Műfaj: yaoi
Páros: LR/Reo
Figyelmeztetés: -
A csendből olvastam, tudtam, hogy mennem kell. Összeszedtem a cuccom, felöltöztem és bámultam a két alakot.
- WonShik, csalódtam benned... - jelenti ki a fehér ruhás - Azt hittem, okosabb vagy annál, hogy elmenj a helyedről és engedd magad elcsábítani. Ha nem jó cél érdekében törtem volna rád,most itt hagynálak. De nem lehet. Muszáj velem jönnöd, már várnak ránk. - nem értettem, ki vár ránk, hova kell mennünk. Szégyelltem magam. Nagyon... De nem tett szemrehányást. Tényleg egy jóságos lélek, pedig minimum két pofont megérdemelnék.
- Tudod a szabályt! - ül le a helyemre a sötét ruhás, elégedetten - Ha elcsábítom, az enyém. Ez pedig azt jelenti, hogy a kis barátom nem megy innen sehova.
- Fivér, tudom a szabályt, de ez egészen kivételes eset.
- Fivér? Miért tagadsz le? Kerültünk WonShikkal olyan közeli állapotba, hogy felvállalj előtte. - rám nézve kajánul elmosolyodott. Csak bámultam rájuk, nem értettem a helyzetet. A fehér ruhás leültetett, majd ő is helyet foglalt.
- WonShik, nem tudod, hogy mi történik, most elmondom. Küldetésem volt. Elkellet hoznom téged ide egy olyan dolog miatt, amit be kel pótolnod.
- Miért volt erre szükség?
- Ez egy esély számomra, hogy visszatérjek a földi életbe. Amikor Isten úgy döntött, hogy magához hív engem, nem egészen érezte igazságosnak. Várta a megfelelő alkalmat, hogy tudjak tenni valamit annak fejében, hogy vissza tudjon küldeni. Idekerülésemkor szétválasztotta a jó és a rossz énemet. Semmi különbség köztünk: mindketten a TaekWoon névre hallgatunk, ugyanúgy nézünk ki, ha az egyik megsérül, azt a másik is érzi. Az egyetlen, ami mégsem ugyanolyan, az a lelkünk. Először nem voltam ennyire romlott, de a hely idővel elrontott. Ezért ennyire fontos, hogy elvigyelek most innen.
- De ha visszakerülsz, akkor a jó és a rossz újra egy testbe kerül. És ha a nagy mennyiségű rossz elnyomja a jót..?
- Az lehetetlen. - szakít félbe-mint ahogy már megtudtam-a fekete ruhás TaekWoon - Nem úgy kerülsz vissza. Ez lenne a logikus, de nem. Ha visszamegyünk, akkor az én részem elhal, és csak annyi megy vissza, mint amennyi eljött.
- És akkor újra fogsz... Fogtok születni?
- Ez egy rossz körforgás. Mi innen kikerülünk, visszakapjuk a testünk, amiben most egy hozzánk hasonló lélek van, vele cserélünk helyet.
- Kezdem érteni. - elmélkedem még egy pillanatig. Szóval egy skizofrén angyalnak segítek visszajutni a földre. Király...
- TaekWoon, szépen kérlek, had vigyem el! - fordul a jó a rossz felé - Tudom, hogy ez neked hátrányos, de próbálj meg egyszer nem csak magadra gondolni. -látom TaekWoonon, hogy legszívesebben nemet mondana, hisz akkor ő nagymértékben elpusztul.
- Vigyed! Majd feldolgozom... - mondta, miközben egy könnycsepp hagyta el a szemét. Ránéztem a másik TaekWoonra, az ő szeméből is ugyanúgy legördült az a könnycsepp. Elképesztő volt látni a két testet, tudva, hogy valaha ők egyek voltak.
- Gyere WonShik, mennünk kell, mint már mondtam, várnak ránk. - fájón még szemébe néztem a rosszabbik énnek, és hagytam magam elrángatni onnan.
Mint ahogy odamentünk, úgy jöttünk el. A Mennyország sötét része nem nagyon különbözött a földi gettóktól, szinte ugyanaz, leszámítva, hogy akik itt vannak, azokban több a gyűlölet és nagyobb szenvedést éltek már át.
Elhagyva a sötét részt, TaekWoon egy olyan helyre vitt, ami szinte kihaltnak látszott. Ott leszálltunk.
- Mit keresünk itt?
- Egy fontos dolgot nem tudtál megtenni: elbúcsúzni anyukádtól. Most bepótolhatod. - elengedte kezem, és én önkétlenül is elkezdtem sétálni egy világos felhőfolyosón. Annyira sétáltam be, hogy TaekWoon már nem látszódott a folyosó végén. Ekkor elvakított egy fény és megfogta valami a kezem. Lágy érintése hasonlított egy puha tollpárnáéhoz. A fénytől először csak kezét láttam meg.
Igen, tisztán emlékszem, ő az!
Szemeimbe könnycseppek szöktek, majd magamhoz rántottam törékeny kis testét. Szorosan öleltem mindaddig, míg meg nem éreztem könnyeit vállamon.
- WonShik... - könnyei elnyelték mondanivalóját. Elváltam tőle és ő újra belekezdett - Kérlek szépen... Menj haza az ünnepekre!
- Anya! - szakítom meg - Elhiszed, hogy nem ezért vagyok most itt? Be szeretném pótolni, amit halálodkor nem tudtam.
- A tökéletes búcsú számomra, hogy hazamész, ahogy kérem. Szerinted édesapád szándékosan tette, amit tett? Nem tudta, ha elengedi a kezem, akkor én meghalok. WonShik, én meg tudtam neki bocsátani, tedd ezt te is! Szeretet nincs megbocsátás nélkül, ezt itt alaposan megtanultam.
- De anya... Olyan nehéz! - nézek rá kétségbe esetten.
- Ki mondta, hogy könnyű? Csak képzeld kicsit apád helyzetébe. Tudom, magát okolja a halálomért, de baleset volt. Ha te is őt okolod, nagyon hamar el fogod veszíteni őt is. Tudom, hogy menni fog WonShik. TaekWoon is képes volt elhozni idáig!
- De ő egy angyal, persze, hogy sikerül neki!
- Te is az vagy! - néz rám szelíd mosolyával. Minden szócsatánk így végződött. Újra előtörtek belőlem a könnyek.
- Nagyon hiányzol! - borulok sírva nyakába.
- Ti is nekem kicsim, ti is nekem.
- Anya?
- Igen fiam?
- Elbúcsúztam?
- Elbúcsúztál. - megkönnyebbülve felsóhajtott, és mintha ez lett volna a kulcsszó, elhagyta karjaim, két lépést távolabb lépett, intett egyet és eltűnt. Finom teste újra köddé, felhővé és fénnyé vált. Bent maradtam még egy kicsit, azt hiszem, volt mit átgondolnom.
Kimentem, de TaekWoon már nem volt a helyén. Innen már csak valami kábító illatra emlékszem, majd a koli szobámban ébredtem.
~ 24-e, délelőtt ~
- WonShik? - fogad apám az ajtóban - Nem számítottam, hogy jössz...
- Én sem. - mosolyodom el kínosan. Beljebb tessékelt, én üdvözöltem család többi részét is.
- Anyukád kedvence van ebédre, ugye maradsz? - néz rám keresztanyukám.
- Persze, ki nem hagynám. - ekkor becsengettek. Ismerős hang beszélt. Azt mondta, az új szomszéd, és kért valami fűszert, fogalmam sincs mit, nekem a tojásrántottánál megszakad a főzési tudásom. Unokahúgommal játszottam ekkor. Az örökmozgó kislány kiszaladt a nappaliból a konyhába, neki ütközve az ideiglenes vendégünknek. A fiú felvette a lányt és rá mosolygott. Felismertem.
- TaekWoon? - szólítom nevén, de ő csak leteszi a kislányt, rám nézve elmosolyodik és távozik a házból.
- Most mindenki menjen oda anyukájához, apukájához és ölelgessétek meg őket! :)
Kellemes karácsonyi ünnepeket! X3 -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése