Because he can not be mine ~ 6. rész

- Ha nem találjuk meg, mi lesz? Most még Kun is ilyen állapotban van! Nem akarom elveszíteni egyikőjüket sem! Amber kérlek találj ki valamit! - nehezen, de kiveszem YoungJae sírástól alig érthető szavait. Én valami hideget érzek homlokomon, ami egyszer csak felmelegszik, majd elválik bőrömtől. Pár másodperc után újra azt a hűvös, hideg tapintást érzem a szemöldököm felett. Talán megint..? De ettem is, akkor miért? Újra felenged az érezhetően gyöngyöző homlokomon a hideg érzet, én kinyitom épp csak résnyire a szemem. Azt hiszem ez volt életem lehető legeslegrosszabb döntése! Van az az érzés, amikor azt  hiszed, hogy már megvan, de aztán egyik pillanatról a másikra elveszíted. Már érezted, hogy átkarolja a derekad, már szinte láttad, hogy feléd közelítenek ajkai, és érezted csókját. Amikor már teljesen úgy voltál vele, hogy van egy kicsinyke esélyed, aztán visszaesel a földre. Nem láttam mást, csak őket ketten. Pont csak ők tudtak megállni előttem, így ölelkezve. Habár homályos volt az egész, Jackson alakját száz közül is felismerem. Egy magas formát, feltehetőleg Mark derekát fogta át, és szorította erősen magához. Nem láttam többet, abban a pillanatban visszahunytam a szemem.

- Ha felkelne Csipkerózsika is az álmából talán minden egy fokkal egyszerűbb lenne! Csak tudnám, hogy miért feküdt ki megint! - Jackson kezd el gúnyolódni rajtam. Ha ennyire szeretné, hogy a thai Csipkerózsika felkeljen, akkor jöjjön ide, és csókoljon meg, hátha sikerül! Egyáltalán, hol a fenében vagyok? Az utolsó emlékképem az az összeverekedő JinYoung és JaeBum. Szóval megláttam őket, és újra elájultam. De mitől? Ez már több, mint evéshiány, mert ettem mielőtt elindultam volna.

- Bam Bam, kelj fel! Nem fog Jackson megverni, csak ha tovább húzod az időnket.

- Vicces vagy Mark! - nevet fel Amber - Ez nála nem jön be! Hé' Kun, valaki mondani szeretne neked valamit! Ahogy látom virágokkal jött, és csokival! - bármennyire is tudom, hogy nem igaz,  de akkor is felkelek, a remény hal meg utoljára - Látod, nála ez válik be!

- Hol vagyok..? Mi történt..?

- Akkor dióhéjban a történet. YuGyeom eltűnt, szaladtam oda hozzád, de te nem voltál otthon. Riasztottam a többieket, mert még a telefonodat sem vetted fel, és pár perccel később Jackson hívott, hogy összeesve megtalált a lakásától nem messze.

- Jackson is erre lakik? - értetlenkedtem.

- Nem, én sokkal messzebb lakom, csak azt kéne megtudni, hogy te hogy jutottál el idáig, mikor előtte már elájultál egyszer, és vagy három ember, ha nem több, mondta el, szépen szájbarágósan, hogy eljusson a buksidban lévő izéig, amit agynak hívnak, hogy maradj otthon, ülj le a seggedre, pihenj és egyél!

- De ettem is, és nem is mentem olyan messzire! - dőlök vissza durcásan a kanapéra. Olyan idegen volt ez a hely. Ambernél már voltam, Marknál is, az ő lakásuk nem lehet. YoungJae sokkal tehetősebb, naki valószínűleg szebb háza van, plusz a szüleivel él. Hát akkor Amber, Mark, YoungJae kilőve, maradt Jackson. Persze, hiszen az ő lakása környékén ájultam el. De mégis hogy kerültem el ilyen messzire?

- Mostmár elindulunk megkeresni Gyeomot, mert ezzel az ácsorgással kiidegeltek! - nyugtalankodott YoungJae. Mi?! Gyeom eltűnt?!

- Miért tűnt el? Ki bántotta meg? Vagy mit mondtatok neki? Nagyon érzékeny, bármin fel tudja kapni a vizet annyira, hogy elszökjön! - keltem ki magamból. Miért nem tudtak rá jobban odafigyelni?! Elvégre már barátja van, legalább ő ránézhetett volna!

- Elmondjam neki? - nézett Jackson Amberre, aki csak lesütötte a szemét, és YoungJaevel karonöltve távozott, valószínűleg YuGyeom keresésére indultak.

- Kimenjek? - kérdezte halkan Mark. Már majdnem utánaordítottam, hogy ne merjen kettesben hagyni Jacksonnal, de szerencsémre Jackson is ragaszkodott a maradásához.

- YuGyeom... - kezd bele nehézkesen - Szóval járt nálam. Kétségbe volt esve és sírt. Azt mondta, JB járt nála, és kérte, hogy csatlakozzon hozzájuk. - igen, erre emlékszem, láttam JB-t Gyeommal, mikor Jackson hazakísért - Azt mondta, YoungJaeval fenyegette meg, és nem tudja, mihez kezdjen. Én megnyugtattam, vagyis azt hittem, megnyugtattam. Erre az estre vagy három órára Amber jött, és szólt, hogy csak egy levelet hagyott hátra. Mindenfélét hadovált össze abban a levélben... Teljesen úgy érzem, hogy ez miattam van. Ha én akkor nem csak mondom neki, hogy nyugodjon meg, hanem teszek is valamit érte, akkor most nem kellene érte is aggódnom!

- Jackson, nem a te hibád, hányszor mondjam még el? - szólt bele Mark - Saját döntése volt, hogy elmegy, nem te mondtad neki!

- De ez csk még egy teher!

- Ja, hogy én csak egy teher vagyok számodra?! Miért nem ezzel kezdted? Akkor keresd csak YuGyeomot, és engem hagyj ki ebből az egészből! - hangzottak el ezek a nagysúlyú mondatok a fejem felett. Szóval ilyen Jacksonnal egy veszekedés! Jó tudni, hogy vitákban nem domináns.

- Drágám...

- Hagyj békén! - legyintett, és felém fordult - Bam tudod, hol találsz, majd beszélünk! - és azzal a lendülettel kifordult az ajtón.

- Nem elég, hogy JaeBumék rám vannak szállva, a te egészségi állapotod sincs a helyén, GYeom felszívódik, és csak hogy az életem minden terén akadályokba ütközzek, Markkal is összeveszem!

- Nincs baj az egészségi állapotommal, ezt kihúzhatod a listádról! - kelek fel halál nyugodtan a kanapéról, de Jackson szúrós tekintetébe ütközöm.

- Ha én azt mondom, hogy baj van vele, akkor az úgy is van!

- Szerintem csak túlaggódsz mindent! Pihenned kellene kicsit!

- A folytonosan izzadó homlokod és rosszulléteid nem ezt vetítik az emberek felé!

- Hidd el, hogy semmi bajom! - tenném jobb lábam Jackson mellé, ezzel az egy lépéssel kilépve közüle és a kanapé közül, de újra megszédülök, és ha ismét nem kap el, dobtam volna újra egy hátast.

- Kapsz rá két másodpercet, hogy belásd, igazam van, és visszafekszel arra a rohadt kanapéra, míg megmérjük a vérnyomásod, ami a feltételezéseim szerint a pince alját verdesi! - kicsit megijedtem, mert velem még sosem beszélt ilyen hangnemben, ezért engedelmeskedtem és visszafeküdtem. Csendben feküdtem, és vártam, hogy folytassa az ápolásom, legalább ez megnyugtatja kicsit. Fekete haja mögül nézett ki barna szemeivel, és láttam benne, hogy most igazán megverne valakit, csak kiadja magából a dühét. Többször is összeakadt a tekintetünk, de nem zavarta meg a dolgában, ellentétben velem. Én minden egyes alkalommal elvörösödtem, és csak még jobban kivert a víz.

- Hamar elfelejti a dolgokat, és kibékültök, emiatt ne aggódj! - töröm meg a kínos csendet.

- Azt mondod?

- Régóta ismerem, mindig ez van! JinYounggal is minden harmadik nap összevesznek...

- Hát azt nem is csodálom! Csak merjen hozzáérni egy ujjal is! - megint olyan ijesztő lett a hangja. Felülök a kanapéról, és ő leül mellém.

- Bam mit kéne csinálnom? Annyira tanácstalan vagyok!

- Talán pihenj egy kicsit. Felejts el mindent egy kis időre, aztán pedig tiszta fejjel kezd bele újra az egészbe!

- De ezt nem lehet csak úgy elfelejteni! Segíts kérlek! - nézett felém könnyes szemeivel. Marknak sikerült megsiratnia Jacksont! Ez már szép teljesítmény!

- Na akkor add ezt ide szépen! - veszem ki kezéből a vizes kendőt - Dőlj hátra, és aludj szépen! - döntöm hátra vállánál fogva, és egyenesen ölembe hajtja fejét. Már úgy tűnik, hogy nyugodtan behunyja szemét, és elalszik, de megfordul az ölemben, kezeit derekam mellé támasztja és mélyen belenéz szemembe. Az én torkom elszorul, és hirtelen nem tudok mit csinálni, csak bámulom gyönyörű szemeit.

- Sajnálom Kun! - mondja szép ajkaival, aztán azok az ajkak az enyémekre tapadnak, és az álmom valóra válik!