I want him! ~ 1. rész

- JinHwan, elmondanád, hogy mi ez egész? - fordulok felé, bár nem tudom hol van, mert nem látok a szememen lévő kendőtől. Már otthon rám tette JinHwan és JunHoe, de azóta egy szót sem szóltak. Beültettek a kocsiba és eljöttünk otthonról. Jelenleg fogalmam sincs, hogy hol is lehetek. Csak a hűvös szelet érzem arcomon, és a többieket hallom a távolból.

- És most már elmondanátok, mi a jó büdös francot keresünk a reptéren? - hallom JiWon kellemes hangját. Őt hallva inkább le sem veszem a kendőt a szememről, csak gyönyörködöm abban, ami sose lehet az enyém. Így, csukott szemmel, a mély hangja csak még közelebbinek hat. A sötétség pedig úgy viselkedik, mint egy fehér vászon. Erre fel tudom festeni a mi kis jövőnket, ahogy én elképzelem. Elmosolyodom az én kis beteljesülhetetlen álmomon.

- HanBin te mit röhögsz? Ahogy elnézem te leszel az utazótársam, szóval legalább ennyire pipának kellene lenned, mint nekem!

- Ahha... Hogyne... - mosolygok tovább.

- Vedd már le azt a szart! - rántja le a szemem elől a kendőt. A hirtelen fény nagyon bántja a szemem, és ő úgy áll ebben a ragyogásban, akár egy isten.

- Üdv újra a földön Hyung! - integet nekem JunHoe, mint egy idióta.

- Fejezd már be! - lököm le kezeit - Idiótának néznek...

- És itt a járatotok! - mutat DongHyuk egy épp landoló gép felé.

- Mi-mi az, hogy járatotok?

- Úgy gondoltuk, nektek van a legtöbb dolgotok. HanBin, mint leader, és JiWon is egyre több meghívást kap különféle műsorokba. Mindketten Jejura akartatok elmenni, hát itt a lehetőség! Pár nap Jejun, munka, feszültség, iKON tagok nélkül. Már minden meg van szervezve, ne aggódjatok, lesz bőven program! - mosolyogva tájékoztat minket JinHwan.

- Jeju? Ez most komoly? - JiWon, velem ellentétben, hirtelen nagyon izgatott lett, és elkezdte felpakolni a csomagjainkat a gépre.

- JinHwan, ha ez az egész arra megy ki, hogy mi ketten közelebb kerüljünk egymáshoz! - rángatom el két kísérőmet a többiektől.

- De Hyung, mást már tényleg nem tudtunk bevetni! - mentegetőzik JunHoe - És szerintem egy párként fogtok haza repülni!

- Na ne röhögtess! És legalább azt megtudhatom, hogy milyen programjaink lesznek?

- Ma még semmi. Fedezzétek fel kicsit a környéket, a szállótokat. De holnaptól már azt se fogjátok tudni, hogy hová kapjátok a fejeteket. Lesz ott vidámpark, közös túra, egy kis strandolás és végül vacsi. - pimaszul, de elégedetten nyújtja el a mondatvégeket JinHwan, amivel engem csak még jobban felidegesít.

- És szabadna megtudnom, hogy miért nem ti mentek el ilyenekre?

- Mi most sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy a ti közelebbi kapcsolatotok meglegyen. - válaszol, még mindig ugyanabban a stílusban.

- JunHoe, fogd vissza a nődet, mert mindjárt felképelem!

- Most még gúnyolódsz, de amikor majd te is JiWon alatt találod magad, előjön a nőies éned!

- Hagyj már ezzel! - legyintek és távozom a beszélgetésből. Tudta, hogy ezzel teljesen rátapintott a lényegre. Mindennél jobban szeretném, hogy JiWon kihozza belőlem a nőt, de erre semmi esély, se Jejun, se itthon.

- Jössz HanBin? Elmegyek nélküled! - ordít nekem JiWon a már járó motorú gépről. Úgy voltam vele, hogy azért mégis csak ketten leszünk, ha nem is szeret belém, egy lépéssel mégis csak közelebb lesz hozzám, ami nekem már elég. Még egyszer rápillantottam JinHwanékra, hogy tudják, ha rossz vége lesz, akkor nekik is rossz végük lesz. Felszálltam a gépre és elindultunk. Nem volt nagy gép, két ember nem is kell. Helyet foglaltam egy ülésben, feltettem fülesem és zenét hallgattam. Kicsit el is bóbiskolhattam, mert a következő pillanatban már mindenfelé JiWon ruhái hevertek.

- JiWon! Mit keresel?

- Nem tették be nekem! Nem hoztam el! Most hogy fogok aludni? - nyafog, akár egy kiscica.

- Mit nem hoztál el?

- A macit, amivel alszom! - ezt kimondva esett le neki, hogy azt a bizonyos macit még senkinek sem mutatta be, én mégis tudtam róla. Gyorsan hangnemet változtat, és a magas, vinnyogó hangja újra visszavált az eredetire.

- Vagyis, szóval...

- Tudom, anyukádtól kaptad még kiskorodban...

- De arról a maciról senki sem tud! - néz rám meglepődve. Abban a pillanatban köpni-nyelni sem tudtam.

- És nézted már nálam? Lehet véletlen hozzám tették. - állok fel helyemről és én is segítek keresni. Már az út felénél jártunk, de be kellett látnunk, nem csomagolták be a maciját.

- JiWon, ne sértődj meg, de ha senki nem tud arról a maciról, akkor mégis hogy csomagolják be neked? - húztam fel szemöldököm, amikor kicsikét is elkezdtem épp ésszel gondolkodni.

- Hát... Ez-ez egy jó kérdés... - dadogja. Csak nem? Zavarba hoztam Kim JiWont?

- Mennyire szükséges neked az maci? - váltok egy komolyabb hangnembe.

- Azt mindenhova viszem. Már olyan, mintha ő lenne a családom. Ha ő velem van, akkor a szüleimet is magam mellett tudom. Aish, így nem fogok tudni aludni!

- Majd elintézzük, hogy tudj!

- Egyszer aludtam nélküle, akkor is egy lány pótolta. De most még egy lányt se fogok tudni összeszedni... - erre nekem felvillant az a bizonyos láthatatlan villanykörte a fejem felett. Se maci, se lány, csak én. Enyhén elmosolyodom, miközben hagyom fantáziám dolgozni.

- Tudtam, hogy ki fogsz röhögni! - már a sírás szélén állva törnek ki belőle ezek a szavak.

- Nem, dehogy is. Máson röhögtem... Na, nyugodj meg! - állok fel helyemről és megölelem. Félve, de viszonozza az ölelést. Ez az első, hogy így őszintén megölel. Elég sokáig tartottam őt a karjaimban, végül már csendben elsírta magát vállamon.

- Gyere, szedjük össze a cuccainkat. - engedtem őt ki szorításomból, és letöröltem még kicsorduló könnyeit.

- Jó ötlet... - szipogja, és máris lehajol, hogy nekikezdjen. Nem szólalt meg, ami tőle nagyon szokatlan, csak szedte a ruhadarabokat fel a gép padlójáról.

- És te tudod, hogy miért csak ketten jöttünk el?

- Fogalmam sincs... - válaszolom - Csak annyit tudok, amennyit JinHwan elmondott a reptéren. - sunyítva hajtogatom össze a pólóinkat. Nagyon jól tudtam, miért is küldtek el minket, de nincs még bátorságom elmondani neki.

***

Maci nélkül, de épségben érkeztünk meg Jejura. Nem volt valami hosszú az út, mi mégis halál fáradtak voltunk. Utunk egyből a szállóba vezetett, ami igazából egy négy csillagos hotel a parttól nem messze.

- Az ágyakat széttoljuk majd? - lépett be JiWon az ajtón.

- Nekem teljesen mindegy. - bár szám ezt mondta, legszívesebben hevesen tiltakoznék az ötlet ellen.

- Megyek, kicsit rendbe hozom magam. - tájékoztat, és elindul a fürdőbe. Én egy levelet találok az ágyon.

" Ha ezt olvasod, akkor már a szigeten vagytok. Ha a két párnát megfordítod, meglátod, melyik hely kié. Jó szórakozást! ;P

- JinHwan és JunHoe "

Megfordítottam a két párnát, és az egyiken az állt, hogy "prince", a másikon, hogy "princess". Most kezdtem el igazán ideges lenni. Ezt hogy fogom nála kimagyarázni?

- Mi van HanBin, miért lettél ennyire vörös? - lép ki a fürdőből félmeztelenül.

- Semmi csak... - bambulok el felsőtestén.

- Csak?

- Fáradt vagyok és meleg van! - térek vissza a szemkontaktusra.

- Állítólag van itt légkondi, de az is megoldás ha lezuhanyzol te is. Felfrissít.

- Ahha... Lehetséges... - indulok el az ablak felé, hogy kinyissam azt.

- De a pólód is leveheted, engem nem zavar! - ebbe akaratom ellenére is belepirultam. Miért akarja, hogy levegyem a pólóm? Nem mintha annyira ellenkeznék ezzel a kéréssel, de ez most nekem így furcsa.

- Inkább csak lezuhanyozom.

- Te tudod. - ugrik rá az ágyra - Én itt leszek. - terül szét az ágyneműben. Ha még azt is mondta volna, hogy várlak, akkor itt helyben rámásztam volna! Gyorsan lefürödtem, de még nem mentem az ágyba. Láttam, hogy JiWon hamar bevágta a szunyát, ezért elindultam és kerestem egy olyan plüsst, ami egy kicsit is hasonlít a macijára. Amit lehetetlennek véltem, beteljesedett! Találtam egy ugyan olyan macit, mint az övé! Gyorsan visszasiettem vele a szobánkba. Sajnálattal láttam, hogy tényleg elkél neki az a maci. Rémálma volt. Izzadt, és félelmében a takarót szorongatta. Odatettem mellé a macit, ami hirtelen megnyugtatta, és máris jobban lett. Elmosolyodtam aranyosságán, és én is befeküdtem mellé.

Like a marionette: oppression, love, maffia ~ Prológus

Prológus

Fáradtan huppantam a székembe. Az irodában tipikus tisztaság szag volt, amit a hétvégi takarítás okozott. Most várhatok napokig, míg kiszellőzik, remek.

Pilláim lehunytam, és a nap további menetén gondolkodtam.

- Elnézést, a főnök keresi! - rontott be a recepciós kopogás nélkül.

- Megyek, de ha legközelebb nem kopog, akkor kulcsra zárom az ajtót! - mondtam idegesen. Komolyan, ennyi tisztelet nem jár, hogy kopogjon?

Meg sem várva a reakcióját, kiviharzottam a szobából.

A főnök ajtaja előtt álltam. Hármat kopogtam, majd egy halkan kiszűrődő ,,tessék" után benyitottam.

- Látni kívánt. - hajoltam meg.

- Igen. Hallom sikerrel járt a műtéte, gratulálok.

- Valóban jól sikerült, a beteg állapota jelenleg is stabil. De a kollégák nélkül nem sikerült volna. - mondtam tiszteletteljes hangon. -Ha ennyit óhajtott, akkor engedelmével távoznék, várnak a betegek.

- Még egy dolog lenne! - szólt. Felállt a székéből és elővett egy dossziét. - Van egy különleges betegünk, akinek rendkívüli igényei vannak. Vetne rá egy pillantást?

Elém tolta a papírokat. Gyorsan átfutottam a sorokat.

- Egy vakbél műtét miatt ekkora felhajtás? Nem túlzás a VIP szoba, a luxus körülmények és a saját ápoló személyzet? - kérdeztem. Mégis kinek vannak ilyen igényei, mikor egy vakbél műtét után még csak hónapokig sem kell bent maradnia?

- De, túlzás, egy átlag embertől. Ő viszont egy gazdag szállodaigazgató rokona. Mondanom sem kell mennyit fizetnek mindezért - beszélt tárgyilagosan.

- Megtudhatnám nekem mi közöm ehhez? - tudakoltam.

- A család ragaszkodik hozzá, hogy ön műtse a fiút.

- Miért én? - csodálkoztam. Ilyen még sosem fordult elő.

- Úgy hallották ön a legjobb orvosunk. Elvállalja? - kérdezett a főnököm.

- Ki is a beteg pontosan? - kérdeztem vissza.

- Min Yoon Gi.

I want him! ~ Prológus

Egy teljesen átlagos nap a YG Entertainment-nél. Az iKON kicsit unta a semmit tevést, ezért valami teljesen értelmetlen játékot kezdtek el játszani. A nagy vidámság közepén a leader mégis arra kényszerült, hogy elhagyja az ideiglenesen játszótérül szolgáló próbatermet: (HanBin)

Csak kimentem a teremből, és próbáltam nem édes lényére koncentrálni, de esélytelen volt, mint én nála. Sírva dőltem neki az ablaknak, mit sem törődve az épület előtt gyülekező fanokkal.

- HanBin, minden oké? - fogja meg a vállam JinHwan - Te sírsz? Miért sírsz?

- Jól vagyok... - szipogom halk válaszom könnyeimet törölve.

- JiWon, ugye? - teszi keresztbe kezeit.

- Rám se néz! Reggel óta még csak hozzám se szólt! - borultam ki teljesen - Akárhogy is próbálom felkelteni az érdeklődését, nem sikerül. JinHwan mit kellene csinálnom?

- Miért nem ülsz le vele, és beszéled meg nyíltan?

- Azzal csak elrontanék mindent. Ő amúgy sem érez semmit. Csak azt érném el vele, hogy kiváljon a csapatból, esetleg még a YG-től is elpártoljon.

- Próbáltad már? Nem! Akkor meg? Mióta vagy te ilyen bizonytalan?

- Komolyan zátonyra futott ez a kapcsolat...

- HanBin hallod te magad? Még csak el sem kezdődött! - fordítja a tekintetem az övével egy vonalba - Jövő héten pihenünk, ugye?

- Igen, de ez most hogy jön ide?

- Hova is szeretnél már régóta elmenni?

- Jejura, de mik ezek a keresztkérdések?

- Ne tervezz semmit jövő hétre! - fenyeget meg játékosan és visszamegy a próbatermünkbe. Nem értettem semmit, csak folytattam a sírást, és próbáltam őt kiverni a fejemből.

- De mi, most minek? - lökik ki őt is a teremből. Nem szól hozzám, csak helyet foglal a folyosón levő kanapén.

- Mi bajuk van? - próbált társalogni velem, de én nem merek szemébe nézni könnyes tekintetemmel - Akkor ne beszélgessünk... - fordul el a másik irányba.

- JinHwan te mekkora zseni vagy! - halljuk a teremből kiszűrődő kiáltásokat. Aish JinHwan, mit terveztél már megint?

- Mi ez az egész? - kérdi tőlem újra.

- Nem tudom... - pillantok felé óvatosan.

- Olyan rohadt meleg volt odabenn, és még a törcsimet sem hozhattam ki! - emeli fel pólóját, és azzal törli le arcáról az izzadságot. Majd hogy nem kicsurgott a nyálam, mikor megláttam a hasát. Szépen ki van dolgozva a felsőteste, amitől csak még jobban tetszik nekem. Csak tudnám, mikor lesz végre az egész ember az enyém? 

Tough, but tender (oneshot)

Első napom egy sporttáborban. Valami kiábrándító! Nem a többiek miatt, hanem miattam. Az még úgy oké, hogy nem dobok valami fényesen, mert még kezdő vagyok, de hogy nyilvánosan le is égetem magam, na az már gáz. El is ment a kedvem az egésztől... Már ma, a második nap, úgy voltam vele, be sem jövök. Amúgy is csak hülyét csinálnék magamból. Azt meg otthon is meg tudom csinálni, és nem kell hozzá felkelni reggel hatkor. Kínosan sétáltam be szakadt kosárcipőmben a tornaterembe. Mögöttem még mindig összesúgtak a tegnapi miatt. Rossz érzés volt, kínos... Nem is csináltam semmit, csak leültem egy padra, amíg el nem kezdődtek a feladatok. A szokásos játékos bemelegítés, utána egy kis labdás ügyesség és végül dobások. Jó sok dobás. Már a huszadik büntetőmnél elzsibbadt a karom.

- JiMin! - szólít meg az edzőnk - Miért egyedül dobálsz? Mondtam, mielőtt elkezdtük volna, hogy párban! Egyik szedi, másik dob. YoonGi gyere csak! - integet a legügyesebb sráccnak az egész egyesületben - Te fogsz most JiMinnek segíteni! Van még mit finomítani a dobásain. - veregeti meg a vállát, kezébe nyom egy labdát és távozik. YoonGi, akinek valamiért minden egyes pólója hátán nagybetűkkel az állt, hogy "SUGA", leült mellém a földre és csak nagy szemekkel bámult.

- Dobjad! - utasít miközben a haverjaival kommunikál a másik félpályáról. Mély levegőt véve beleállok, és ahogy szoktam, eldobom.

- Te jó ég! - förmed rám - Ezt meg ne lássam még egyszer! - feláll a parkettáról és idehozza nekem a még mindig pattogó labdát - Először is! Látod ezt a vonalat! Nem azért festették fel, mert maradt felesleges festék. Ha ezen beugrasz, akár jó volt a dobás, akár nem, nem adják meg a pontot, és az ellenfélé a labda. Másodszor, honnan indítod a dobást?

- Hát izé... Innen? - teszem fel a kezem abba az állapotba, ahogy dobni szoktam.

- Hát, izé... Nem! - kezembe adja a labdát, a másik kezem a hátam mögé teszi, kétszer-háromszor belerúg a lábamba, hogy az úgy álljon, ahogy kell és beállítja kezem a helyes dobótechnikához - Na most dobj! - engedelmeskedem kérésének, de újra csak a fejét fogja - Hol tanultál te így dobni?

- Apukám mutatta, hogy így kell...

- Elég gyökér apád van, mit ne mondjak.

- Az utolsó napunk volt együtt... Rákos volt...

- Basszus... Bocs, nem tudtam!

- Nem tudhattad... - szemkontaktust kerülve próbáltam újra a dobásokra koncentrálni. Látta, hogy nem szívesen beszélek róla, úgyhogy ő is visszatért a munkához.

- Igen! Ez volt a jó mozdulat! - a százharminckettedik dobásomat végre megdicsérte.

- Nem fejezhetnénk be? A többiek már meg is ebédeltek! - nyafogok.

- Én nem vagyok éhes... És most itt én parancsolok! - bújja tovább a telóját. Idegesítő egy személyiség.

- Aish... Leszakad a karom! Fejezzük be, jó? Majd holnap folytatjuk... - dobom el a labdát és lépek a cucciam után.

- Nem! - ránt vissza elég erőszakosan. Bár majdnem egy magasak vagyunk, mégis sokkal kisebbnek éreztem magam akkor, mikor két centire tőle kellett vele farkasszemet néznem.

- Suga! Már végeztünk a mai napra! Engedd el szépen! - utasítja edzőnk, akár egy kutyát. Fogát szívva löki el karom.

- Már úgy is meguntam, hogy óvódásokkal játszadozzak. - miért lett hirtelen ekkora barom? A padlót bámulva szedtem a cuccaim és húztam átöltözni.

- Na, tudsz már dobni? - szólongatnak nekem a többiek. Én csak bólogatok, mint egy csacsi, nem merek megszólalni. Sietésbe kezdek, mert a buszomat el szeretném érni, de a pólóm vállalhatatlan állapotban van.

- JiMin? Mi lett a pólóddal? - nevetnek rajtam - Talán csak nem összefutott egy ollóval? - már a sírás küszöbén pillantottam a cafatjaira vágott pólóra, ami az egyetlen emlékem apáról. Miután meghalt, és mi a temetésén voltunk, egy óvatlanság miatt leégett a házunk egy része, és csak  ennyit tudtak megmenteni a tűzoltók a szobájából. Végül úgy, ahogy voltam, az edzőruhámban indultam haza. A kis akciójuknak köszönhetően még a buszom is lekéstem, úgyhogy sétálhattam. Pár sarokra a sulitól, ahonnan elindultam, megpillantottam YoonGit egy lánnyal. Ölelgették és csókolgatták egymást, gondolom a barátnője. Szépek voltak együtt... Mikor észrevett biccentett egyet köszönésképp, de én csak szedtem a lábam, mert elég kínos volt, hogy észrevett, miközben bámultam őket.

- Merre mész JiMin? - szólít meg végül.

- Haza...

- Nem busszal szoktál menni? És miért nem öltöztél át?

- Hát ööö... - pillantok a kezemben szorongatott anyag darabokra, ami apám pólója volt egykor.

- Nem mondod komolyan, hogy megcsinálták? - röhögte el magát, de nem lenézésből, inkább szánalomból - Nesze, hogy ne büdösen kelljen haza menned! - dob meg egy tiszta pólójával - Aztán holnap kérem vissza!

- Persze, köszi. - egy kínos mosoly ül az arcomra. Ha nem az utcán lennénk, és nem a barátnője előtt adta volna oda, akkor máshogy reagálnék.

- Jaj drágám, de rendes vagy! De azért nem kell minden dolgod szegényeknek csak így odaadnod! -csúszik fel a lány keze YoonGi mellkasán.

- Nem szegény, - hámozza le magáról a csajt - a csapattársam. - jelez szemeivel, hogy ideje lenne a távozásomnak, ezért egy gyors meghajlás után folytattam utam haza. Lejártam a lábam mire hazaértem, de végre itthon vagyok.

- Hahó, van itt valaki? -semmi választ nem kapok, ami szokatlan. Aztán leesett: meccs van. Utálom a focit. Először inkább fejbe lövöm magam, minthogy azt nézzem.

- JiMin? Hát itt vagy? Milyen volt ma? - kérdi anyám, miközben teljes erejével örül annak az egy nyavalyás gólnak.

- Halálos... - válaszolok félvállról.

- Örülök! És, és?! Nem hiszem el! Egyenlítettek!

- Reménytelenek vagytok... - fejem rázva indulok meg szobámba. Nem volt nagy szobám, a felújításkor direkt nem kértem nagyot, hogy kevesebbet kelljen költeni. De még mostanáig is fizetjük az akkor felvett hitelt. Apám helyére kértem a szobám, így még most is érzem néha, hogy esténként befekszik mellém. Nagyon közel álltunk egymáshoz. Túl kicsi voltam még ahhoz, hogy elveszítsem. Kilenc éves koromban, amikor kezdtem kicsit felfigyelni a lányok után, kellett volna, hogy ellássanak atyai jó tanácsokkal, de ezt nem kaptam meg. Így csak a fiú társaságot kerestem, és hát kicsit közelebb kerültem egy barátomhoz, és az a barátság sokkal több lett, így már kimondhatom, hogy éltem meleg párkapcsolatban. De sajnos őt is elvette tőlem a sors, Amerikába költöztek. A szobám nem állt sokból, egy ágy, amit a szomszédoktól kaptam, mert az enyém még akkor odalett, a régi íróasztalom és a nagypapám fotelja, amit még apukámmal együtt csináltak. Kicsi és öreg, de semmi pénzért nem adnám. Az emlékekből visszaránt a hasam korgása. Hát persze, ebéd nélkül jöttem el! Kicsoszogok a konyhába, és gyorsan melegítek magamnak valamit a tegnap megmaradtakból. Nem tudok a házban maradni, túl hangos az most nekem. Kiülök a lépcsőre, és ott eszem meg a vacsorám, ami egyben az ebédem is. Hirtelen egy síró hangra leszek figyelmes, és valaki megtámaszkodik a kapunkon.

- Elnézést, jól van? - teszem le tányérom a földre, amihez így könnyen hozzáfértek a környék kóbor macskái. Kicsit közelebb lépve a síró alakhoz veszem ki belőle valódi létét.

- YoonGi? Te mit keresel erre? És miért sírsz?

- JiMin? Te itt laksz? Nem is tudtam... -szipogva törli le könnyeit. A macsó kosárlabda-joker mégsem olyan kemény, mint azt kifele mutatja?

- Veled mi történt? - esik ki kezéből egy gyűrű. Ezt a barátnőjén láttam délután. Segítettem neki kicsit kiegyenesedni a görnyedtségből, és letöröltem rajtam lévő pólója ujjával könnyeit.

- Hogy áll a meccs, nem tudod? - hangzik el a kérdés, amitől felakasztanám magam minden alkalommal, mikor meghallom.

- Fogalmam sincs, nem nézem. - kínos lehet neki, mint nekem apám elvesztése, gyorsan terelte a témát - Nem jössz be? Későre jár, szerintem a legjobb az lenne, ha itt éjszakáznál. Nem szívesen engednélek ilyen állapotban haza.

- Mióta foglalkozol velem ennyire? És mióta csinálnám azt, amit te mondasz?

- Nem látsz a könnyeidtől!

- Azok nem könnyek, oké? Csak így izzadok! - húzza ki magát, és befárad a házunkba. Láttam rajta, hogy igényli most a társaságot.

- Azta! Jól meg lett csinálva!

- Ezt hogy érted? - csodálkozom el az elcsodálkozásán.

- Hát amikor leégett a fele... Már elmondták nekem.

- Igen... - kínosan nézegetem a padlót.

- Nem gondollak emiatt szegénynek vagy ilyenek, nem kell megijedned. - dobja le magát a kanapénkra - Csak a többiek. De velük ne foglalkozz! Én se adok olyanok véleményére, akikkel életemben még egy szót sem váltottam.

- Hogy tudsz ennyire nyugodtan viselkedni egy vadidegen házban, egy vadidegen fiúval?

- Nem vagy vadidegen... Bírlak... - motyogja halkan, miközben a tévét nyomogatja a sportcsatornát keresve.

- Tényleg?

- Ne éld bele magad ennyire! Csak mint egy barátot. - miért mondta ezt? Az egy dolog, hogy egy kis kandúr mosolyt villantottam, de ennyiből nem lehet kivenni, hogy az ember meleg! Vagy mégis..?

- Nem ülsz le? Utálom egyedül nézni.

- Én. Nem. Szeretem. A focit.

- Nem. Szereted. A focit? - néz rám horrorfilmbe illően - Akkor most szépen leteszed a feneked ide mellém. Azt mondta, leülsz! - ránt le a kanapénkra - És művelődsz! Még hogy nem szereti a focit..! Úgy megszerettetem veled, hogy sportágat váltasz, figyeld meg! - amilyen lelkesen kezdte el, úgy alább is fagyott ez a fajta lelkesedése. Kínomban már a pólóján lévő pöttyöket kezdtem el számolgatni.

- És?! Ott van!!! Ennyi! Ezt már nem tudják megfordítani! JiMin, elhiszed ezt?!

- Nem, egyáltalán nem tudom elhinni... - válaszolok neki valami máson elbambulva.

- Egy kis szünet. Van itt valami, amit meg tudok inni?

- Ja, persze. - pattanok fel végre arról a helyről, amibe már a seggem tökéletes nyomot hagyott - Tudok adni kólát, alma levet és még vizet.

- A kólát választom. - követ ki a konyhába.

- És YoonGi, - kezdek kicsit kérdezősködni - miért áll minden pólód hátán, hogy "SUGA"?

- Az még akkor ragadt rám, mikor a csapatba kerültem. Akkor még volt egy női edzőnk is. Edzőtáborba voltunk, és csapatépítő tréningként mindenkinek adnia kellett egy nevet a másiknak. Én a Sugát kaptam a bőrszínem és a mosolyom miatt. Abban az évben mindenki Sugának kezdett becézni, és hát rajtam maradt. Azóta, amikor megdobom a harminc pontot meccseken, akkor kapok egy ilyen pólót, ami rajtad is van. Már van minden színben, mindenféle felirattal. - mosolyogja meg a régi időket - És még a barátnőm szerint édesen csókolok... Vagyis a volt barátnőm szerint... - rántja vissza önmagát a földre.

- Miért lett vége..? - meggondolatlanul kérdezem, de visszaszívni már nem tudom.

- Igazából? Miattam... Megmondtam neki, hogy lehet hogy van valaki más, aki legalább olyan jó, mint ő. Ekkor ő így a képembe vágta, hogy már fél éve csal a szomszéd sráccal. Én csak nagyot néztem, mert egy tesztnek szántam az egészet... De jobb is így... Legalább kiderült a dolog... - kortyol bele még egyszer a hideg üdítőbe - Hupsz, folytatódik a meccs! - és kezdődött előröl az egész. Ő csak ujjong minden egyes kis megmozdulásnak a pályán, én pedig halálra unom az agyam. Így néztük végig életem első foci meccsét.

- Kösz, jó volt itt nézni!

- Nincs mit... - motyogom már enyhén álmodva.

- Hol van a szobád? Beviszlek, én pedig megyek. - nevet ki és felkap a vállára.

- Jobbról az első... - motyogom csukott szemmel. A következő pillanatban már a puha paplanomat tapinthattam meg.

- Jóéjt! - súgja halkan fülembe, de nem engedtem elmenni - JiMin, mi a baj?

- Van valami, amit csak kevesen tudnak rólam... YoonGi én meleg vagyok.

- Te is?!

- Mi? Mi az, hogy te is?

- Az előbb már majdnem elmondtam, de csak annyit tudtam most kitalálni, hogy "az csak egy teszt volt"! JiMin, én miattad szakítottam a barátnőmmel! - csak bámultuk egymást nagy szemekkel. Egyikünk se tudta, mit mondjon a másiknak. Végül ő kezdett közeledni az ágy felé, az én lélegzet vételem pedig felgyorsult.

- JiMin... Bocsánat, amiért olyan paraszt voltam délelőtt... De most kárpótolhatlak, ha szeretnéd... - mondta, szinte már a számba. Minden mondat után végignyalta száját.

- YoonGi én... - de nem hagyja, hogy befejezzem a mondatom.

- Suga, oké? - leheli ajkaimra ezt a két szót.

- O-Oké... - dadognám, de már nyelve eltömíti szám. Fura íze volt, egyáltalán nem édes. Inkább olyan, mint ő. Kívülről durvának tűnhetett, de igazából nyelve gyengéden játszott az enyémmel. Életem leghosszabb csókja volt. Én már kishíjján megfulladtam, mikor ő is elvált tőlem. Elkezdődött vetkőzni, de én karjához kaptam.

- Várj, nem készültem semmivel!

- Te itt vagy, nem? Nekem ennyi most pont elég! - és folytatta, amit elkezdett. Lágyan fúrta be nyelvét újra a számba, és ugyanígy a kezét a takaróm, majd a pólóm alá.

- Mi ez? Csak nem..? - kuncogja el magát - Neked szebb a tested, mint bárki másnak! - kapja le rólam felsőmet. Én ebbe csak belepirulok, és nem tudok mit mondani. Nem vagyok az a tipikus pirulós fajta, de YoonGi mellett érzem, hogy teljesen más vagyok, jó értelemben. Többször végigsimítja kezét a már vágytól izzadó testemen. Ajkaival áttér nyakamra, nem foglalkozva azzal, hogy nekem mennyire is fáj, ahogy három helyen is kiharapta szám. Először csak óvatosan szívta meg a nyakam, hogy a vér a bőröm alá szökjön, és utána, mint egy vámpír, harapott belém. Csak élvezte, ahogy egyre nagyobb lesz a világos színű ágyneműn a vörös folt. Miután már nem maradt nyakamon és kulcscsontomon ép bőrfelület a hasamra tért át, de ott már sokkal finomabb volt. Lágyan csókolt végig kockáimon, és játszadozott nyelvével a medencecsontomnál.

- YoonGi én... Én mindjárt... - szuszogom alatta, de ő hirtelen férfiasságomra markol, amit az edzőnadrágomon keresztül nagyon is megérzek.

- Azt mondtam Suga! Igen? - fenyeget meg ködös tekintetével. Egy pillanatra meg is ijedtem tőle.

- Igen... Suga... - nyökögöm a fájdalomtól, és akaratlanul is hátrabicsaklik a fejem. Tovább folytatja a munkáját. Finoman hinti ajkaival a csókokat mellkasomra, de kezével még ugyanúgy maszíroz lent, ami sokkal durvább, mint ajkai dolga.

- Suga... Én-én mosth... - szívverésem egyre felgyorsult, hátam ívbe feszült és úgy, ahogy voltam, elélveztem kezei alatt. Ő, mintha csak erre várt volna, egy szempillantás alatt megszabadította mindkettőnket a feleslegessé vált nadrágoktól és alsóktól. Nem várt semmire, nem tágított, élvezte, hogy ilyen szűk helyre kell magát beférkőznie. Már reflexből kapta kezét merevedésemre, és kezdett el azon is dolgozni.

- Ne, ne, ne! Érzékeny! - vájtam körmeim hátába.

- Nem érdekel! - mormogja ködös tekintetét az enyémnek szegezve. Sokáig kínzott így. Már teljesen átívódott a vér az ágyneműmön keresztül a matracomba, amikor ő is belém eresztette élvezetét. Még vagy egy órán keresztül szuszogott rajtam.

- Jó voltál ma Kocka has! - mosolyogja, letörölve nyakamról és számról a vért.

- Az én pólómon majd ez lesz? - viszonozom a mosolyt, és segítem a dolgát.

- És ha megkérdik, honnan tudom, mit mondunk majd?

- Ööö... - gondolkodom el komolyan a dolgon - Akkor inkább maradjak csak JiMin!

- Bocsi a vérért... Ha beindulok ez lesz...

- Megbocsátom! De csak azért, mert ennyire jó voltál! - bújok oda hozzá, akár egy macska.

I love the original version (oneshot)

Az ágyamban fekszem, ő odajön, lehúzza rólam derékig a takarót, felhajtja a pólómat és hideg kezeivel végigszántja felsőtestem. Mosolyogva ébredezem kezei alatt. Most először jöttünk el a fiúk nélkül kettesben.  Most tudja, hogy amikor kedve tartja, nyugodtan rám mászhat, én nem ellenkezem vele. Apró sóhajra nyitottam a szám. Nem láttam, mert szemem csukva volt, de biztos elmosolyodott. Közelebb hajolt hasamhoz. Én már szuszogását megérezve is beleborzongtam a helyzetbe. Apró csókokat hintett mellkasomra és helyet foglalt csípőmön.
- Nem volt elég a tegnap este? - nyújtózóm alatta vigyorogva.
- Veled édes, - súgja a fülembe karcos hangjával - ha kettesben vagyunk, bárhol és bármikor.
- És ha nem vagyunk kettesben? - pimaszkodom.
- Akkor csak bármikor... - csókol meg finoman - Vagy elintézem, hogy kettesben legyünk, és máris csak azok a feltételek élnek.
- De ha nem sikerül? - nézek rá nagy boci szemekkel.
- Akkor, ha tovább folytatod, nagyobb büntetésben lesz részed, mint tegnap este! - fenyeget meg játékosan, és rám fekszik - Még mindig ennyire dobog a szíved, mikor ilyen közel vagyok hozzád?
- A tiéd nem? Most megsértődöm! - vágom be az ál-durcát - Inkább örülnél neki! Egy, ez azt jelenti, még élek; kettő, még mindig annyira érdekelsz, mint amikor még nem tudtuk egymás érzelmeit. Egy részed még mindig felfedezetlen terület számomra, én pedig szeretem a kalandokat.
- Szerintem már láttad minden oldalam. Kívülről, belülről, alulról, felülről, oldalról, minden irányból megcsodálhattad már isteni mivoltom. - elégedetten és pimaszul emeli tekintetét a mellkasomról a szemembe - De ha szeretnéd, megnézheted megint, hogy felfrissítsük az emlékképeid. - mászik feljebb rajtam, és egyszer csak orrát az enyémmel szemben találom.
- Ne haragudj, de most biztos, hogy nem! A tegnapi nagyon fárasztó volt...
- Ácsi, ácsi! Én dolgoztam rajtad!
- Igen! Másfél órán keresztül! Azt hiszed, akkora öröm lent lenni?
- Már több alkalommal is voltál fent, ezért nem rinyálhatsz! - haragosan visszaül a csípőmre, én pedig felemelem felsőtestem és úgy vitázunk tovább. 
- De amikor te vagy felül, akkor átmész egy kielégíthetetlen állatba, és csak újabb és újabb meneteket követelsz! - lököm le magamról, és elindulok a hotelszobánk konyhájába.
- Azokat te is ugyanúgy akartad! JunHong ne add most itt a sértődöttet! Az utolsó napunk még kettesben! - lép oda mögém és finoman átkarol - Használjuk ki!
- JongUp, folyton csak erre tudsz gondolni?! Mit látsz te bennem, de őszintén? Egy férfi kurvát, vagy szerelmet?
- Na~, nyugodj meg. - ültet le a mellettünk lévő székre - Persze, hogy szerelmet. Ezért nem is kell idegeskedned, mindig is így lesz. De ha visszamegyünk, csak dolgozni fogunk, és akkor annyira fáradtak leszünk, hogy esténként egymásra nézni sem lesz majd erőnk.
- Utálom, mikor igazad van. - döntöm hátra fejem a vállára.
- Akkor? - suttogja fülembe. Érzem hangján a bizakodást.
- De Hyung...~ Olyan messze van az ágy!~ - kezdek felé fordulva hisztizni.
- Ugye nem várod el tőlem, hogy a majdnem két métereddel elcipeljelek az ágyig?
- Igazából én itt vetettem volna be a "Bárhol és bármikor" mottónk, de nem is hangzik olyan rosszul. - csillannak fel szemeim - Elvégre, jól ki vagy gyúrva... Vagy tévedem? - kezdem piszkálni pólójának az ujját, hogy megleshessem izmait.
- Egy alkut ajánlok! Ha nem kell odavinnem téged, és használod a lábad, akkor annyira finom leszek, amennyire még sosem. De ha ragaszkodsz a cipelősdihez... Egy jó darabig nagyon fájni fog a segged!
- Ez nem alku! Ez már kész terror! - állok fel a székről, így inkább az első opció mellett döntve. Otthon sosem tudunk kettesben lenni, ha igen, akkor is csak a dormban. És ott nem mertünk még olyan dolgokat kipróbálni, mint csak így teljesen magunk közt. Ideértünk két nappal ezelőtt, és azóta ki sem tettük a szobánkból a lábunk. Annyira sikerült észrevétlennek maradnunk, hogy tegnap felhívott a recepciós, hogy egyáltalán a szállóban tartózkodunk-e. Azóta csak élvezzük egymást, minden mennyiségben. Egy nap vagy háromszor is átmegy rajtam, amitől nekem már tágítás se kell. Tegnap volt szerepcsere, és egész nap én lehettem felül. Bár ő ezt még nem tudja, de sokkal jobban élvezem lent a dolgokat. Átkéjelgem magam a hálónkba, és ugyanúgy ledobom magam az ágyunkra. Ő megint odajön, felül a csípőmre és elkezdi csókolgatni a mellkasom. Finoman leszedi rólam a pólóm, és elégedetten beharapja ajkát, mikor látja, hogy én megint teljes lényemet átadom neki. Lecsúsztatja rólam pizsama gatyám az alsómmal együtt.
- Jobban érzed magad, mikor meztelennek látsz? - szakítom félbe csókunk.
- Igen! Sokkal! - válaszol vigyorogva és folytatja tovább dolgát. Ígértét beváltva tényleg finomabb, mint azt megszoktam tőle. Nem tudom, lehet ezért, lehet mert az utolsó napunk így kettesben, de akartam, hogy egy kicsit belehúzzunk a tempóba, mert éreztem, így hamarabb el fogok menni.
- JongUp, gyorsíthatsz kicsit nyugodtan. 
- Igen, már észrevettem, - pillant le férfiasságomra - de direkt csinálom! - villantja fel pimasz mosolyát. Hátradöntöm a fejem, tudom, mi fog következni. Lassan halad le ajkaival a hasamon, és tovább. Először csak végig nyal teljes hosszomon, majd szájába is veszi. Már annyiszor csinálta, mégis minden alkalommal más érzés. Sokkal tovább időzik lent, mint szokott. Látszik, mennyire is bánja, hogy csak ilyen kevés időre utaztunk el. Alig bírom visszafogni magam, nehogy a szájába élvezzek, de már tudta, melyik nyögésem mit jelent, ezért lassan kieresztett szájából, és magáról is levett minden felesleges ruhadarabot. Én már akcióra készen fészkelődtem alatta, de nem csinált semmit, csak mellbimbómat izgatta, és csókolgatta nyakam és kulcscsontom. Egyre mélyebbről mordult fel ő is, mikor én hangosabban és magasabb hangon nyögtem fel alatta. Újabb táncba hívta nyelvem, és a következő pillanatban már bennem is volt. Már a harmadik lökésnél megtalálta azt a pontot. Már tökéletesen kiismert, tudta hol van. Nekem több se kellett a véghez.
- Nem, nem! Megvársz! - zihálta fülembe, én pedig csak bólintottam és hátraszegett fejjel próbáltam visszafogni magam, de nem tehetek róla, ha egyszer ezt váltja ki belőlem. Még mozgott bennem, nem is olyan sok ideig, de végül mégis csak én élveztem el hamarabb. Ahogy megérezte maga körül, hogy kezdek szűkülni, ő is beteljesedett, de még bennem maradt.
- Ugye nem akarsz még egy kört? - kicsit félve teszem fel a kérdést, mert ilyenkor általában csak újra mozogni kezd.
- Pedig szerepcserés lett volna... 
- Ez így tökéletes!
- Rám hagyod a kemény munkát, mi?
- Jót tesz az izmaidnak! - pimaszul még válaszolok, és engesztelésként még egyszer megcsókolom.

My princess (oneshot)

A próbateremben voltunk, már nem is tudom, miért. Próbáltam nem bámulni őt, és elhitetni magammal, hogy nem gáz, amit csinálok, de nem sikerült valami fényesen.

- Állj már le! - súgja nekem oda DongHyuk - Már megint kezded.

- Bocs... Nem tudom kontrollálni. - köszörülöm meg torkom, és felállok a padlóról, ahol mindenki fetreng.

- JunHoe, inni mész? Nekem is hozz, légyszi! - pillant felém egy fél másodpercig.

- Persze, hozok neked is he... Khm... Hyung... - már olyan sokszor hívtam "hercegnőmnek" a háta mögött, hogy már majdnem kicsúszott, de sikerült kimentenem magam.

- JunHoe, jól vagy? Mostanában egyre többet botlik meg így a nyelved. Ha így folytatod, már a dalszövegekbe is beleakadsz. - imádom, amikor így felfigyel minden egyes kis hibámra.

- Jól vagyok! Teljesen! Itt a víz! - nyújtom felé a nedves poharat. Ő lassan emeli azt a szájához, és finoman kortyol bele a szokásosnál hidegebb vízbe. Csak bámulom őt, és elégedetten beharapom az alsó ajkam.

- Köszi... - mondja, kicsit kínosnak érezve már az őt vizslató szemeim.

- Bocs, elbambultam.

- JinHwanon? - néz rám furán HanBin. Erre nem válaszolok, de érzem, ahogy arcom egyre vörösebb és vörösebb lesz.

- Hát, ha már így jól kibeszéltük, hogy JinHwan mennyire is érdektelen egy látvány, nekikezdhetünk? - ugrik fel JiWon a földről. Én még mindig nem emlékeztem, miért is jöttünk le ma. Már megint teljesen elmerültem JinHwan látványában.

- JunHoe, akkor kezded?

- Ahha, persze! - pattanok fel én is a padlóról - De mit is? - vágok hirtelen egy értelmetlen képet, amivel mindig meg tudom nevettetni JinHwant. Imádom, mikor mosolyog, főleg, ha miattam teszi.

- Neked már tényleg elkél egy kis pihenő. - még mindig nevetve rajtam kezdi el az én dolgom. Csak táncolni kellett, amit ő, szokásához híven, újra és újra elrontott. Olyan imádni valóan volt ügyetlen ilyenkor. Mindig is imádtam őt ilyenkor megbámulni, így csak előjött a cuki, ölelni való énje, amitől annyira szerettem. A próba végén, amikor már csak mi voltunk a teremben, odajött hozzám, amitől nekem majd kiugrott a szívem.

- JunHoe, holnap ráérsz? - csillant fel a szemem egy pillanatra. Mire kellek neki?

- Hát ööö...

- Tudod, - lábujjhegyre emelkedve hajolt közelebb hozzám - HanBin meglepetése miatt. - súgja fülembe. Nem törődtem magával a mondanivalójának tartalmával, csak élveztem a ritka pillanatok egyikét, amikor kicsit is közelebb jön hozzám.

- Figyelsz te rám? - ereszkedik vissza a megszokott magasságába, és kérdőn tekint rám, miért is csuktam le szemeim, mikor ilyen közel jött hozzám.

- Igen! HanBin meglepi, holnap, mikor ő a fotózáson van. - adom vissza a monológjának fontos címszavait.

- Furcsa vagy mostanában... - fordít nekem hátat és úgy próbál szóra bírni - Történt valami, amit nem mondasz el?

- Nem... Vagyis igen, de mindegy... Lényegtelen hülyeség... - erre felém fordul, odahúz két széket, megfogja a karom és leültet magával szemben.

 - Hallgatom! - teszi keresztbe maga előtt két kezét.

- Nem érdekes!

- JunHoe, olyan rég ismerjük egymást, mégsem tudtunk még bizalmasan beszélgetni egymással.

- Ennek van oka, de azt nem akarom hogy megtudd... - motyogom kínosan, tarkómat vakarva.

- Meg akartam kérdezni, de úgy éreztem, nagyobb a valószínűséggel kapok választ, ha négyszemközt teszem. Mit akartál nekem mondani, amikor én vizet kértem tőled? Tudom, hogy nem csak egy egyszerű nyelvbotlás volt. Sokat gondolkoztam rajta, ezért is nem ment ma annyira. - tekint szemembe, amit így, széken ülve könnyebben tesz meg - Tudod, elkezdtem kombinálni a dolgokat, és agyaltam rajta, milyen szó is kezdődhet úgy, hogy " he".

- És mire jutottál?

- Az első szó, ami az eszembe jutott az a "hercegnő" volt. Utána rájöttem, hogy túl sok mesét nézek, és tovább agyaltam rajta, de semmi más. Csak ezt az egy szót találtam, amivel engem jellemezhettél. - éreztem, hogy még jobban elvörösödöm, és kezdek izzadni is.

- Hát, izé... Szóval... - kezdenék bele a magyarázkodásba, de ő hirtelen feláll a székről és még közelebb lép hozzám.

- Azt hiszed, nem vettem észre? - nevet ki azzal az aranyos mosolyával - Ha egy valamit kellene mondani, amiben nem vagy jó, az kérlek szépen, az érzelmeid titkolása. - én csak lebiggyesztett fejjel ültem a széken, miközben ő élvezte, hogy átmeneti ideig magasabb nálam - Szóval, mit akartál nekem akkor mondani? - csúsztatja fel ujjait a tarkómon a hajamba.

- JinHwan, én... - mély levegőt véve próbálok magamon uralkodni.

- Igen, hallgatom... - mondja, miközben tekintete kezd ködös lenni, és hirtelen megváltozik az egész lénye. A mutatóujját húzza többször végig nyakamon, miközben egyre közelebb és közelebb hajol hozzám.

- Ne legyél ennyire megijedve! Hisz te mondtad, a hercegnőd vagyok! - veszi ki két kezem az ölemből, és leül oda - Mit is akartál mondani? - kérdezi újból hajamat piszkálva.

- JinHwan, ez... Ez nem helyes..!

- Nem gondolod helyesnek, ha engedünk az érzelmeinknek? Szerintem teljesen rendben van így az egész! - simít végig arcélemen puha ujjaival. Egyre feljebb ül ölemben, amitől én megijedek, mert megérezheti, hogy számomra izgatóbb, mint azt ő gondolná.

- JunHoe? Csinálj valamit, kérlek! Már nem bírom itt sokáig! - temeti arcát a vállamba, és elkezd fészkelődni az ölemben. Rájöttem, hogy most jött el az a pillanat, amit én már nagyon régóta várok, JinHwan végre az enyém lehet. Nem hezitáltam, rögtön megcsókoltam nyakát, amihez így könnyebben hozzáfértem.

- Jól esik végre érezni téged! - súgom fülébe, amitől ő megborzong a karjaimban. Egy pillanatra szemembe néz, majd az ajkaimra fut a tekintete, és újra vissza a szememre. Valami ördögi mosolyt rajzolt arcára fenyegetésként. A következő pillanatban meg is értettem ezt, ajkaimat olyan szinten kezdte falni az övéivel, hogy már nem maradhattunk abban a székben. Combjai alá nyúlva vittem át őt a teremben lévő kanapéra, miközben az ő nyelve az én nyelvemmel szórakozott a számban. Leültettem volna, de ő feltérdelt, és egyre erőszakosabb volt.

- Akarlak! Most! - nem gondoltam volna, hogy ezt valaha is ki fogja mondani, úgy, hogy én nem kényszerítem rá. Nyakamat szívva hámozta le rólam a pulcsim és a pólóm. Végighaladt a már szinte véres ajkaival a felsőtestemen, itt-ott jól megharapdosva azt. Nem tudom, hova és miért sietett ennyire, de mindez nagyon gyorsan történt, amitől én csak még közelebb éreztem magam a célomhoz. Túl könnyű dolgom volt! Rátapadt a hasamra, mint egy pióca, és kezeit a derekam köré fonva tartott, és húzott magára. Végül felette kötöttem ki, aminek ő annyira örült, hogy magától kezdett vetkőzni. Őszintén, én akartam volna azt elintézni, de nem panaszkodom, mert egy angyali teremtést tudhatok magam alatt. Újra egy érzéki csókcsatába invitált, amit én megint nem utasítottam vissza. A csókunk közepén egyszer csak megéreztem a vér ízét, ami mind a kettőnk ajkából jött.

- Bocsi... - válik el tőlem egy pillanatra, hogy ezt elmondja, de utána ugyanúgy folytatja, ahogy eddig is csinálta. Amég ő majd megfulladt a csókunkba, addig én észrevétlenül fejtettem le róla és magamról is a nadrágot. Merev férfiasságára markolok az alsóján keresztül, amitől ő egyszerre elgyengül, és elenged abból a feszültségéből, amivel eddig engem tartott magán, így hirtelen ráesek. Izzadt bőreink összeértek, és ő hátraszegte enyhén a fejét. Tudtam, hogy ő innen már nem fog tudni lépni, ezért magaménak éreztem a terepet. Kiszívtam, és megharaptam a nyakát, pont ahogy ő tette velem. Eközben megállás nélkül kényeztettem őt kezemmel.

- Mosth... - nyögi halkan alattam azzal a karcossá vált hangjával. Még utolsó erejével lerántotta rólam az alsómat. Még kicsit játszottam az idegeivel, és csak alsó keresztül értem hozzá, amitől ő egyre jobban feszengett alattam. Végül maga vette le az utolsó rajta lévő ruhadarabot. Még egyszer mélyen a szemembe nézett, de arcán már nem azt a ködösséget láttam, hanem a vágyat, hogy végre érezzen magában. Még mielőtt tényleg megtettem volna, hogy kisebb legyen a fájdalma, először kettő, majd három ujjammal tágítottam rajta. Ő eközben már többször is lökött csípőjén, hogy késznek érzi magát, és csináljam már. Engedtem végre az ő és a saját vágyaimnak is, és lassan behatoltam. Egyik kezével végigkarmolta a hátam, a másikat a hajamba csúsztatta, és a fájdalomtól amennyire csak tudott, magához szorított. Tudtam, hogy kellene még neki egy kis tágítás, már én se voltam valami kicsi látvány. Nem akartam neki ekkora fájdalmat okozni. Félve, de elkezdtem mozogni benne, ő pedig fokozatosan engedett a szorításából, viszont a karmait még mindig nem hagyta pihenni. Kényes hangjai, a szenvedély és a szerelmünk töltötte be az egész szobát. Egyre magasabb hangok törtek ki belőle, amitől tudtam, itt van az időnk. Rágyorsítottam tempómra, és merevedésén is ilyen ütemben mozgattam kezem. Egy jól eső, mélyről jövő morgással élveztem el, engem pedig ő követett. Még nem húzódtam ki belőle, hagytam még élvezni érzetem.

- JunHoe... Egy isten vagy... - nyökögi alattam.

- Neked bármit, hercegnőm! - söpröm ki az izzadságtól a homlokára tapadt haját a szeméből.

***

Másnap fotózásunk volt. Próbáltuk valamennyire eltüntetni a tegnap nyomait, a sminkben mégis fény derült az eltitkolt sebeinkre.

- JinHwan, ki van harapva a szád? - kérdi a sminkes noona tőle.

- Rágom a szám. - aranyos mosolyával tekint rám vissza a tükörből.

- JunHoe, neked is? - figyel fel rám HanBin.

- Én is rágom a szám.

- Vagy egymásét... - tesz egy halk megjegyzést leaderünk, és tovább folytatja a készülődést az öltözéssel. Én hercegnőm mögé lépve ölelem át őt, és mosolygunk egymásra a tükörben. Ez egy olyan beismerő mosolygás volt tőlünk a többiek felé.

- Jöttök, vagy esetleg megint hagyjunk titeket kettesben? - állít oda JiWon.

- Nem, nem kell. Majd este elintézzük mi azt egymást közt. - áll fel JinHwan a sminkes székből, és karon ragadva engem húz a kamera elé.

- Hyung, erre nem voltunk kíváncsiak! - hisztiznek egy sort, de mi csak élvezzük egymás társaságát.