Műfaj: yaoi, oneshot
Szereplők: Seventeen
Páros: HanHan, JeongCheol
Korhatár: -
- És mivel ezt így írtuk, ennek a szónak sokkal másabb jelentése lesz, ezt csak tagadó mondatokban használjuk. Ennyi lenne a mai anyag, ne feledjétek, következő órán, ami kedden lesz, dolgozat az elmúlt három óra tananyagából! - végre kicsöngettek. Már egy hónapja erre a csengőre várok, a srácok megígérték, hogy együtt, közösen megünnepeljük a szülinapomat. Elég nagy baráti köröm van, és sokaknak nem tetszett, hogy egy új, fiatal fiút, HanSolt is beengedtem közénk. Emiatt kicsit széthúztunk, de mindent megpróbáltam megbeszélni, kibeszélni, lebeszélni, amit tudtam, megtettem. Kicsit még most is érzékelhető a feszültség SeungCheol és HanSol között, de nem értem, mi lehet ennek a hátterében! JiSoo és MinGyu már említették nem egyszer, hogy lehet, hogy mindketten ugyanazt érzik felém, és ez az, amiért ennyire rivalizál a két fiú. Hát SeungCheol már többször is csinált olyat, ami ezt alátámasztja, és egyszer, mikor kicsit többet ivott a kelleténél, szerelmet vallott, de i hisz egy részeg embernek? Vagy csak én nem akarom elhinni, és így nyugatatom magam? Hagyjuk, csak felhúzom magam rajta...
- Mi a baj Hyung, nem jössz? - rántja meg kabátom a társaság legfiatalabb tagja Chan. Ő még HanSolnál is fiatalabb, ezért sem értem, hogy miért volt akkora baj, hogy beengedtem magunk közé.
- De megyek, csak elgondolkodtam kicsit...
- Ne tedd, csak árt neked.
- Pimasz kölyök! - legyintek egyet, de ő már menekül is - Chan, ha már így előrefutottál, foglalj helyet nekem is a buszon! - ordítok utána, ahogy meglátom az érkező járművet. Nem lep meg a látvány, hogy HanSol és SeungCheol megint összeszólalkoztak a buszmegállóban. Mekkora pech már, hogy egy busszal járnak haza, és egy utcában laknak!
- Ha meglátlak ott holnap, én foglak kipenderíteni a helyről, de akkor elfelejtheted még az kontinenst is, és mehetsz vissz ahonnan jöttél! Hülye new-york-i barom... - löki SeungCheol a buszról a fiatalabbat. Sosem csinált még ilyet, nem tudom, mit mondhatott neki HanSol, hogy így kiborította őt. Leszálltam a buszomról, és átsiettem az út túloldalára, felsegítettem HanSolt.
- Már megint mi történt?
- Csak megmondtam neki, hogy mit adnék neked ajándéka a hétvégén, erre ő azt mondta, hogy nem adhatom, mert ő is azt akar neked adni. Megmondtam, hogy már megvettem, találjon ki mást, erre ő teljesen kiborult... Kezdem azt hinni, hogy tényleg nem kéne elmennem. Csak a baj, meg a feszültség lenne belőle, és nem akarom ezekkel elrontani a szülinapod.
- Nem! Azzal rontanád el, ha nem lennél ott! Majd ha bármi lesz, csak szólj, leállítom én SeungCheolt. Azt akarom, hogy mindenki ott legyen, hogy ez legyen a legeslegjobb szülinapom, de ha nem leszel, akkor lesz egy űr, egy üres szék, amire ha ránézek, te jutsz majd eszembe, és akkor tisztára depis leszek!
- Igen? Hiányoznék? - csillant meg a szeme, és egy kis mosoly csúszott arcára. Ha ez kell, hát legyen ez, tényleg őszinte voltam.
- Igen, hiányoznál! - jelentem ki határozottan, és nézem, ahogy elmegy a buszom.
- Hazakísérjelek? Mármint, ööö... Ha sétálok én is, akkor egy irányba kell mennünk! - utálom, mikor MinGyuéknak igaza van! Ezzel beismert mindent, már csak rajtam múlik, hogy ki lesz az, akit megbántok, és elveszítek, és az, akit örökre magamhoz tudok majd láncolni.
***
- Remélem, jól szórakoztatok hazafele menet... - veszi fel elég bunkón a telefont SeungCheol. - Marhára nem vagy vicces!
- Még engem cseszel le?! Komolyan JeongHan, nagyon más lettél, amióta ez a kis kölyök bepofátlankodott közénk!
- Miért lettem más? Csak te félsz, hogy elvesztenél! - egy perces néma csend következett.
- Miért félnék ilyentől! Tudom, hogy az a kis pisis nem tud elvinni mellőlem!
- SeungCheol, térj már észhez! Nem vagyok a tulajdonod! Nem mondhatsz ilyeneket, mert ezek nem igaz dolgok! Tudod, hogy a hazugságokat utálom a legjobban!
- Látod, erről beszéltem! Ezelőtt nemzavart, ha így beszéltem rólad! Akkor szívesen fogadtad, de most meg azzal vádolsz, hogy hazudok... Ma a buszon komolyan elgondolkodtam rajta, hogy folytatnom kellene-e ezt az egészet!
- Mégis mire gondolsz?
- Az utánad való rohangálásra. Szerintem már teljesen haszontalan.
- Mondtam én valaha olyat, hogy igénylem ezt? Egy szóval se, soha!
- De élvezted! JeongHan, mondd, hogy nincs igazam!
- SeungCheol, ne gyere hátulról, mert az meg még jobban utálom!
- Nem hátulról jövök, ez a fájó igazság! Csak nézz egy kicsit körbe, amikor azzal az egoista new-york-i kölyökkel vagy! Elfelejtesz mindent, és mindenkit, nem figyelsz semmire, csak rá! Megkérdezhetsz bárkit, ugyanezt fogják mondani! Ma például mi volt? Kitúrt a helyemről, onnan mellőled, de te nem szóltál neki, pedig tudod, hogy csak oda ülök le. Végig kellett néznem, ahogy ott nyalizik neked, meg flörtölget veled. Szerinted ez hogy esett nekem? Nem jól!
- Ez nem így történt!
- De így történt JeongHan, ne tagadd, mert te magad mondtad, utálod a hazugságokat! Szerinted mondanék neked olyat, ami nem igaz? Hazudnék én neked valaha is? Ha most az igenen gondolkodsz, meg kell mondjam, eléggé félreismertél! Az a kölyök elcsavarta a fejed... El előlem... Választanod kell, de nem erőltetek semmit. Ha te azt mondod, hogy vele jobban szimpatizálsz, ha ő kell neked, hát legyen, de akkor engem tényleg elfelejthetsz... Jó éjszakát... - és azzal letette a telefont. Jó kis szülinap elé nézünk... Boldogat Yoon JeongHan..!
***
Úgy tűnik, mindenki itt van... Próbálok valamiféle mosolyt kaparni az arcomra, de csak valami nagyon mű dolog jön. Ha csak SeungCheolra nézek... Úgy érzem, ez az egész hiába van, már semmi sem lesz ugyanolyan. Talán tényleg egy nagyot hibáztam azzal, hogy beengedtem közénk HanSolt, talán tényleg nem kellett volna. - Csúnyán beborult, pedig mindent az udvarra terveztem...
- Akkor inkább kezdjük el behordani a cuccokat?
- Vagy legalább valami fedett helyre vinni, igen ez jó lenne! Köszi a segítséget JiHoon! - tíz, tizenegy, tizenkettő... Ez egyel kevesebb! HanSol! Hol van HanSol?!
- SeungCheol, gyere egy kicsit! - rángatom el egy helyre, ahol tudunk négy szem közt beszélni - Csináltál valami HanSollal? SeungCheol mondd el! - láttam rajta, hogy hezitál, ez nála egyet jelent a beismeréssel.
- Én... Megmondtam neki, hogy... Nem akarod őt látni, és hogy ne jöjjön el ma... JeongHan sajnálom, de csak ezt tudtam tenni, hogy magam mellett tudhassalak!
- Nem én lettem más, te félsz SeungCheol, és habár eddig nem volt mitől, most már az is bekövetkezett!
- Ne, kérlek!
- Minden esélyed eljátszottad, nem mehet ez így tovább! - viharzom ki a kis helyiségből, és rögtön felhívom HanSolt. Nem veszi fel, csak egy SMS-t küld, amiben felköszönt. Ha valami történik vele!
- Mondott neked valamit, amikor elküldted? SeungCheol, te vagy érte a felelős, te láttad utoljára! - ordítom el magam, amitől az egész ház lefagy, és senki még pislogni sem mer.
- Én nem tudom, nem emlékszem...
- Nézz rám, és a szemembe mondd, hogy nem tudod! - nem tudta megtenni, vagyis hazudott. Ezzel már végleg leírta magát a szememben.
- SeungCheol! Ha elveszítem, akkor te is elfogsz engem!
- Mikor kitéptem az ajándékát a kezéből... Akkor kivett valamit a csomagból, és a vasút felé rohant. - megállt bennem az ütő.
- SoonYoung, mikor szokott jönni a sebes?
- Ööö... Ha jól tudom tíz óra tíz perckor.
- És most mennyi az idő?
- Tíz óra előtt vagyunk két perccel.
- Kiérek óra tízre?
- Ha távfutó vagy, vagy ha lefutottál már maratont akkor igen!
- Kösz! - felvettem gyorsan a cipőm, és elindultam. Igazából még sosem voltam a vonatsínek közelében, ezért nem is nagyon tudtam, hogy merre futok, csak mentem amerre gondoltam hogy mennem kell. Időközben az eső is elkezdett cseperegni, és csak remélni tudtam, hogy emiatt késik legalább egy percet, nekem még az is sokat segítene.
- Tíz óra kilenc... Nem lehet igaz!! - már nem lehettem távol, de akkor is csak egy percem maradt. Az összes töri órán tanult istenhez intéztem egy kis monológot, hogy egy kicsit segítsenek nekem. A szülinapomat ünnepeljük, igaz csak kedden lesz, de akkor nem azt kérem, hogy ne írjak angol dolgozatot, csak HanSol kerüljön ki egészben ebből az egész cirkuszból!
A vonat jött, HanSol a síneken sétált, de ezek a sebes vonatok maguktól mennek, már nincs vezetőjük. Csak azt nem értem, hogy minek kellett ez a technikai fejlődés! Nem vagyok az a sportos alkat, de a lábam magától rugaszkodott el a talajtól. Csak azt éreztem, hogy ömlik rám az eső és eszméletlenül fáj a karom.
- JeongHan, neked teljesen elment az eszed! Nem vagy normális! És ha téged is elgázol?! - megnyugodtam, ahogy meghallottam a hangját.
- Nem érdekel... A lényeg... Hogy te egyben vagy...
- Miért vagy ilyen?
- Ha te is azzal jössz, hogy megváltoztam, én magam fogok beugrani a következő vonat elé!
- Nekem ez így tetszik! - ne tudom, hogy most tényleg sírt-e vagy csak eső volt az, ami lepergett arcáról, de minden esetre jól esett, amit mondott - Ezt kivettem az ajándékaid közül, ezt nem engedtem SeungCheol markába jutni. - a kezembe nyomott egy nyakláncot, és elázott cetlivel:
,, Boldog szülinapot... Aranyom! "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése