2. rész
Az elmúlt napokban sokszor tört rám rosszullét és sápadt is voltam, de nem engedhetem meg magamnak, hogy beteg legyek, így mint minden reggel, ma is útnak indultam a kórházba.
- Ah, sunbae*! - futott elém a gyakornokom. Meghajolt és egy pohár kávét adott a kezembe. - Jó reggelt, milyen volt a hétvégéje?
- Kellemesnek nem mondanám, de nem telt rosszul. Neked? - kérdeztem kedvesen. HaeSook nagyon keményen dolgozik, hogy rezidens, majd orvos legyen, önmagamra emlékeztet.
- Tanultam, mint mindig - vont vállat.
- Lazítanod is kéne. Ha folyton a könyveket bújod, attól még nem leszel hamarabb orvos - néztem rá. - Most mennem kell, egy csapat orvostan hallgató jön, hogy megnézzék a kórházunkat és én vezetem körbe őket a sebészeten. Ha bármi van ott megtalálsz.
- Igen, jó munkát! - hajolt meg, majd beszállt a liftbe.
Kényelmes tempóban haladtam át az előcsarnokba, ahol már a nálam pár évvel fiatalabb hallgatók gyülekeztek.
- Milyen fiatal - suttogták.
Mindenki csoda bogárnak tart, de már általános iskolában gimnáziumi szinten tanultam a biológiát és a többit. Nem volt nehéz dolgom, mert amit egyszer elolvasok vagy hallok, akkor azt megjegyzem elsőre.
Gyorsan köszöntöttem a tanulókat, majd a kollégáimmal együtt elindultunk, hogy bemutassuk az épületet.
Kimerülve vonszoltam fel magam a dombon hazafelé.
Az utcába érve egy fekete autót pillantottam meg, ami mellett három szintén fekete kabátos alak állt.
- Segíthetek valamiben? - kérdeztem, mikor odaértem hozzájuk. Lassan megfordultak és három ismerős arc állt velem szemben.
- Jó napot doktornő - hajoltak meg.
- Megkérdezhetem mit csinálnak itt? - érdeklődtem. - Késő van.
- Lenne egy kérésünk - kezdett bele NamJoon Még mindig elmosolyodom, ha visszagondolok arra a mikor szerencsétlenül lefejelte az ablakot. - Ugye azt mondta, hogy ha orvosi segítségre van szükségünk, forduljunk magához .- bólintottam. - TaeHyung megsérült, megvizsgálná?
- Miért nem a rendelőben kerestek? Ott egyszerűbb lett volna - értetlenkedtem. Miért jöttek ide? És egyáltalán honnan tudják, hogy itt lakom?
- Nem mehetünk a kórházba - rázta a fejét HoSeok.
- Miért? - csodálkoztam.
- Mindegy az, a lényeg most TaeHyung - terelt NamJoon. - Kérem, legalább csak nézze meg.
- Rendben, jöjjenek be - adtam meg magam, bár nem szívesen engedem be őket az otthonomba.
A nappaliba tereltem őket.
- Mutassa, hol sérült meg? - ültem szembe TaeHyunggal.
- Az oldalam. - felhúzta a pólóját. A jobb oldalán egy hatalmas vágott seb tátongott. A ruháját is átáztatta a vér.
- Jézusom, mi ez? Hogy szerzett ilyen vágást? - kérdeztem rémülten.
- Csak egy baleset, mit kéne vele tenni? - tűnődött a sérült fiú, mint aki teljesen normálisnak tartja, hogy egy mély seb éktelenkedik a testén.
- Le kell fertőtleníteni és össze kell varrni-nyúltam a kis táskámért, amiben az orvosi eszközeim vannak.
Lekezeltem a sebet (ami mélyebb volt, mint gondoltam) , majd elláttam néhány jó tanáccsal őket.
- Egy ideig ne végezzen hirtelen mozdulatokat és megterhelő fizikai munkát, nehogy felszakadjon a varrat, illetve naponta cserélje a kötést. Nem sokára rendbe jön - magyaráztam.
- Nagyon hálásak vagyunk, köszönjük - hajlongott NamJoon. - Akkor mi távozunk. Viszlát, szép estét!
- Vigyázzanak magukra, viszlát - intettem az ajtóból nekik.
Beszálltak a kocsiba, majd száguldva elhajtottak.
Nem tetszenek nekem ezek a srácok. Ilyen vágást nem lehet balesetben szerezni csak úgy, és sötétített ablakos kocsi is fura, plusz az is aggaszt, hogy tudják a címem, mikor én határozottan nem mondtam el nekik. Remélem többet nem jönnek ide.
Ezt követően három-négy naponta feltűntek nálam és a kórházban is kerestek kései időpontokban. Néha egyesével, vagy kisebb csoportokban, de volt, hogy mind a heten eljöttek. Vágásokkal, szúrásokkal zúzódásokkal, felszakadt szemöldökökkel és egy törött karral is megkerestek. Nem szívesen, de mivel aggódtam értük és ők is egyfajta betegeim, ezért elláttam őket minden alkalommal.
Éppen most is a ház előtt várnak, én meg gyalogolok feléjük. Egyébként éjfél van.
- Oh, doktornő, siessen kérem. HoSeokot sürgősen el kell látni - integetett JungKook. Sietősre vettem a lépést.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Meglőtték - sziszegte YoonGi. Ezúttal mind itt voltak.
- Hol?
- A hasán - hadart NamJoon.
Közelebb mentem az autóban szenvedő fiúhoz és megnéztem a sebét. Legalább három lövés érte.
- Hogyan? - kérdeztem sokkosan.
- Majd elmondom, most kérem csináljon valamit - mondta remegő hangon JiMin.
- Be kell vinni a kórházba, ott meg tudom műteni - fordultam NamJoonhoz. Az elmúlt időkben sikerült észre vennem, hogy ő a vezér.
- Nem lehetne itt?
- Nem, csak a kórházban vannak megfelelő műszereim és itt amúgy sincs engedélyem műteni - ráztam a fejem.
- Kérem, csak van megoldás a kórházon kívül - könyörgött YoonGi.
- Nem lehet, bevonhatják az engedélyem, ha megkerülöm a rendszert. Az eddigiek is rég túl vannak a segítség nyújtáson. Már a csont repedéssel sem ide kellett volna jönniük - ellenkeztem.
- Lehetne úgy, hogy titkosítva legyenek az adatok? - kérdezte NamJoon.
- Megoldható. De sietnünk kell, mentő autó nélkül kockázatos a szállítás - bólintottam.
- Akkor vigyük gyorsan - pattantak a kisbuszba. Ha heten jönnek, akkor ezzel a furgonnal jönnek, ha csak páran, akkor egy BMW-vel. Én is beszálltam hátra.
A sebesség korlátot túllépve száguldottunk végig a Han folyó partján.
Útközben hívtam a kórházat, hogy készítsék elő a műtőt és egy hordágyat is hozzanak a parkolóba.
Egy jó két órás műtét után, hajnali fél háromkor hagytam el a műtőt.
- Doktornő, HoSeok rendben van? - támadott le JungKook, amint meglátott.
- Igen, stabil az állapota. Holnap bemehetnek hozzá - feleltem.
- Nagyon köszönjük - hajolt meg NamJoon.
- Ez a dolgom, ezért vagyok orvos. Viszont az hiszem van mit megmagyarázni- vontam fel a szemöldököm.
- Mit? - kérdezték kórusban.
- Az elmúlt két hétben vágásokkal, törésekkel, lövésekkel és hasonlókkal jelentek meg nálam. És ezt mind esti, esetleg hajnali időpontokban. Ez nem normális- világosítottam fel őket.
- Oh, nos az... Nem mehetnénk egy nyugodtabb helyre? - vakarta a tarkóját NamJoon.
Kimentünk az erkélyre, amit senki sem szokott használni rajtam és pár kollégámon kívül, így elég csendes.
- Mondhatják nyugodtan, csak mi vagyunk és itt még kamerák sincsenek - mondtam.
- Majd én-kezdett bele a ,,leaderük".- Sokszor kerülünk szorult helyzetekbe, emiatt vannak a sérülések.
- És miért magánban keresnek? A kórházban sokkal jobban ellátnák önöket - ráncoltam a homlokom.
- Ez így biztonságosabb. Kérem, ennyi információ legyen elég, az ön biztonsága érdekében - válaszolt YoonGi.
- Veszélyben lennénk, ha túl sok információt kapok? Én nem félek, meséljenek még nyugodtan - mondtam kimérten. Azt hiszem jár a magyarázat.
- Nem lehet, sajnálom - mondta lehajtott fejjel JiMin.
- Én kockáztattam az állásom miattuk. Ha kiderül, hogy az otthonomban ellátom magukat, ahelyett, hogy ide küldeném a beteget, akkor kirúghatnak. Nem mellesleg honnan derítették ki a címem és a munka beosztásom? - háborodtam fel. - Úgy gondolom, hogy elég sok áldozatot hoztam miattuk, úgyhogy igazán elmagyarázhatnák, hogy tulajdonképpen miért is kockáztatom az állásom.
- Sajnálom, akkor sem lehet - felelt YoonGi.
- Két óráig műtöttem HoSeokot igen komoly lőtt sebekkel, Jin karja szilánkosra tört, Taehunyg oldalán ott virít egy hatalmas heg, ami a vágásból maradt. Ne akarják nekem beadni, hogy ezek csak véletlen balesetek. Ha nem hozzák azonnal hozzám HoSeokt, akkor elvérzik. Miután megmentettem az életét, ennyi magyarázat jár nekem - mondtam felemelt hangon.
- Oké, bajba keveredtünk. Zűrös fickók üldöznek, mert a főnöküknek kárt okoztunk. Ennyit mondok csak - válaszolt NamJoon. - Elég?
- Pontos magyarázatot kérek. Ha azt nem tudnak adni, akkor soha többet ne keressenek. Még csak a házam közelébe se jöjjenek. Sőt, ezt a kórházat is felejtsék el. Veszélyben forog a munkám miattuk, ha nem mondják el kik maguk, akkor nincs értelme kockáztatni az engedélyem. Ha most eltűnnek soha nem derül ki mi történt a napokban, de ha titkolózva továbbra is zaklatnak, akkor kitudódnak a dolgok. Soha többet ne jöjjenek ide.
- Köszönjük az eddigieket, a soha viszont nem látásra. Menjünk haza srácok - vicsorgott NamJoon. Belökte a terasz ajtót és elindult a folyosón.
- De hyung, nincs más orvos, szükségünk van rá! - kiabált utána JungKook. - Elnézést doktornő, viszontlátásra-meghajolt és NamJoon után sietett.
A többiek is elköszöntek, majd távoztak.
Mivel reggel úgyis vissza kéne jönnöm, ezért nem láttam értelmét haza menni. Ledőltem az orvosi pihenő szobába és a fiúkon gondolkodtam.
Van bennük valami furcsa. Az biztos, hogy zűrösek, ezt ők is mondták, de az egész csak tinédzserkori lázadás vagy komolyabb bajba keveredtek? A sérüléseikből ítélve nem csak ártatlan csínyekről van szó. Pedig olyan fiatalok, velem egy idősek. Minden esetre nagyon ideges lettem miattuk.
Hirtelen egy ajtó csapódás hangjára lettem figyelmes. Ki az ilyen későn? Talán az ügyeletesek. Nem, ők nem erre közlekednek.
Az ajtóhoz surrantam és résnyire kinyitottam azt. Kilestem a folyosóra. Négy fekete bőr dzsekis fura alak topogott egy helyben, mintha keresnének valamit.
Odamentem hozzájuk, hogy megtudjam mit csinálnak itt.
- Elnézést segíthetek valamiben? - köszörültem meg a torkom. Felém fordultak, majd aprót biccentettek meghajlás képen.
- Van náluk egy Jung HoSeok nevű beteg? - kérdezte az egyik. Miért keresik HoSeokot? Bármi is az ok, úgy érzem nem szabad elmondanom az igazat, veszélyes alakoknak tűnnek.
- Sajnálom, nincs ilyen betegünk. Amúgy is a látogatási idő rég lejárt. Kérem ha nem az ügyeltre jöttek, távozzanak - közöltem velük.
- Köszönjük a segítséget. Esetleg megtudná mondani melyik kórházba szállítottak utoljára lőtt sérüléssel beteget?- kérdezősködött tovább.
- Egy ilyen esetről sem tudok - ráztam a fejem. Nagyom meg akarják találni HoSeokot. Nem adhatom ki őt, már csak azért sem, mert köt az orvosi titoktartás.
- Meghalt volna? Vagy otthon láttak el? - suttogták egymásnak, de én is hallottam.
- Meg kell találnunk. Túl sokat tudnak - aggodalmaskodott a legmagasabb.
- Köszönjük még egyszer, elnézést, hogy ilyenkor zavartuk. Szép estét - hajolt meg a látszólagos ,,vezér". Mind a négyen sietősen elhagyták a helyszínt. Nem voltam benne biztos, hogy ténylegesen elmentek vagy HoSeokot keresik az épületben, ezért óvatosan követtem őket, nehogy észre vegyenek. Amikor kiléptek a főbejáraton és egy nagy autóval távoztak fellélegeztem.
Nyugtalanító érzés fogott el. Valamiért késztetést éreztem, hogy az intenzív osztályra menjek HoSeokhoz.
Tudom, úgy gondoltam, hogy nem akarom őket többet látni, de ezek fickók veszélyesnek tűnnek, még fegyver is volt náluk, láttam mikor beültek a kocsiba.
A kórterem felé közeledve lassítottam kicsit (mert, hogy idáig futottam) , végül az üveg ablak előtt megálltam.
Megnyugodva néztem az alvó fiút. Ezek szerint nem találták meg. Mondjuk az intenzív osztály zárt, de kitudja milyen emberek ezek.
- Doktornő, nem is tudtam, hogy éjszakás - nézett rám meglepődve a főnővér.
- Nem is vagyok - mosolyodtam el. - Hajnalba műtöttem ezt a fiút - mutattam HoSeokra az ablakon keresztül. - Nem akartam már haza menni, az orvosi szobában aludtam. Aztán felkeltem és gondoltam rá nézek, hogy jól van-e.
- Értem. Nekem viszont lejárt a műszakom, úgyhogy haza megyek, viszlát - hajolt meg.
- Pihenje ki magát. Oh, és még valami: mászkál itt pár fura alak a környéken, ha itt kérdezősködnek, ne mondjon semmit-szóltam utána.
- Tudom, már jártak nálam. Nem tudtam nekik információt mondani. Valami HoSeokot kerestek, de nem találtam ilyen nevet a nyilván tartásban - vont vállat.
- Helyes, mert nincs is. Jó pihenést! - intettem neki.
Ming nővér haza indult, én pedig bementem HoSeokhoz.
Holnaptól VIP betegnek nyilvánítom. Csak én és pár nővér tudhat róla, hogy itt van. Nem hiányzik a kórháznak egy maffia balhé és őszintén megakarom védeni, nem tudom miért, de meg akarom.
Ellenőriztem az életfunkcióit, majd miután mindent rendben találtam, leültem az ágya melletti székre. Egy éles hang zavarta meg álmaimat. Úgy tűnik elaludtam ültömben.
Kotorászni kezdtem a zsebemben, majd előkaptam a hangosan szóló masinát.
- Halló? - szóltam a telefonba.
- Hol vagy már? Azt mondtad együtt ebédelünk - csicsergett anyám. Erre egyből észhez tértem. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok. Aztán mikor megpillantottam HoSeok alvó arcát eszembe jutottak a hajnalban történtek.
- Oh, nekem dolgoznom kéne!- ugrottam fel. - Anya ne aggódj ott leszek, de most egy kicsit bajban vagyok, leteszem - hadartam. Kinyomtam a készüléket. Megnéztem az órám, ami reggel 10-et mutatott. Francba, 8-tól dolgozom.
Rendbe szedtem a hajam, megigazítottam a köpenyem és rohantam az irodámba.
Tíz (!!!) hívásom érkezett a kollégáktól. Szerencsére a főnök nem keresett.
HaeSook (a gyakornokom) az ajtóban várt rám.
- Sunbae, hol volt eddig? - kérdezte aggódva.
- Elaludtam, sajnálom. Nagyon mérges az igazgató? - tudakoltam. Közben bementünk az irodámba.
- Nem tudja. Kimentettük a kollégáival.
- Köszönöm, hálás vagyok. Lesz egy VIP betegünk. Nem tudhat róla sok mindenki, csak akinek muszáj. Intézd el, hogy legyen szabad VIP szoba, az intenzív osztályról szállítjuk át - utasítottam. HaeSook elment rendezni a dolgokat én pedig leváltottam a tegnapi ruhámat.
Még gyorsan elintéztem pár dolgot, aztán az anyámmal megbeszélt találkozóra indultam.
Szerencsésen fogtam egy taxit és öt perc alatt a kávézóhoz értem.
- Azt hittem nem is jössz - támadott le anyám, ahogy meglátott.
- Neked is szia. Csak egy kicsit késtem, ne aggódj - vontam vállat.
- Aish, ez a lány - szitkozódott. Nevetve követtem az asztalunkhoz.
- Miért akartál látni? - kérdeztem miután helyet foglaltunk.
- Tudom, hogy nem szereted az ilyesmit, de szerveztem neked egy vak randit - lelkesedett.
- Anya, elég. Nem fogok vak randikra járni - tiltakoztam.
- Miért? Semmi bajod nem lesz. És lassan egy férjjelöltet is kéne találnod.
- A karrieremre koncentrálnék, nem a férfiakra. Mellesleg 24 évesen nem gondolkozom házzaságon - húztam fel a szemöldököm.
- A kórház nem fog elvenni. És kinek kellesz majd 40 éves szingliként? Hm? Legkésőbb 28 évesen férjhez mész egy jómódú okos pasihoz - magyarázta a jövőm, szép, mondhatom. - És ezt a fiút meg is fogom találni nem sokára. Jövő héten két randid lesz. Ja és holnap is lesz.
- Anya! Nem leszek a kórház fiatal fruskája, aki most lett orvos és a betegek ápolása helyett vak randira jár! Már így is pletykálnak a korom miatt és azt hiszik, hogy protekcióval lettem orvos. Mondd le mindet – mondtam idegesen.
- Aigoo, hogy lehetsz az én lányom egyáltalán? Bezzeg a bátyád, ő elment a találkozókra és mellette orvos is - sóhajtozott.
- De ő már 30 éves, és MinJu kivételesen aranyos lány. Itt van nekem a kórház, a jogosítványom is most kaptam meg, aggódhatok emiatt a hét punk miatt, alig alszom és emellett még ismerkedjek is, na nem - akadtam ki.
- P..punkok?? - visított fel. - Miféle punkokról beszélsz? Omo, rossz társaságba keveredtél?
A fenébe, elszóltam magam. Aish, pedig csak kicsúszott a számon.
- Nem, nyugodj meg, erről szó sincs. Csak pár srác veszélyesen biciklizik és gördeszkáznak, ezért folyton nálam kötnek ki a sérüléseikkel. El fog fogyni a gipsz - füllentettem. Biztosan visszaparancsolna Busanba, ha tudná, hogy zűrös betegeim voltak
- Rendben. Vigyázz magadra, még gyerekeket is szülnöd kell - okoskodott.
- Na, témánál vagyunk... - kezdtem, de a telefonom közbe szólt. - Egy pillanat, a kórházból hívnak - szóltam anyának. Felálltam és kicsit odébb mentem.
- Igen? - szóltam bele készülékbe.
Egy nővér beszélt, azt mondta, hogy HoSeok vérnyomása folyamatosan csökken.
- Azonnal ott vagyok, addig vegyenek tőle vért! - válaszoltam.
- Oh, és még valami, két fekete ruhás alak kereste magát és HoSeok után érdeklődtek. Nem mondtam semmit.
- Rendben, senki nem adjon nekik semmilyen információt. Most indulok - ezzel le is raktam a telefont. Visszasiettem az asztalhoz és felkaptam a táskám.
- Mi történt? - kérdezte anyám aggódva.
- Mennem kell, sajnálom. Tessék, itt van pénz, meghívtalak - nyomtam a kezébe a megfelelő összeget.
- De a kávéd még ki se hozták - kiáltott utánam.
- Idd meg azt is! - intettem neki, majd kirohantam és fogtam egy taxit.
A kórház elé érve kipattantam a kocsiból, fizettem és száguldottam is az emeletre.
- Dr. Sang! Erre jöjjön! - intett az egyik nővér.
- Mi történt? - kérdeztem a kórterembe érve.
- Nem tudjuk. Épp, hogy csak felébredt, el is vesztette az eszméletét, és esik a vérnyomása.
- Mondtam, hogy figyeljenek rá. Kapott gyógyszereket? - beszéltem hozzájuk, miközben ellenőriztem HoSeok kórlapját.
- Fájdalmakra panaszkodott, így kapott fájdalom csillapítót. Utána lett rosszul - magyarázta a nővér
- Gyógyszer allergiája van, nem kaphatja a hagyományos fájdalom csillapítót. Gondolom nem ellenőrizted a kórlapját - vetettem szúrós pillantást a nálam kicsivel fiatalabb nőre.
- Sajnálom, de nem találtam - mentegetőzött hajlongva.
- Itt van - mutattam az ágy melletti fiókos szekrényre. Mindegy, ez ráér, viszont a beteg nem.
Elmondtam nekik, hogy mit adjanak HoSeoknak, majd siettem a laborba a vérvétel eredményeiért.
- Hé taknyos, gyere ide - intett a bátyám. Ő a labor és az idegsebészet vezető orvosa.
- Ne hívj így a munkahelyemen - mondtam neki durcásan.
- Neked még tanulnod kéne, erre már orvos vagy - rázta a fejét.
- Hagyjál, inkább add oda a betegem leleteit.
- Ja, akit műtöttél. Jaj, a kishúgom műt, milyen világban élünk - rázta a fejét.
- Hé, add már ide - nyújtottam a kezem. Megkaptam a kért papírokat.
- Szerencsés a gyerek, hogy nincs komolyabb allergiája. Nagyobb baj is lehetett volna - okoskodott a bátyám.
- Ühüm. De, ha megnézik a kórlapját, akkor ez nem történt volna meg - szitkozódtam a papírokat böngészve. - Szerencsére nincs nagy gond.
- Mindenki hibázhat. Nem lett belőle súlyos dolog, úgyhogy ne aggódj - vont vállat.
- Tudod, hogy utálom a gondatlanságból elkövetett hibákat - pillantottam rá.
- Nézzenek oda, kijön az egyetemről és osztogatja a beszólásokat! - nevetett. Szeret a korommal piszkálni.
- Hé, megdolgoztam azért, hogy itt dolgozzak!
- Tudom öcskös - borzolta össze a hajam.
- Hé! Ne hívj így - ripakodtam rá. Sokszor szólít így, mert szerinte nem túl lányos a nevem. Egyébként ő választotta a SookWoot, és csak is azért, mert szerinte vicces és piszkálhat vele.
- Hogy felvágták a nyelvét valakinek. Na, menj dolgozni - veregette meg vállam.
Egy rezidens futott felénk.
- Dr.Sang! - kiáltott ide.
Megállt előttem.
- Dr.Sang, a VIP beteg hozzátartozói itt vannak - fordult felém.
- Rendeben, megyek mindjárt - bólintottam. - Veled majd még beszédem lesz - mutattam a bátyámra, ChangWoora.
HoSeok kórterméhez érve megpillantottam a fiúkat.
- Doktornő, hogy van HoSeok? - sietett elém JiMin.
- Volt egy kis incidens, de már jól van - nyugtattam meg.
- Jó napot - hajoltak meg a többiek. Viszonoztam a köszönést. Igazából nem dob fel, hogy itt vannak, de miután HoSeok haza ment úgyis megszakad a kapcsolat köztünk.
- Sajnáljuk a múltkorit. Kicsit túlreagáltuk - szabadkozott Jin .
- Semmi gond, én is heves voltam. Ha HoSeok felébred, bemehetnek hozzá.
- Oké, addig várunk - ült le TaeHyung az egyik székre.
Hirtelen eszembe jutottak azok a fickók akik HoSeokot keresték. Azért jó lenne, ha tudnának róla.
- NamJoon, beszélhetnénk? - kérdeztem a magas fiút. Inkább csak neki mondom el, aztán, ha akarja elmondja a többieknek.
- Persze - bólintott. Kimentünk a teraszra, ahol a múltkor is voltunk.
- Miről lenne szó? - érdeklődött.
- Nem tudom miféle banda ez vagy micsoda, de úgy látom ön a vezetőjük, nem de?- puhatolóztam.
- Igen én vagyok. És kérem tegezzen, egyidősek vagyunk.
- Ahogy akarod. Szóval, pár napja néhány fekete ruhás ember itt járt és HoSeokot keresték... - kezdtem bele mondandómba, majd töviről-hegyire elmeséltem mindent.
NamJoon végig idegesen figyelt.
- Köszönöm, ez hatalmas segítség volt. És azt köszönöm, hogy ,,megvédte" HoSeokot. Kérem, vigyázzon magára is, ezek fickók nem hagyják annyiban - mondta feszülten.
- Te is tegezz engem nyugodtan - vágtam a szavába.
- Oh, rendben. Ezek után úgy gondolom, kijár a magyarázat.
- Kíváncsi lennék a történetükre - bólintottam.
- Sang Doktor, a beteg felébredt - szólt ki nekem egy nővér. Némán bólintottam, majd intettem NamJoonnak, hogy kövessen.
Halkan benyitottam a kórterembe, majd nyomomban hat fiúval bementünk.
Egy gyors vizsgálat után oda engedtem a srácokat az ágy mellé.
- Hogy vagy hyung? Fáj? - kérdezte aggódva TaeHyung.
- Jól vagyok. Kicsit fáj az oldalam, de rendben vagyok - mosolyodott el halványan. – Hol vagyok? Ez nem az a szoba ahol voltam.
- Én hozattam át - feleltem.
- Miért? - csodálkozott.
- Majd elmondom - bólintott NamJoon. - Röviden annyi, hogy itt nagyobb biztonságban vagy.
- Huh? - próbált felülni.
- Ne erőltesse, a seb felszakadhat –n yomtam vissza finoman a párnák közé.
- Hyung, miről beszélsz? - kérdezte JiMin.
- A rohadékok HoSeokot és minket keresnek, itt is - túrt a hajába. - Dr. Sangnak falazott nekünk.
- Igazán hálásak vagyunk - szólt Jin.
- Semmiség, a betegeim a legfontosabbak - mosoolyodtam el.
- Én úgy gondolom, a doktornő, megérdemelne egy magyarázatot - sóhajtott JungKook.
- Szerintem is, ezért hívtam ide - ült le NamJoon egy székre.
És az egészet elmesélték. Hogy a családjuknak van/volt pár fekete ügye, amibe ők is belekeveredtek. Eleinte csak kívülről figyelték a családjaik szikkasztását, illegális szerekkel való kereskedését stb., de aztán ők is belefolytak az ügyletekbe. Jelenleg azért keresik őket, mert az egyik maffia csoport bűneiről tudomást szereztek.
- Mi tényleg nem akartunk ebbe belefolyni, normális életre vágytunk, de ez nem könnyű, ha apád maffia vezér-sóhajtott TaeHyung.
- Nem így terveztük, de szükségünk volt pénzre. Most biztos megvan rólunk a véleménye.
- Nem ítélkezhetek, nem az én életem - sóhajtottam. - Akkor ezért kellett VIP szoba? - néztem YoonGira.
- Igen, akkor épp drogot akartak kapni. Hiába mondtam, hogy nincsen, várni kell, ők mindenhova követtek. Itt pedig könnyen zsarolhattak volna, sebezhető voltam - felelt a fiú.
- Értem, és köszönöm, hogy ezt elmondták. Tartani fogom a szám, az után is, hogy nem találkozunk többet. Most viszont HoSeoknak pihennie kell - utaltam arra, hogy menjenek haza.
- Értettük. Hyung, reggel jövünk - intett NamJoon.
- Vigyázzanak hazafelé - hajoltam meg.
- Ha már mi tegeződtünk, szerintem a többiek sem bánják - mosolygott NamJoon.
A fiúk hevesen bólogattak.
- Rendben, akkor jó éjszakát - köszöntem el.
Komótosan elhagyták a kórtermet.
Elővettem az orvosi eszközöket, hogy ellássam estére HoSeokot.
- Dr. Sang! - szólított meg a fiú.
- Igen? - kérdeztem.
-Köszönöm. És sajnálom, hogy ilyen magamfajta bűnözők akadályozzák a munkájában.
- Először is: ez a munkám, nem akadályoz benne egy beteg sem. És nem vagy bűnöző, jó ember vagy, szóval ne emészd magad ezen, sosem késő jó útra térni!
- Értettem - bólintott némileg vidámabban.
Közbe gyorsan elvégeztem pár vizsgálatot, lekezeltem a varratokat és távozni készültem.
- Dr. Sang! - kiáltott utánam. - Szólítson J-Hopenak!
- Jó éjt J-Hope! - bólintottam mosolyogva. Nem igen megy neki a tegeződés.
Vidáman lépkedtem a folyosón. Örülök, hogy HoSeok mosolygott. Remélem megoldódnak a zűrös ügyeik, rossz látni, hogy ilyen fiatalon ilyenekbe keveredtek.
- Dr.Sang! - kiáltott utánam valaki.
- Másik Dr. Sang! - mosolyogtam a bátyámra. - Mit szeretnél?
- Ma megkérem MinJu kezét! - vigyorgott.
- Mi? Ezt csak úgy mondod? - bokszoltam vállába. - Anya tudja?
- Nem mondtam még neki - rázta a fejét. - Jelenleg neked keres férjjelöltet.
- Pfuu, ne is mondd, ma ebédeltem vele. Vak randikkal nyaggat. Bezzeg a kis pici fiát békén hagyja - csipkedtem meg a testvérem arcát.
- Mert biztos abban, hogy meg fogok házasodni. Nálad kétségei vannak, afelől, hogy a munkádhoz mész férjhez, egy igazi pasi helyett. Egyébként a haverom öccse épp szingli és egy évvel idősebb nálad. Bemutassalak neki?
- Ne kezd te is - emeltem fel a mutatóujjam. - Inkább megyek aludni, mert korán kezdek.
- Megint beköltöztél a kórházba? - nézett rosszallóan. - Ma is túlóráztál, mi?
- Aha, volt egy beteg akit nem hagyhattam ki. Na, megyek. Sok sikert a lánykéréshez, fighting! - szorítottam ökölbe a kezem.
- Köszi, fighting! - intett, majd gyorsan távozott is. Nagyon örülök, hogy megkéri MinJut, nagyon aranyos az a lány, tök jó barátok lettünk.
Bementem az orvosi szobába és egyből bezuhantam a fal melletti ágyba, amit már a kolléganőim az enyémnek tituláltak, annyit alszok itt bent.
Beállítottam az ébresztő órám, majd álomra hajtottam a fejem.
*sunbae = rangban felettünk álló, tapasztaltabb személy megszólítására használt kifejezés Koreában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése