Prológus
Fáradtan huppantam a székembe. Az irodában
tipikus tisztaság szag volt, amit a hétvégi takarítás okozott. Most várhatok
napokig, míg kiszellőzik, remek.
Pilláim lehunytam, és a nap további
menetén gondolkodtam.
- Elnézést, a főnök keresi! - rontott be
a recepciós kopogás nélkül.
- Megyek, de ha legközelebb nem kopog,
akkor kulcsra zárom az ajtót! - mondtam idegesen. Komolyan, ennyi tisztelet nem
jár, hogy kopogjon?
Meg sem várva a reakcióját, kiviharzottam
a szobából.
A főnök ajtaja előtt álltam. Hármat
kopogtam, majd egy halkan kiszűrődő ,,tessék" után benyitottam.
- Látni kívánt. - hajoltam meg.
- Igen. Hallom sikerrel járt a műtéte,
gratulálok.
- Valóban jól sikerült, a beteg állapota
jelenleg is stabil. De a kollégák nélkül nem sikerült volna. - mondtam
tiszteletteljes hangon. -Ha ennyit óhajtott, akkor engedelmével távoznék,
várnak a betegek.
- Még egy dolog lenne! - szólt. Felállt a
székéből és elővett egy dossziét. - Van egy különleges betegünk, akinek
rendkívüli igényei vannak. Vetne rá egy pillantást?
Elém tolta a papírokat. Gyorsan átfutottam
a sorokat.
- Egy vakbél műtét miatt ekkora felhajtás?
Nem túlzás a VIP szoba, a luxus körülmények és a saját ápoló személyzet? -
kérdeztem. Mégis kinek vannak ilyen igényei, mikor egy vakbél műtét után még
csak hónapokig sem kell bent maradnia?
- De, túlzás, egy átlag embertől. Ő
viszont egy gazdag szállodaigazgató rokona. Mondanom sem kell mennyit fizetnek
mindezért - beszélt tárgyilagosan.
- Megtudhatnám nekem mi közöm ehhez? -
tudakoltam.
- A család ragaszkodik hozzá, hogy ön műtse
a fiút.
- Miért én? - csodálkoztam. Ilyen még
sosem fordult elő.
- Úgy hallották ön a legjobb orvosunk.
Elvállalja? - kérdezett a főnököm.
- Ki is a beteg pontosan? - kérdeztem
vissza.
- Min Yoon Gi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése