Műfaj: yaoi
Páros: LR/Reo
Figyelmeztetés: 18+
Egy árny volt, nem láttam többet. Egy árnyként lépett be először az életembe.
Semmit sem sejtve ültem az asztalomnál, a leckémet írtam a kis egyszemélyes kollégiumi szobácskámban. Már volt vagy fél kilenc, ilyenkor jobban megy a házi írás, jobban fog az agyam, mint nap közben. Az ablakom nyitva volt. Tisztán emlékszem rá, én nyitottam ki, túl meleg volt a szobában. Az asztalom az ablaknak háttal van letéve, így többször is éreztem, ahogy a szél a hajamba túr, nyakamhoz ér, de hamar be kellett látnom, hogy az nem a szél volt.
Amikor éreztem, hogy nagyon csiklandoz, hátrakaptam, hogy megvakarjam a tarkóm, viszont megérintettem egy kézfejet. Egy pillanatra megállt bennem a vér és megfordultam. Nem láttam semmit. Közelebb léptem az ablakhoz, az eső hó látványa gyönyörű volt, mint mindig. Kinéztem: sehol senki. Megfordultam: a szobában sincs senki. Mi ez az egész?
- HakYeon, ha te vagy az, jobb ha abbahagyod! - ordítom el magam. Az utcai lámpa fényében ahogy az ablakon bevilágít, újabb árny suhant el. Ezután elsötétült minden, mintha valaki befogta volna a szemem.
- Sss... Nem HakYeon műve vagyok. Hozzád küldtek, mert azt mondták, nagy bajban vagy. Tényleg nem utazol haza az ünnepekre? - ki ez a alak? És honnan tudja mindezt?!
Igen, a koliban karácsonyozom és itt várom meg az új évet, mivel nem szeretnék haza menni. Anyukám öt hónapja meghalt, azóta nagyon rossz a viszonyunk édesapámmal. Szerintem nem vigyázott eléggé anyára, ezért halt meg.
Még elbúcsúzni sem tudtam tőle...
- Mi köze hozzá? - próbálom kinyitni a szemem, de nem megy.
- WonShik, hidd el, nem bántani akarlak, segíteni jöttem. - éreztem valami hűvös süvítést arcomon, aztán újra szemem elé tárult a világ, de nem a koli szobában voltam.
Fehér volt minden, és mintha lebegtek volna a dolgok. A fénytől, ami a tárgyakból sugárzott, ne láttam semmit. Kétszer-háromszor körbefordultam, kezeimre néztem, azok a szokásosnál fehérebbek voltak. A hely olyan volt mint egy tér. Egy nagy havas tér.
- Gyere, segítek megtalálni! - hallom ugyanazt a hangot, mint eddig is, de most a tulaját is látom. Szemeiből sugárzik a jóság, és mikor rám néz, torkomban gombóc keletkezik, annyira gyönyörű.
- K-Ki vagy te? - dadogom, miközben ő kézen fog és magával visz.
- Én? -vigyorodik el egy pillanatra - Azt döntsd el te! - sétálunk tovább kézen fogva.
A hely elképesztő. Sehol senki, mégis hallom az emberzsivajt. Hol vagyok?
- Kérlek, válaszolj! Mi ez az egész? - nézek nagy szemekkel a kísérőmre.
- Ez egy beavatás.
- Mégis mibe?
- Az életbe. És egy lehetőség számodra. Hogy megtedd, amit nem tudtál eddig... - nem értettem ekkor még, így tovább sétáltam vele, kéz a kézben. Ahogy haladtunk beljebb a téren, fényesebb lett minden. Egyszer csak megálltunk.
- Várj, állj meg! - teszi ki a karját elém - El kell intéznem valamit. - ekkor elengedte a kezem és levette köpenyét. Nem hittem a szememnek, a fiúnak szárnyai voltak! Végignéztem, ahogy elemelkedik a földtől és egy távoli kékes-szürke ködben eltűnik.
Eltűnt. Sokáig vártam. Nagyon sokáig. Elkezdett érdekelni a hely. Mindenhonnan lágy zene szólt és csillámló hópelyhek hullottak rám. Nem tudtam visszafogni magam, elindultam. A fehér, szinte láthatatlan táj magába bolondított. Többször is lenéztem kezemre, ugyanolyan halovány voltam, szinte beleolvadtam a környezetembe. A sétálásban megpillantottam a kísérőmet, de talpig feketében. Arckifejezése megváltozott, és megjelent egy kis pír is pofiján. Kajánul rám vigyorgott és eltűnt. Utánaszaladtam.
- Állj meg! Hova mész! Mi ez az egész? - kiáltottam utána, de ő csak hátra fordult, végignyalt alsó ajkán és tovább szállt. Próbáltam tartani vele a tempót, de elértünk egy magas építményhez. Úgy nézett ki, mint egy iroda: sok ablak borította, és nagyon magas volt.Ott hirtelen szem elől veszítettem. Térdemre támaszkodtam, úgy lihegtem ki magam a hosszú loholás miatt.
- WonShik! - hallom hangját - WonShik! - int nekem - Gyere utánam! - ugrok a parancsra, követem őt. Sétáltam körülbelül nyolc-tíz percet, aztán ő leszállt mellém. Teljesen más energiát sugárzott, mint eddig, ijesztő volt.
- Repültél már? - ezt most komolyan gondolja?
- Úgy festek, mint aki igen?
- Nagyszerű! - mögém lépett és ágyékát fenekembe nyomva magához szorít, így emelkedünk el a földtől. Először nagyon féltem, kezébe martam, majd fokozatosan megszoktam a magasságot.
- Jól nézd meg ezt a látványt, ilyet többet nem látsz!
- De mégis hol vagyok?
- Mennyországban. Ide csak halálod után fogsz újra eljutni.
- És most minek vagyok itt?
- Majd meglátod! - nagyobb sebességre kapcsolt és egyik kezével lefogta szemem. Innentől kezdve nem láttam semmit. Erre valószínűleg azért volt szükség, hogy ne tudjam merre mentünk, vagy egyáltalán hova. Az út utolsó két percébe kezét lecserélte egy finom szövet anyagra. Ekkor már éreztem, hogy korán sem ott járunk, ahol eddig. Ez a hely ontotta magából a rosszat.
Leszálltunk. A szemem még mindig be volt kötve. Bevitt egy házba, gondolom az övé volt. Lelökött egy ágyra, és szétszakította rajtam a pólót. Hideg kezei végigszántottak mellkasomon, ettől egész testem libabőrös lett. Durván ajkaimra tapadt, majdnem megfulladtam, ellenkezni viszont nem tudtam. Íze, akár valami édes méreg, nem hagyott szabadulni és többet, és többet akartam belőle. Ellazultam alatta és kezeim derekára csúsztak. Finoman beleharapott fülembe, miközben kezei kiszedtek nadrágomból és alsómból is. Mire észrevettem magam, anyaszült meztelenül feküdtem alatta. Ezalatt én is elkezdtem őt vetkőztetni, nem zavart, hogy szemem be van kötve. Meztelen felsőtestéhez érintettem ajkam, érzetem, hogy kezeimben háta ívbe feszül és az élvezettől hajamba túr. Mellbimbóját izgattam nyelvemmel, ős ugyanezt tette velem, kezével. Izgató hangjai elvarázsoltak, észre se vettem, hogy feje már ölemben van. Nem várt semmire, úgy, ahogy voltam szájába vett, és elég jó munkát végzett rajtam. Csak mély nyögéseim hallattszódtak, míg az élvezte kanyarjába nem vezetett. Ekkor erősen hajába martam. Vette a célzást és rám ült. Nem gyakran csinálhatja, elég szűk volt. Viszont a szorító melegség nagyszerű érzés volt, mintha tényleg a mennyországban lennék. Kezeim csípőjét szorították, miközben nyelve arcomon játszadozott. Izzadtsága, akár a cukros víz, édes volt; mint valami nektárt, úgy nyaltam le vizes testéről.
Először csak finoman mozgott rajtam, majd fokozatosan gyorsított. Ahogy közelebb került ő is a véghez, egyre szebb, magasabb, kényesebb hangokkal kényeztetett. Egy mozdulatánál azonban háta ívbe feszült, ujjai vállamba martak.
- Otth! - nyög fel hangosan. Kezemet férfiasságára vezette és elkezdte rajta mozgatni. Csípőmmel is rásegítettem mindkettőnk élményére.
- WonShikhhh...! - hangosan élvezett el kezeim alatt. Megizzadva dőlt rám felhevült testével. - Isten vagy! - csókol meg újra érzékien. Az érzelmes pillanatot egy fényjelenség szakította meg. Levettem a szalagot a szemről. Nem hittem el, amit látok: két angyal állt előttem, mindkettő ugyanúgy nézett ki. Farkasszemet néztek egymással, mindkettő szótlanná vált, és arcukra kiült az undor. Mit tettem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése