-Jól van, Sherlock, elég lesz! Inkább mennél, és kopogtatnál be, minthogy az erkélyen kuksolsz, és hallgatózol!
-De, de...-néztem értetelenül anyumra, akinek igazán el kellet volna a segítség a pakolással-Semmi hang! Csak a zene szól!
-Lehet, hogy bekapcsolva hagyták. Inkább pakolj ki, mert a bőröndöd nem üríti ki saját magát!-parancsolt rám apum, miközben a táskámat tette át az ágyamra. Olyan különös volt ez az egész. Azokra az infókra gondoltam, amiket a portás mondott az imént: csak mi vagyunk itt a "nem különleges" vendégek. Mégis melyik "különlegeséggel" van hasonló zenei izlésem? A nagy gondolkozásban elfelejtettem a lábam elé nézni, és úgy megbotlottam az erkélyi székben, hogy egyenesen a pakoló anyumra estem.
-Mondcsak, így akarsz segíteni? Elég rosszul csinálod!-szidott anyum, miközben segítettem neki felállni. Kínomban a mellettem lévő asztalra pillantottam.
-Izé... Ööö... Itt a menü a hétre!-nyújtottam kezem a papír felé-Még az étlap is furcsa.
-Nálad furcsább dolgot nemigen találni ezen a bolygón!-gúnyolt ki a tesóm, és azzal a mozdulattal tépte ki kezemből a lapot.
-Óvatosan! Azt még vissza kell vinni a portára!
-Nyugi, nyugi... Nana kezében nagyobb veszélyben van, mint egy kitörő vulkánnál!-válaszolt anyumnak, ismét az én sértegetésemmel tesóm. Mindegyik testvérpár, akit ismerek, jól kijönnek egymással csak mi nem! Már épp kezdtem volna megszokni, hogy megállás nélkül csak sérteget, de az az arckifejezés, amivel a menüre nézet, a leghangosabb nevetést váltotta ki belőlem.
-Halkabban nem lehetne? Nem csak mi vagyunk ebben a kócerajban!-nézett ki apum a fürdőből, ahova épp a törölközőket tette ki.
-Bocsánat, csak...-mutatok tesóm arcára, még mindig levegő után kapkodva.
-Mi olyan vicces? Had röhögjek én is!-állt tesóm mellé barátnője, aki a papírra nézve rögtön felém szegezte tekintetét:
-Te leádtál valami előzetes listát a kedvenc ételeidről? Kimchi, koreai fűszeres csirke? És mi nem fogunk kapni semmi ehetőt?
-Jaj, ne hozd már fel álladóan! Először csináltam kimchit, és elég jó lett!-ülök le az ágyra kissé sértődőtten.
-Persze, jó... Ha te azt jónak nevezed, hugikám, akkor neked komoly gondjaid vannak az ízleléssel!-mondja a tesóm, kihúzva magát. Nem tudom, mire olyan büszke? Az egy dolog, hogy szakácsnak tanul, csakhogy a tudásából nekünk még semmit sem mutatott.
-Ezt amúgy is szakácsok fogják csinálni,-próbálom elfeledtettni a nem létező főzési tudásommal készített kimchimet-és...
-És nem fogják úgy elrontani, mint ahogy te!-vágott közbe főszakács úr, akit még rántottát sütni sem láttam.
-Inkább menj le az edzőterembe, hogy lehűtsd magad, izomagy!-löktem arrébb bátyám, aki épp a pofájától nem fért el a helyiségben.
-Mostmár elég legyen!-állított le minket Zaza-Nana, még mindig nem pakoltál ki! Más nem fogja megcsinálni helyetted!
-Köszi a közbelépést!-lépett be anyum a szobába- Nana, te pakolj ki, Oli, te pedig olvasd hangosan a választható kajákat! Végül majd vácsorát sem fogunk kapni!-osztotta ki anyum a feladatokat, miközben a nadrágjait tette be a szekrénybe. Megsértődve mentem át a szobámba. Az senkit sem zavart, hogy én az egész nyaralás alatt egyedül leszek. Nem is tudtam, hogy van ilyen szoba is ebben az épületben! Ez tartalmazott két kétágyas helyiséget, ami a pároké, és még egy egyágyas kis zugot. Ez a zug volt az én magányos fészkem erre a hétre. Olyan üresnek éreztem a helyet, amikor beléptem. Valahogy arra a fiúra emlékeztetett... De nézzük a jobb oldalát: volt tévém, ami Oliék szobájába már nem jutott, és úgy helyezkedett el a szoba az egész épületben, hogy hozzám még elért a WiFi! Majd ha unatkoznék, megnézek pár MV-t, vagy megint utánna nézek a fiúknak... Beljebb léptem a szobában, és rögtön az ablak fele vettem az irányt. Mániám megnézni a kilátást!
-Hülye! Már tudhatnád, hogy minden ablak a parkolóra néz!-ütöttem magam homlokon,mikor az ablakon kinézve kocsikon kívül mást nem láttam. És a semmi alatt tényleg azt értem. Egy árva lélek sem mozgott odakint. Mint valami filmben, ahol a holttesteket rejtik el. Felvettem a szemüvegem,mert már látásom nem volt a régi, és láttam végre egy embert: sapka volt rajta, napszemüveg, és amit én legjobban furcsáltam, maszk. Olyan 170 centi körül lehetett a magassága. Az egyik kocsihoz ment és kivett valamit. Valószinűleg észrevehetett, mert gyorsan becsapta a kocsi ajtaját és szedte a lábait, vissza az épületbe. Kezd egyre furcsább és furcsább lenni ez a nyaralás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése