Megígéred? Megígérem. (oneshot~SoonHoon)

Szereplők: Seventeen

Műfaj: Yaoi, oneshot

Páros: SoonHoon

Figyelmeztetés: Erotikus tartalom, 18+

Író: HyeNim

Már 1 éve vagyok gyakornok a PLEDIS-nél, és nagyon élvezem! Ennél klasszabb ügynökséget még nem láttam. A többiek is nagyon segítőkészek és kedvesek. Mostmár... Mikor idekerültem nem csak azért kellett bizonyítonom, hogy felvegyenek, hanem még a többieknek is, hogy befogadjanak a kis közösségükbe. Addig, amég nem tartoztam közéjük kész terrorban tartottak, és sokszor sírtam is miattuk. Utánna elmagyarázták, hogy ez csak azért volt, hogy szivassanak és feszegessék a határaimat. Én persze csak megmosolyogtam a történteket akkor is, és most is, de belül még mindig fáj. Próbálom elfelejteni, de akárhányszor új gyakornok jön, vele együtt élem át az egészet ismét. Ezzel a módszerrel már 4 embert el is üldöztek. Bár már mondhatok többesszámban, mert én is közéjük tartozom...
-SoonYoung!-kiált rám az egyik tanárunk-Ma jönni fog egy új gyakornok. Állítólag elég botlábú, én meg úgy gondoltam, te már tartasz ott, hogy felkarold és csiszolj a lépésein. Lee JiHoonnak hívják a kissráccot. Jó hangja van, ezért nem volt szívük elküldeni. Én még nem láttam, és nem is hallottam, ezért nem tudok nyilatkozni a képességeivel kapcsolatban.
-Köszönöm a bizalmat Sunbaenim!-hajolok meg, és próbálom nem kimutatni, hogy legszívesebben már a 'gyakornok' szónál rávágtam volna, hogy nem. Így csak még jobban fogok hozzá kötődni, és még jobban át fogom élni az egészet.
-Na mi van? A mi kis SoonYoungunk szerzett egy friss husit magának?-nevte rajtam SeungCheol. Tudja, hogy ezt akartam elkerülni, amióta csak hozzájuk tartozom.
-Állítólag jó hangja van, csak a testével nem érzi a zenét.
-Neked való!-csap egy hatalmasat a vállamra-Aztán ne üldözd el! Már kezdelek megunni titeket. Kell valaki, akit tudok szivatni. Ti már ismeritek minden trükkömet.-röhögve megy ki a teremből. Hogy lehet ekkora barom? Szerintem nincs vele minden rendben odafent...
-SoonYoung!-mi? Már itt is van? Erre én még nem állok készen!!!
-Gyere már ide végre!-kérnek egyre hangosabban és dühösebben.
-Itt vagyok...
-Ő itt JiHoon. A gondjaidra bízom. Ebben a környezetben el is kél a segítség és a védelem.-erre ő nagyra nyitott szemekkel nézett rá-Semmi komoly, de azért vigyázz magadra. Megölni nem fognak, de lehet, hogy többet be se akarod majd tenni ebbe ez épületbe a lábad. Jó mulatást! Isten hozott a PLEDIS-nél!-széles vigyorral ért véget ez a nem épp jóra sikeredett köszöntő beszéd.
-Hát ez nem hallatszott valami bíztatónak...-próbálok beszédtémát találni. Nem épp a legbeszédesebb ember. Elég alacsony is, szóval SeungCheolék tökéletes célpontja. Rendesnek tűnik, értem, miért vették fel. Fekete haja van, és olyan cicás arca. Már most féltem őt.
-Nem beszélsz valami sokat...-kezdem kínosnak érezni a folytonos csendet.
-Mert nem érzem magam idevalónak... Tudom, hogy csak szánalomból vettek fel.
-Azért kaptál meg engem, hogy kikupájuk a tested a zenéhez. Menni fog, nem olyan nehéz!
-És mitől kéne félnem?
-Hát az... Hosszú... Ne aggódj, majd megmondom, kikkel kell vigyáznod, és mikor kell majd kicsit közelebb állnod hozzám, hogy tudják, velem vagy.
-A főnökség tudja, mi folyik a gyakornokoknál?
-Nyugi, nem annyira durva. Csak kicsit megalázó... De túl lehet élni... Még én is itt vagyok!-próbálom pozitívan bemutatni azt a helyet, ahol nem pont pozitív dolgok szoktak történni.
-Te mit kaptál?
-Én... Habos tortát az arcomba, amikor azt hitették el velem, hogy az egyik legkedvesebb tanárunknak van szülinapja. Én ideállítok ajándékokkal, kiöltözve, erre meg...
-Ugye nem sütik el kétszer ugyanazt?
-Nem szokásuk. Csak a nagy adag röhögés és a lenézés az, amit mindenki megkap.-láttam rajta, hogy egyre jobban ideges, és inkább most rögtön elszaladna, minthogy találkozzon a többiekkel.
-SoonYoungie~! Nem akarod bemutatni nekünk az új barátod?-ismerem ezt a hangot, mégha idegennek is tűnik. MinGyu sose beszél így, csak ha valamiben sántikál.
-Ki vagy törpilla?-szegezi JiHoon felé azt a tekintetét, amivel engem is fogadott. Én reflexből ugrottam el mellőle, mert tudtam, ebből nyakonöntés lesz. Hát nem tévedtem. Tényleg kezdenek kifogyni az ötletekből. Szegény ott állt csuromvizesen, remegve, és nem a hidegtől. Azok a hangos, lenéző kacajok, amik a többiekből törtek fel, elviselhetetlenek voltak. Karonfogtam, és úgy, ahogy volt kihúztam onnan. Hirtelen csak az öltözőbe tudtam vele eljutni. Szó nélkül bámult maga elé, én pedig rá. Kivettem egy törölközőt a szekrényemből, és hozzá vágtam.
-Hogy lehetek ekkora idióta?! Megígértem, hogy szólok!-ostorozom magam, amiatt, hogy át kell élnie neki is.
-Haza akarok menni!-ölel magához. Igaz, hogy alig ismerem úgy 10 perce, de úgy látszik, sikerült a bizalmába férkőznöm. A vízes ruhája, maga az egész ember, olyan közel volt hozzám. Átöleltem és próbáltam megvigasztalni. Most éreztem igazán, mennyire is törékeny.
-Sajnálom... Szólom kellett volna. De én csak magamat védtem, pedig tudtam mi fog következni...-könnyezek bele én is a pillanatba.
-Legközelebb megvédesz majd?-remeg bele hangja ebbe a kérdésbe.
-Ezúttal tényleg megígérem, és be is tartom.
-Azt ne mondd, hogy még meleg is vagy?-nyit ránk SeungCheol. Hát ez se jöhetett ki rosszabbul.
-Én, nem..!-löki háttal a szekrényeknek, mielőtt még befejezhette volna mondatát.
-Ide figyelj! Nagyon aranyos és tündéri kis teremtés vagy, de itt csak erős idegzettel, és erővel lehet megmaradni, és nem a másik védelmével...-néz ki rám egy kicsit, jelezve, hogy hadjam őt piszkálni, vagy mégegyszer átesem rajta én is-De felőlem bújhatsz SoonYoung mögé is... Lesz olyan alkalom, hogy ő nem lesz itt!-fenyegeti meg elég komolyan. JiHoon erre kifehéredett, és azt hittem ott el is ájul.
-Vigyázz magadra, nehogy bajod essen!-veregeti meg nyakát MinGyu is. Nem szántam volna leönteni őket is akkor. Mikor kimentek már JiHoon sem bírta tovább, és a földre rogyott. Nem engedett oda magához, eltolt kezeivel.
-Azért jöttem, hogy legyen belőlem valami, nem azért, hogy bohócot csináljanak belőlem mindenki szeme láttára.-motyogja halkan. Nem tudtam erre semmit mondani, pedig ismertem ezt az érzést elég közelről.
-Haza megyek...-indult el.
-Dehogy mész te innen sehova!-rántottam vissza kicsit erősebben a kelleténél, így én egy padon végeztem, ő pedig az ölemben-Könnyű vagy!-szeppenek meg két nagy, barna szemétől, ami egyenesen az enyémbe néz.
-Kitalálta...-döntötte fejét a vállamra. Hirtelen nem értettem, aztán leesett. Így csak még kínosabbnak éreztem őt az ölemben.
-Bocsi...-állt fel rólam, és sírva kiszaladt az épületből. Még ki tudtam nézni az ablakon utánna. Bár egy szerető családból jövök, akkor még is átéreztem azt, milyen lehet az, amikor senki sem ért meg, mindenki piszkál, és még saját magadtól is undorodsz, amiért az vagy aki. A nap végén elkértem a tanárunktól JiHoon címét, hátha az otthoni környezetben jobban megnyílik. Későn végeztem ugyan, de elmentem hozzájuk. Mély levegőt véve kopogtam volna, de kinyitódott előttem az ajtó.
-Igen, persze nagyi hozok azt is holnap... Oh! Te ki vagy?
-Én JiHoont keresem, de lehet, rossz helyen járok...
-Nem. Itt is lakik egy JiHoon, de ne kérdezd hol van, én csak az unokatestvére vagyok!
-MinHyeong azt mondtam menj, mert lekésed a buszod.-áll ki az ajtóba JiHoon anyukája is.
-JiHoont keresi, nevet nem tudok, se szándékot.-ad le egy gyors helyzetjelentést, és már távozik is az a bizonyos unokatestvér.
-Csókolom, SoonYoung vagyok, JiHoon gyakornok társa.-hajolok meg illedelmesen-Vele szeretnék beszélni.
-Jaj de jó! Az én JiHoonom már szerzett is barátokat.-kezd el velem kedvesebb lenni.
-Akkor esetleg kihívná nekem?
-Ő még nincs itthon. Nemrég beszéltem vele. Azt mondta késöbb is jön, mert bent tartja valami segédtanár vagy kicsoda... Csodálkoztam is rajta, mert egész nap bent volt, minek kell még ráhúzni két órát.
-Azt tetszik mondani, hogy nem jött haza?
-Ugye! Én is így voltam vele! Esetleg nem tudod, ki lehet az a segédtanár, aki eddig dolgoztatja őt?
-Az igazat megvallva, az a segédtanár szerintem én lennék, ha csak nem szerzett valaki mást az ügynökségnél...
-Nem, az nem lehet! JiHoon nem az a tipikus barátkozós fajta! Nehezen hiszem el azt is, hogy te őt keresed.
-Akkor a legjobb az lenne, ha mostmár haza rángatnám, ugye?-próbálom nem kimutatni az aggodalmam, ezért csak idiótán vigyorgok.
-Igen, azért hálás lennék.
-Akkor maximum másfél óra és már JiHoon fog az ajtón kopogni!-mosolygok és elkezdek lassan sétálni egészen az első sarokig. Onnan viszont lélekszakadtamból futottam, nehogy megtörténjen, amit nem akarok. Ilyenkor még SeungCheolék is bent szoktak maradni, és ha összetalálkoztak..!
-Nem fáj a kezed? Elég nagyot kapott!-hallom MinGyu hangját. Engem szerencsére nem láttak meg. Csak ne! Kérlek ne! Hármassával lépem meg a lépcsőfokokat, hogy meggyőződjek arról, amiről még hallani sem szeretnék.
-JiHoon!-ott ült a próbatermünk sarkában magába zuhanva.
-Ne! Ne gyere ide! Egyátalán, hogy kerülsz te ide? Már hazamentél egyszer, nem?
-De visszajöttem! Miattad... Anyukád már aggódik, gyere, hazakísérlek.
-Te voltál nálunk?-fordul felém, így megláthatom, mit művelt vele SeungCheol.
-Ez nem lehet igaz! Ő csinálta? Persze, ki más!-kelek ki teljesen magamból.
-Lényegtelen... De miért mentél el hozzánk? SoonYoung, ne játssz az érzéseimmel kérlek!-ezekre a szavakra ledermedtem, és még levegőt is elfelejtettem venni.
-Érzéseid?-kerülte a szemkontaktust, de már úgy tudtam testbeszédéből olvasni, mint egy nyitott könyvből.
-Hagyjuk...-ment volna el, de másodjára sem engedtem, hogy így távozzon.
-Miért nem mentél haza, miután leöntöttek?
-Te haza mertél menni?-elengedtem a karját, mert igaza volt. Én se éjszakáztam akkor otthon.
-De miért jöttél vissza?
-Gyakorolni... Attól még, hogy leöntöttek, kiröhögtek, lenéztek, az álmom nem adtam fel.
-És miért hazudtál anyukádnak? Nem volt itt akkor senki, igaz?
-Nem engette volna, hogy egyedül legyek itt...
-Szerencséd, hogy elmentem és kihúztalak a helyzetből...-jegyzem meg még egy jótételemet, hogy rájöjjön a dolgokra, de nem kapcsol valami gyorsan.
-Miért? Hagytad volna inkább, hogy kiabáljon velem, és hogy eljöjjön értem! Nem kell a segítséged SoonYoung, megoldom magamtól is!
-A baj már csak az, hogy így végezted! Otthon mit fogsz mondani? 'A segédtanár behúzott egyet, mert nem koncentráltam eléggé?' JiHoon, ne játsszd meg magad! A térdeid és a kezed még mindig remeg a félelemtől. Miért kerültem ilyen közel hozzád? Miért engedtelek ilyen közel magamhoz? Mert ilyen közel jöttél! Hány ember tudja rajtam kívül, hogy meleg vagy? Nem hallom a válaszod JiHoon. Tudom, hogy nem vagy az a hamar megnyílós típus, de akkor miért kezdtél közeledni hozzám?
-Mert tetszel te idióta!-üvölti el magát, és bevágja maga mögött az ajtót. Nem pont erre a válaszra számítottam... Azért nem nézek ki annyira jól, hogy egy nap után máris belém zúgjanak! Kinéztem megint utánna az ablakon. Olyan aranyos volt, ahogy mérgesen szedte a lábait hazafele. Követtem, mert nem leszek akkora barom, hogy ne foglalkozzak vele ezek után is.
-Várj már meg! Hogy lehetsz ilyen gyors, mikor sokkal alacsonyabb vagy?
-Megmondtam, hogy hagyj békén! Mit nem lehet ezen érteni?!
-Akkor hagyjalak haza menni egyedül éjjel fél 11-kor? Nem, nem játszunk ilyet!
-SoonYoung! Én már nem bírom ezt!
-Pedig ezek után kénytelen leszel elviselni!
-Ezt hogy érted?
-Nem vagyok meleg, de érted bármit megtennék!-tapadok rá ajkaira ott az utca kellős közepén, és nem érdekel, ki láthat meg.
-SoonYoung, ez most mi?
-Ez én vagyok kielégítetlenül.
-De én még nem is..!
-Azt hiszed én igen? Megkívántalak... Hova menjünk? Van itt egy játszótér, de kicsit távolabb pedig a nővérem háza, aki most Japánban van.
-Te tényleg a nővérednél akarsz megfektetni?
-Játszótér? Nekem édes mindegy! Mindenhol képes vagyok téged olyan élményekben részesíteni, amit sosem felejtesz.
-Barom!-üt egyet a vállamba, kimászik a karom közül és tovább megy haza. Ezt már nem ússza meg ilyen könnyen.
-Igen, csókolom SoonYoung vagyok. Csak azért hívom, mert JiHoonal nagyon belelendültünk a munkába, és nem valószínű, hogy haza fog ma menni. Ne aggódjon, én majd vigyázok rá. Igen, igen, persze megmondom neki. Viszlát!-teszem le a telefont, aminek a másik végén az anyukája volt.
-Komolyan felhívtad anyámat?
-Játszótér, nővérem lakása, vagy a mi házunk? Háromtól számolok vissza! Három, kettő, egy... Akkor megyünk hozzánk!-szegény levegőt is alig kapott, úgy megragadtam és vonszoltam magam után.
-És ez itt a szobám. Na! Hopp az ágyra!
-SoonYoung... SeungCheol bízott meg ezzel?-áll még mindig a szoba küszöbén-Nagyon rosszul esik, ha csak egy estére kellek, mert én tényleg megszerettelek.
-Egyet jegyezz meg! Bármi is történjen, ha tornádó viszi el a házat, ha cunami söpör végig a városon, ha itt a világ vége, én az utolsó perceimet egy emeberrel szeretném tölteni. Az pedig te vagy! Megígértem, hogy megvédelek. Az az ígéret nem csak az ügynökségben érvényes. Mostmár mindenhol!-beleharapott az alsó ajkába és rám vetette magát. Rögtön táncba hívta nyelvem a sajátjával, és el is kezdett vetkőztetni.
-Akaratos. Szeretem!
-Én is téged!-dönt hátamra az ágyon. Hagytam, had élje ki magát rajtam. Lassan kezdte kiszívni és harapdosni a nyakam, amitől csak ő lett sokkal izgatottabb helyettem. Miért és hogyan ilyen aranyos? Mellkasomon csak egyre lejjebb haladt ajkaival. Már éreztem, hogy lent egyre nagyobb, és őszintén, meg is ijedtem, mikor elkezdte kicsatolni az övem. Átfordítottam a hátára, így következhettem én. Nem vacakoltam a szájával, abból már kapott eleget. Nem is a nyakával kezdtem, pedig láttam, hogy azt várja. A füle mögött kezdtem kicsit csókolgatni. Eközben ő még mindig az övemmel babrált. Már ilyen minden mindegy alapon hagytam őt. Nem is éreztem, de már én is eléggé ott jártam.
-Csinálj már valamit!-türelmetlenkedik alattam.
-Aztán ne panaszkodj, hogy erőszkos és durva voltam!-térek rá nyakára, amit megharapdosok. Gyorsan hagyok még mellkasán is pár nyomot, csak hogy senki más ne nyúlhasson hozzá. Leveszem róla nadrágját és alsójába benyúlva kezdem el merev férfiasságát simogatni. Az ének tudása már most tökéletesen kivehető volt hangjaiban. Mikor közelebb hajoltam merev, tagjához enyhén megfeszült és hátradöntötte a fejét. A számba vettem és úgy mozogtam rajta. Ő az élvezettől beletúrt hajamba, és már csak azon imádkoztam, ne halljon meg minket senki. Lassan megéreztem azt az ízt, így nyugodtan húztam ki a számból. Mégegy csókra hívtam mielőtt végleg behatolok.
-Biztosh?
-Megh... Meghígértedh... Nemh félekh a karjaidh közth... Meghvédeszh...-csukta be a szemét és várt rám. Tudja, hogy kell levenni valakit a lábáról, az biztos. Óvatosan kezdtem, mert láttam a szemöldök összehúzásain, hogy nem egy leányálom lent lenni. Én közben idefent megőrülök. Csak egy kicsit éreztem meg magam körül, de ahogy összeszűkül, az valami csodálatos! Nem bírtam tovább várni! Akármennyire is fájt neki, benne voltam teljes hosszommal. Vártam, hagy szokjon meg, de élvezte a fájdalmat. Lökött egyet csípőjével, ezzel is megmutatva, hogy nem valami türelmes természetű. Egy ütemben a szívverésével kezdtem el benne mozogni. Amilyen alacsony, annyira kielégíthetetlen. Az orgazmusom már ijesztően sokáig húzza, amiért imádom, de idefent fárasztóbb lenni, mint lent.
-Aaahhh... Otthh... Méghh...-hallom meg halk szavait. Végre! Ha nem fáradtam volna el enniyre, akkor talán húztam volna még az övét is, de már nem voltam rá képes. Megfogtam péniszét, és csípőmmel egy ütemben dolgoztam azon is.
-SoonYounghhh...-ezért a magas hangért van ő a PLEDIS-nél. Pontosan egy pillanatban élveztünk el, amitől még gyönyörűbb lett mindkettőnknek ez az éjszaka. Csendben pihentük ki magunkat egymás mellett, mert törékenynek érzetem magam alatt, ezért lefordultam róla.
-JiHoon?
-Nem! Én akarom kimondani először! Szeretlek!