,, Lehet, erősnek tűnök, talán mosolygok
De nagyon sokszor vagyok egyedül,
Lehet, úgy nézek ki, mint aki nem aggódik semmi miatt,
De olyan sok mindent mondanék... "
Most ezzel mi bajod? Nem tudod tovább írni? Pihenj kicsit! Ha most nem jön az ihlet, akkor majd jön máskor. Túl feszült vagy mostanában, van valami baj?
- Nem, semmi...
- Ha gondolod, beszélhetsz róla nyugodtan!
- De nincs semmi YeSung! - esek neki - Csak hagyj egy kicsit békén, ennyi kellene!
- Jól van, jól van. Ha szép szóval mondod, hidd el, akkor is megértem! - áll fel durcásan mellőlem és otthagy a gondolataimmal. Még csak két napja sincs itt a kislány, de már fenekestül felforgatta az érzelmeimet. Van benne valami rejtélyes, valami, amitől különlegesebb lesz, mint az összes többi lány. Ami csak benne van meg.
Igen, sok mindene van, ami az itteni, koreai lányoknak nincs, például alakja, de nem pont külsőre gondolok.
Nézhet ki akárhogy, ha ilyen dolgokat vált ki belőlem, akkor garantáltan beleszeretek. Már csak egyetlen dolog van, ami bökheti egyesek csőrét: tizenhét éves. Itt vagyok bőven harminc éves fejjel, és egy tizenhét éves kislányt környékezem meg.
Igen, kislány, Hozzám képest az.
Őt meg csak az érdekli, hogy mindenki megnézze őt idekint, valószínűleg direkt kéreti magát nekem ennyire. Azt akarja, hogy teperjek érte.
Hát, biztos, hogy nekem nem kell kétszer mondania!
Holnap jön el az ideje, hogy, hanem is megtudja, de legalább sejtse a dolgokat. Holnap anyumék a városban lesznek, bemutatom őt nekik.
- Hyung, te még itt vagy? - lép be egy újabb látogatóm, ezúttal JongDae személyében.
- És még itt is leszek egy jó ideig...
- A dal még mindig?
- Még mindig. És ha nem haragszol...
- Ja, persze, kimegyek, csak Markot keresem. Lehet, hogy tegnap túl sokat kalandoztak az új gyakornokkal, és bealudt valamelyik teremben.
- Ezt hogy érted?
- Nem tudtad? Tegnap Markra volt bízva NiNa, azt hiszem, így hívják, és kivitte őt a parkba.
- Hát nem... Még nem volt szerencsém ehhez a hírhez. - markomban majdnem szétroppantottam a gitárom. Éreztem, ahogy JongDae megijed tőlem, és szépen, lassan, csendben kisomfordál a teremből. Szemeiből a düh szikraként pattant ki, és legszívesebben megfojtanám Markot, ezért az egészért.
Annyira nem bírtam kordában tartani az érzelmeim, hogy muszáj volt felállnom és kiszellőztetnem a fejem. Nem lennék Mark helyében, ha szembe jönne velem!
- HeeChul, minden rendben? - szólalt meg a lehető legkedvesebb hang a hátam mögül, amire most vágyhattam. Megfordultam és tényleg NiNa állt mögöttem, de rosszabbul nézett ki, mint én valaha is.
- NiNa, hát te? - kérdem, nem mutatva, hogy milyen vacakul is fest.
- Mi lenne velem? Miért olyan nagy dolog, hogy bejöttem?
- Mert Markot nagy erőkkel keresik, de ha te tegnap este visszajöttél még, akkor biztos nem volt valami jó móka a délutáni parkba menés...
- Ja, hogy ezt már mindenki tudja?
- Bántott, vagy mi történt? Miért viselkedsz így már megint?
- Nem történt semmi... - bújik bele nagy pulcsijába, amitől csak még aranyosabb lesz szememben.
- NiNa, látni lehet rajtad!
- Tényleg semmi, oké? - tér vissza a tegnap délelőtti, bunkó hangneme. Vajon mi lehet az, amiről ennyire nem akar beszélni? Én is csak egy ilyen ,,minden rendben, jó?" flegma kérdéssel válaszoltam pár perccel ezelőtt YeSungnak, amikor nem akartam, hogy megtudja, mégis mi a problémám.
- Igazából érted indultam. - egy könnyed füllentéssel gyorsan tereltem a témát - Akkor áll a holnap?
- HeeChul, nem gondolod, hogy nagy balhé lesz abból, hogy elviszel egy tizenhét éves lányt randizni?
- Ki beszélt itt randiról? Csak egy ártatlan baráti találka, akár a tegnapi Markkal. - érződött hanglejtésemen, hogy mennyire nem volt ínyemre az a délután, eléggé meg is lepődött mondatomon.
- Kicsit kimozdított a hétköznapokból, most ilyen nagy baj ez? - förmed rám, olyan európai stílusban. Na nem szivikém, ez itt Korea, itt ha egy kicsikét is jobban megemeled a hangod egy idősebbel szemben, azt nem tudod megúszni egy egyszerű bocsánat kéréssel!
- Na jó, nekem ebből elegem van! - lököm neki a falnak - Vagy most visszaveszel a képedből, vagy segítek rajta, de az egyikőnknek sem lesz jó! - magam sem értem, hogyan, de egyszerre lettem erőszakos, ugyanakkor egy pillanatig sem volt a fejemben, hogy bántsam őt.
- HeeChul... Hagyj... - próbál kificánkolódni szorításomból. Szemében láttam a riadalmat, amit soha nem szerettem volna kelteni benne, azért is el kellett engednem. Nem akarom őt bántani soha.
Kis könnycseppek jelentek meg szemében, amitől akaratlanul is hozzá kellett érnem földet bámuló arcához.
- Sajnálom... - emelem fel tekintetét, de kiemeli pofiját a kezemből, és letörli könnyeit. Elég mély sebeket szakíthattam fel ezzel a cselekedetemmel benne, talán jobb lenne, ha itt is hagynám.
- Nem kell... Nem te tehetsz róla... - lök el maga elől, és tovább halad a folyosón. Annyi mindent rejteget még magában. Nem hagy nyugodni, hogy most sírva ment el. Neki nem jó, ha sír.
NiNa szemszög:
Este, ahogy hazamentem kaptam egy alapos fejmosást. Csak a szokásos szöveg, hogy már csak én maradtam neki, meg hogy többet ilyet ne csináljak, a fél kiadó engem keresett. Szeretem anyukámat, de már igazán megszokhatta volna az ilyen eltűnéseimet. Még nagyon rég, tizenhárom évesen volt az első ilyen eset. Akkor egyetlen problémám volt, hogy élek, bár az még mostanáig is zavaró tényező szokott lenni.
Az újabb kiabálás után csak a szobámba tudtam menekülni. Ez ugyanúgy van berendezve, ahogy az otthoni volt. Kicsit más azért: az ablakok nem udvarra, hanem utcára néznek, az ágyam keményebb, mint az otthoni volt, és ami nekem legjobban böki a csőröm, hogy nagyon vékonyak a falak, így bármikor kihallatszódik, amikor sírok.
Éreztem viszont, hogy akinek a legjobban ártottam ezzel a kis felszívódásommal, az nem anyukám. Még jó, hogy megadták az illető számát odabent.
- Igen? - hallottam a vonal másik végéről a sírástól karcos hangját. Nem mertem beleszólni, csak csendben szuszogtam.
- NiNa, te vagy az? - kérdezte, ezzel megtörve a csendet.
- Öhm... Igen...
- Hol voltál?! Tudod, mennyire aggódtam?!
- Hát... Sejtem... Figyelj Mark, bocsánat. Nem volt szándékomban felidegesíteni, csak kellett egy kis magány. Tudod, én már csak ilyen antiszociális hülye vagyok...
- Nem ezért mondtam, tudod te is! Csak nagyon megijedtem, hogy történt veled valami. Nagyon hamar leléptél parkból.
- Tudom, tudom... De ilyen vagyok. Csak nagyon kevesek tudták ezt megszokni, ezért sincsenek barátaim. Egy idő után mindenki megutál, amiért nem vagyok közösségi ember.
- Én meg szeretném szokni!
- Sok szerencsét! - nevettem fel - Szólj, ha sikerült!
- NiNa, most miért vagy ilyen?
- Ahogy már HeeChulnak is elmondtam csomószor, ilyen vagyok. Látod, már itt kezdődnek a bajok...
- Miért, HeeChul azzal piszkál, hogy hogyan viselkedsz? - hallottam hangján, hogy még jobban felkapja a vizet.
- Nem, dehogyis...
- NiNa!
- Néha szóvá teszi, de nagyon ritkán.
- Ha már csomószor elmondtad neki, akkor valószínűleg csomószor kérdezte meg. Nagyon zavar? Leállítom, ha szeretnéd!
- Nem, nem kell, megoldom én.
- Én eddig nem úgy látom.
- Mark, most nekem nincs nagyon energiám az ilyen veszekedésekhez!
- Akkor holnap beszéljük meg! Bent leszek délelőtt tízre, gondolom te előbb, gyere le, a bejáratnál foglak várni, és megbeszéljük ezt az egészet!
Úgy is volt. Reményekkel keltem reggel, hogy majd ma legalább egy kis nyugalmat tudok varázsolni az életembe, de aztán mikor lementem tízkor a bejárathoz, és megláttam a kanapén ülő Markot egy lánnyal az ölében kissé összetörtem belülről. Nem mintha fájna, hogy van valakije, de akkor miért férkőzik bele az életembe annyira, hogy vakon megbízzak benne!
Nem bírtam nézni az enyelgő párt, ezért vettem vissza az irányt az emeletre, és itt ütköztem bele HeeChulba. Már addig is a sírás kerülgetett, de ahogy nekem esett, már nem tudtam tovább magamban tartani, előbújtak a könnyeim.
- A dal részlet Exo My Answer című száma, a magyar felirat a PengSang Team munkája -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése