JiMin szemszög:
- Még mindig nem akar fizetni? - lépett be a dohos helyiségbe a sebes arcú.
- Mondtam, hogy nincs nálunk - köptem oda.
- Ne szórakozz velem! Tartozol!
- Tartozik az ördög! - vágtam vissza.
- Na, ide figyelj, ha nem kapom meg most azonnal amit akarok, nem állok jót magamért - húzott elő egy kést és odadobta az egyik csatlósának.
- Rossz embert faggat - nem néztem rá, egyszerűen undorító ez az ember.
- Te akartad - intett a fejével, majd a magasabbik csicskája mellém lépett és végig húzta az éles pengét a vállamon.
Magamba fojtottam minden hangot. A penge mélyen felhasította bőrömet és égető érzés nyilallt a vállamba.
- Most sincs semmid? - röhögött.
- Számodra maximum az öklöm van - sziszegtem.
Erre a kés végig szántotta a combom is, vöröslő foltot hagyva maga után a szakadt nadrágomon. Pokoli érzés volt, de nem adtam jelét szenvedésnek.
- A következő a nyakad lesz - suttogta a fülembe a nyakigláb.
- Csak nem gondoltátok, hogy nélkülem buliztok? - hallottam meg egy ismerős, nevető hangot.
Suga hyung rúgta be az ajtót, mögötte jött Jin és Kook.
- Ahahahah - csapta össze a tenyerét a sebhelyes. - Nocsak, nocsak. Barátaim! - mondta nyálas hangon. - Ki nem hagytunk volna!
Alig észrevehetően kezdték körül venni hyungjaim a főnök emberei.
- Négy legyet egy csapásra! Micsoda nap - vihogott hisztérikusan a fickó.
- Ilyen amatőrnek nézel? - színlelt meglepettséget Jin.
A sötétből hirtelen kilépő gengsztert Suga úgy orron törölte, hogy az a földön kötött ki.
És megkezdődött a kiegyenlítetlen küzdelem.
A karom és lábam szorosan tartó kötél egyszer csak a földre hullt. NamJoon állt mögöttem egy bicskával a kezében.
- Hyung, azt hittem nem vagy itt - örültem meg neki.
- Nem hiszed, hogy szarban hagyunk, ugye? - vigyorgott.
- Ugyan - fogtam meg a széket, amihez eddig kötözve voltam és az éppen Monra támadó csávó fejébe zúztam.
A sebeimből folyt a vér és eszméletlenül fájt, de az adrenalin feltüzelt.
Mire visszafordultam a többiekhez, már HoSeok is osztotta a pofonokat. Csak V hiányzott, de ő most beteget ápol.
Még így is létszámfölényben voltak, mi pedig fáradtunk.
- Jin, indítsd a kocsit - súgta neki RapMon.
Jin gyorsan kisurrant.
Már majdnem összeestem, mikor a legidősebb hyung megadta a jelet, (ami két rövid dudaszó volt) hogy ideje lelépni.
- 3, 2, 1 - kiáltott NamJoon. Erre mindenki véghez vitte az utolsó ütéseket, majd egyszerre indultunk meg a kijárat felé.
- Pucoljunk - pattantunk be a hátsó ülésre.
- Gyere már Kook - nyújtottam a kezem a barátomnak. Megragadta és épp időben beesett mellém.
- Köszi hyung - veregette meg a vállam. - Oh, te vérzel!- Most ne ezzel foglalkozz. Jin, taposs bele! - szóltam előre.
Rekord sebességgel hagytuk el a telepet.
- Basszus, azt hittem végem - röhögtem. Hátradőltem az ülésen és nagyot lélegeztem.
- Csak vártunk a megfelelő időzítésre - mondta Suga.
- Jimin, sikerült valamit megtudnod?
- Van egy raktáruk, ott őrzik a pénzt....
- Engem itt rakjatok ki, leváltom V-t - szólt közbe Hope egy kereszteződésnél.
- Tényleg, miért nem te vigyázol a csajodra? - fordultam Namhoz. Logikus lenne, hogy a saját menyasszonyára ő vigyáz.
- Mert van másik hat csajom, akikre vigyázni kell, hogy ne nyírassák ki magukat - forgatta a szemeit.
- Én is szeretlek oppa - játszotta az agyát JungKook és megpróbálta lesmárolni NamJoont, aki ezt egy tockossal jutalmazta.
- Na, elég. Én mentem, majd hívjatok! - intett Hobie és kiszállt a kocsiból.
Kis várakozás után TaeHyung jelent meg.
- Kihagytatok? - intézte hozzánk első kérdését, miután meglátta szétvert arcunkat. Senki nem festett túl jól. Vérző orrok, felszakadt szemöldökök stb. tömkelege díszelgett arcunkon.
- Bocs, legközelebb hívunk téged is, ha szétveretjük magunkat - viccelődött Suga.
- Na, induljunk mert van két tátongó sebem! - szóltam a sofőrnek.
Útközben elmeséltük az újonnan csatlakozottnak a történteket, majd ő is beszélt SookWooról.
Megérkeztünk a kórházhoz.
- Miért ide jöttünk? - kérdeztem.
- Mert össze kell varrni a sebeid - kaptam választ NamJoontól. Nem voltam feldobva az ötlettől, hogy kórházba menjek, de igazuk volt a többieknek, durvák voltak a sebeim, ezért látni kellett egy orvosnak.
A recepciónál vártunk.
- Jó napot, Dr. Sangot keressük - bájolgott a nővérkével Nam.
- Mindjárt szólok neki - mondta a nőci, és el is ment a folyosón.
Nem sokkal később egy számomra idegen, fiatal férfi jelent meg Dr. Sang feliratú névkártyával.
Úgy tűnt, Rap Monstert ismeri.
- Ő Sook Woo bátyja - magyarázta a ,,leader", majd bemutatott minket is. Szimpatikus fickó volt, a jelleme hasonlított SookWoora, de külsőleg nem látszott, hogy a testvére.
- Miben segíthetek?
- Van két vágásunk - mutatott rám Jin. - Van rá mód, hogy soron kívül kezeljék?
- Megnézem, mit tehetek - bólintott ChanWoo.
Nem sokára bent ültem a sebészeten. Maga ChanWoo kezelt, a többieket a nővérek látták el.
Összevarrva, befáslizva és ragtapaszosan indultunk haza. Az utat átaludtam, eléggé lefárasztott ez a nap.
A kocsi megállt, V pedig felébresztett, hogy itthon vagyunk.
A lépcsőn baktattunk fel, én hátul jöttem V-vel.
- Mi van veled? - kérdeztem úgy, hogy csak ő hallja. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben.
- Találkára megyek - sóhajtott.
- Hát azt meg minek?
- A lehetséges menyasszonyom anyja látni akar - túrt a hajába. Nagyot sóhajtott. A többiek már bementek a lakásba, mi még kint maradtunk.
- És? Gázos a lány, vagy a családjával van gond?
- Maga a lány szép és kedves, de nem akarom elvenni. A családjáról annyit tudok, hogy gazdagok.
- Most már mindent értek. Kitartás haver - szorítottam meg a vállát, miközben beléptem a lakásba. Szívesen lelkiztem még volna TaeHyunggal, de szívügyekben nem igazán vagyok otthon.
Mindannyian pihentünk a nagy események után. Annak ellenére, hogy csak délután 2 volt, mind nagyon fáradtak voltunk a hajnali balhé miatt.
SookWoo szemszög:
- Kérsz takarót? - lépett a nappaliba HoSeok.
Csak megráztam a fejem.
- Nem is fogsz hozzám szólni?
Vállat vontam.
- Nézd, sajnálom a múltkorit. Nem úgy gondoltam, ahogy mondtam, de tényleg a biztonságod miatt tettük - győzködött.
- És akkor miért nem tartjátok be a szavatok? - utaltam arra, hogy azt mondták legyünk idegenek.
- Mert így hozta az élet.
- De ki kérte, hogy vigyázzatok rám? Én ugyan nem!
- V lemondta a találkozóját tegnap csak azért, hogy ne legyél egyedül, pedig fontos lett volna neki - nézett rám. Igaza volt, hálásnak kéne lennem, amiért foglalkoznak velem.
- Sajnálom, nem kellett volna így beszélnem veled - sütöttem le a szemem.
- Felejtsük el. Mikor akarsz ebédelni? - váltott barátságosra stílusra.
- Nem igazán van étvágyam, te egyél nyugodtan, ha megéhezel - feleltem. - Most aludnék, ha nem bánod.
- Rendben - bólintott.
Összeszedelődzködtem és indultam a szobámba.
- Ha bármi kell, itt leszek! - ült le az egyik fotelbe.
- Oké, köszönöm - mosolyogtam rá.
NamJoon szemszög:
- Srácok, most hívott HoSeok. Ki megy holnap SookWoohoz? - léptem be az ebédlőbe, kezemben a mobilommal.
- Én elvállalom, de csak délelőttre - mondta teli szájjal JiMin. - Mennem kell a nagyapámhoz.
- És utána?
- Majd én - kelt fel Jin a székéről és a mosogatóba rakta a tányérját. - Másnap délig tudok maradni. Az után már a te felelősséged.
- Ja, igaza van. Hyung, a te menyasszonyod, neked kell róla gondoskodni - bólogatott Kook. Erre felsóhajtottam. Igazából nagyon jól esett más szájából is hallani, hogy SookWoo a menyasszonyom, de az a tény, hogy a lány ennek már kevésbé örül, lelombozott. Mégis hogyan mondhatnám meg neki, hogy nekem amúgy eléggé bejön?
- Én szívesen vigyáznék rá - motyogta V. - Már régen láttam.
- Tegnap voltál nála - értetlenkedett Suga.
TaeHyung erre csak vállat vont.
- Mindegy, már csak pár napig kell ápolgatni - ültem le közéjük.
- Ha már menyasszonyok, TaeTae, milyen a lány akivel találkoztál?
- Hát, nem is tudom. Szép és hófehér a bőre. Igazán kedves és szerény, de valahogy olyan.....hmmm.....keserű? - tűnődött a fiú.
- Keserű? – csodálkoztam.
- Aha. Nem, inkább megkeseredett. De csak néha, ha elgondolkodott, akkor látszott rajta. Amúgy aranyos.
- Hyung, mázlista vagy - csapta vállon Suga. YoonGi régóta vágyik egy társra, bár sosem mondta, látjuk rajta, hogy magányos, mióta elveszítette az előző barátnőjét. Szegény lány rosszkor volt rossz helyen és az ellenséges banda áldozatául esett. Ennek már jó pár éve, de Suga még mindig nem tudta feldolgozni a lány halálát.
- Nem hinném. Nem az esetem - húzta a száját V.
SookWoo szemszög:
(Másnap reggel)
HoSeok az ágyam szélén ült és egy vizes ronggyal törülgette homlokom.
- Oh, bocsi, nem akartalak felébreszteni. Hogy vagy?
- Sajog a fejem és kavarog a gyomrom, de határozottan jobb, mint tegnap - próbáltam rá mosolyogni.
- Megmérnéd a lázad? Addig csinálok reggelit.
- Persze.
Pár perc múlva a konyhában odaadtam HoSeoknak a lázmérőt.
- Még mindig magas - csóválta a fejét, miközben leolvasta a kis kijelzőről a számokat.
Gyorsan megreggeliztünk, mondjuk csak egy fél pirítóst sikerült legyűrnöm, de ez is több volt, mint semmi.
- SookWoo, nekem el kell most mennem, kb. egy óra múlva itt van JiMin. Addig elvagy egyedül?
Kómás fejjel bólogattam. A halántékomban iszonyatos fájdalmat éreztem és az orrom is folyt.
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Fél tíz - nézett a karórájára. - Akkor itt hagyhatlak?
- Persze, megvagyok én.
- Oké, gyógyszerek a fiókban, kaja a hűtőben és ha kell bármi hívj minket. Ja, és ne menj ki a házból - kötötte lelkemre.
Kicsit már idegesített a túlzott féltés, amit produkáltak, de nem akartam veszekedni, szóval inkább eltűrtem.
Miután HoSeok elment úgy döntöttem rendbe hozom magam.
Tíz perc egyedüllét után kaptam egy hívást a kórháztól, hogy muszáj lenne bemennem.
Gyorsan magamra kaptam a cipőm és a táskámmal a kezemben, megszegve HoSeok utasítását kiléptem az utcára.
- Jó napot - léptem be az igazgató irodájába.
- Hogy van?
- Köszönöm jobban, nem sokára újra munkába állok.
- Ah, ezt örömmel hallom. Nem is húzom az időt, az asztalán talál néhány iratot, csak egy kis papír munka. Sajnálom, hogy betegen ide hívattam, de személyesen kellene aláírnia - mondta.
- Természetesen - bólogattam.
- Akkor el is mehet - mosolygott. - Gyógyuljon meg gyorsan, szükségünk van magára. Mellesleg gratulálok az eljegyzéshez.
- Oh, köszönöm... - motyogtam, majd elhagytam a szobát és indultam a dolgomra. Meglepett, hogy már nyilvános az eljegyzés, de anyámat ismerve biztos az egész világnak elújságolta már a nagy hírt.
Az asztalomon valóban volt egy köteg papír. Felkaroltam a pakkot, hogy haza vigyem (majd otthon átnézem őket), ám a kupac mögött egy pendrive-ra leltem. Gondoltam ezt is nekem szánták, más különben miért lenne itt ez a számomra idegen tárgy? Szóval azt is elraktam a táskámba, majd sietősen elhagytam az épületet, hogy JiMin előtt haza érjek és ne tűnjön fel neki a kis kiruccanásom.
Otthon mindent, amit elhoztam a kórházból elraktam a fiókomba, majd újra magamra öltöttem a kényelmesebbik ruhám és átköltöztem a kanapéra.
Megint visszaesett az állapotom és a lázam is újból felment, szóval bevettem a gyógyszereket.
Pont ekkor jött meg JiMin is, aki csak délig maradt, őt váltotta Jin.
Nos, igen, Jin. Ha eddig idegesítőnek gondoltam a felügyeletet, akkor Jin ezt csak tetézte a folytonos anyáskodásával.
Félreértés ne essék, nagyon hálás vagyok, amiért ápolgatnak, csak azért nem kéne tízpercenként lázat mérni és nyomni belém hatalmas bögrékkel a gyógyteát.
Miután Jin utasítására bevettem minden gyógyszert, lázat mértem és megittam 2 liter teát leültem a szobámba, hogy átnézzem a kórházi papírokat.
A szokásos dolgok adminisztrálása után csatlakoztattam a gépemre a pendrive-ot. Már előfordult, hogy ilyen formában kaptam például a gyógyszerek listáját, amiket meg kell rendelni, szóval nem volt számomra új a dolog.
Viszont nem a várt látvány fogadott: a kórházi fiók helyett egy névtelen felhasználóval volt bejelentkezve.
Megnyitottam az egyetlen mappát, ami látható volt.
Kétszer is megdöbbentem.
Először akkor, mikor a nevem pillantottam meg egy fájl elnevezéseként. Másodjára az okozott meglepetést, amit egy szintén névtelen fájlban találtam: Egy titkos adatbázisnak tűnt, nevekkel és a személyekhez tartozó adatokkal, vásárló-eladó csoportokba sorolva mindezt. Címek, telefonszámok és árlista szerepelt még ott, egy szóval minden.
Még jobban leesett az állam, mikor megláttam az áruk listáját. A legkülönbfélébb drogok, fegyverek, betiltott italok és illegális gyógyszerek ezrei sorakoztak kategóriákra bontva.
Ezek után azonnal átléptem a rólam elnevezett mappába.
Minden adatom ott volt a dokumentumban, olyan részletesen leírva és összegyűjtve minden, mintha én magam írtam volna.
De hogyan került ez erre a pendrive-ra és miért?
Kapkodva hívtam a kórházat, hogy elkérjem a biztonsági kamera felvételeit.
- Sajnálom, csak személyesen adhatom át, internetes úton nem biztonságos - mondta a rendszerkezelő.
- Rendben, köszönöm. Én beteg vagyok, ezért nem tudok elmenni érte, de holnap átveszi egy bará...a vőlegényem. Kim NamJoon a neve és majd rám hivatkozik.
- Értettem Doktor nő, akkor holnap - ezzel le is rakta.
Nyugtalanító érzés kerített hatalmába.
Kimentem a nappaliba Jinhez.
- Baj van? Rosszul vagy? - ugrott fel azonnal a kanapéról.
- Kaphatnék még teát? - nyújtottam a bögrém.
- Persze - mondta és már hozta is gőzölgő italt. - Valami gond van, idegesnek látszol.
- A kórházban van egy kis zűr - füllentettem. - Viszont szerintem nem fogok tudni elaludni egyhamar.
- Itt maradsz velem akkor? Megy valami film - mutatott a Tv-re.
Bólintottam és leültem mellé a kanapéra.
Jin nagyon a filmre koncentrált, úgyhogy észrevétlenül tudtam írni egy sms-t NamJoonnak, hogy holnap hozza el a felvételeket. Persze nem írtam meg, hogy pontosan mi az és miért kell nekem, úgy tudja műtét felvétel és gyakorlásnak akarom nézni.
Nem szívesen hazudok neki, de addig nem árulok el semmit, amíg fel nem derítem a dolgokat.
JB szemszög:
- Basszus BamBam, ott hagytátok a pendrive-ot? - ordított a megbízónk.
- Sajnáljuk, holnap elhozzuk - mondta vékony hangon Mark.
- Ajánlom is, mert ha az valakinek a kezébe kerül! A kamerákat ugye kiiktattátok? - kérdezte félve.
- Voltak kamerák? - szisszent fel JinYoung. Erre BamBam fejbe vágta.
- Hülye - pisszegte le a fiú a másikat. - Mindenről gondoskodtunk.
- Ha elszúrjátok, nem állok jót magamért. Múltkor is majdnem elkaptuk őket, de valaki - sandított YoungJae felé - nyitva hagyta az összes ajtót.
- Sajnálom - húzta össze magát.
- Na, ha nem akartok ilyet - mutatott az arcán lévő hegre -, akkor végezzétek jól a munkátokat.
Egyszerre meghajoltunk. A sebhelyes távozott, mi pedig fellélegeztünk.
- Hyung, az apád mindig ilyen kemény? - ült le a földre JinYoung.
- Nem az apám - néztem rá szúrósan.
- Biológiailag az - vont vállat BamBam.
- Nem tekintem apámnak azt az embert, aki születésemnél magamra hagyott árván, aztán mikor felnőttem csicskásnak fogott. Az ilyen nem apa, még csak nem is ember - mondtam a lehető legnagyobb undorral.
- Akkor miért akarod végig csinálni, miért akarsz a nyomdokaiba lépni? - nézett rám Mark.
- Bosszút kell állnom anyámért - közöltem fagyosan.
Sook Woo szemszög:
- Psszt - simított végig valaki a karomon. - Kelj fel.
- Huh? - hunyorogtam. Jin volt az. Lassan felültem és körbe néztem. A kanapén aludtam el, valószínűleg filmnézés közben.
- Mindjárt itt van NamJoon, azt mondta keltselek fel.
Jinnel megreggeliztünk, aztán NamJoonnal leváltották egymást.
- Itt van, amit kértél - nyújtotta oda a felvételeket.
- Köszönöm - vettem el.
- A szüleim meghívtak ebédre, majd ha jobban leszel, el kell mennünk hozzájuk. Anyám odáig van tőled - vágódott le a kanapéra.
- Kedves nő - mondtam és leültem mellé.
- Mindenki jó pofizik, pedig tisztában vannak vele, hogy ez érdekházasság. Kár, hogy csak mi nem élvezzük az egészet - nevetett gúnyosan.
Sikerült még aludnom pár órát, aztán leültem a géphez és megnéztem a kazettát, amit a kórházból kértem:
Három fekete ruhás alak lépett be az irodámba. Az asztalomon levő géphez csatlakoztatták a pendrive-ot és még pár kábelt. Közben a papírjaim között kutakodtak és feltörték a bezárt szekrényeket is. Fogtak pár iratot és sietősen távoztak, de a pendrive-ot ott felejtették, ezért találtam meg én.
A szívem a torkomban dobogott. Idegenek jártak az irodámban és fogalmam sincs miért kutattak utánam.
Idegesen mentem a nappaliba.
NamJoon a fotelben aludt. Minél halkabban lépkedtem, nehogy felébresszem.
Letelepedtem a kanapéra és keresgéltem a tv műsorok között, hogy valamivel eltereljem a figyelmem, de egyik sem kötött le.
Vacsoránál Nammal beszélgettem.
- Valószínűleg már az egész város tud az eljegyzésünkről - húzta a száját. - Múltkor a zöldségesnél gratuláltak, tegnap pedig az áruházban.
- A főnököm is ellátott jó kívánsággal tegnap - mondtam.
- Hogy mi? - ráncolta a szemöldökét. – A kórházban voltál?
Basszus, elszóltam magam.
- Telefonon beszéltünk - vágtam rá. Aish, nagyon rosszul hazudok.
Szerencsémre annyiban hagyta a dolgot.
- Hát jó - vont vállat. - Most pár napig itt leszek veled.
- Már tudok magamról gondoskodni, nem kell vigyázni rám - ráztam a fejem.
- Jobb lesz ez így, hidd el - állt fel és a mosogatóba rakta tányérját. Visszaült velem szembe és rám nézett:
- Használhatom a fürdőt? Holnap nem megyek haza és azért jó lenne megmosakodni - kérdezte zavartan.
- Persze, készítek ki törölközőt - bólintottam.
Igazából nem értettem, miért volt jó az eddig, hogy reggel idejöttek, itt aludtak aztán másnap reggel mentek haza fürdeni. Felajánlottam nekik a fürdőszobát, de azt mondták, hogy majd inkább otthon tisztálkodnak. Hát jó, legyen, ahogy akarják.
Elővettem egy sima törölközőt NamJoonnak, majd odaadtam neki.
A nappaliban ülve vártam, hogy végezzen és én is fürödhessek.
Egy hosszú nadrágban és egy feszülős rövid ujjúban lépett ki. Vizes tincsei a homlokára tapadtak. Zavarba jöttem a látványtól.
- Mehetsz - mosolygott. Nem engedte sokszor láttatni mosolyát eddig, de amikor néha-néha felfele görbült szája igen jól nézett ki.
Kapucnimat fejembe húzva robogtam el mellette, hogy ne lássa mennyire elpirultam.
Hamar végeztem a fürdőben, és gyorsan ágyba is bújtam.
- Jó éjszakát - nézett be a szobámba NamJoon.
- Alszok én a kanapén, tényleg - ajánlottam fel sokadszorra.
- Jó ott nekem, neked úgyis pihenned kell - ellenkezett határozottan.
- Akkor legalább normális ágyneműt had adjak - léptem a szekrényemhez és megpróbáltam levenni a felső polcra ügyesen felrakott párnákból egyet. Apró termetemnek köszönhetően nem jártam sikerrel, ezért oda húztam egy széket és ráálltam.
- Le ne ess! - ijedt meg NamJoon.
- Nyugi, nem fogok - nyújtózkodtam, hogy elérjem az ágyneműket.
Sikerült megfognom egy paplan sarkát, majd elkezdtem lefelé húzni azt. A takaró magával rántott további hármat és két párnát, ez természetesen mind rám borult, amitől elvesztettem az egyensúlyom és irányt vettem a padló felé.
Már vártam a fájdalmas puffanást, de ezt a derekamra fonódó két kéz megakadályozta.
Az összes dunyha ránk esett, ezért nem láttam semmit, csak egy széles mellkast éreztem az arcom mellett.
- Mondtam, hogy le fogsz esni - mondta NamJoon és hangjából ítélve próbálta visszafogni kitörni készülő nevetését.
A derekamat fogva magához szorított, miközben én hozzápréselődöm minden lehetséges helyen, és meg csak elhúzódni sem tudok, ugyanis teljes súlyával a földhöz szegez. Még jó, hogy a sok párnától nem látta, hogy mennyire zavarban voltam.
- Jól vagy? - szólalt meg újból kis aggodalommal a hangjában.
- Aha - motyogtam, de mivel az arcom összenyomta és eldeformálta izmos válla, ezért nehezen tudtam beszélni.
- Várj, nem értek semmit - mondta.
Erős karjaival felemelkedett fekvőtámasz helyzetbe és kérdőn nézett rám, hogy ismételjem meg a mondandóm.
- Csak annyit mondtam, hogy jól vagyok - nyeltem nagyot.
- Ja, jó - bólintott.
A szemébe néztem, a pulzusom megemelkedett és éreztem, hogy arcomba szökik a vér.
Úgy tűnt nem igazán zavarja a helyzet, de nekem egyre jobban melegem lett.
Többször is szóra nyitottam a szám, de hang nem jött ki rajta. Végül csak sikerült megszólalnom:
- Bocsi, de… - dadogtam és nem kellett folytatnom, megértette, hogy elég kínos volt a szitu számomra.
Kínosan elnevette magát és átfordult a hátára, ezzel mellém huppanva.
- Ne haragudj - túrt a hajába.
Lehámoztam magunkról a nagy kupacot, így már fel tudtunk kelni a földről.
NamJoon a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni.
Pironkodva csúsztattam tenyerem övébe és hagytam, hogy felhúzzon maga mellé.
Újból szemtől szembe nagyon kínosan éreztem magam.
- Sajnálom, ügyetlen voltam - sütöttem le pilláim.
- Semmi gond, elvégre jegyesek vagyunk - villantott játékos mosolyt. – Az oltárnál még meg is kell csókolnod!
- Jaj, hagyj már- nevettem el magam zavartan. Megcsörrent a telefonja.
- Ne haragudj, csak egy perc - és ezzel fel is vette a telefont.
Tudom, semmi közöm ahhoz, hogy ki hívta, de mivel ott állt mellettem, tisztán hallottam, hogy egy női hang üdvözli őt, majd NamJoon is női néven szólította az illetőt, ebből tudtam, hogy egy lánnyal beszélt, aki határozottan nem az anyja volt.
Ráadásul nagyon kedvesen beszélt vele és becézgette is.
Mekkora idióta vagyok, biztosan a barátnője az, totál leégettem saját magam az előbbi jelenttel, plusz az eljegyzés miatt tönkre mehet a kapcsolatuk. Aish, miért vagyok ilyen hülye?
NamJoon intett, hogy kimegy a nappaliba telefonálni.
Miután elhagyta a szobát szétterültem az ágyon. A hangulatom abban a pillanatban változott meg, hogy felismertem a hívója nemét. Gondolhattam volna rá, hogy esetleg van valakije.
Egy párnába nyomtam a fejem és próbáltam eltakarni megszégyenült énem.
NamJoon igazán jó külsővel volt megáldva, e mellé még a személyisége is vonzó volt, egyre jobban kezdtem megkedvelni, és már az eljegyzést sem bántam annyira. Ezért is akasztott ki a dolog, hogy esetleg barátnője van.
- Bocsánat, nem számítottam erre a hívásra - jött vissza NamJoon.
Némán összeszedtem neki az ágyneműt, majd a kezébe nyomtam.
- Elnézést kérek még egyszer az előbbi ügyetlenségemért, jó éjszakát - sütöttem le a szemem. Azt hiszem jobb lesz, ha távolságot tartok tőle.
- Öhm, köszönöm - nézett furán. - Akkor....jó éjt?
- Ha kell valami szólj - mondtam semleges hangnemben.
Értetlenül bólintott, majd elindult, de az ajtóban visszafordult.
- A nővéremmel beszéltem – mondta kínosan. – Csak nem szeretném, ha félre értenéd, nincs barátnőm.
Annyira megkönnyebbültem, hogy nincsen barátnője. Legszívesebben megöleltem volna az előttem álló fiút.
- Tulajdonképpen ennek örülök – suttogtam.
Rám emelte tekintetét, és halvány mosolyt eresztett. Egy ideig néztük egymást, majd pillantása számra siklott. Gondolkodás nélkül közelített felém, megállt előttem, egy kicsit hezitált, aztán ajkaival közelített és félénk csókolt lehelt számra. Nem tartott sokáig, zavartan elvált tőlem és dadogva bocsánatot kért.
Megilletődöttségemben azt se tudtam mit mondjak, csak bámultam rá.
- Tudod – szólalt meg ismét -, nagyon nehéz ezt most bevallanom, de egészen megkedveltelek. És én nem szeretném felbontani az eljegyzést, mármint, nem kell összeházasodnunk, ha nem szeretnéd, de azért... izé, szóval nem adnál egy esélyt? – Idegesen toporgott a küszöbön, miközben folyamatosan a padlót bámulta.
Szívem egyre gyorsabban vert és éreztem, ahogy elpirulok. Hogy az életbe ne adnék neki esélyt? Válaszul most én léptem felé, és kissé határozottabban, mint ő, de mégis félve csókoltam meg.
Visszacsókolt, és egyre bátrabban kapott ajkaim után. Kezeit derekamra csúsztatta és szorosan magához húzott. Annyira megrészegített a közelsége, annyira vágytam rá, hogy teljesen elvesztettem a fejem. Ujjaimmal hajába túrtam. Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, a levegő izzott körülöttünk. Hirtelen felkapott és megindult velem az ágy felé.
Óvatosan lerakott a párnák közé és végig simított arcomon. Kezeim átfontam a nyakán és lehúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Egy határozott mozdulattal lehúztam róla felsőjét, így megcsodálhattam kidolgozott felsőtestét. Nem sokkal később megragadta pólóm szélét, mire én megtorpantam. Sötét szemeivel rám nézett:
- Ha nem szeretnéd, akkor sincs semmi baj – mondta lágyan.
- De én akarom – hajoltam hozzá újból, és magam vettem le pizsama felsőm.
Az óta az este óta eltelt két nap kissé kínosan telt a részemről, NamJoon teljesen önmaga volt, így hát én is próbáltam oldódni, de nem igazán sikerült. Nagyon örültem, hogy a fiú viszonozza az érzéseim, de féltem, hogy elhamarkodott lépéseket tettünk, ugyanakkor olyan vonzalmat éreztem iránta, mint még soha.
Épp a szobámba ültem és az e-mailjeim olvasgattam, mikor benyitott a ,,vőlegényem".
- El kell mennem a boltba, elfogyott a tej. Itt hagyhatlak tíz percre?
- Persze - bólogattam.
- Nem menj sehova, oké?
Ismét bólintottam.
- Akkor, szia. Nem sokára jövök! – egy gyors búcsúcsókot adott, majd sietősen távozott.
NamJoon öt perce ment el. Az ablakban lévő virágokat öntöztem meg és az utcát vizsgáltam. A szomszéd kutyáját pillantottam meg, megint kiszökött. Gondoltam szólni kéne, nehogy messzebbre kóboroljon.
Felhúztam a cipőm és gyorsan a kis, barna kutya felé indultam. Barátságos kutyus volt, minden szomszéd szerette. Egy ahjussi volt a gazdája, aki nagyon aktív nyugdíjasként mindenféle klubokba járt, például golf, sakk, kártya klub és egyéb szakkörökben tette tiszteletét.
Visszavittem hát a bácsinak a házi kedvencét, majd a tornác felé vettem az irányt.
Ahogy megláttam a ház mögött húzódó kis patakot, késztetést éreztem, hogy belemártsam a lábam, mint régen.
A biztonság kedvéért bezártam a lakást, majd a telefonommal és a kulcsommal a zsebemben hátra mentem.
Csak nem haragszik meg NamJoon ennyi kimenőért.
Ledobtam a cipőm és csupasz lábam lassan a kristálytiszta forrásvízbe mártottam.
A hirtelen, de kellemes hideg érzet, amit a víz okozott átjárta a testem és felfrissített.
Teljesen elmerültem gondolataimban, miközben a selymes hullámok simogatták lábfejem.
Valaki megkocogtatta a vállam. A hirtelen gesztustól ijedten kaptam hátra a fejem.
- Elnézést, nem akartam megijeszteni, csak nem válaszolt - fürkészett egy velem egy korú srác. - Dr. Sang SookWoot keresem.
- Én vagyok, miben segíthetek? - rossz előérzetem volt a fiúval kapcsolatban. Talpig fekete ruhát viselt és a karja ki volt varrva tetoválásokkal. Mondjuk NamJoonéknak is van egy kettő (JiMinnek még piercingje is van), de nem ilyen sok.
A srác gúnyos mosolyra húzta száját.
- Tagadtad volna le - nevetett. - Srácok, megvan az emberünk.
Szavaira hat másik tag jött elő.
Azonnal felpattantam és hátrálni kezdtem.
- Kik vagytok? - néztem rájuk. - Mit akartok?
Nem feleltek. A pulzusom növekedett és a rossz érzésem csak erősödött.
A fiú, aki megszólított intett a többieknek, akik mellém pattantak és szorosan megragadták karom.
A szívem a torkomban dobogott.
- Most szépen velünk jössz!
Rángatózni kezdtem, szabadulni próbáltam, de erre csak szorítottak fogásukon. Jézusom, ezek el akarnak rabolni?
- Engedjetek el, azt se tudom, kik vagytok - könyörögtem.
- Szerintem tudod - húzta le a maszkját az egyik.
Ekkor bevillant az arca. A biztonsági kamera felvételén őt láttam, ők törtek be hozzám és az ő pendrive-uk van nálam.
Próbáltam álcázni, hogy felismertem őket, hátha akkor elengednek.
Egy bekanyarodó autó hangja ütötte meg a fülemet. Valamelyik szomszéd lehetett az.
- Vigyétek a kocsiba, ez nem legmegfelelőbb hely a vallatásra - szólt a ,,vezér".
A hirtelen adódott zűrt kihasználva megpróbáltam kiszabadulni a bilincselő kezek közül és ezúttal sikerrel is jártam.
Azonnal futásnak eredtem, átugrottam a kis patakon és rohantam minél messzebb. A házam mögötti kis erdőbe próbáltam menekülni, hátha ott el tudok bújni.
- Utána, vadbarmok! - kiáltotta az egyik.
Siető léptek dübörögtek mögöttem és egyre-egyre közelebb értek hozzám, majd teljesen utolértek.
- Megvagy - kapott utánam az, amelyik levette a maszkját.
Lábaim kigáncsolta, majd karomnál fogva föl rángatott a talajról. A térdemből szivárgott a vér és arcom felhorzsolódott.
- Még egy ilyen és eltöröm a lábad - jött elém a valószínűleges vezetőjük. - Most pedig siessünk, az a patkány bármikor visszaérhet.
Elráncigáltak az erdőben parkoló kocsihoz. Teljesen lesokkolódtam és egész testemben remegtem. Mit akarnak tőlem?
- Kötözzétek meg! - utasították őket.
- Ha nyugton maradsz, nem fog fájni - súgta a fülembe a mellettem álló, majd csuklóim szorosan körbetekerte egy vastag kötéllel, utána ugyanezt elvégezte bokáimon is. Hiába ellenkeztem, erősebb volt nálam.
- Én szóltam - motyogta és egy hatalmasat szorított a hurkon. Fájdalmamban felkiáltottam. Lehet, hogy eltört a bokám.
- A száját is tömd be, nem kell, hogy meghalljanak a szomszédok.
Egy ronggyal bekötötték a szám is.
Már sírtam. A térdem véres volt, a bokám sajgott és az ínyem is felsértették.
Betuszkoltak a kocsi hátsó részébe, két oldalamra ült az a srác aki elkapott, mikor futottam és az amelyik megkötözött.
- Most le fogom takarni a szemed, ne ijedj meg - szólt kedvesen - már ha ilyen helyzetben mondható az elrablóm kedvesnek - és egy sállal, vagy valami kendővel le is födte szemhéjam a balomon lévő fiú.
Már nem ellenkeztem, tudtam, hogy semmit sem ér.
- JB, megyek a pendrive-ért, jó? - szólalt meg mellőlem az egyik.
- Gratulálok, hangoztass még tovább, kérlek, infókat rólunk, hátha könnyebben megtalálnak.
- Aish, most akkor mit csináljunk a csajjal?
- Mindegy, csak valamit gyorsan, mert egyre többet tud! - eléggé ingerülten beszéltek.
Szapora légzésem útjába egyszer csak egy érdes textil állt. Jó illata volt, olyan édes, de mégis keserű. A bódító illat beférkőzött légutaimba és egyre homályosította elmém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése