Because he can not be mine ~ 3. rész

- Kun, nagyon jól tudod, hogy szívesen látunk, bármikor jöhetsz, te is, és YuGyeom is, de megtennéd, hogy nem köpdösöd le a rokonokat? - förmed rám Amber anyukája, de én már kaptam is egy törlőkendő után, hogy helyre hozzam a kis balesetem. Mark? Szeretlek? Csapat? Segítség? Kihozza? Az előbb még úgy szólt  telefonba, mintha az anyja hívta volna! Ránéztem Gyeomra, úgy tűnik ő nem hallotta. Ahhoz képest, hogy YoungJae most vallott neki szerelmet, eléggé letört. Most meg látom rajta, hogy mindjárt sír. Távozik. Semmi szó nélkül elmegy. Nem vall ez a viselkedés YuGyeomra, volt, hogy még azért is felhívott, hogy elmegy vécére. Mikor megkérdeztem, hogy ezt mégis minek, azt válaszolta, hogy nem lehet tudni, mikor jön el a vég. Szerintem kicsit paranoiás, de lehet, csak én kombinálom túl megint a dolgokat.

- Bam Bam, segítenél kicsit Ambernek a gyerekek körül? Azért öt izgő-mozgó kis energia bombára odafigyelni egyedül, nem semmi dolog. - kért meg rá Amber apja, aki csak kinevette anyósát az előbbi dologért. Amber a udvaron ültette le a gyerkőcöket kajálni, addig YoungJae anyuja Jackson pofiját tette rendbe.

 Ahogy letörölték arcáról a rászáradt vért, újra előkerült finom kinézetű bőre. Szája felrepedt kicsit, de még így is elfogadnám sajátomon. Szeme alatti kis dudor kezdett lelohadni, ahogy borogatta, így csak barna íriszét mozgatta, ahogy próbált szabadulni az idegen, de mégis segítő kezek közül.

- Még a nyakad is csupa vér! Várj, még azt is megcsinálom! - döntötte el YoungJae anyuja Jackson fejét. Ahogy letörölte a vért előtűnt a vágás a nyakán, amit csak egy egyszerű pofon, vagy ilyesmi nem okozhat. Jackson nyakát megvágták!

- Jackson, ez itt mi? - lép oda Amber is hozzá.

- Mindegy... Hosszú sztori, és elég kínos is erről beszélnem, szóval, ha nem gond, inkább...

- Ja, persze! Elvégre csak a nyakad van elvágva! Nem, nem gond, kicsit sem lettem ideges, és nem féltelek egyáltalán ezek után! - akad ki annyira, hogy a tesója szájából is kiveszi a kaját, és durcásan leülve falatozik. Vajon mi lehet ez az egész? Mark miatt van? Talán ő egyedül nem elég ahhoz, hogy kiszabadítsa? De honnan kell megmenteni Markot, és miért nem JinYoungot hívja segítségül? Délelőtt még úgy tűnt, nagyon jól megvannak egymás mellett párjával, nem kell senkit sehonnan megszabadítani. De mi van, ha Mark Jacksonnal csalja JinYoungot? Ha JinYoung nem is tud semmit? Túl sok kérdőjel, túl sok kérdés, és körülbelül ezzel a mennyiséggel megegyező önbizalom hiányom. Beszélgetni is félek vele, nem hogy még rákérdezzek erre az egészre. Talán jobb lenne, ha elfelejteném, és most szépen haza is húznám az arcom.

Még segítettem elpakolni a kölykök után, aztán vettem a dzsekim, és Gyeom példáját követve, szó nélkül leléptem. Már jól a délutánban járunk. A lakó park ilyenkor lesz egyszerre gyengéd és hívogató, ugyanakkor egy-egy pillanatig félelmetes is. Mikor idekerültem sokáig nem is mertem délután öt után mászkálni, ijesztő hely ez már olyankor. Sötét alakok járkálnak, maszkkal az arcuk előtt, néha még kapucni, vagy sapka is van a fejükön. A sötétségben csak a mászkáló pulcsit lehet látni, és még a világítás is kicsit öregszik, pislákol minden harmadik utca lámpa. Ugyanakkor ilyenkor a legszebb az a kis mesterséges tavacska az utca végén. A szentjánosbogarak fénye, a vízbe hajló fák ágai, az az egyetlen stég, ami akkor lett lefestve, amikor idejöttem, és a kacsák, akik a fiókáikat terelgetik a tó egyik partjáról a vízen át a másikra, valami csodálatos látvány. Mintha kezei nőttek volna a földnek, és a átkarolva az embert húzná magához a családokat, szerelmes párokat, vagy csak akik szimplán egyedül érzik magukat, és gondolkodni szeretnének. Nem egyszer ültem itt éjszakákon keresztül, várva, hogy az a személy, aki soha nem lehet az enyém, megszólítson, mondjon pár vigasztaló szót, aztán elcsattanjon az első csókom. Igen, az első... Mielőtt meleg lettem volna, a lányok körében sem voltam népszerű. Nekik is csak barát, ahogy a fiúknak is... Nyomasztó beismernem, hogy egyik nem sem fogadna szerelemmel, pedig most még egy lány is jól jönne, csak nyugtasson meg. Nyugtasson meg, hogy Jackson nem keveredett semmi komolyabb dologba, hogy JaeBumék békén fogják hagyni YoungJaet, és hogy YuGyeommal is minden rendben. YuGyeom? Úgy elhúzta a csíkot Amberéktől, hogy nem is jutott azóta eszembe. Nem értem, eddig mindig mindenről beszámolt nekem, most meg, amikor szemmel láthatóan segítségre van szüksége, szó nélkül lelép, és fel sem hív, nem keres. Mint egy lány, akinek megvan. Az őrületbe tud kergetni az állandó hívogatásival, de már annyira megszoktam, hogy ami csak az eszemben jár, elmondhatom neki, és meghallgat, nem mondja, hogy nincs rám ideje. Fel akartam hívni, de egy ismeretlen árny arra késztetett, hogy visszacsúsztassam a telóm a zsebembe. Már vagy este hét óra lehet, és már az őszben járunk, október vége van, korán sötét lesz. Nincs kivilágítva a tó, és az árny tulajának lépteit magam felé hallottam haladni. Felálltam a stég padjáról, de pont szembefordultam az illetővel. Elég közel álltam hozzá. Arcán ha nem lenne maszk, és ha nem lenne nálam alacsonyabb, orraink össze is értek volna. Ismerős volt az illata, akárcsak... Jackson? Fejemet elbillentettem jobbra, és mint egy kiskutya nagy szemekkel bámultam rá. Lassan felemelve kezem húzom le arca elől a maszkot.

- Miért vagy idekint?

- Ezt én is kérdezhetném!

- Én kérdeztem előbb!

- Előbb voltam itt!

- Idősebb vagyok!

- Magasabb vagyok!

- Ha nem fejezed be, beleváglak a tóba, és onnan folytathatjuk a beszélgetést! - lökött kicsit meg, amitől fél lábam már a levegőben lógott a víz felett.

- Miért érdekel az téged egyáltalán..? Már ki sem jöhetek szombat este az utcára indok nélkül?

- Kit akartál hívni?

- Senkit, oké? Csak egy kis magányra vágytam...

- Miért?

- Neked mi bajod van? Mióta érdekel annyira, hogy mi van velem? - lököm meg kicsit vállát, hogy el tudjak indulni haza. Szoktam, de nem szeretek idáig kint lenni.

- Kérdezni akartam valamit... - motyogja halkan, de mintha direkt akarna engem még itt tartani.

- Jackson, mi baj van?

- Nem, hagyjuk is inkább... Menj haza, még nekem is el kell jutnom hazáig, csak tudnám, hogyan...

- Van még időnk! Gyere, üljünk le! - fogtam meg a csuklóját, és húztam magammal vissza a padra. Tenyerem hirtelen elkezdett izzadni, és a pulcsimat is le kellett vennem, annyira lett hirtelen melegem. Nem hittem volna, hogy ilyen reakciót fog kiváltani belőlem, ha bőre találkozik az enyémmel. Olyan furcsa érzés volt, mégis kellemes. Legszívesebben fogtam volna még a kezét, de arra már nem tudnék neki megfelelő magyarázatot adni.

- Szóval, én... Talán lehet, hogy most furcsa lesz, ha ezt mondom... - megijedtem. Mit akar nekem bevallani?

- Nyugi! Ne idegeskedj, csak mond ki!

- Szer... - erre a szótagra hirtelen odakaptam a fejem, szemem könnybe lábadt, lábam magtól kezdett remegni - Szeret... - hezitált még egy darabig - Szeretnék veletek lógni... - látszott rajta, hogy nem ezt akarta volna mondani. Vagy nekem akart szerelmet vallani - ami lássuk be, lehetetlen -, vagy beakarta nekem ismerni, hogy meleg, és Markot szereti.