Itt az idő (oneshot~YoonHoon)

Cím: Itt az idő
Műfaj: yaoi
Páros: YoonHoon
Korhatár: 14+

Már megint hangos kiabálás. Min YoonGit újra meghúzták irodalomból. Nem osztálytársam, csak egy évfolyamba járunk; már bukott egyszer. Ijesztő fiú, az osztályom többi része szinte retteg tőle. Én együtt járok vele délután kosarazni; nem is olyan rémisztő, mint azt sokan hiszik. Néha agresszív, ha kihozzák a sodrából, de hozzám még csak kedves szava volt. Ahhoz képest, hogy a magasságom miatt állandóan célkeresztben vagyok a hozzá ,,hasonló" izomagyok köreiben, ő még sosem tett rá megjegyzést. Nem azt mondom, hogy hű de jóban vagyunk, de legalább nem piszkál... 
- Most, hogy végighallgattuk Min YoonGi újabb kirohanását, a dolgozatok. - áll fel a tanár, kezében a dolgozatokkal. YoonGi az ő osztályába jár. Szokása, hogy a tanulókat egyesével hívja ki, a legrosszabb dolgozattal kezdi. - Lee JiHoon. - engem otthon kinyírnak. Kikullogom a dolgozatomért, amire két egyes is rá van írva. Rájöttem, hogy az egyik az elért pontok száma, a másik pedig az érdemjegy. Szuper, eddig meg volt a kettesem, de így már biztos a bukás.
Óra után a tanár odahívott magához. YoonGi is ott állt.
- JiHoon, lenne itt egy lehetőség számodra. YoonGi segít neked a fizikában, te pedig neki az irodalomban. Szerintem képesek vagytok annyira feltornázni a másikat, hogy egyikőtök se bukjon meg. - éreztem, hogy elvörösödöm, ahogy YoonGi jól szemügyre vesz. Lenne itt egy dolog, ami ezt az egész tanulósdit elég kínossá tesi számomra: YoonGi túlságosan is szimpatikus számomra, és hát... Meleg vagyok... - Beszéljétek meg a helyszínt, időpontot hétvégére, minél előbb tudjátok le. - azzal a tanár távozott is. Szótlanul álltam YoonGi előtt, gondoltam, ő az idősebb, majd ő kezdi.
- Akkor? - kezdek bele végül én, egész halkan.
- Vasárnap délután, szombaton meccsem van.
- És hol?
- Lehet nyugodtan nálunk, anyukám szereti, ha vendégek vannak nálunk.
- Na, mi van YoonGi? Ismerkedünk, ismerkedünk? - SoonYoung hangja szakítja félbe a beszélgetésünket. A legnagyobb barom, aki engem piszkálni szokott.
- Ne félj, elintézem, menj csak nyugodtan. - súgja fülembe és elindul SoonYoung felé, hogy én el tudjak menni a másik irányba.

Lekéstem a buszom, most várhatok egy órát. Remélem, SoonYoung nem talál meg...
Leültem a legeldugottabb, legsötétebb sarokba a suliban és elővettem a füzetem, amibe minden kis problémám beleírom. Igazából, pár oldalas irományok szerepelnek benne, arról, hogy mennyire egyedül érzem magam és kellene már valaki, aki végre megmutatja nekem a világ szépségeit. Igen, az én szememben ez lenne YoonGi, csak hát, ő YoonGi, nem pedig az, akit beleképzelek az ő testébe.
- Azt hitted, megszökhetsz, mi? - épp, hogy befejeztem az írást, SoonYoung újra bevetette magát. Pedig azt hittem, hogy itt nem fog rám találni.
- SoonYoung...
- Hallgatlak! - leült velem szemben. Elkezdte szétdobálni a cuccaimat, amit én csak nézni tudtam, közbeavatkozni már nem. - Ha YoonGi már nincs, akkor nem  is hiszed, hogy megúszod, mi? - hiába ordítok, már senki sincs a suliban, inkább viselem a sorsom.
Ahogy éreztem, nekem is esett. A fejemet a falhoz szorította, torkomhoz szegezte karját. Tetszett neki a szenvedésem, többször meg is pofozott. A végső ütés, mint mindig, egy jó alaposan megcélzott jobbos az állkapcsomra. Megint felrepedt a szám. 
A buszom megint lekéstem, gyalogolhattam haza a hóesésében.

~ vasárnap, délután ~

Ahogy megbeszéltük, el is mentem YoonGihoz. Az ajtóban az anyukája fogadott, ő a konyhából köszönt.
- Egy pillanat és megyek! - adta át a fakanalat édesanyjának. Megmosta és megtörölte a kezét, majd előreengedett a lépcsőn, fel a szobájába. 
Teljesen más, mint a suliban. Nyugodt, egyáltalán nem agresszív.
- Előre szólok, hogy hülye vagyok, mint a padló. Az irodalom nagyon nem az én műfajom. - mondta, ránk zárva a szobaajtót.
- Én sem vagyok toppon a fizikával, elhiheted. - kicsit kínosan toporgok a szoba közepén.
- Ülj le, már odakészítettem magunknak két széket. - tekint az asztala felé. Levette pulcsiját, amitől egy pillanatra betekintést nyerhettem pólója alá is. Gyorsan elfordultam, még mielőtt még jobban elvörösödtem volna.
Leültünk egymás mellé, előszedtük a szükséges cuccokat és neki is kezdtünk. A fizika volt az első. Még egész jól meg is értettem a magyarázatát, amikor a pénteki szájrepedésem újra felszakadt, és a vérem elkezdett a füzetemre csöpögni.
- Basszus... - hirtelen a szám elé kaptam a kezem és egy zsepiért nyúltam a zsebembe.
- JiHoon, minden oké?
- Persze. Jól vagyok.
- Igen? Én nem úgy látom. Mutasd, mennyire durva! - fogja meg a vállam, de elrántom a fejem, mert egy újabb érzékeny pontomra tapint rá - JiHoon, mi bajod van? - ekkor előtörtek belőlem az első könnycseppek.
- SoonYoung... Pénteken... Miután te elmentél... - nézek rá párás szememmel. 
- Tudtam, hogy nem kellett volna elmennem!
- Nem a te hibád. Én nem tudom megvédeni magam. - ülök le az ágyára.
- Nagyon súlyos?
- Csak a szokásos. Amúgy is... Nem értem, miért érint ennyire érzékenyen. Te is ugyanez vagy a suliban.
- Volt egy rossz szavam is feléd?
- Az osztályom retteg tőled.
- És te félsz?
- Nem, mert nincs rá okom. Vagyis, remélem...
- JiHoon-ah...
- Ne hívj így!
- Akkor JiHoon-sshi? Figyelj rám! - ül le mellém - Mindennek meg van a maga ideje, és valaminek most jött el. - tekintetét számra szegezte, és egyre közelebb és közelebb hajolt. A következő pillanatban ajkai már az enyémen csücsültek. Éreztem, hogy arcom újra paradicsommá válik, és szemeim szinte szikrákat szórtak az izgalomtól. Ujjaim mellkasára csúsztak, és ahogy ő csípőmbe mart, én úgy engedtem el ajkaink rése közt egy jól eső sóhajt. 
Hátradőltem az ágyneműben, és hagytam, hogy YoonGi tegye, amit jónak lát. Nyelve finoman játszadozott az enyémmel, miközben ujjai hasfalamat cirógatták. Ekkor meghallottam azt a hangot, amit ezer közül is felismerek.
- YoonGi! - nyakát megfogva állítom meg nyelve munkáját - Ez SoonYoung!
- Halálosan hidegen hagy! - nyögi, szinte alig érthetően, és karomat kifeszítve lazítja el ajkaimat újra.
- YoonGi hyung!~ - hallom, hogy jön fel a lépcsőn - Anyukád azt mondta, vannak nálad, de nyugodtan feljöhetek. Végre szereztél egy lányt, ugye? - szemeim összeszorítottam, úgy vártam, hogy ránk nyisson. A zár kattant, az szellő besurrant az nyitódó ajtó résén, és a sors már elkerülhetetlen volt. - YoonGi?! 
- Sajnálom. - súgta a fülembe és leszállt rólam - SoonYoung? Mit keresel itt? - áll meg előtte ugyanolyan büszkeséggel.
- Én mit keresek itt?! Az mit keres itt?! - mutat rám.
- JiHoonnak hívják. - löki le YoonGi a kezét - Talán probléma, hogy olyasvalakit hozok a saját szobámba, akit én akarok? - SoonYoung először egészen lefagyott, majd visszavágott. Én csendben összepakoltam a cuccom és a hangosodó szóváltás elől menekülve lerohantam a lépcsőn, ki a házból. Tudtam, hogy nem jó ötlet ez az egész; hogy nem kellett volna belemennem.

~ másnap reggel ~

Igen, féltem bejönni. Tudom, hogy már az egész iskola tisztában van vele, mi történt. 
Lesütött szemmel léptem be az iskola kapuján. A lányok összesúgtak a hátam mögött, de nem annyira halkan, hogy én ne halljam meg. Éreztem magamon a megvető tekinteteket. 
YoonGi szekrényéhez léptem, és a kis résen, ami a fémdoboz és ajtaja közt volt, becsúsztattam egy papír lapot. Reggel téptem ki a füzetemből, a kedvenc irományom van rajta. Remélem, ha elolvassa, megbocsát.
Beültem a terembe, a legutolsó padba, de még így is mindenki bámult. A sírás fojtogatott, aztán megjelent SoonYoung. Kissé fel van dagadt a a szeme; látom, nem bírt magával tegnap és kapott egyet.
- Hát megjöttél? - csap az asztalomra - Jól nézd meg a szemem, miattad kaptam. - rángat fel a helyemről és a falhoz szorít - Most nincs itt YoonGi, hogy megvédjen, végre megkaphatod, ami jár. - szemem lehunyva, YoonGira gondolva vártam az ütést. Ekkor nyitódott az ajtó, és YoonGi belépve rajta lökte le rólam SoonYoungot. Végignézett a körülöttünk összegyűlt embertömegen. Kezét hátranyújtotta és megérintette az enyémet. Láttam farzsebében a papírt, amit szekrényében hagytam. Éreztem, hogy most már biztonságban vagyok.
- Srácok. Miért csináljuk ezt? Jobb lesz így bárkinek is? Nem hiszem. Ha valaki másnak tűnik, mint az átlag, az még nem biztos, hogy úgy van. Talán valami más baja van. Talán vágyik a szeretetre a sok rossz szó után... - ekkor hátra pillant rám - Gondoljátok át, hogy mivel bántottátok JiHoont, vagy bárki mást, aztán képzeljétek magatokat a gyengébb fél helyébe. - ujjainkat összefonta és egy puszit nyomott  a homlokomra - Mindenki húzzon az órájára! - úgy is tettek - Te pedig. - fordul felém és elmosolyodik - Vigyázz magadra! - egy lágy csók után ő is távozott a teremből és folytatódhatott a nap a ,,megszokott" módján.