Szereplők: Monsta X, OC-k
Műfaj: Yaoi, oneshot
Páros: WonKyun
Figyelmeztetés: Erotikus tartalom, 18+
Író: HyeNim
Ez a tanév sem indulhatott jobban. Egy évet halasztanom kellett a suliban a szüleim válása miatt. Engem anyukámnak ítéltek meg, tesómat apukámnak. Irígylem! Neki nem kell nap, mint nap szembenézni az alkoholista anyjával és a drogos barátjával. Ő élhet kint a város szélén egy baromi nagy telken apával, aki életében még egy üveg sörre se nézett rá, és a barátnőjével, aki jobban szereti a családot, mint anya. Azt mondták, én is mehetek, de azóta is itt kell rettegnem attól, hogy mikor fog anya vagy JongYul újra halál részegen, valami kibaszott por hatása alatt megverni! Nem értem, miért engedtek neki oda, hisz még magát is képtelen eltartani! Magát..? Jelen pillanatban, ha a kisujja életre kelne, feltűnés nélkül hagyná el a kezét. Az az állat megint valami új cuccot hozott, és anyám megint szívott belőle. Kezdem úgy érezni, jobb lenne, ha én is halál részegre innám magam és akkor legalább nem kellene ezt tovább elviselnem.
-HoSeok... Mért vagy te ilyen..? Azok az új barátaid... Ők azok, akik miatt ennyire megváltoztál.
-JongYul, semmi barátom nincs miattatok! Bűzlök én is a piától, és kék-lila foltos vagyok mindenütt!
-Akkor miért festetted be a hajad ilyen szőkére? Csak nem egy lány? Ugyan már, mit képzelek..? Te meg egy lány? Amekkora lúzer vagy egy női nemű lény se néz feléd!
-Ezt most fejezd be! Betörsz az életünkbe, szétzúzod a családot, anyámat függővé teszed és engem is sértegetsz!
-Igen? Ha én nem lennék, ti már rég az utcán lennétek! Nem akartam, de kierőltetted!-a sok piától és fűtől nehezen, de kivette az övét a nadrágjából.
-JongYul, kérlek ne! Ne! Bocsánat!-hirtelen visszaveszek arcomból, hátha megenyhül rajtam. Nem tette. A folytonos bocsánat felkiáltásaim, a sírásom és az ellenkezésem már nem volt számára elég. Újabb és újabb csapásokat mért azokra a területekre, ahol az előző alkalmakkal is. Már nem az első alkalom, hogy véresre vert. Mondhatni, hogy már hozzászoktam. Szomorú az egészben, hogy anyám végignézte az összes alkalmat. Néha még ő is besegített neki, és egyszer el is törték a csuklómat. Ellenkezni vele szemben sose tudtam. Akárhányszor kezet emeltem arra a baromra, anyám mindig testével védte őt előlem. Arra a szintre sose süllyedtem le, hogy saját édesanyámat megüssem. Teljes kétségbeesésem senkinek nem mertem elmondani, és nem is hallgattak meg. Apám mindig dolgozik, a barátnőjében még nem bízok meg annyira, a tesómat pedig nem terhelem vele. Senkinek nem mondom el, és a kórházban, amikor a csuklómat tették gipszbe, akkor is azt mondtam, harcművészetet tanulok, és nem készültem fel rendesen a versenyemre. Elhitték, de a dokiknak is sántított a dolog. Félek így holnap suliba menni, de lehet, hogy találok valakit, akiben meglátom majd a fényt és megbízom benne.
Másnap
-Gyerekek, üdvözöljétek az új osztálytársatokat, Shin HoSeok. A harmadik padban van egy szabad hely. Az óráig még van 15 perc. Barátkozz össze a többiekkel.
-Köszönöm tanár úr.-hajoltam meg, és indultam a kijelölt helyre. Kedvesnek tűnnek az új osztálytársaim, de senki sem próbál velem társalogni. Lehet, az enyhe pia szag, vagy a véraláfutások az arcomon.
-Hát te meg ki vagy, szőkeség?-szegezi felém a kérdését az épp betoppanó osztálytársam.
-Szia, HoSeok!-hajolok meg, úgy, ahogy azt a tisztességes szülők megtanítják a gyerekeiknek.
-Szia, ChangKyun. Előttem ülsz?
-Ezekszerint igen...
-Csendesnek látszol...
-Senki nem jött ide hozzám... Én meg nem szeretek nyomulósnak tűnni...
-Nem miattad van, ne aggódj! Az osztályunknak van egy felépítése, és mindenki tartozik valahová. Ezek a csapatok sose keverednek egymással, és új tagokat is csak nagyon nehezen fogadnak be. Az osztály és a suli uralkodója ez a csapat. Ők a nagyon menő gyerekek, akik mindenkit összevernek, akik piszkálják a többieket. A jókat képviselik. A vezérük HyunWoo.
-Elég durvának látszik...
-Az is. Csak egy ember tudja megpuhítani a szívét, az pedig a barátja JooHeon.
-Barátja..? Szerelme?
-Talán problémád van a melegekkel?-szegezi felém szúrós tekintetét.
-Nem, nem, dehogy is!-tiltakozom hevesen. A saját 'fajtám' ellen sose támadnék.
-Na látod! Itt is jön JooHeon. Mindig így egymás nyakába esnek reggelente, és híresek az udvaron lefolytatott csókcsatáikról. Akiket általában megvédenek, azok ők. Ők a 'lúzerek'. Igazából csak csendesek és nagyon rendesek, de sose mernek visszaszólni. A vezetőjük, igazából a legerősebb láncszem az KiHyun. Ha tudni akarod, ő is meleg, és HyungWonba, a Modell Csapat egyéniségébe szerelmes, de erről csak én tudok. Ha köpni mersz, rád küldöm HyunWooékat!
-Isten ments!
-Én is így gondoltam! Az utolsó egység a Happy Virus Team. Ezek, akik felvidítanak mindenkit. Ők a felelősek, hogy felvidítsák az elszomorított, piszkált embereket. Leghülyébb köztük MinHyuk. Nagyon bírom őt!
-Úgy bírod őt?
-Ha igen, talán baj?-szegezi rám újra azt a szúrós tekintetét.
-Nem, dehogy is!-húzódom kicsit távolabb tőle.
-Nyugi már! Csak hülyéskedem!
-És te hova tartozol?
-Én..? Én vagyok a suli magányos farkasa. Én sehova sem tartozom. Jól érzem magam így egyedül. De ha szeretnél, lóghatsz velem, amég el nem fogadnak valahol...
-Az jó lenne, köszi...-nem értem ezt a hirtelen kedvességét, de jól esik-És te erre fele laksz?
-Igen... Miért?
-Én két tartománnyal arrébb... Félek, hogy eltévedek, ha ide fogok járni.
-Még sose voltál itt? Ezzel mire célzol? Suli után vezesselek kicsit körbe a környéken?
-Az jó lenne... Egyke vagyok, és a szüleimmel nem jövök ki valami jól.-nem kell mindenről tudnia, és néha egy kegyes kis füllentés mindenki helyzetét megkönnyíti. Az első napom elég könnyen lepörgött, és még ChanKyunnal is körbe jártuk a suli térségét.
-És ez a mi házunk.-áll meg egy kastélynak megfelelő épület előtt.
-Te. Jó. Ég. Ez hatalmas!
-Ugyan már... Még a stúdióm is külön van a kert hátsó felében.
-Stúdiód?
-Imádom a zenét, és hát próbálkozom... Hátha megszán a Starship Entertainment, és lehetek gyakornok is. Nem jössz be? Nagy a hely, nem zavarnál.
-Nem... Későre jár, és nekem még haza is kell érnem. Kösz, hogy így felkaroltál.-mosolyodom el kicsit kínosnak érezve ezt.
-Semmiség!-bokszol bele vállamba, amit szüleim se kíméltek az utolsó alkalommal. Én próbáltam fog összeszorítva elviselni a fájdalmakat, de annyira nem sikerült, hogy ne vegye észre.
-Hé' szöszi, mi van? Ennyire nem volt erős!
-Semmi... Mennem kell.
-Állj csak meg!-ránt vissza, újra egy fájós pontomat megragadva-Veled meg mi történt?!-húzza fel pulcsim ujját, amivel eddig tökéletesen el tudtam takarni a verés nyomait.
-Mindegy, lényegtelen.-próbálom elkerülni a tekintetét, de ő csak annál jobban erőltette, hogy szemébe nézzek.
-Ennyire rossz a helyzet a szüleiddel? HoSeok, szólalj meg!
-Mondom, hogy nem érdekes! Mennem kell, anyumék már biztos a hajukat tépik.
-Dehogy mész vissza oda! Ezeket ők csinálták veled! Teljesen megőrültél?
-ChangKyun, kérlek ne avatkozz bele! Ez az én dolgom, megoldom segítség nélkül is!-vettem le még mindig szorító kezeit rólam. Akármennyire is igaza volt, és legszívesebben ott maradtam volna, de azzal csak nyomatékosítom benne, hogy tényleg nagy a baj. Otthon sokkal csendesebbek voltak a dolgok a szokásosnál. Bár tudtam, hogy amúgy is el fognak fajulni a dolgok, örültem a kis nyuginak.
-HoSeok..? Itt vagy..?-próbált bedőlöngélni anyám az ajtómon.
-Nem, a szellemem az...
-Ne pofátlankodj anyáddal te haszontalan kölyök!-jött be JongYul is-Talán folytassuk a tegnapit? Ezt akarod?-üvölt rám az a barom. Lehelletén tisztán éreztem azt a tömény alkoholt, amit megint mind bevedelt.
-Csak egy nyugodt estét szeretnék! Csak egyet!-üvöltöm el én is magam.
-HoSeok, hogy merészeled?-fogta meg az asztalra letett sörösüvegét, és hatalmas csapással sújtotta le rám. Az üveg félbetört rajtam. Az egyik részével folyamatosan ütlegelt, a másikat ideglevezetésként a falhoz dobálta. Már nem is kiáltoztam, feleslegesnek gondoltam, amúgy sem érne semmit.
-Így most jobb? Eszement kölyök! Először teljesen ellenünk fordulsz, befested szőkére a hajad... Legközelebb már azzal jössz, hogy buzi vagy!-ezzel teljesen rátapintott a lényegre.
-Ezt. Most. Hagyd! Abba!!!-török fel az elnyomásból-Ezt csinálod, amióta itt vagy! Most már lényegtelen minden! A suliban rájöttek! Köszönöm szépen, hogy ilyen jó szüleim vagytok!-rohantam ki a szakadó esőbe. Nem tudtam hova rohantam, csak rohantam. El... El innen, hogy megmeneküljek legalább erre az egy éjszakára. Az eső szakadt, az ég dörgött és villámlott. Egy hely volt, ahol megnyugvást találtam, az pedig két tartománnyal arrébb található. Véresre verve, üvegszilánkosan az esőben vonszoltam magam ChangKyunékhoz. Az eső lemosta rólam valamennyire a vért, így nem látszott annyira durvának a helyzetem. Kissé átfázva, nyílt vágásokkal, két és fél óra séta után este 10-kor, de megérkeztem a célállomásra. Félve és enyhén megkönnyezve a fájdalomtól kopogtam be.
-Hát te ki vagy?-nyit ajtót s kishúga.
-RiKyun, ki az?-jön oda ChangKyun is félmeztelenül, fogkefével a kezében-Te jó ég!-képed el, ahogy meglát engem.
-Bemehetnék... Kérlek..!-sírom el magam végleg. Még ki se mondtam, de már bent voltam a családias hangulatú házban.
-ChangKyun, bemutatnád nekem az új barátodat?-hallok egy női hangot a hátam mögül. Az anyukája volt az.
-Nyugi, csak HoSeok az, akiről meséltem.-fordulok szembe anyukájával.
-Ennyire rossz a helyzet otthon HoSeok?-csak lesütöttem a szemem, és nem válaszoltam a női ajkakból elhangzott kérdésre-Ha nem akarod, akkor nem muszáj róla beszélned. Kérsz enni? Ma éjjel itt alszol ChangKyunnal. Gyere, bekötözzük a sérüléseidet.-ért hozzám óvatosan. Olyan jó családban él. Én is szeretnék magamnak ilyen családot. Leápolták sebeimet, leültettek vacsorázni és felmentünk ChangKyun szobájába. A vihar még mindig tombolt odakint, ami még jobban megijeszt ebben az idegen környezetben.
-Nekem még van egy kis elintézni valóm a fürdőszobában. Addig te helyezd nyugodtan kényelembe magad.
-Rendben, köszi...-hajolok meg széles vigyorral. Ahogy belép fürdőjébe rögtön lefagy arcomról a mosoly. Kínosnak érzem, hogy egy alig egy napja megismert srácc szobájában kell aludnom. Be volt már ágyazva két személyre. Úgy gondoltam, én nem ide tartozom, ezért letettem az egyik adag ágyneműt a földre. Mikor visszajött a szobába, én úgy tűnhettem, hogy már mélyen alszom.
-Mi van szöszi, kényelmetlen az ágy? Alszol már? Szóval igen...-éreztem, hogy közelebb jön hozzám, és letérdel mellém-Hogy bánhattak el veled így? Miért csúfították el így az arcod? Szegénykém...-simít végig arcomon mutatóujjával. Ez az arca teljesen más volt. Sokkal finomabb volt hangja, és érintése izgató. Vissza kellett fognom magam, nehogy berántsam magam mellé a takaró alá.
-Aludj jól, arany haj!-húzta végig kezét mellkasomon. Nem tudtam, mire véljem ezt a fajta bánásmódját felém. Jól esett persze, de akkor is kicsit megijesztett. A vihar még mindig tombolt odakint. Nagyon durván szakadt az eső, és elég gyorsan követték egymást a villámlások. Én az ilyen estéket sose szerettem. Így esett az eső akkor is, amikor apumék összevesztek annyira, hogy még akkor éjjel lelépett tőlünk. ChangKyun már másfél órája csak szuszug. Ekkora vihar mellett hogy lehet aludni?! A mennydörgés egyre csak mélyebbről jött, és úgy csattogott az égen. Nem azért mert félős vagyok, de nagyon be voltam szarva. Már két nagy csattanást kibírtam a helyemen, de a harmadik után félelmemben átbújtam ChangKyunhoz.
-Ennyire félsz a vihartól?-kérdezi nevetve.
-Te nem is aludtál?
-Nem... Jobb elfoglaltságom is volt annál.-fordul felém, mintha várná, hogy reagáljak erre valamit-Téged bámulni...-nagyon megijesztett ez a kijelentése, mert én is ugyanezt csináltam idág-Amúgy aranyosan csillogtak a szemeid egész éjjel.
-Basszus...-éreztem, hogy fülemig elvörösödöm.
-Azért ennyire nem volt kínos, nyugi!-fogta meg a kezem, amitől én már nem vörös, hanem szinte lila voltam.
-Te meleg vagy?-néz rám nagy szemekkel, majd kicsattava az örömtől-Ne! Ne is válaszolj!-olyan gyorsan beszélt, hogy az első mondatára már nem is emlékeztem.
-Mi... Mit csinálsz?-dadogom, miközben fekszem az ágyon, mintha le lennék oda kötözve. A fürdőszobába ment és valami tubussal jött vissza.
-Semmi gond, szöszi!-mászott vissza, de nem a helyére, hanem felém-Nem fog fájni!-tépte le rólam a pólót. Szemembe nézve csattant el az első csókunk. Meleg vagyok, de még egy fiúval se voltam. Teljesen más világ volt. A kissé mufurc kinézetű, de annál inkább kedvesebb srácc csodákra képes a nyelvével. Semmi perc alatt bódított el az ízével, és én is szinte önkétlenül adtam át neki magam.
-Finom vagy szöszi!-vált el tőlem egy pillanatra. Én csak egy enyhe, halk nyögéssel válaszolok, amin ő elmosolyodik és tovább folytatja, amit elkezdett. A nyakamat támadta először. Csak csókolgatta és puszilgatta, és amikor látta, hogy teljesen ellazulta alatta, bevetette fogait is. A fájdalom tökéletes volt.
-ChangKyun... Ezh...-már ennyitől is az elélvezés szélén álltam.
-Ez még ccsak az eleje.-csókolt a fülem mögötti érzékeny részemre. Belőlem egyre kényesebb hangok törtek ki, amitől ő csak tovább bátorodott, és lejjebb haladt felsőtestemen a csókokkkal. Nadrágom szinte már majd kirepedt, de ezzel ő sem volt másképp.
-Első alkalmad hercegnő?-néz fel rám már nadrágomtól. Csak nyelek egyet és hátradöntöm a fejem, jelezve, hogy szedje már le rólam a gatyám.
-Aranyos vagy!-nevet ki, és megszabadít végre a felesleges ruhadarabtól. Először csak az alsógatyámon keresztül kezdett maszírozni, és közben apró csókokkal hintette mellkasom. Ezt a finom előjátékot képtelenség volt megunni. Minden csókja egy újabb gyengepontomra világított rá, amikről nekem fogalmam sem volt. Én egyre közelebb álltam, hogy belemélyesszem fogaim és körmeim szép, fehér bőrébe.
-Ne fogdh vissza magadh!-szuszogja és újra megcsókol.
-Nem akarlakh végigkarmolni.
-Csak nyugodtanh! Szeretném, ha az első alkalmadh felejthetetlen lenne!-szedte le rólam és magáról is amég rajtunk lévő ruhát. Gyengéden és észrevétlenül helyezkedett el lábam közt. Kicsit megijedtem, de annál jobban vártam. Félelemtől és ajka melegétől körmeim akaratlanul is végigszántották a hátát. Magára kente a síkosítót, és készenállt a menetre.
-Biztos hercegnőh?-nézett mégegyszer a szemembe, mielőtt nekikezdett volna bárminek is.
-Bih... Biztosh...-próbálok válaszolni neki, de én már ennyitől is kész voltam. Újra hátra szegtem a fejem. Ő odahajolt hozzám, és egy újabb csókba imitált, miközben belémhatolt. Próbálta csókjával felejtetni fájdalmam, amitől ő is csak egyre jobban kívánt, ami méretén is érezhető volt. Megállt egy pillanatra, amikor én erősebben martam vállába.
-Azért ennyire nemh fájh.-nevet ki azzal a tipikus mosolyával.
-Csináldh és neh beszélj!-türelmetlenkedtem. Mintha csak erre várt volna, elkezdett ütemesen mozogni bennem. Olyan hangokat csalt ki belőlem, amikről én még nem is tudtam. Morgásaiból rájöttem, hogy ő már a végén ját, én pedig, az előjáték ellenére, érezni akartam még magamban.
-Ooh... Otth... Mégegyszerh..!-nyögök fel, mikor végre megtalálja azt a pontot. Belegyorsít csípőjének mozgásába, és nyakamról péniszemre csúsztatja kezét. Egy ütemre mozgatja mindkét testrészét, figyelve, hogy egyszrre élvezzünk el.
-ChangKyunahh..!-tör ki belőlem az élvezet hangja. Sokáig még csak szuszogtunk egymáson, és csak azután húzódott ki belőlem. Erre az estére örökké emlékezni fogok. Sikerült elfelejtetnie a sok fájdalmat, amit anyám, meg a barátja okozott.
-Ugye nem csak ennyi volt?-nézek rá nagy szemekkel.
-Megfogattam magamnak, hogy nem hagyom, hogy úgy bánjanak veled, mint délután. Mostantól itt vagyok neked, és megvédelek minden bajtól!
-Mindig is ez volt az álmom!
-Szeretlek szöszi!-hajol oda hozzám, és megint megcsókol.
/Szerintem életem műve! Ennél jobbat még sose írtam! Remélem tetszett, és elég részletes volt! ;) Ugye, Shiro?!/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése