kép

kép

2016. június 5., vasárnap

3. Rész Az álommunka



3.rész

-Elnézést, beszélhetnék önnel egy kicsit?-kérdeztem a középkorú férfit.
-Természetesen-bólntott, és kimentünk a konyhába. Egyébként ez a helyiség is csoda szép volt.
-Nos, a fiúk koráról nem volt ugyan szó, de azért egy kicsit átverve érzem magam. Gyerekekről volt szó, és rajtuk nyilvánvalóan látszik, hogy nem gyerekek-mondtam komolyan.
-Elnézést kérek a dolog miatt, de ha a hírdetésben szerepel a koruk akkor senki nem vállalja el az állást. Kérem, maradjon itt-felelt boci szemekkel. Nagyon szánni való volt a kinézete. Hogy csinálják ezt az ázsiaiak? Még egy idősebb férfi is sajnálatot tud benne kelteni csupán a nézésével!
Mérlegelnem kellett. A feltételek nagyon jók, és csak nem lesz gond a srácokkal, hiszen már szinte felnőttek. Mellesleg, ha mar itt vagyok, akkor nem megyek csak úgy haza.
-Rendben maradok, de próbaidőre. Esetleg megkérdezhetem, hogy miért kell egyáltalán felnőttek mellé felügyelet?-értetlenkedtem. Ezt a részét tényleg nem értem.
-Maga tudja, hogy kik ők? Idolok, aki hát...nem túl felnőttesek és kell melléjük a felügyelet. Bízhatok önben? Egyáltalán ismeri a BTS-t?-nézett rám komolyan.
-Nem, még a bandáról nem hallottam, csak a k-popról.
-Szuper! A felügyeletre pedig azért van szükség, mert ugyan a leader és Jin valamennyire rendet tart azért hiányzik egy teljesen épeszű irányítása-kuncogta el magát- Nekem mennem kell, majd a fiúk megmutatják a lakást!-és ezzel el is tűnt.
Nem igazán érdekelte, hogy sokkos állapotban voltam, elhadarta a mondanivalóját és elhúzott. Szuper.
Vissza mentem oda, ahonnan az előbb eljöttünk. A fiúk még ott voltak.
Érkezésemre mind a heten felkapták a fejüket. Egy világos hajú, magas fiú lépett elém.
-Szia, Namjoon vagyok, de hívhatsz Rap Monsternek is, ahogy tetszik. Gyere megmutatom a házat aztán a szobádat-megfogta a csuklómat és maga után húzott. Pislogni sem volt időm, olyan hirtelen történt minden.
-Az egész ház kétemeletes. A földszinten van két fürdőszoba, a konyha, a mosókonyha, a nappali, az étkező, a vlogoló szobánk, ide kérlek ne menj be ha vlogolunk.
-Rendben-bólintottam.
-Köszönöm-mosolygott. Kis gödröcskék jelentek meg az arcán a mozdulat során.- Itt található még az edző terem, nyugodtan használhatod, ha szeretnéd, bár még mi sem hasznaltuk, mert kb. egy hete költöztünk ide. És végül itt van két hálószoba, ez az enyém,-mutatott egy ajtóra amire egy logó volt felragasztva (gondolom a bandáé)-az pedig a tiéd-egy sima fehér ajtóra mutatott-Ha szeretnéd kidíszítheted, végül pedig a fürdők. Szerintem nem kell elmagyaráznom, hogy melyik a tied-kacsintott rám. Az egyik fürdőszoba ajtajára egy férfi, a másikra egy női sziluett volt felakasztva, ezzel jelezve, hogy melyik kié.-Az emeleten van 6 szoba és 2 fürdő-mutatott a lépcső felé-Én megyek is, hagylak kipakolni stb. Ha barmi kell szólj-mondta miután körbe vezetett a házon, s el is ment.

Beléptem a szobámba és elállt a lélegzetem...
A falak kellemes tört fehér színűek, jobb oldalt található egy fekete könyves polc, utána egy hatalmas francia ágy narancssárga, fehér ágyneművel, mellette egy kis fekete éjjeliszekrény felette egy hatalmas ablak, az ablak alatt egy szinten fekete íróasztal. A bal oldalon a falmentén egy hatalmas, fehér szekrény, mellette polcok, a szoba közepén egy hatalmas barackszínű bolyos szőnyeg. Az egész csodálatos.
Leraktam a bőröndjeimet és körbe jártam a helységet.
Ámuldozásomból kopogás riasztott fel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése