Like a marionette: oppression, love, maffia ~ 7. rész

7. rész

Hideg van. És büdös.
Egy dohos helyen vagyok. Talán egy raktár, vagy nem is tudom.
De mit keresek itt?
Fáj a lábam és a fejem. Szédülök, lehet, el fogok ájulni. Talán lázam is van.
De miért vagyok itt? Nem tudom kinyitni a szemem.
- Mi van cica, felébredtél? - hallottam egy hangot magam mellől. A hang hallatán minden emlékem előtört: NamJoon elment boltba, kimentem a szomszéd kutyájához, lábamat a patakba lógattam és akkor jött ez a banda.
Az arcomról lehullott egy kendő, ezzel szabad utat engedve látásomnak.
- Miért hoztatok ide? - kérdeztem rekedten.
- Majd később talán elmondom - vont vállat a fiú. Nagyon nem volt szimpatikus. - Mivel én tudom a te neved, ezért gondolom úgy illik, ha én is elárulom az enyém, nem?
- Engedj el - mondtam. Egyáltalán nem érdekelt a neve, haza akartam menni.
- Mark vagyok, örülök a találkozásnak - nyújtott kezet. - Oh, sajnálom, el is felejtettem, hogy le vagy kötözve.
Undorító nevetést hallatott.
- Ha jó kislány leszel, akkor ellátjuk a sebeid, de ha ellenkezel, azzal csak rosszabb lesz. Tiéd a döntés - nézett a szemembe.
- El tudom látni magam – krákogtam. Egyre jobban fájt a fejem.
- Azt elhiszem cica, de ahhoz kéne szabad kéz, nem gondolod?
- Nem vagyok a cicád - horkantam fel. Gusztustalan volt ez az alak.
- Foglyom, cicám, szajhám, ahogy tetszik, mind egyre megy. Nem akarlak bántani, szóval inkább ne pofázz, kár lenne a csinos kis pofidért - arcom tenyerébe vette és közelről megvizsgálta. - Csúnya ez a seb, elrondítja a szépséged, szomorú, hogy heges lesz.
- Hé, Mark! Gyere, megbeszélés van - szólt be valaki.
- Pedig olyan jót beszélgettünk - sóhajtott. - Majd még jövök. Szia cica!
Puszit dobott, majd kisétált a szobából. 
A gyomrom is felfordult ettől a Marktól.

Most, hogy egyedül maradtam, megpróbáltam kiszabadulni a kötelek fogságából. Jobbra-balra dülöngéltem a széken, amihez oda voltam fogva.
Minden erőlködésem hiába való volt, de nem adtam fel.
- Fel fogsz borulni - hallottam egy hangot az egyik sötét sarokból.
A hirtelen szavakra megijedtem.
- Csak nem gondoltad, hogy őrizetlenül hagyunk? - nevetett halkan. - Érdekes lány vagy te, az biztos.
- Ki vagy? – kérdeztem ijedten. 
- Nem hiszem, hogy fontos, de YoungJae a nevem - lépett ki a sötétségből. Sokkal kevesebb tetoválás és piercing díszítette, mint a többieket, jóval barátságosabban nézett ki. Ő volt az, aki megkötözött.
- Látom felismertél. Sajnálom a lábad, de tényleg jobban jársz, ha nem lázadsz - leguggolt mellém és felhúzta nadrágom szárát. Lejjebb húzta a kötelet, majd óvatosan hozzá ért bokámhoz.
Érintésére felszisszentem.
- Nagyon fáj? - nézett fel.
Bólintottam.
- Akkor most szorítsd össze a fogaid - mondta, majd egy nagyot hajlított a bokámon.
Felordítottam a fájdalomtól.
- Nem tört el, de azért kéne egy röntgen. Hol sérültél még meg? - fürkészett.
- Miért érdekel? És hol vagyok?
- Majd válaszolok, ha engedelmes leszel. Ha most együtt működsz velem, akkor elintézem, hogy én maradjak veled és Mark ne jöjjön vissza.
Csöndbe maradtam egy ideig. Csak némán ültem és vártam. Hogy mire, azt nem tudom, csak vártam.
- Na jó, akkor én keresem meg a sebeid - húzott elő a zsebéből egy kést és felém közelített vele.
A gyomrom összeszorult és légzésem felgyorsult.
Ez most meg fog kínozni?
- Kérlek ne, inkább elmondom, csak ne bánts - sírtam el magam.
- Mi van? - tört ki belőle a nevetés. 
A késre böktem.
- Ja, hogy ez. Nem foglak megkéselni, nyugi - kacagott. - Te tényleg vicces vagy.
- Akkor minek a kés? - kérdeztem vékony hangon.
Nem felelt, közelebb húzódott és térdemnél a nadrágomba döfte a pengét, úgy, hogy a bőrömhöz ne érjen. Pillanatok alatt csinált rövid gatyát, az egyébként hosszú ruhaneműből.
- Most már hozzá férek a sebhez - magyarázta.
- A kedvenc nadrágom volt – sóhajtottam.
- Ne haragudj – nézett rám. - Ez csípni fog, de kibírható - vett elő egy üveget. Felismertem, olyan alkohol volt, amit sebfertőtlenítésre használnak.
A folyadékot egy vattakorongra öntötte és a sebre nyomta. Iszonyatosan csípett, de nem szóltam egy szót se.
- Csúnyán elestél - ingatta a fejét. - Fáj még valahol?
- A fejem - motyogtam. YoungJae tényleg segíteni akart, úgy gondoltam nem fog bántani.
- Hmm, tényleg sápadt vagy. Van lázad? - tette tenyerét homlokomra. Érintésétől megborzongtam. - Aigoo, te lángolsz. Tessék, ezt vedd be - nyomott a kezembe lázcsillapítót. - Ezt, nem szabadna, úgyhogy egy szót se erről.
- Mit nem szabadna?
- Törődnöm veled.
- Akkor miért teszed? - kérdeztem.
- Mert megsajnáltalak. Nem akarok embertelen lenni, és látom, hogy fájdalmaid vannak. Most már kérdezhetsz, de csak párat. Azért ne felejtsd el, hogy túsz vagy.
- Hol vagyok?
- Ezt sajnos nem mondhatom meg.
- Miért vagyok itt?
- Mert túl sokat tudsz már, és valaki, aki kell nekünk, biztos meg fog keresni.
- Kik vagytok?
- Erre nem felelhetek. Ennyi kérdés mára elég is volt. Most pihenj.

NamJoon szemszög:

Megvettem a tejet. Siettem is vissza SookWoohoz.
Az utca kihalt volt.
Leparkoltam a ház előtt. Mikor kiszálltam megtorpantam. Az ajtó tárva nyitva állt. 
- Biztos szellőztet - gondoltam. Próbáltam nem rosszra gondolni, de elég nyugtalanító érzés kerített hatalmába.
Sietősen szedve lépteim rontottam be a lakásba.
Szörnyű látvány fogadott: a nappali fel volt dúlva, minden szekrény tartalma ki volt borítva.
Azonnal SookWoo szobájába mentem. 
Ott még nagyobb káosz volt. A legrosszabb dolgok jutottak eszembe.
- SookWoo, hol vagy?! - kiáltottam. - Ugye ez csak egy rossz tréfa?
Kerestem mindenhol, az ágy alatt, a szekrényben, az asztal mögött, de sehol nem leltem.
- Sang SookWoo! Hol vagy? - ordibáltam. Már-már a sírás kerülgetett.
Gyorsan tárcsáztam a számát. Hosszas várakozás után végre felvette. 
- Ah, végre. Hol vagy, és mi ez a nagy rendetlenség? - rohantam le kérdéseimmel.
- Hamarabb vártam a hívásod hősszerelmes - ez nem az ő hangja volt. - Gondolom érdekel hol van a menyasszonyod, ugye?
- Ki vagy? És mit csináltál vele? - hörögtem. Mérgemben akkorát rúgtam az ajtóba, hogy az majdnem kitört.
- Bántó, hogy nem ismered fel a hangom, tesó - nevetett. - A csaj nálunk van. Ha élve kell, tudod mi az ára. Én sietnék, szegényke betegnek tűnik.
- Te utolsó tapló. Ha megtalállak, darabokra szedlek!
- Az óra ketyeg. 48 órád van - röhögött. - Elég szép lány, siess, nehogy hűtlen legyen hozzád.
A hívás megszakadt.
Ököllel ütöttem az üveg asztalra, ami rengeteg apró szilánkra tört.
- Te mocskos rohadék! - tomboltam.
Kirontottam a házból és beugrottam a kocsimba.
A kezem remegett és vérzett, a szilánkok, mint valami szörnyeteg fogai, tépték fel bőröm.
Riasztanom kell a többieket!
- Halló? - szólt álmosan a telefonba Jin. Csak pár perc múlva tudtam bármit is mondani, olyan ideges voltam, hogy megszólalni sem bírtam.
- Hyung, szarban vagyunk. SookWoot elrabolták.
- Mi van? – ordított Jin. - Kik?
- Kettőt tippelhetsz - sziszegtem.
- Got7, ugye?
- 48 órát adtak azok a mocskok - fortyogtam a dühben.
- Mit akarnak?
- Pénzt, drogot mindent. Az egész hálózatot.
- Baszki, szólok a többieknek, itthon várunk - azzal le is tette.
A sebességkorlátot túllépve száguldottam az utakon.
Az utat fele annyi idő alatt tettem meg, mint a szokásos. Csoda, hogy nem okoztam balesetet, mérgemben úgy rángattam a kormányt, mint egy eszelős.
V már az ajtóban várt. Tiszta ideg volt ő is, amint meglátott elém rohant.
- Mi történt?
- Bent elmondom - intettem le.
Villámgyorsasággal termettem a nappaliban.
Gyorsan elhadartam a többieknek mindent.
- Mit tegyünk? - rágta a szája szélét J-Hope.
- Nem tudom, de sietnünk kell. Megyek telefonálni, van pár kapcsolatom, talán sikerül lenyomozni őket - fordult ki a szobából Suga.
- Basszus, szegény lány. A mi hibánk - fogtam a fejem. - Belekényszerítik egy házasságba egy gengszter fiával, aztán elrabolják és nekem pont most kellet beleszeretnem - csaptam ököllel az asztalra. Indulataimtól nem is figyeltem mit mondok.
- Be...beleszerettél? - csuklott el TaeHyung hangja. Lesütöttem a szemem - Hyung, válaszolj!
- Igen, a francba is már! Elkezdtem kedvelni – újból beleöklöztem az asztalba. A kézfejem már csupa seb és vér volt.
- Ezért nem hagytad, hogy elhagyjuk? - suttogta Kook.
- Sajnálom, az én hibám. Nem bírtam elengedni - rogytam össze. – Szeretem!
- A picsába már! - rúgott az asztalba V, majd kiviharzott a házból.
- Ennek meg mi baja? - nézett utána Jin.
- Ideges, majd megnyugszik - legyintett JiMin.
Suga jelent meg köreinkben.
- Srácok, van egy lehetséges cím. Pár hete még ott tanyáztak a tónál, ha mázlink van, még ott vannak - hadart YoonGi.
- Akkor induljunk - kaptam fel a slusszkulcsot. Kirúgtam a lakás ajtaját és a kisbusz felé vettem az irányt.
- Én vezetek - vette el tőlem Jin. - Ilyen állapotban nem ülhetsz volán mögé. JiMin, te kapard össze TaeHyungot.
Pikk-pakk mindenki a kocsiban ült és a tó felé tartottunk, a csomagtartóban egy nagy táskában fegyverek lapultak.
Az autóban tapintható volt a feszültség.

- Előre megyek - mutattam a vízparton lévő tákolmányra.
- Veled tartok - jött JiMin is.
Fegyverrel a kezünkben lopakodtunk oda. A környék kihalt volt, Szöultól nem messze, egy kis városban voltunk, erre felé sok banda húzza meg magát, nem túl forgalmas kerület.
Hamar kis faházhoz, berúgtam a rozoga ajtót. Körülnéztem. 
- Francba, nincs itt senki - rúgtam bele egy ládába, ami darabokra tört.
- Húzzunk innen, totál üres a hely - kiáltott vissza a többieknek JiMin. - Oh, hyung, van valami a falon - mutatott egy papírdarabra. A szürke, kopott falon egy sárga papír darab volt.
Letéptem a cetlit. Elolvastam a csúnya betűket:
,,Nincsenek esküvők menyasszonyok nélkül"
- Mi ez? - kérdezte JiMin.
- Nem tudom, menjünk - gyűrtem a zsebembe a fecnit.
A kocsiban V idegesen csapkodta az ülést.
- Mi van hyung? - nézett rá JungKook.
- Most hívtam Yoon Da Raet, hogy lemondjam az ebédet, de nem ő vette fel - sziszegte.
- Ki az Yoon Da Rae?
- A menyasszonyom.
 -Basszus - vettem elő a papírt. - Most már minden világos.
- „Nincsenek esküvők menyasszonyok nélkül”? Akkor Da Rae is náluk van? – hűlt el V. – Bassza meg!
- Szereted azt a lányt?
- Nem, mást szeretek, de ez mellékes. Attól még meg kell menteni. Taposs a gázba hyung - szólt előre TaeTae Jinnek, aki indította is a motort.
YoonGi végig telefonált és nyomozott, hátha sikerül kideríteni valamit a rohadékok hollétéről, de kudarcot vallottunk.

Hajnali 3-kor értünk haza. Fáradtan és mérgesen estünk be a házba.
- Holnap folytatjuk, most aludjunk, jó éjt - intett a szobája ajtajából Suga.
A többiek is követték a példáját, kivéve V-t, ő csak becsapta az ajtaját és rám se nézett. Nem tudom, mi baja van, de még sosem viselkedett így.
- Hyung, ugye azért fogsz pihenni? Nem a te hibád, ne emészd magad - lépett mellém JungKook. - Holnap megtaláljuk és biztonságban lesz, hidd el. 
- Úgy legyen - sóhajtottam.

- Menj, te is feküdj le, korán kell kelnünk - veregette meg a vállam, majd elment a JiMinnel közös szobájukba. Mindenkinek van szobatársa, Jinnek Hope, Kooknak ugye JiMin, nekem pedig V és Suga.

Kimentem az erkélyre. A friss, nyár esti levegő beszökött a légcsövembe és átjárta testem. Beleborzongtam.
Elővettem a zsebemből egy dobozt. 
Kiszedtem belőle a kis köves gyűrűt és az ujjaim közt forgatva csodáltam.
Valaki mellém lépett. TaeHyung volt az.
- Anyám vette neki. Ma akartam odaadni SookWoonak, ha már hivatalos lett az eljegyzés. De akkora barom vagyok, miattam tűnt el. Ha a családja megtudja, kinyírnak - csapkodtam ököllel a korlátot.
- Ha hibázol jóvá kell tenni, nem tépelődni rajta. Ahelyett, hogy magad marcangolod, már rég körbe kellett volna telefonálnod apád és a te ismerőseid, hátha tudnak valamit azokról a huligánokról. Én is felelős vagyok egy lányért, szóval én már megtettem minden tőlem telhetőt, annak érdekében, hogy rátaláljak. De Sang SookWoo a te menyasszonyod, a te felelősséged - határozottan beszélt.
- Tudom. Nem kell az orrom alá dörgölni, hogy elcsesztem.
- Ha SookWoonak bántódása esik, nem a családja nyír ki, hanem én, ebben biztos lehetsz - fúrta könnyes tekintetét az enyémbe.
Némán bólintottam. A feszültséget vágni lehetett volna közöttünk, TaeHyung vibrált a dühtől és aggódástól.
- Elmentem, hajnalban itt vagyok, mire indulunk - mondta, majd sietősen elhagyta a lakást.
- Mit csináltál vele? - nézett a köddé vált alak után Jin hyung az erkély ajtóból.
- Semmit. Vagyis nem tudom. Valamiért dühös, lehet, hogy engem okol az ő nője eltűnése miatt is - vontam vállat. - Majd lenyugszik, tudod milyen hirtelen természetű.
- Reméljük. Na, én mentem aludni – intett hyung, majd bement a házba.
Elővettem egy szál cigarettát, meggyújtottam, majd mélyet szívtam belőle, és a teraszról figyeltem a sötét égboltot, miközben hagytam, hogy a nikotin átjárja a testem. Egyetlen csillag halovány ragyogása ékeskedett csupán odafent, a holdat is felhők takarták.
- Megtalállak SookWoo. Ígérem, biztonságban leszel - néztem a messzeségbe.

SookWoo szemszög:

Bizsergést éreztem a bal karomban. Lassan felnyitottam nehéz pilláim.
Sötét volt. Végtagjaim elzsibbadtak. 
Tapogatózva kerestem a villanykapcsolót, de az nem volt a helyén. A takaróm sem találtam.
Ráeszméltem, hogy nem otthon vagyok és ez az egész nem csak egy szörnyű rémálom volt.
Szemem lassan hozzászokott a sötétséghez, így már láttam a környezetem: egy matracon feküdtem, még mindig megkötözve, de sokkal lazább hurok fogta közre csuklóm, mint az előtt. Bokámon fásli futott végig, illetve el volt oldozva.
Ki kötötte be? Ah, YoungJae! 
Tényleg, hol van? Azt mondták mindig lesz itt valaki, de most senkit nem látok ide bent.
A helyzetet kihasználva felkeltem és körbe sétáltam a dohos szobát.
Kisebb volt, mint gondoltam. Csupán két matrac, egy szék, egy asztal és egy régi lámpa volt a berendezés. Egy apró ablak sem volt, semmi, ami beengedhette volna a fényt. A falakról a vakolat már omladozott le és a padló fel volt ázva, a sarkokban penész terült szét. 
Az idő érzékem teljes cserbenhagyott, nem tudtam megmondani milyen napszak van.
Egy hatalmas vasajtóhoz értem.
Végig simítottam rücskös felületén. Már valószínűleg ette a rozsda, legalábbis az illatából és tapintásából úgy ítéltem meg. Nem volt se kilincs, se kulcslyuk, minden bizonnyal csak kívül van rajta zár.
Tovább simítottam az ajtón, hátha találok valamit rajta, de szó szerint a sötétben tapogatóztam.
Hirtelen kivágódott az ajtó, ezzel homlokon vágva engem. Az egyensúlyom elvesztettem és elvágódtam a földön.
- Te meg mi a francot csinálsz? - nézett le rám Mark. - Csak nem szökni próbálsz? Haha, aranyosan naiv vagy.
Becsukta maga mögött az ajtót.
- Kelj már fel onnan! - kiabált rám, amitől összerezzentem.
Nehezen feltápászkodtam.
- Ülj le, szörnyen nézel ki, a végén még itt elájulsz - bökött a székre.
Úgy tettem, ahogy mondta.
- Nyilván érdekel, hol van YoungJae, igazam van? - járkált körbe-körbe.
Bólintottam.
- Nos, aki szabályt szeg, az bűnhődik, ilyen egyszerű.
Abban a pillanatban, hogy befejezte egy hangos csattanás, majd egy fájdalmas kiáltás szűrődött át a falakon.
- És mint hallod, most bűnhődik a te hősöd - mondta. - A barátomat miattad verik szarrá.
Összeszorult a gyomrom. Én miattam bántják, pedig ő csak segíteni akart és kedves volt velem.
- Itt maradok felügyelni téged - szólalt meg. 
Elfogott a pánik. Nem akarok senkit, de őt végképp nem.
- Ne vágj ilyen képet, nem én vagyok a legrosszabb. Örülj, hogy velem megúsztad, van rosszabb is.
- Mit csinálnak YoungJaeval? - kérdeztem halkan.
- Nem a te dolgod, semmi közöd hozzá. De ne kérdezősködj, mert azt nem szeretem és ideges leszek tőle, azt pedig nem akarod, ugye?
- Nem - motyogtam.
Féltem Marktól. Viszont, ha igazat mondott és tényleg van, aki rosszabb nála, akkor azt a személyt nem akarom megismerni.
Sikítás hallatszott a folyosóról.
- Mi a franc? - ugrott Mark az ajtóhoz és kilépett rajta.
Mögé siettem, hátha látok valamit a külvilágból.
- BamBam, mi az eget csinálsz? - kiáltott egy srác után, akinek a vállán egy lány kapálózott. 
Talán több lányt is elraboltak? Vagy ez egy fajta hobbijuk?
Netán prostituált hálózatot működtetnek és az egész hely tele van fiatal nőkkel, hogy aztán eladják őket?
- Mi baja van mostanság? - sóhajtott Mark.
- Eressz el, kérlek - könyörgött a másik lány a fogvatartójának.
Hangja ismerős volt. Ahogy kapálózott egy pillanatra láttam az arcát.
- Nyugodj már meg, mert ledoblak és nyakad töröd - fordult hátra hozzá BamBam. Most még jobban láttam a lány arcát.
Yoon Da Rae??? Hogy kerül ő ide?
Láthatóan ő is felismert engem.
Kihasználva, hogy Mark és BamBam nem rám figyelt, észrevétlenül kisurrantam Mark mögött.
Megeredtem a folyosón. Bokámba fájdalom nyilallt, de nem törődtem vele, csak futottam.
- Francba hyung, meglépett! - hallottam mögülem egy kiáltást, majd cipők gyors kopogását.
Rágyorsítottam lépteimre én is.
Egy lépcső elé értem. Gondolkodás nélkül felmentem rajta.
Egy újabb folyosón futottam keresztül. Itt már kicsit világosabb volt, mint lentebb.
Ajtók sorakoztak végig mindkét oldalon. A középső elé érve egy kéz tapadt számra és berántott az ajtón.
Sikítani próbáltam, de betapasztották számat.
- Shhh, maradj csöndben - suttogta valaki a fülembe.
Hátra fordultam, hogy lássam ki az.
- YoungJae? - lepődtem meg.
- Pszt - tette mutató ujját a szájára. - Mark most fog itt elmenni, ha csöndben maradsz, nem talál meg. Ah, jön is.
A fiú loholása egészen behallatszódott. Aztán elállt a hang és egy újabb váltotta fel. Kopogott.
- Basszus - sziszegte YoungJae. - Bújj az ajtó mögé - utasított. 
Követtem parancsát. Olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak tudtam.
- Szia hyung, mi újság? - nyitott ajtót.
- Az a liba megszökött. Nem láttad? Olyan büntetést kap, ha megtalálom!
- Nem láttam, sajnálom. Segítsek megkeresni? - tettette az ártatlant.
- Aha, de a többieknek ne szólj, nem kell, hogy a főnök is megtudja. Akkor nekem végem lesz.
- Felöltözöm és megyek - bólintott. Most vettem észre, hogy nincs rajta póló.
Tovább ácsorgott az ajtóban, gondolom meg akarta várni, míg Mark elmegy, nehogy bejöjjön.
- Furán viselkedsz mostanában - hagyta annyiban Mark, majd elsietett.
- Phu, szerencséd, hogy nem lelt rád. Nagyon megszidna - túrt hajába.
A szekrényéhez lépett és kivett egy pólót. Mielőtt magára vette volna a ruhadarabot láttam, hogy hátán hatalmas foltok és véres sebek éktelenkedtek, szeme alatt zúzódások tarkították arcát.
- Mint látod ez a hálószobám, nem túl érdekes - vont vállat. A szoba kb. ugyanúgy nézett ki, mint az én cellám, annyi különbséggel, hogy nem rohadtak a falak és volt bent egy ruhásszekrény.
- Miattam kaptad a sérüléseket? - léptem közelebb.
- Az én hibám volt, de muszáj volt rajtad segítenem valamennyit, ha már el nem engedhetlek. Csak csinálj úgy, mintha nem tudnál az egészről.
- Sajnálom - sütöttem le a szemem.
- Mi raboltunk el és te sajnálkozol? Ugyan, kérlek. Inkább dühösnek kéne lenned.
Elővett egy üveg vizet és felém nyújtotta.
- Igyál, mióta itt vagy nem kaptál se inni, se enni valót.
Belekortyoltam a folyadékba. Megköszöntem. A kiszáradt torkomnak kész megváltás volt a folyadék.
- Ugye tudod, hogy nem hagyhatlak elmenni, bár szívem szerint magam vinnélek el innen. Vissza kell, hogy kísérjelek.
- Sejtettem - sóhajtottam.
- Gyere - intett, majd kilesett az ajtón.
Jelzett, hogy tiszta a levegő, majd vállamnál fogva navigált a bonyolult folyosó hálózatban.
Egyszer csak lépteket hallottunk a másik irányból.
YoungJae keze egyből csuklóim köré fonódott és kicsit erősebben tartott, mintha bármelyik percben elszökhetnék.
- Hyung, megtaláltam! - kiáltott előre Marknak. - Visszaviszem.
A fiú azonnal mellettem termett.
Keze lendült, majd hangosan csattant arcomon tenyere. Orcám égett, szemembe könny szökött. Az ütés nyoma biztosan ott maradt.
- Te hülye ribanc. Ezért nagyon megfizetsz! - kapott torkom után, de YoungJae elrántott kezei közül.
- Ne bántsd. Nem azért van itt, hogy kínozd.
- Nem úszhatja meg büntetés nélkül - sziszegte Mark.
- Az én gondjaimra bízták! - nézett szúrósan YoungJae.
- De te elcseszted! Ápolgattad, el akartad engedni! - akadt ki Mark.
- Ezúttal nem hibázok. Gondoskodom róla - bökött felém fejével.
Nem tudtam moccanni. Nem akartam, hogy YoungJae miattam megint bűnhődjön.
- Nem tudnád megtenni, gyenge vagy - rázta a fejét gúnyosan Mark.
- Csak hiszed - vágott vissza YoungJae.
- Üsd meg. Ha megteszed, hiszek neked és én hozzá sem nyúlok. Na?
Nem válaszolt. Csak farkas szemet néztek.
- Gondoltam - nevetett Mark, majd megragadta karom.
- Várj! - szólt halkan YoungJae.
Mark csalódottan eresztett el.
- Sajnálom - súgta fülembe a sarokba szorított fiú, miközben magával szembe fordított.
Összeszorítottam fogaim. Az pofon hirtelen ért, de próbáltam nem felszisszeni.
Meg sem közelítette azt a fájdalmat, mint amit Mark okozott.
- Ne simogasd. Erősebben!
Újabb ütés érte arcom. Ezúttal jóval erősebb.
YoungJae szeméből sütött a bűntudat.
- Ezt nevezed pofonnak? Egy óvodás nagyobbat üt - röhögött Mark.
- Elég volt, állj le! - ripakodott rá YoungJae. - Mi megyünk.
Odébb lökve Markot húzott maga után és a ,,cellám" ajtajáig meg sem állt.
Egy nagy kulccsal kinyitotta, majd gyorsan betuszkolt az ajtón maga előtt.
- Sajnálom, még soha nem bántottam nőt! Ne haragudj, de nem adhattalak a kezei közé! Tényleg röstellem, jól vagy? - vizsgálgatta arcom kétségbe esetten.
- Nem megy neked a rossz fiú szerep – mosolyogtam rá keserűen. – Ne aggódj miattam, jól vagyok. Most pihennék egy kicsit, ha nem gond. - Nagyon fáradt voltam.
- Persze, aludj csak. - Leült egy székre.
Eltámolyogtam a rongyos matracig, majd elfeküdtem rajta.
Hideg volt, a fekhelyem maga a pokol és éhség gyötört, de egy gondolat, egy álom mégis melegséggel töltött el: Felidéztem a nem is olyan régi, kellemes napokat NamJoonnal.
Már egy ideje másféle érzéseket tápláltam felé. Azt hiszem beleszerettem. Hiányzik, és ha vele vagyok, majd kicsattanok az örömtől.
Szerettem volna, ha hirtelen betoppan és átölel, majd haza visz és velem marad.