Cím: Kés, mint más eszköz
Műfaj: Yaoi
Páros: VBaek
Korhatár: 18+
Egy aprócska lehelet nyakamon, majd egy piciny csók ajkamon. Szép ujjaival beletúrt barna hajamba és én is vörös fürtjeit kerestem lehunyt szemeimmel. Halkan felnyögött, ahogy végigsimítottam meztelen felsőtestén. Tudom, hogy mit akar ilyenkor, a tegnap este is így kezdődött.
Fáradtan értem haza a próbáról, ő vacsorával várt. Már ekkor rájöttem hátsó szándékára, sosem szokott megvárni.
- Jó étvágyat! - tette le elém a tányért. Nem volt nagy vacsora, csak két zöldséges szendvics sajttal, általában ezt eszem próbák után. Főzött nekem még teát is, epreset, pont, ahogy szeretem. Leült velem szemben, és végignézte, ahogy megeszem a kezei által készített ennivalóm. Csak a rágcsálásom és nyelésem hallatszódott a halk estében. Fel-felpillantottam rá, éreztem azt, ahogy bámul. Többször végignyalt ajkain, csodálkozom, hogy nem esett nekem már akkor.
- Nem kapcsolsz tévét? - kérdeztem felnézve rá bögrémből.
- Fél tizenegy múlt nyolc perccel, kétlem, hogy bármi értelmes is menne a tévében a hülye krimisorozatokon kívül.
- Szeretem a krimiket! - utálom a krimiket, de most mindent megadnék, hogy ne legyen ilyen kínos csend, amit általában szeretek. Ahogy kértem, átment a nappaliba és bekapcsolta a tévét. A legundorítóbb krimi ment, amit csak adhattak, de mégis jobb, mint BaekHyun asztalra csöppenő nyálát hallgatni, mialatt bámul engem.
Még öntöttem magamnak egy bögre gőzölgő teát és ő elvette előlem a tányérom. Ahogy számhoz emeltem a bögrét és ízlelőbimbóim megérezték a meleg, epres ízt, kirázott a hideg és libabőrös lettem. Baek rögtön kapott az alkalmon, és a konyhában lévő pokróccal, amivel valószínűleg korábban magát bugyolálta be, rám terítette és a szám sarkában lévő egy csepp teát letörölte.
- Miért nem öltözöl fel rendesen? - nézett rám enyhén ködös tekintetével. Vékony ujjai tarkómon keresztül felvándoroltak hajamba és ajkamat ajkához érintette. Könnyed csókba fulladt a megdorgálásom, ami engem is ellazított. Ölembe ülve élvezte tovább ízem. Hátradöntött a konyhapulton és pólóm alá becsúsztatva kezeit kezdett izgatni. Könnyed nyögésem törte meg a tévé zaját. Ajkai elhagyták ajkaimat és nyakam finom bőrét kezdték el csókolgatni. Mély sóhajaitól újra libabőrös lettem, és én is elkezdte lefejtegetni róla a pólót. Körmöm vörös csíkokat hagyott meleg hátán, miközben ő belém mélyesztette fogait. A fájdalmas kényeztetéstől a pulton lévő evőeszközök a padlón végezték, ezernyi darabra törve és csörömpölő hangot hallatva. A hirtelenségtől kissé megijedt és a lágy harapdosás közben durván ráharapott a bőrömre. Fájdalmas volt ugyan, de tetszett.
- Még egyszerh..! - nyögtem, erősebben magamhoz szorítva remegő testét. Már egy ideje együtt vagyunk, és túlestünk több alkalmon is, de vérig még sosem jutottunk el. Megijedt. Félt... Akkor volt ott az ideje, hogy átvegyem az irányítást.
Egy újabb csókkal megszakítottam az addigi szereposztást, lecsusszantam a konyhapultról és felültettem őt helyemre. Finoman nyakába haraptam. Magas hangját még most is hallom. Fogaim érzetére belemart hátamba, és végigszántott körmeivel bőrömön. Puha mellkasához érintettem ajkaim, vigyáztam, ne nagyon nyúlkáljak a még múltkor kapott sebeihez. Lágyan megszívtam ott, ahol szoktam. Lassan haladtam lefelé hasán. Újabb és újabb gyenge pontjait fedeztem fel, amit ő kéjes hangokkal és körmei érzetével díjazott. Nadrágjához érve bevetettem kezeim is: kigomboltam az anyagot és alsóját fogaimmal hámoztam le róla, majd magamról is leszedtem a felesleges ruhadarabokat. Feljebb ültettem a konyhapulton, és egy lágy lehelettel férfiassága felé sikerült még jobban ellazítanom. Karjai, amik addig őt támasztották, összerogytak és csak azt lehetett látni belőlünk, hogy ő a konyhapulton fekszik én pedig a lába közt... Vagyok...
Hasfala alján végignyaltam, ő pedig ezeket a megnyilvánulásaimat hol mély, morgó, hol magas, üvegpoharakat megrepesztő hangokkal jutalmazta. Nyelvemmel makkját izgattam, amitől körmei a kemény márvány lapot hasogatták. Beljebb engedtem számban, amitől ő hajamba kapott és számára megfelelő tempóban mozgatta fejem merevedésén. Torkomhoz többször is hozzáért férfiassága, amitől tovább lazult felettem, szinte lefolyt a pultról. Ahogy megéreztem spermáját számban, combjába martam, így az első meneten túl is estünk. Mélyen felmorgott és az izzadt arcára egy jól eső, mégis pimasz mosoly ült ki. Megkapta, amit akart, most én jövök!
Lecsúszott a konyhapultról és erősen magához ölelt. Egy újabb csókba fulladt az egész. Nyelveink játékára koncentráltunk mindketten, Baek talán túlságosan is. Sikerült megint elég izgatott állapotba teremtenem őt. Megfordítottam, és az első kezem ügyébe kerülő dolgot, ami használható is volt, bevetettem. Izzadt hátán végignyaltam, már azt a sós ízt is élvezet volt érezni.
Csak egy nagy konyhakés volt a közelben, amivel tágítani tudtam. A dolog hevében nem is nagyon fogtam fel, mi van a kezemben, csak csináltam, amit akkor jónak véltem. A hatalmas kés vastag nyelét használtam, és a legelképzelhetetlenebb pillanatban, amikor már azt hitte, hogy végeztünk, megérezte magában a műanyagból és gumiból készült tárgyat. Magas énekhangján felsikított, és ahogy mozgattam benne a kés nyelét, úgy végigkarmolta a konyhapultot. Hangja ismét örömódaként zengett szobában, elnyomva minden zajt, ami nemcsak a helyiségben, de valószínűleg a ház körül is volt. Ez akkor jobban felizgatott, mint bármikor máskor. Kínoztam még egy jó ideig, jó volt hallani egy fárasztó nap végén hangjait.
Mikor már elértünk mindketten odáig, nem mintha hosszú folyamat lett volna, beláttam, hogy az a késes tágítós dolog nem is volt olyan haszontalan. Még egyet-kettőt mozgattam benne kést, majd annak helyét átvettem én. Most is látom magam előtt, ahogy ívbe feszült hátán az izzadtság lassan legördül. Akkor már semmitől sem kíméltem: fogaim, körmeim, mindenem érezte, amit csak lehetett. Vállát, hátát, még mellkasát is, szinte véresre kapartam, miközben enyhén feszítő tempóban mozogtam benne. Izzadtsága csípte a friss sebeket bőrén, emiatt többször is felszisszentett. Őszintén, nem tudtam eldönteni néha, hogy a gyönyörpontját értem el, vagy a maró érzés miatt ad ki olyan hangokat. Aztán, mikor a mélyről jövő, azt a bizonyos pontot elérő hangját hallatta, amit szokott, még jobban elkezdtem élvezni a helyzetet. Ő is és már én is egyre nagyobb hangot adtunk élvezetünknek. Éreztem már rajta, hogy mindjárt végez. Péniszére kaptam és egy tempóban csípőmmel kezdtem rajta ütemezni kezem. Mély felhörgések, még több izzadtság és annál több szenvedély köz élveztünk el szinte egyszerre.
Ezt az egész éjjelen át húzódó élményt éltem át újra, abban a pár másodpercben, ahogy ő hozzámér reggel.
- TaeHyung~ tudod, milyen nap van ma? - kérdi finom hanglejtésekkel, közben többször is megpuszilva.
- Arra gondolsz, hogy szombat van, vagy, hogy szenteste?
- Arra, - ül fel mellém - hogy ma megkapom a karácsonyi ajándékom! - ül ki egy hatalmas mosoly arra a cuki pofijára.
- A tegnapi után még karácsonyi ajándékot követelsz? - nézek rá ál-haraggal - Jól teszed, én is ugyanezt tenném! - megrökönyödött arca felengedett és egy lágy csók közben hozzám bújt. Feküdtünk még egymás mellet vagy negyed órán keresztül.
- TaeHyung, ugye tudod, hogy a tegnapit te fogod összesöpörni és elmosogatni?
- Én? - csodálkozom.
- Ne haragudj szívem, de egy késsel nyúlkáltál bennem. Oké, hogy az én testem, de azért mégis. - kínos mosollyal díjazom ezt a megdorgálást, és elveszek az ablakból látható hulló hó látványában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése