Szereplők: Exo
Műfaj: Yaoi, twoshot
Páros: BaekYeol
-
Végre itt vagyunk! - üvölti ki a hotel szobából a partra ChanYeol.
-
Igen aranyom, tudjuk, hogy itt vagyunk, és neked köszönhetően most már az egész
tengerpart! Hahó! Figyelsz te rám egyáltalán? - lóbálom meg előtte a kezem, de
azt hiszem, a parton sétáló lányok jobban érdeklik őt - Park ChanYeol,
megtennéd, hogy nem bámulod a lányokat, legalább is előttem nem?!
-
Elég lesz, köszönjük! - jön JunMyeon a szobánkba - Az egész szálló tőletek
zeng!
-
De bámulja a lányokat!
-
De nem hagy élni! - áruljuk be egymást egyszerre.
-
Te! - mutat felém - Hagyj neki kicsit nagyobb teret! Te pedig! -
mutat ChanYeol felé - Ember, barátod van! Normális vagy? Csináld felőlem, csak
ne előtte, mert abból csak új viták lesznek, amikből nekünk már elegünk van!
-
Ha a hercegnőnek valami gondja van, akkor azt miért nem mondja meg ő? Miért
nekem kell mindig bocsánatot kérnem? Miért én vagyok a hibás? Már nagyon
meguntam..!
-
Talán, mert már két hónapja felém sem nézel! Mindig ellöksz magadtól, és egy
ujjal sem érsz hozzám! Köszönöm, nagyon szép kis ajándékot hoztál össze, de már
ideadtad, és igénylem a törődést! De ha akarod, akkor nyugodtan befejezhetjük
az egészet, és szabad teret kapsz! Mehetsz a lányok után, de akkor engem
felejts el! - sírva fakadtak ki belőlem ezek a mondtatok, és kiszaladtam a
szobából.
-
Menj utána! - hallom még JunMyeon hangját.
-
De most...
-
Ne vitatkozz már! Azt mondtam, menj utána! Nem az én szerelmem már 1000 napja!
- nem láttam, de biztos hezitált mielőtt még elindult volna utánnam. Én
bezárkóztam MinSeokék fürdőjébe.
-
BaekHyun, nyisd ki kérlek! Beszéljük meg. - dől neki az ajtónak Chan, és úgy
próbál kihozni onnan.
-
Már nincs mit megbeszélnünk... Menj el!
-
Csak így eldobnád ezt az 1000 napot? Tényleg csak ennyit jelentek neked?
-
Nem én voltam az, aki elhanyagolta a másikat! - nyitom ki az ajtót résnyire,
hogy a szemébe tudjam mondani a véleményem.
-
De BaekHyun, kérlek...
-
Nem! Két hónapja ezt csinálod, és nem ismerted fel. Én pedig elviseltem, de
hogy már lányokat bámulsz meg, méghozzá előttem, azt
már nem fogadom el!
Eljátszottad minden esélyed! ChanYeol én...
-
Ki ne mondd! - löki rám az ajtót, amitől én a fürdő csempéjén végzem - Nem
fejezheted be! Kérlek! Belegondolni is szörnyű! Ne tedd ezt velem! - bújik oda
hozzám sírva. Szívem szakad meg ahányszor sírni látom. Haragszom rá, de nem
bírom nézni, ahogy szenved. Mégis ezt a pillanatot is el tudja valami rontani.
-
Oppa? Te mit csinálsz itt? - néz ránk furcsán egy vadidegen lány.
-
Oppa?! ChanYeol ki ez?
-
Hát, izé... Ő csak... - kaparja össze magát rólam, letörli könnyeit, és engem
is felsegít.
-
Oppa azt mondta még a reptéren, hogy ha van kedvem, nyugodtan jöjjek el ide, és
akkor majd jól fogunk szórakozni. - ezt meghallva teljesen magamba zuhantam, és
legszívesebben lelöktem volna a csajt a harmadik emeletről, Chant pedig
felpofoztam volna, de egyiket sem tettem meg.
-
ChanYeol? Ezt most visszaadom, és ezzel együtt az érzelmeimet is! - nyomtam
kezébe a gyűrűt, amit még az első 100 napunk örömére kaptam tőle. Egy szúrós
tekintettel löktem arrébb az ismeretlen lányt, és megfogva a maszkomat és a
telefonom útnak indultam.
-
BaekHyun, mi történt? - állít meg egy kérdés erejéig JongDae.
-
Idehívott egy lányt... - motyogom rá se pillantva, és megyek tovább. Ezt a
válaszom mindenki hallotta, és a következő pillanatban már SeHun kiabál a
lánnyal. Nem maradhattam tovább azon a helyen, bármennyire is szerettem volna,
hogy megvigasztaljanak. Elindultam a partra, hátha egy kis levegő majd eszembe
juttatja, hogy mikor és mivel rontottuk el ezt az egészet. Ez a hely rosszabb
volt, mint maga a hotel. Valami kis parti volt a parton, lufikkal, tortával és
zenével, ugyanúgy, mint ahogy tegnap nekem.
-
Sok boldogságot még legalább 50 évig! - emeli poharát egy ember, gondolom az
ünnepelt párra. És ekkor jött a meglepetés, amire senki nem számított, történt
egy lánykérés. Még én is megtapsoltam az "igen" választ. Ők hogy
bírták ki eddig? És hogy fogják tovább? Elment a kedvem a szerelemtől, túl
nagyot csalódtam ChanYeolban. Megfordultam és sétáltam tovább, de így is csak
párokat láttam mindenhol. Ajkamba harapva próbáltam visszafojtani a
könnyeimet. Elég hülyén festenék ott a mólón, ahogy sírok egyedül a többi,
ismeretlen ember boldogságán. Leültem, lábam lelógattam a víz felszínéhez
közel, várva, hogy majd valami beránt a vízbe, így megszüntetve a fájdalmat és
a csalódást. Még a halak is párban úsztak, annyira magasan a víz tetejéhez,
hogy tisztán láttam őket. A természet annyira ellenem van, hogy minden egyes
felhőnek is volt párja, csak nekem nem. Lefeküdtem a nedves fa deszkákon, és
mire feleszméltem, már a nap is eltűnt az égről. A telefonomon gyorsan néztem
egy időt. Már másnap volt, fél egy. Többször is kerestek a többiek. ChanYeol
nyolcszor is felhívott, és több SMS-t is küldött, amikben bocsánatot kért, és elmondta
mennyire szeret még mindig. Idejét láttam, hogy én is az ágyamban folytassam az
alvást, de előtte még egyszer körbenéztem, és örömmel tapasztaltam, hogy még
mindennek és mindenkinek meg van a párja. A szél is a hotel felé fújt, így
emlékeztetve engem a páromra, akire bár haragszom és csalódtam
benne, de akkor sem tudom őt otthagyni. Már csendes volt a szálló, mindenki
aludt. ChanYeol, akárcsak én tegnap éjjel, sírt. A takarójába temetve arcát
aludt el, de még így is jól lehetett látni, hogy hiányzom neki. A kétszemélyes
ágyon csak nagyon kevés helyet foglalt el. A másik hely meg volt szépen
ágyazva, rajta egy rózsa, amire ráfűzve a közös gyűrűnk. Tudtam, hogy az a hely
engem várt. Végignéztem rajta, és elmosolyodtam. Nagyon aranyosan aludt, és így
belegondolva, nem is gyakran látom, ahogy alszik. Mindig én vagyok az, akit
hamarabb elnyom az álom, és eddig csak ő tudott engem nézni alvás közben. A gyűrűt
visszahúztam az ujjamra, és cuccai közt megkerestem a Heavent-t, amit nekem
írt. Befeküdtem mellé, és halkan kezdtem neki énekelni.
- "Üdvözlégy angyal, olyan vagy, mint egy kép,
Amikor az eget
fürkészem, csak téged látlak
A város utcai
lámpái kialszanak és a hold eltűnik
De ez
káprázatos" - erre a sorra éreztem, hogy felkel, még ha nem
is nyitja ki a szemeit. Közelebb bújtam hozzá, és úgy folytattam.
- "Mivel a
csillag, ami az égből hullott le,..."
- "Te vagy." - fejezi be ő az utolsó sort.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése