Minden fehér, és fertőtlenítő szag van. Utálom a kórházakat! Utálom ezt az egész helyzetet. Megmentette Markot, ami az én feladatom lett volna. Ő megtette helyettem. Eljött, pedig nem is érdemeltem volna meg, hogy újra lássam. A szívem szorul össze, amikor csak rágondolok. Lejátszódik az egész előttem újra, és újra. Ahogy megjelenik, ahogy JaeBum a nyakához szorítja a kést, és ahogy keze kezem közül kicsúszik, és Mark elé veti magát.
- Megmondtam, hogy ne hagyd neki! Megmondtam, hogy vigyázz rá, mert ilyenkor semmire sem figyel, csak arra, hogy amit a fejébe vett, sikerüljön..! Hogy van most? - esett nekem Amber, ahogy beértek a kórházba. YoungJae és YuGyeom is jött vele. Ahogy látom, velük minden rendben. A pár Markhoz lépett, és őt kezdték el vigasztalni. Neki is teljes megrendülés, elvégre előtte lőtték meg Bamet.
- Sajnálom Amber... Nem tudtam mit tenni... JB-ék sokkal hamarabb ott voltak, és elkapták Markot. Engem vele hívattak oda, és mondanom sem kell, rögtön el is kaptak, és szétvertek. Majdnem elvágta a nyakát, de megjelent. Mondtam neki, hogy tűnjön el, hogy ne legyen semmi baja. De nagyon csökönyös volt. Meglőtte, és nem tudom mi lesz vele a jövőben... Ha meghal... - remeg meg a hangom, és végül elsírom magam Amber vállába temetve arcom. Sikerült újra megcsinálnom! Újra elrontottam az életemet. Utálom magam, hogy hagytam őt eljönni. Hogy szóltam neki akkor, és elmondtam neki mindent. Ő szeret. Eljött és segített, szóval szeret. Én pedig átvertem nagyon csúnyán. Most pedig arra várunk, hogy kijöjjön az orvos a műtőből, hogy megmondja, mennyire súlyos az állapota.
- Miért tette? - kérdi Gyeom szorosan magához ölelve kedvesét.
- Mert szereti... - válaszol helyettem Mark. Érzem hangjában a keserűséget. Szegény, azóta nem is hallott JinYoung felől. Vajon ő is így végezte, Bam Bamhez hasonlóan? Nem, még csak feltételezni sem szabad ilyesmit!
- És rendőrség? Valaki szólt nekik, hogy elkapják azt a barmot, meg a bandáját? - kérdi YoungJae szinte fulladozva Gyeom karjaiban.
- Ő hívott. A mentőt is ő hívta. Mondta nekem, amikor ledobták mellém a földre. Megfogta a kezem, a szemembe nézett, és azt mondta, hívott mentőt, és rendőrt. Aztán már csak a lövés hangjára emlékszem. Ha a szemem elé kerül az a rohadék, én esküszöm...
- Ne esküdjél meg te semmit! - szakít félbe Amber, aki a műtőből kijövő orvossal tárgyalt eddig - Állítólag nagyon gyenge. Ez feltételezhetően a folytonos rosszullétei, evéshiánya miatt lehet. Azt mondta, nem kell megijedni, a gépek segítenek neki, de amíg jobban nem lesz, semmi feszültség. Előreláthatólag két napig lesz idebenn, a felkelésétől számítva. A doki szerint, ha van itt olyan személy, aki a szívéhez közel áll, annak érdemes bent lennie mellette, amíg fel nem ébred. Beszélni hozzá, el kell vele hitetni, hogy érdemes visszajönnie.
- Amber, miért mondod ezt?
- Mielőtt betolták a műtőbe... - vett egy mély levegőt - Megkérdte az orvost, hogy ne segítsen neki, hagyja meghalni, mert nem akar már több fájdalmat elviselni az életben. Szóval szerinte, ha betudjuk nagyon hamar gyógyítani a lelki sebeit, akkor sokkal gyorsabban felépül, mint azokkal. Jackson, bemehetsz, de maximum két fő kísérhet téged.
- Menj be egyedül Jackson... Menj be, köszönd meg neki helyettem is, és tegyetek félre mindent. Az már a múlt, megtörtént. Próbáljátok meg elfelejteni. - teszi a vállamra kezét Mark, és Bam szobája felé invitál tekintetével. Mintha lábam nem akarna mozdulni, mint akit odaragasztottak, olyan nehezen indulok el. Kezemben pulcsiját szorongatom, amit otthagyott nálunk akkor este. Alapból kissé sötétebb, barnás bőre, mintha porcelánból lenne, fehér. Félek, még csak megérinteni is puhának látszó bőrét, pedig lehet, hogy ez az érintés lenne neki a legszükségesebb. Odahúzok egy széket az ágya mellé, és percekig csak bámulom őt.
- Tudom, hogy valószínűleg utálsz... És eddig azt hitted, hogy sosem lehetek a tied. Én egy nagyon, nagyon csúnya dolgot műveltem, mielőtt eljöttem otthonról. Én loptam a bátyámtól... A pénz azóta is a szekrényem fiókjában csücsül. Tegnap, mielőtt kimentem volna Markhoz, és JaeBumékhoz, vele telefonáltam. Elmondtam neki, hogy megloptam. Azt mondta, már rég volt, elnézi nekem. És hogy miért mondom ezt? Régen az volt a tervem, hogy majd a közeledbe férkőzöm, és a hiszékenységed kihasználva segítek Markon, aminek köszönhetően majd belém szeret, és majd éljük együtt az életünk. Ez, bár nem is volt annyira rég, kérlek, nézd el! Már megváltozott minden. Mintha megfordult volna velem a világ! Szerelmes lettem, és akkor, azon az éjszakán, téged csak te számítottál, senki más. Csak téged akartalak, és megkaptalak. Ha most egy ilyen önfejű hibám miatt nem lehetsz az enyém, akkor nem tudom, mit fogok magammal csinálni... Kérlek..! Csak annyit szeretnék kérni, hogy felejtsük el! Nem akarom, hogy másé legyél! Más nem ismer téged! Más nem látott úgy, ahogy én láttalak! Láttalak már félni, láttalak már nevetni, és szomorúnak lenni, és ami a legfontosabb, láttalak már erősnek. Láttam már minden oldalad, aminek örülök, mert még senkinek nem mutathattad meg. Csak szeretném, ha felkelnél, és újra látnám a barna szemed csillogni, ahogy rám néz. Látni a mosolyt az arcodon, ami engem mindig jobb kedvre derít. Érezni kezed kezemen, bőrödet, azt a finom, puha bőröd. Ajkaid, ahogy az enyémekre tapadnak, és egy könnyed csókba fajul az egész pillanat. Téged akarlak érezni! Mostantól minden mennyiségben, korlátlanul, a nap bármely szakában. Kérlek, adj egy esélyt, hogy ez teljesüljön! Ez az egyetlen, amit kérek tőled. Innentől minden megváltozik! A suli is sokkal békésebb lesz, megvédlek majd, mindentől, és mindenkitől! Nem kell majd félned, mert tudod, hogy én ott vagyok melletted. Csak kérlek, adj rá lehetőséget, hogy sikerüljön! - kitörlöm a szemembe gyűlt könnyeket, és megfogom hideg kezét - Sajnálom, hogy miattam képes voltál meghalni is! Sajnálom, hogy ilyen mértékben ártottam neked, hogy meg akartál halni inkább... Már volt rengeteg baklövésem az életben, nem egy ügyem a hatóságokkal. Nem akartam, hogy te is belekerülj. Ezért is kértem, hogy maradj távol JaeBumtól akkor. - lassan végigsimítok a műtét helyén, nem mintha ezzel bármennyire is segítenék az állapotán - Mark köszöni, és Gyeom is előkerült. Nem kérdeztem, hol bujkált idáig, igazából nem is érdekelt. Te jobban izgatsz! Most kimegyek egy kicsit, kell egy kis friss levegő, remélem megérted... És hogy tudd, miattad sírtam először társaságban! - ejtek meg egy kínos vigyort, bár úgy sem látja, mindegy is - Mindjárt visszajövök... - indultam volna, de ahogy ujjaim kicsúsztak övéi közül, utánam kapott, és láttam egy könnycseppet lefolyni kicsit élet telibb színű arcán. Nem tudtam, mit is kellene csinálnom. Megölelnem? Vagy inkább kimennem, mint aki nem vette észre? Vagy azzal megint csak a bajt csinálnám? Aish, hagytam, hogy azt tegyem, ami jólesik, sírtam. Sírtam vele együtt. Éreztem, hogy így megenyhül mindkettőnk lelke. Valamit mondani akart, de nem bírta kinyitni száját, hát rákérdeztem.
- Elnézed? - egy reménnyel teli pillantást intéztem felé könnyes szememmel, ami ezek szerint igazán viccesen nézett ki, mert ahogy felnézett rám, rögtön elröhögte magát. Aranyos reakciójára csak egy nyakba esős ölelést tudtam válaszul adni, másra nem volt erőm. Mintha ez a vallomás felemésztett volna mindent. Most teljesen kimerültem, izzadok is egy kicsit, de úgy fogom fel, mint egy új kezdetet. Most már tényleg nem ronthatok el semmit! Megkaptam mindent, ami az életemhez kell, csak rajtam múlik, hogy kezelem ezt az egész helyzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése