Because he can not be mine ~ 2. rész

Élvezte... Feltehetően élvezte. YoungJae és YuGyeom is. Nem kéne, hogy ennyire megérintsen, de akkor is, mintha valamelyikük elárulta volna a fajtáját. JaeBum biztos nem fogja hagyni ezentúl, hogy YoungJae velük lógjon, és ha a mi kis hármasunkba bekerül, akkor minden megváltozik. És én simán kinézem YoungJaeből, hogy csak játszani szeretne egy kört Gyeommal, vagy talán ez egy elvesztett fogadás. Simán lehet, hogy valamelyik irányból megjönnek JB-ék, és péppé verik Gyeomot, aztán meg YoungJaevel is csinálnak valamit, hisz már megcsókolt egy fiút. Ezt valahogy mindenki emlékezetéből ki kell verni, és ennek egy módja van, ha kirakják a bandájukból. Akárhogy is nézem, YoungJae csak rosszul jár. De akkor mi ez az egész? Előbújtam a fa mögül, mire a hirtelen egymás nyelvébe gabalyodott fiúk azt se tudták, mit csináljanak. Csak néztem őket, és vártam, hogy esetleg JaeBum elkapjon hátulról, és folytassa, amit JinYoung elkezdett.

- Én... Eljöttem JaeBuméktól... - vallotta be YoungJae. Ezt nem hiszem el! Ez egy akkora kamu, mint a világegyetem! Kizárt, hogy bárki is eljönne onnan! Onnan csak kidobnak, de el nem engednek! Ha bekerülsz oda, alá kell írnod valami szerződés féle dolgot, ez JB mániája, és csak azt ő maga tudja felbontani, mégpedig egyetlen okkal, ha az alulírott meleg. Szóval YoungJae JaeBum képébe mondta másságát, aztán meg eljött YuGyeomhoz szerelmet vallani? Nekem ez még mindig sántít!

- YoungJae, mindenki tudja, hogy onnan nem lehet csak úgy eljönni! - Gyeomra nézett, aztán rám, és előjöttek a könnyei. Mondtam én, hogy túl törékeny ő JaeBeomékhoz. Mielőtt még nem tartozott oda, állandóan Amberrel lógott, annak köszönhetően pedig akaratlanul is kiismertük egymást. Én már akkor próbáltam őt megállítani, Amberrel is beszéltem, de senkire sem hallgatott, és végül aláírt az ördöggel. Tessék, idáig jutottunk ezzel! Nagy értelme volt annak az ott töltött másfél évnek!

- YoungJae, nem értek semmit! Magyarázd meg kérlek! - törölte le csókpartnere a könnyeit.

- Kun, már nagyon jól ismersz! - kezdett bele - Tényleg nem léphetek le szó nélkül, hát bevallottam neki mindent! Elmondtam neki, hogy igazából csak azért csatlakoztam hozzájuk, hogy kiverjem YuGyeomot a fejemből, de azalatt a közel másfél év alatt nem sikerült.

- Ugye tudod, hogy bármelyik pillanatban összeverhetnek hétfőn a suliban?

- Amber is ott volt... Vagyis utána beszélt JaeBummal, és azt mondta, nem fognak bántani. Én sem hiszek nekik, de JB Ambernek nem szokott hazudni! Tudom Bam Bam, te már megmondtad akkor, de én nem hallgattam rád! Sajnálom... - és kitört belőle a sírás. Gyeom amilyen erősen csak tudta, magához szorította. Nagyon érzékeny, ha az egyik szerettét sírni látja, és azt hiszem, jelen pillanatban YoungJae átvette a helyem a szívében. Azt hiszem, ez így van rendjén, legalább nem fog annyit rajtam lógni, bár azért hiányozni fog!

- Gyertek, menjünk haza! - fogtam meg mindkettőjük vállát, de megcsörrent a telefonom. Amber az.

- Amber, mi a baj?

- Hol vagytok most?! - hangja feldúlt volt, és ideges.

- A suli udvarán, még mindig... Miért?

- Szépen lassan, egy baromi nagy kerülő úton elindultok haza! JB és a csapata most szántott át az utcán, két gyereket majdnem elütöttek a motorjaikkal. Megmondta, hogy nem fogja YoungJaet bántani, de YuGyeom és te nem voltatok benne az ígéretben! Én nem mehetek most innen sehova, de kérlek szépen, mivel most csak te vagy ott az egyetlen épp kéz-láb ember, egyben hozd haza a szerelmeseket! Ha van valami baj, ha találkoztok JaeBumékkal, akkor YoungJae rögtön hívjon! Siessetek, ahogy őket ismerem, mindjárt ott is lesznek! A park mögötti kis eldugott úton gyertek, már ismered! Oda ha akarnak se fognak tudni követni!

- Jó, rendben, sietünk!

- Kun, mi van?

- Gyeom, ne ijedj meg, de ha nem sietünk, JaeBum meg a bandája laposra ver minket. YoungJaet nem bántják, megígérték, de az ígéret apró betűiben minket nem említettek meg, szóval, ha jól számolom, maradt mindösszesen kerek két perc és negyvenkét másodpercünk, hogy eljussunk ahhoz a gazos utacskához, amit Amberrel jártatok ki a park mellett.

- Ez miattam van! Ha nem kezdem el kimutatni az érzéseim, akkor ez nem történne!

- YoungJae, ha jót akarsz nekünk, akkor most szépen befogod azt a kicsi szád, és szeded a lábad! - kezdtem én is egyre idegesebb lenni, ahogy meghallottam a motorok zúgását a közelből. Karon fogtam Gyeomot, tudtam, hogy vele együtt YoungJae is jönni fog, és a suli hátsó kijáratán távoztunk. Vagyis távoztunk volna, ha a kiküldött egység, Jackson vezetésével, nem ér utol minket. Arcomat hirtelen elöntötte a pír, és lélegezni sem tudtam, ahogy megláttam fekete tincseit a homlokára tapadni az izzadságtól. Esélyünk sem maradt menekülni!

- Menjetek, mondjátok meg JB-nek, hogy elintézem én őket. Legyen ez a köszönet a korai befogadásért! - utasította a kis munkatársait. Azok normálisan meg lettek nevelve, elmentek. Jackson leszállt a motorról és az ölelkező pároshoz lépett.

- Gratulálok, ezért érdemes volt otthagyni minket!

- Talán baj, hogy meg merte csinálni? - veszem fel félve a kesztyűt - Legalább volt hozzá annyi mersze, hogy JB szemébe mondja az igazságot! - csak egy szúrós tekintet intézett felém, és közelebb lépett hozzám, amitől újra éreztem, elvörösödöm, és úgy nézek  ki, mint egy paradicsom.

- Nem hozzád beszéltem!

- Jackson, hagyd békén! - kelt védelmemre YoungJae.

- Talán, ha végighallgatnátok, akkor be is fejezném! Köszönöm! YoungJae, a te nevedet mindenki úgy emlegeti a csapatban, mint a bátor, aki elhúzott. Nem te vagy az egyetlen, akinek már elege lett JaeBumból, de neveket nem mondok, mert betartom az ígéreteim. Nem egy ember akar követni. Hagylak titeket futni... Menjetek, amíg meg nem gondolom magam! - mindenki ledöbbenve nézett a feket hajú fiúra. Ennek meg mi baja van? Megszállta az ördög, hogy hirtelen vett egy 180 fokos fordulatot? YoungJae volt az első, aki kapcsolt. Mi még Gyeommal maradtunk volna, amíg magyarázatot nem ad Jackson a viselkedésére, de YoungJae valószínűleg tud egy-két dolgot már a csapaton belül, és amíg lehetett épségben elrángatott minket. A kerülőúton, hogy még véletlenül se fussunk össze senkivel, szedtük a lábunkat Amberékhez. Mihelyt beestünk az ajtón, ő megkönnyebbülten esett a nyakunkba.

- Sikerült? - kérdezte izgatottan.

- Zavarok..? - hallottuk az ismerős hangot a hátunk mögül.

- Jackson? Mit keresel itt? És mi történt veled? - szegény arcát teljesen átrendezték, szeme alatt egy hatalmas duzzanat, szája, és orra vérzik. Nem minket, hanem őt intézték el. De ismerheti már JB-t, tudhatta, hogy ez lesz, de akkor mégis miért hagyott minket futni?

- Szólok anyumnak, nővér! Majd helyrehoz! - és YoungJae Gyeommal eltűnt előkeríteni anyukáját, Amber pedig a gyerekekkel lett elfoglalva. Itt ül előttem, és rettenetes állapotban néz ki, ami miattam van.

- Ki volt..? - kérdem halkan.

- Nem mindegy? A lényeg, hogy ti megúsztátok szárazon! - csak nagy szemekkel nézek rá. Nem tudok rá ész szerű magyarázatot adni magamnak.

- És kitettek..?

- Szerinted?! Nem, még bent fognak hagyni miután elárultam őket! Gondolkozz már egy kicsit! - esik nekem.

- Jól van na, csak beszélgetni próbáltam... - állok fel a fotelből.

- Ne menj el, kérlek! - kap karom után - Bocs, oké... Csak nem jön össze semmi mostanában, a bandából kidobnak, családom meg nem jöhetett velem... - el sem hiszem! Jackson az érzelmeiről beszél velem! A szép pillanatunkat telefonja csörgése szakítja félbe.

- Anya? Én ööö... - felállt és kiment az utcára. Gondolom valami bizalmas dologról van szó. Kimentem a konyhába, ittam egy pohár vizet.

- Jackson hol van? - kérdi YuGyeom.

- Az anyujával telefonál. Mindjárt visszajön.

- Ne aggódj! Elhozlak tőle, csak várj még egy kicsit! Valahogy a bizalmukba férkőzöm, annyira, hogy segítsenek nekem, és ígérem, hogy egy életre elfelejtheted őket! Mark ne add fel a reményt! Szeretlek! - hallom a konyha ablakon beszűrődő hangot, amitől a számban lévő kortyot egyenesen Amber nagyijának a képébe köpöm.