimet a fejem felett, és a törcsin bevezetve a kezeit ért bőrömhöz. Teljesen furcsa volt az érintése, mintha nem is igazi lenne. Éreztem, hogy már teljesen nyeregben érzi magát, és a kezeimet sem szorítja már annyira erősen. Egy jól megcélzott térd lendítéssel a legalattomosabb ütés mértem le férfiasságára. Ezzel tudtam annyi időt nyerni, hogy ki tudjak szaladni a fürdőből. Az ajtót kinyitva vakító fényességgel találtam magam szemben. Ahol eddig még a szobám volt, most már egy erdő áll. Kicsit olyan, mint ami a mesékben szokott lenni, már csak a nagy szemű nyuszik, és őzikék hiányoztak, és kész Hófehérkének éreztem volna magam. A futásból hirtelen átváltottam sétába, és csodáltam azt gyönyörű természeti csodát, amiben most járhatok. A fák érdekesen növesztették ágaikat, pont egy boltívet alkottak a kis ösvény felett. Egyáltalán nem fáztam, pedig az erdőkben általában nincs valami nagy meleg, de itt igen is forróság volt. Egy törölközőben élveztem a hirtelen a lakásom helyére került csodát. Már kezdtem azt hinni, hogy IlHoon nem fog megtalálni ebben a rengetegben, de egyszer csak előugrik egy fa mögül, és annyira magához szorít, hogy már majdnem megtörtént köztünk, úgy nadrágon és törcsin keresztül. Próbáltam kilökni magam karjaiból, és mikor sikerült is mindketten teljesen meztelen álltunk egymással szemben. Visszaránt magához, és azzal a lendülettel odavág egy fához. Teljes erejéből hozzányom, és lecsúsztat rajta, amitől a hátam kegyetlenül elkezd vérezni. Hirtelen az ölébe ültet neki háttal, és mint egy vámpír, lenyalja a bőrömön csurgó vérem. Csíp, és kellemetlen érzés, ezért többször felszisszenek, és enyhe nyögdécselések is elhagyják ajkam. Amikor megunja végül a vér fémes ízét, maga felé fordít, és torkomon lenyomva nyelvét invitál egy nem valami kellemes csókba. Észrevétlenül fog combjaim alá, és mikor megérzem, hogy bennem van hirtelen lököm le magam róla, amitől én lekerülök a földre, ő pedig felém mászik.

- Mondtam, hogy nem kellene azt az utca kaját megenned! - vigyorog az arcomba.

- Várj, mi?

- Azt a hülye hamburgert délelőtt! - nyitom ki szemem, és IlHoon ül előttem egy vizes ronggyal a kezében.

- Hol vagyok? - veszem egyre szaporábban a levegőt.

- Náluk. Nyugi, én is itt vagyok! - hallom Hyuna hangját a kanapé mögül - De te jól vagy?

- Miért?

- Valami furcsát álmodhattál, mert egész végig IlHoon nevét hajtogattad. - ül le mellém, és elkezdi hideg anyaggal törölgetni az igazán kipirult, és forró arcom.

- De még hogy hajtogattad, de még hogy! - röhögnek ki Penielék. Szóval hangokat is adtam ki, szuper! Ennél nem is lehetne megalázóbb a helyzet!

- Jó, köszönjük az együtt érzéseteket, ki lehet fáradni a szobámból! - áll fel IlHoon, és idegesen ledobja a fehér, vizes törölközőt.

- Hé, hé! Most miért kapod fel a vizet! Már hülyülni sem lehet! Inkább hűtsd tovább a barátnődet! - ezzel a mondattal mintha egy szikrát dobott volna EunKwang a már felhevült IlHoonra.

- Hogy miért kapom fel a vizet?! Talán, mert elvesztettem a nagymamám gyűrűjét, amit DiNának szerettem volna adni, aztán ti még itt poénkodtok azon, hogy rémálma volt! Már megbocsássatok, de ez most nekünk igazán szükségtelen!

- Ahha, szóval ti már "ti" vagytok? Az más!~ - nem értettem a helyzetet. Amit IlHoon keresett a Cube-ban, az a nagyija gyűrűje volt. De miért akarja azt nekem adni? És mióta vagyok én a barátnője? Ez nekem nagyon magas!

- Állj, állj, állj! - kelek fel én is - Mi a jó francról beszéltek?

- Itt piszkál, persze, hogy megvédelek!

- Egyszerűen csak szerelmes beléd, és túl gyáva, hogy bevallja neked! - kezdik egyszerre magyarázni a saját álláspontjukat.

- Hyung, most fejezd be! - már megint kezd ijesztően viselkedni IlHoon. Én hátulról befogva a száját utasítom leaderét, hogy ismételje meg az előző mondatát.

- Jung IlHoon szerelmes beléd, de tartani akarja a családi hagyományait, és a nagyija gyűrűjével akarta neked ezt bevallani, de amilyen szerencsétlen, elhagyta.

- IlHoon, ez igaz? - hajolok az arcába a kezem levéve szájáról. Furcsán közel voltam hozzá, amitől ő is csak makogni tudott.

- Fiúk, azt hiszem, itt kellene őket hagynunk, hagy beszélhessenek kettesben. - mondta Hyuna, és mint a bárányokat kezdi kiterelni a tömeget a kis szobából.

- IlHoon? - fordítom magam felé, és úgy próbálom meg kihúzni belőle a választ.

- Hát, izé... Szóval... Igen... - vett egy mély levegőt - Ha gyűrűvel mondom el, akkor érezted volna igazán, hogy mennyire is számítasz nekem...

- Gyűrű nélkül is tudtam volna. - mondom, mélyen a szemébe nézve - Kezdjük előröl, oké? - mosolygok rá, még mindig az ágyán térdelve.

- DiNa, lennél a... - nem hagytam befejezni mondatát, szájára téve mutatóujjam kezdtem el jobban figyelni a hirtelen megcsillanó tárgyat a szekrényén.

- IlHoon, az ott. Mi? - mutatok az adott tárgy felé. Ő csak egy nagyot nevet, és vállamba temeti arcát.

- Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?

- Az én barátom lehet akármilyen figyelmetlen, én akkor is szeretni fogom! - mosolygok a legaranyosabb tekintetemmel abba az imádni való arcába.

A nyelvtanár (oneshot)

Cím: A nyelvtanár
Műfaj: oneshot, heteró
Szereplők: Zico (Block B), OC-k
Korhatár: +18



- Shiina! A szobád még mindig nincs kitakarítva! Negyed óra múlva itt lesz a tanárod! Shiina! - bár max hangerőn megy a zene a fülembe, még így is hallom anyumat. Hátravágódok az ágyamon, és próbálok úgy tenni, mintha nem hallottam volna.

- Amugeotdo bogi shireoseul ttae,

Eokjjiro nuneul purreuptteun,

Geon geunyang geumnaseo,

Deolkeok geobi naso geurae.

- Shiina! Vedd már le azt a szart a fejedről, és legalább annyi helyet csinálj, hogy beférjünk az ajtón! - vág hozzám egy teljesen random dolgot a földről.

- Na! Legalább ne a tolltartómmal dobálózz!

- Legalább rakj már rendet! Elmegyünk. Csak a húgod lesz itthon. És nem, nem fog neked segíteni!

- Nem, mintha annyira szokott volna... - motyogom halkan.

- A tanárod meg mindjárt itt lesz. Nem akarok neki rossz benyomást kelteni! Az apja lesz a főnököm odakint.

- És miért érdekli a főnököd fiát, hogy mekkora rumliban élek?

- Pakolj össze, azt mondtam! Addig is, - nyúl a tabletem, telefonom és laptopom közös hosszabítójához, és magához húzza azokat - ezek nálam lesznek!

- De ezt most miért?~

- Ha rend van, visszakapod ezeket is! Na gyerünk, kezdj neki! - vágja be maga mögött az ajtómat. Ahogy felkapcsoltam a lámpám, hogy mindent azonosítani tudjak, amit a földről felszedek, mert hát valljuk be, tényleg rég takarítottam, szembesültem a látvánnyal, ami még engem is kiborított, pedig ebben élem minden napjaim. Bámultam még egy kis ideig a művészlelkem hátrányait, a festéket a padlómon, mindenfelé a papírokat, a festővásznat a szoba kellős közepén, a ceruzákat olyan helyeken, ahol már két hónapja nem is jártam, és mindennek a tetőpontját, a hatalmas ruhakupacot, ami napról napra csak nagyobb lett. És még csodálkozom, hogy nincs egy göncöm se a szekrényemben... Mivel mindegyiken átmegyek egy nap vagy huszonötször... Inkább lekapcsoltam újra a lámpát, így sokkal jobban nézett ki az egész hely.

- Akkor kezdjünk neki! - indulok el határozottan, de a sötétben az első dologban elesem, ami előttem van - Mi az istenért van egy vödör a szobámban? - nézem az adott tárgyat, amiben valaha víz volt, de már elpárolgott. Hiába, mégis csak nyár van, és 40 fok. Még fetrengek egy kicsit a földön MINO Fear-jét dúdolászva. Lassan összekaparom magam a padlóról, és feltápászkodom. Sajnálattal látom, hogy még mindig ugyanaz a helyzet, ami ezelőtt. Minden nagyon, nagyon rendetlen... Óvatosan zárom össze a legnagyobb tárgyat a szobámban, amitől máris kicsit rendesebbnek tűnik az egész hely arculata. A rettenetesen nagy ruhakupac felé veszem az irányt, mikor megcsörren az itthoni telefon, amin keresztül a családdal kommunikálunk. Nagy házunk van, benne négy gyerekkel. Ha lentről üvöltünk, akkor már a lépcsőn elveszik a hang, nem hogy a szobámba eljusson.

- Mondjad! - veszem fel, így megszüntetve azt az idegesítő csörgését.

- Gyere le! - csak ennyit nyög bele a húgom, és le is teszi. Én lassan levonszoltam magam, és meglátok egy olyan hátat, amilyet még sose. Hogy lehet valakinek ilyen széles válla? Miért néz ki ilyen jól már hátulról?

- Shiina? Szia, én vagyok a tanárod, JiHo. - nyújtja nekem a kezét egy nagy vigyorral az arcán. Egy enyhe mosoly csúszik az arcomra miatta. Olyan kis aranyos volt, pedig kinézete nem épp ezt sugallta. Kicsit hosszabb haja volt az átlagos férfiaknál. Egy fekete farmer volt rajta, és egy lenge atléta, ami tökéletes látványt engedett tetkóinak a kulcscsontja alatt. Egy fekete köpeny szerű dologgal védte magát az időközben eleredt eső végett. Egyből ajkaira futott tekintetem, amik hasonlóan teltek voltak az enyémhez.

- Akkor... Esetleg csinálunk is valamit? - csak élveztem, ahogy mozgatja falni való ajkait.

- Shiina! - dob hozzám egy párnát a húgom.

- Mi? Ja, igen, persze... Jöjjön csak...

- Tegeződjünk kérlek! Nem vagyok sokkal idősebb nálad.

- Komolyan? - fordulok vissza a lépcsőről, amire már feltettem egy lábam.

- 23 éves vagyok. - mondja vigyorogva.

- Én csak 17...

- Idősebbnek tűnsz. - ezt a mondatát nem tudom, honnan szűrte le. A koromhoz képest elég alacsony vagyok, és csak seggben vagyok megeresztve, nem mellben.

- Idősebb..? - röhögi el magát a húgom is - Inkább rendetlen, mintsem idősebb... - rendetlen... Várjunk, a szobám! Már JiHo jött utánam a lépcsőn, mikor én megfordultam, és elég közel találtam magam hozzá.

- Még ne menjünk fel! - nyökögöm és egy nagyot nyelek.

- Valami gond van? - néz a szemembe, amit így könnyedén meg tud tenni, hisz ő egy lépcsőfokkal lejjebb áll, mint én, és még így is magasabb.

- A szobám jelen pillanatban nem fogadhat még vendégeket. A nappaliban várjon... Várj meg. - mondom ki lassan, közben megpróbálom eltörölni a perverz gondolataimat róla.

- Hát, rendben. - battyog le a nappaliba a fekete pulcsijában, köpenyében, vagy mi is legyen az, amit visel. Felszaladtam, és rekord gyorsaságú idő alatt pakoltam össze a szobámban.

- Azt a! Szép tiszta! - néz rám, ahogy beljebb lép - Még a padló is csillog.

- Nem a sok takarítástól... - nevetek kínosan, és húzok még egy széket az íróasztalomhoz. Ahogy ő leül, én reflexből már be is zárom az ajtómat.

- M-Miért zárkózunk be? - dadogja, amit nem értek. Az egy dolog, hogy az ismerőseim nem mernek már bent maradni velem egy zárt szobában a perverzségem miatt, de ennyire ijesztő lennék?

- Csak megszokás... De ha zavar, ki is nyithatom!

- Nem, nem kell... Szeretem zárt ajtók mögött folytatni a munkám. - áll fel a székből, leveszi azt a köpeny szerű pulcsiját, és a falnak támaszt - Azt hiszed nem vettem észre? Ahogy megpillantottalak éreztem, hogy ma itt senki sem lesz okosabb, csak tapasztaltabb egy jó menettel. - simul hozzám, amit én egy halk sóhajjal díjazok - Csak ennyi?

- Mit szeretnél még? - nézek szemébe.

- Hát, mondjuk... Nem is tudom... Téged?

- Csak várd ki a végét! - hívom egy érzéki csókba, amit kicsit nehezen teszek, mert hozzám képest egy felhőkarcoló. Észreveszi, hogy gondjaim adódtak a magasság különbséggel, és combom alá nyúlva vesz az kezeibe. Nyelve már az első pillanatban a számban munkálódott, ami izgató érzés volt. Átvitt, és ledobott az ágyamra. Magamhoz húztam annál a vékony atlétánál fogva, ami így meg is repedt.

- Ruháimat egybe szeretném látni a menet végére! - vigyorog bele a csókba.

- Nem ígérek semmit! - mondom ál-komolysággal, és magam alá fordítom. Csípőjére ülve csúsztatom be kezeim pólója alá, és élvezem kockáinak tapintását.

- Nagyon szereted ezt a felsőt? - húzom végig mutatóujjam alsó ajkán.

- Igen, eléggé...

- Nem érdekel... - mondom halál nyugodtan, és szemébe nézve tépem szét rajta a pólót, aminek maradványait a szoba másik végébe dobom. Rögtön kezelésbe veszem meztelen felsőtestét, kulcscsontjain lévő tetkóival kezdve. Az apró puszik átmennek szívásba, és meg is harapdosom kicsit. Erre ő halk nyögdécselésbe kezd, amit elég viccesnek találok. Újra szájára tapadva nyomom le nyelvem a torkán, amíg kihámozom a nadrágjából. Már unta, hogy csak az ő testét lehet látni, és velem ellentétben, a lehető legóvatosabban szedte le a pólómat.

- Mindjárt te jössz, csak hagyj még egy kicsit... - súgom fülébe, és végigcsókolom azt a bizonyos érzékeny részt. Lassan haladok végig nyakán és felsőtestén csókjaimmal, itt-ott megszívva, megharapdosva őt. Finoman lehelek rá férfiasságára az alsóján keresztül. Ő már ennyitől is hátra döntötte a fejét, amihez elég sok önuralomra volt szüksége. Lassan végignyalok a vékony anyagon keresztül merevedésén, majd levéve róla alsóját, a számba is veszem. A szám hirtelen érzetére megugrik csípője, ezzel torkomig nyomva magát bennem. Ezt megjegyeztem JiHo, megjegyeztem! Nem eresztettem ki torkomból, láttam, hogy ezzel az őrületbe kergetem. Kezei már a takarót markolták, és én is megéreztem azt a bizonyos ízt. Kieresztettem számból, és újra megcsókoltam.

- Te jössz. - mondom vigyorogva.

- Isteni vagy, édes! - morog bele a nyakamba, ami engem megcsikiz. Maga alá fordít, ahogy én is csináltam vele, és leveszi rólam rövidnadrágom. Nyakam szívta, amikor keze a hátamon végigcsúszva kikapcsolta a melltartómat. Mikor észbe kaptam már teljesen meztelenül csókoltuk egymást. Kérdőn a szemembe pillant, és én válaszként hátra vágódok az ágyon. Lassan hatol belém, amit hamar megérzek.

- Sajnálomh... - csókol ajkaimra, és tovább merészkedik. Óvatosan kezd el bennem mozogni, amit én egyre hangosabb és magasabb nyögésekkel díjazok. Elérve gyönyörpontom hátába mélyesztem körmöm, és ahogy ő újra és újra eléri, úgy húzom lassan végig karmaim, szép, vörös csíkokat hagyva magam után. Nagy morgással, és nyögéssel élvezünk el egyszerre.

- Apám ki fog nyírni... - mondja már mellőlem.

- Hát még az enyém! - nevetem el magam, és mellkasára döntve fejem pihenem ki a fáradalmakat.