Because he can not be mine ~ 10. rész /Vége/

Egy nővér jött be, és ő rángatott le Bamről. Csak nézett, és kérdezősködött, hogy mégis miért sírunk mindketten, és hogy sikerült ilyen hamar felkelnie az áltatásból. Aztán meg leesett neki, hogy nem szóltam, pedig elég fontos lett volna, ezért kizavart a teremből, de akkor is egy nagy vigyorral jöttem onnan ki.

- Mit csináltál már megint? - teszi csípőre kezét Amber, és egy tőle szokatlanul nőies pózba vágja magát.

- Csak nézz rá! Nem bír megszólalni sem a boldogságtól! Kibékültek! - újból Mark válaszol helyettem. Szegény, tényleg vissza akarja kapni JinYoungot.

- A nővér bent van? - lép oda hozzánk egy másik ápoló. Csak bólintok válaszképp, elég idegesnek tűnik.

- Most minden segítő kézre szükség van! Két fiút fognak behozni a rendőrök, csúnyán összeverekedtek. A két legtávolabbi helyiségbe kell őket ellátnunk, mert bármelyik pillanatban újra egymásnak eshetnek! - hallgatjuk az orvos rövid helyzetjelentését a nővérek és ápolók felé.

- Megmondtam, hogy nem fogod megúszni!

- Hányszor kell még elmondanom, hogy semmi baja nem esett annak a hülye gyereknek?! - mindenki lefagyott, amikor a rendőrök hozták be JaeBumot és JinYoungot a kórházba. Tényleg nagyon csúnyán összeverekedtek, mindkettőjük csupa vér, ruhájuk szakadt.

- JinYoung! - Mark szemei könnybe lábadtak, és egyből a kedvese nyakába esett. A rendőrök elengedték őt, és hagyták, hagy ölelkezzenek.

- Megkérdezhetek, hogy maguk kicsodák? Gyorsan el kell ezt az ügyet intéznünk, van egy meglövős zűr is a naptárunkban.

- Nos, uraim, - vette át a stafétabotot Amber - a legjobb helyen vannak! A fiú, akit meglőttek, ott bent fekszik, és aki meglőtte őt, ez az ember, becses nevén Im JaeBum. A fiú, akivel összeverekedett, Park JinYoung, ennek a fiúnak, Mark Tuannak a barátja. JaeBum első célpontja Mark volt, de végül Bam Bam, aki most odabenn fekszik, megmentette őt. - mindkét rendőr csak bámult Amberre, egy szót sem értettek az egészből.

- Igen, szóval, ha kérhetném, akkor ezt most elmondaná lassabban, hogy feltudjak írni mindent?

- Szíves örömest, csak sokáig tart. Biztos benne, hogy most akarja ezt elintézni? Késő van, és ahogy látom, maguk sincsenek a toppon.

- Kérem, hallgassanak Amber noonára! - kezdi győzködni őket YuGyeom is.

- De ne hagyhatjuk csak úgy itt őket!

- Ne féljenek, a keresztapám a maguk főnöke! Elintézem nála a dolgokat én!

- Ezért volt ennyire ismerős ez a kölyök! - csapnak a homlokukra szinte egyszerre, majd egy kézfogás után távoztak is az épületből.

- JinYoung, mit csináltál? - simogatja Mark szerelme sebhelyes arcát.

- Minek tűnik? Összevert, mert úgy tartotta kedve!

- Nem téged kérdezett JaeBum! Ha nem akarsz tőlem még egy adagot, akkor szépen csöndben becsücsülsz egy szobába egy ápoló kíséretében! - emeli meg hangját Amber. Tényleg tudja kezelni JB-t, ő pedig egyenesen fél tőle.

- Szóval, - kezd a mondandójába JinYoung - amikor akkor éjjel beszéltünk, én kértem tőled egy kis időt, ugye? Azt mondtam, rendbe hozom a dolgokat. Hát nekiindultam! JaeBumnak megmondtam, hogy vége ennek az egésznek, nem vagyok hajlandó tovább csinálni. Tőle elég szokatlanul, hamar felfogta, és utána két napig csak ritkán járkáltam a városban, féltem hogy az emberei elkapnak. De nem történt ilyen. Aztán, több napra rá, egy bandatag felhívott, hogy sikerült a tervük. Én nagyon megijedtem, azt hittem, többé már nem látlak. Így felkerestem JaeBumot, és megadtam neki, amit érdemelt. Csak azt hajtogatta, hogy nem téged lőtt meg, hanem azt  thai szerencsétlenséget. Én hittem is neki, meg nem is. Ha nem téged akkor Kunt bosszultam meg. A lakásába mentem, és a szomszédok ki is hívták ránk a rendőrséget. Teljesen elborult az agyam, nem tudtam, mit is csinálok igazából. Csak az volt  fontos, hogy mindenki egyben maradjon hármótok közül.

- Park JinYoung, te teljesen hülye vagy! - vágja a fejéhez Mark, aztán pedig jó erősen magához szorítja szerelmét, ahogy még életében sosem.

- És YuGyeom? Te hol voltál?

- Én? Én, szerintem, megtaláltam ennek az egész cirkusznak a kezdőpontját, és ha ti nem is, de én kezdek megérteni mindent! - mindenki leült köré, akár valami óvóbácsi köré, és hallgattuk a kis magyarázó meséjét - Szóval, én, JinYoung, és JaeBum kiskorunkban egy utcában laktunk, és ha hiszitek, ha nem, nagyon jóba voltunk. Ez mára ,ár egyáltalán semmiben sem mutatkozik meg. Szóval, én ugye nagyon rosszul éreztem magam JB ajánlata után, és hazamentem. A nagyimék otthon voltak, és megettetek, szóval semmi bajom, ne aggódjon senki. - pillant ki kicsit YoungJaera - Viszont, egyik nap úgy adódott, hogy segítenem kellett lepakolni a padlásról. Találtam egy dobozt, amiben a régi, gyerekkori képeink, rajzaink voltak. És egy levél. Egy elsős kézzel írt szerelmes levél, és egy elhervadt rózsa. A levél Marknak szólt, és JaeBum írta. Nem tudom, miért a mi padlásunkon volt, de megtaláltam, és ezzel összeállt a kép. Akkor Mark elutasította JaeBummot, és ő annyira megharagudott rá, hogy megfogadta, hogy a melegeket, elnézést a csúnya kifejezésért, kiírtja a városból, vagy legalábbis a hatóköréből. Így az első, aki az ő szemében megérdemelte a véget, az Mark. Éreztem, hogy erről mihamarabb tudnia kell mind Marknak, mind Jacksonnak, ha megakarja védeni őt. Tudniuk kell, mert ha hátulról támad, akkor régi sebeket szakíthat fel. Ahogy látom, ilyenek nem történtek. Amikor hallottam, hogy Amberék engem keresnek, szinte mosolyogva ugrottam elő a régi szobámból, és térden állva könyörögtem, hogy mihamarabb el tudjam ezt mondani nektek. Sajnos elkéstem. Nem azért, tudod Mark, hogy bírlak, nem ártanék neked, de ha választanom kellene, akkor azt mondtam volna, hogy téged lőjenek meg. Bamnek nagy szíve van, és éreztem, hogy egyszer ez a nagy szíve lesz a veszte...

- Szép történet, szép történet... - lép elő  már ellátott JaeBum - És meg kell mondanom, jobb vagy, mint egy nyomozó! Szerintem folytasd ezt az ágat, jó kis pénzt fogsz majd kaszálni! Mark! Hát hol is kezdjem... - erre a mondatra JinYoung keze automatikusan csúszott Mark karjára, tudja, hogy nincs egyedül - Igaz. Igaz az egész. Te akkor tényleg elutasítottál, és nagyon fájt. Kicsi voltam, és nagyon fájt. Te voltál az első szerelmem, és amikor megtudtam, hogy még egy suliba is fogunk járni, akkor éreztem, hogy itt az idő arra, hogy visszakapd az egészet. Szépen kiterveltem, aztán meg jöttek a gondok. Két gond, nevén nevezve Jackson és Kun. JinYoungot el tudtam rángatni mellőled, de nagyon hozzád nőtt, végül csak visszament. Azt akartam, hogy azt a mértékű fájdalmat kapd vissza, amit akkor én éreztem.  De ez visszafele sült el, megint csak én érzem szarul magam, amiatt, amit csináltam. Tudom, hogy Ambernek sokat jelent minden ittlévő kis bolond kölyök, és neki nem akartam fájdalmat okozni. - ez a kijelentés mindenkit arcon csapott - Amber, talán megpróbálhatjuk újra?

***

Két hónap telt el, karácsony van. A szokatlanul nagy hó miatt Amberéknél karácsonyozik az egész, nagy csapat. Bam Bam már délelőttől ott lábatlankodik, és próbál minden munkát kivenni Amber és az anyukája kezéből. Én most jöttem, dél múlt néhány perccel.

- És Jackson!~ Mit kapok tőled?~ - esik nyakamba Bam, mikor a fára ügyeskedem fel a fénysort.

- Már csak órák kérdése édesem, már csak órák kérdése! - pimaszkodom, amitől ő durcásan lehuppan a kanapéra. Egy békítő csókra húzom magamhoz közelebb, de mindketten tudtuk, hogy csak erre ment ki a játék.

- Srácok srácok, srácok! Nem nézek ki nevetségesen? - Amber jött ki a szobájából, ünnepi öltözékben.

- Komolynak gondolod?

- Nem, de...

- Nézz magadra! Szerintem, komolynak gondolod! - csak egy nyelvöltés volt a válasz, máris ugrott a megszólaló csengőre. Az ajtó nyílt, Amber egy halk, mégis hallható sikítást intézett, és máris régi-új barátja nyakába borult. Még hogy nem gondolja komolynak, na persze... JB után fél órával megjöttek a párok is, YuGyeomék, és JinYoungék is. Hogy mi lett a rendőrséggel? Gyeom elintézte, hogy ne legyen semmi baja JaeBumnak, és egyik bandatagnak sem. A történtek már rossz emlékek, nehezen, de megbocsátott mindenki mindenkinek. Már mindenki a szerelmével van elfoglalva, és ez így van rendjén!