Műfaj: yaoi, oneshot
Páros: XiuChen
Korhatár: 18+
Lágyan hull a hó, én a kávézóban vagyok ma is. 24-e van. A főnököm nemrég lepasszolta az üzletet a fiának. Valami komoly baja lehet velem az új főnöknek, amióta övé a kávézó csak én dolgozom szinte, semmi sem jó neki, mit én csinálok, csak csesztet, bezzeg a többiekkel sokkal kedvesebb, őket sosem szólja le.
Ma egy vendég se volt, de ha az ember ép ésszel gondolkodik, hamar rájön, hogy 24-én senki sem jönne és kávézgatna egy sarki kávézóban. Nekem mégis itt kell lennem és itt kell ülnöm, pedig lenne más dolgom is, igazán elhihetné!
Ép harmadjára mostam el a tiszta bögréket a nap folyamán, csak hogy ne unatkozzak, amikor végre kitolta a pofáját a kis kuckójából.
- MinSeok, hagy abba és gyere az irodámba! - ezzel a mondattal el is hagyta a látókörömet. Letettem a sárga bögrét, ami a kezemben volt, levettem a kötényem és teljesítettem a parancsot.
- Igen, főnök úr? - kopogok be illendően.
- Van itt pár dolog, amit meg kellene beszélnünk. - szerintem is. Kezdjük azzal, hogy miért is vagyunk idebenn?! - Foglalj helyet! - leültem és üres tekintettel bámultam magam elé - MinSeok, szerintem te nem dolgozol elég keményen. - jelenti ki teljes nyugodtsággal. Akkor majdnem ráborítottam az íróasztalát.
- Szerintem meg csak maga nem bír engem.
- MinSeok, ez nem így van, az egyik legkedvesebb alkalmazottam vagy. - hogyne... Még a végén elhiszem.
- Uram, én viszont nem tűröm el, ha a szemembe hazudnak. December 24-e van, a kávézó üres és én mégis idebenn vagyok. Arról nem is beszélve, hogy amióta magáé az irányítás, én dolgozom a többiek helyett is. Az egész napom bent töltöm, hétvégékkel együtt, pedig a szüleimnek is nagy szüksége lenne rám!
- Azt hiszi, direkt csinálom?
- Igen, azt.
- Akkor jól hiszi. - tudtam én, te beképzeld senki - De korán sem olyan célokból, amit maga összerakott a buksijában. - feláll a helyéről és mögém lép - Teljesen más szándékaim vannak, mint amit maga elképzel. - megfogta fejem hátam mögül és tekintetem szemébe emelte.
- Mégis mit akar? - nyelek egyet. Nem válaszol, csak perverzül elmosolyodik és megcsókol. Akarattal elhúzom a fejem, de ő kezével a helyes irányba tartja. Nyelvét még háromszor lenyomja torkomon egy másodpercen belül.
Francba is, élvezem...
Lágyan hajamba túr és hátam mögül elém lép. Zakóját hanyagul íróasztalára dobja és kezei mellkasomat kezdik simogatni. Érzéki nyelvháborúnkat egy pillanatra sem szakítja félbe, közben ujjai is elérik az első gombot az ingemen. Sikerült elérnie, hogy behunyt szemmel adjam át magam neki. Egy pillanatra kinyitottam a szemem, és belenéztem az övébe. A vágy és a kín látszódott benne. Vágy irántam, és kín, amiatt, hogy még nem vagyok az övé. Nyakkendőjét meglazítja, majd le is veszi. Kezeimet ölembe teszi és a levett ruhadarabbal össze is kötözi. Ingemet, így, hogy az én kezem össze van kötözve, leszaggatja rólam; a cafatokat szétdobálja az irodában.
Az asztaláról egy egyszerű mozdulattal lesöpör mindent. A torkomban keletkezett hatalmas gombócot lenyelem, és nézem, ahogy a fehér papírlapok leszállnak a falapról. Durván rálök az asztalra, az megreccsen alattam. Eszelős tekintete egy pillanatra megijeszt, de ez az ijedtség hamar elillan, amikor felém mászva újra megcsókol. Magáról is leszedte az inget, ekkor elém tárult szépen kidolgozott felsőteste. Mély sóhajjal döntöm hátra a fejem, hogy ne látszódjon a látványtól kicsurgó nyálam.
- Tetszik, mi? - mordul fel és egy újabb táncba hívja érzékszervem. Mikor újra megelégeli ízem, akár egy rossz kiskölyök a csúszdán, lecsúszik rólam, magával rántva a nadrágomat, de csak a térdemig húzza le. Az alsómon már látszódó előváladékom a vékony anyagon keresztül megszívta, és fokozatosan ágaskodó férfiasságom, úgy, anyagon keresztül szájába vette. Őrjítő tempójától az összekötözött kézfejeim egymást marcangolták. Lecuppanva rólam, kezeimet a fejem felé emelte, majd hasra fordított.
Nem láttam, de hallottam, hogy kihúz, majd visszatol egy fiókot. Nyitódott egy doboz, és egy tubus is. A következő pillanatban már le is kapja rólam az alsóm és ujjait érzem, ahogy a bejáratom izgatja a hideg síkosító kíséretében. Lágy párnái közben a hátamat puszilgatják a megfelelő ellazulás érdekében. A kezén maradt maradékot szétkeni oldalamon és karjaimon, közben lágy nyögésekkel és csókokkal kényezteti hallószervem. Hallottam, hogy ránt kettőt-hármat magán is, majd kis körözésekkel a bejáratomnál érzékelteti készenlétét a dolgokra.
Először csak lassan hatol belém, a kellő síkosítás mellett még így is nagyon fájdalmas mindkettőnknek. Finom tempót diktál a kezdetektől fogva, éreztem, hogy élvezi.
Soha nem rontom el senkinek a szórakozását, főleg nem a sajátomat. Úgy vagyok vele, hogy tegye, amit jónak lát, amíg bennem tesz kárt, rendben van.
Finomságát tovább folytatta és enyhén gyorsuló tempója közben izzadó bőröm is csókolgatta. Morgásai, nyögései csak tovább forrósítják az irodát, nem is beszélve a köztünk lévő kapcsolatról, ami szikrákat szór.
A teljes vég előtt még kijjebb húzódott belőlem, akkor hallottuk, hogy nyílik a kávézó ajtaja.
Vendég? Ilyenkor?! Majd vár, vagy elmegy, amikor érzékeli, hogy nem érünk rá.
De nem ment el. Lépteket hallottunk az iroda ajtaja felé. JongDaet nem érdekelte ekkor már semmi, egy jól megcélzott mozdulattal mindkettőnket a felhők felé repítette. Ő belém, én pedig az asztalra élveztem.
Az ajtó nyitódott és belépett rajta régi főnököm, JongDae apja, Kim JoonMyeon. Tágra nyílt szemekkel ,,csodálta" látványunkat, meg sem tudott szólalni. JongDaenak volt annyi esze, hogy magára kapjon valamit, engem pedig a zakójával eltakarjon.
- Apa... Megmagyarázom... - kezdett volna bele, de JoonMyeon szokásos szúrós tekintetével elcsitította fiát. JongDae kétségbeesett tekintettel hozzám lépett, összeszedett ruháimat ölembe nyomta, kezeimet kioldotta és egy apró csókot nyomva ajkaimra apja kíséretében elhagyta a szobát.
~ 2017. április 8. ~
Már rég volt az eset. Mondanom sem kell, mindkettőnk ki lett rúgva. JoonMyeon azóta sem beszél valami sokat fiával, ami bántja is JongDaet. Most együtt élünk, és nyitottunk egy közösen egy kávézót. Sokkal jobban megy, mint a régi valaha is. Lehet, az az oka, hogy itt nem ítéljük el, ha az ember más, mint az átlag. Öröm látni, hogy a fiúk barátjaikkal, a lányok barátnőikkel bátran lépik át a küszöbünket és nincs bennük szorongás amiatt, hogy esetleg máshogy viselkedünk majd velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése