Cím: Itt az idő
Műfaj: yaoi
Páros: YoonHoon
Korhatár: 14+
Már megint hangos kiabálás. Min YoonGit újra meghúzták irodalomból. Nem osztálytársam, csak egy évfolyamba járunk; már bukott egyszer. Ijesztő fiú, az osztályom többi része szinte retteg tőle. Én együtt járok vele délután kosarazni; nem is olyan rémisztő, mint azt sokan hiszik. Néha agresszív, ha kihozzák a sodrából, de hozzám még csak kedves szava volt. Ahhoz képest, hogy a magasságom miatt állandóan célkeresztben vagyok a hozzá ,,hasonló" izomagyok köreiben, ő még sosem tett rá megjegyzést. Nem azt mondom, hogy hű de jóban vagyunk, de legalább nem piszkál...
- Most, hogy végighallgattuk Min YoonGi újabb kirohanását, a dolgozatok. - áll fel a tanár, kezében a dolgozatokkal. YoonGi az ő osztályába jár. Szokása, hogy a tanulókat egyesével hívja ki, a legrosszabb dolgozattal kezdi. - Lee JiHoon. - engem otthon kinyírnak. Kikullogom a dolgozatomért, amire két egyes is rá van írva. Rájöttem, hogy az egyik az elért pontok száma, a másik pedig az érdemjegy. Szuper, eddig meg volt a kettesem, de így már biztos a bukás.
Óra után a tanár odahívott magához. YoonGi is ott állt.
- JiHoon, lenne itt egy lehetőség számodra. YoonGi segít neked a fizikában, te pedig neki az irodalomban. Szerintem képesek vagytok annyira feltornázni a másikat, hogy egyikőtök se bukjon meg. - éreztem, hogy elvörösödöm, ahogy YoonGi jól szemügyre vesz. Lenne itt egy dolog, ami ezt az egész tanulósdit elég kínossá tesi számomra: YoonGi túlságosan is szimpatikus számomra, és hát... Meleg vagyok... - Beszéljétek meg a helyszínt, időpontot hétvégére, minél előbb tudjátok le. - azzal a tanár távozott is. Szótlanul álltam YoonGi előtt, gondoltam, ő az idősebb, majd ő kezdi.
- Akkor? - kezdek bele végül én, egész halkan.
- Vasárnap délután, szombaton meccsem van.
- És hol?
- Lehet nyugodtan nálunk, anyukám szereti, ha vendégek vannak nálunk.
- Na, mi van YoonGi? Ismerkedünk, ismerkedünk? - SoonYoung hangja szakítja félbe a beszélgetésünket. A legnagyobb barom, aki engem piszkálni szokott.
- Ne félj, elintézem, menj csak nyugodtan. - súgja fülembe és elindul SoonYoung felé, hogy én el tudjak menni a másik irányba.
Lekéstem a buszom, most várhatok egy órát. Remélem, SoonYoung nem talál meg...
Leültem a legeldugottabb, legsötétebb sarokba a suliban és elővettem a füzetem, amibe minden kis problémám beleírom. Igazából, pár oldalas irományok szerepelnek benne, arról, hogy mennyire egyedül érzem magam és kellene már valaki, aki végre megmutatja nekem a világ szépségeit. Igen, az én szememben ez lenne YoonGi, csak hát, ő YoonGi, nem pedig az, akit beleképzelek az ő testébe.
- Azt hitted, megszökhetsz, mi? - épp, hogy befejeztem az írást, SoonYoung újra bevetette magát. Pedig azt hittem, hogy itt nem fog rám találni.
- SoonYoung...
- Hallgatlak! - leült velem szemben. Elkezdte szétdobálni a cuccaimat, amit én csak nézni tudtam, közbeavatkozni már nem. - Ha YoonGi már nincs, akkor nem is hiszed, hogy megúszod, mi? - hiába ordítok, már senki sincs a suliban, inkább viselem a sorsom.
Ahogy éreztem, nekem is esett. A fejemet a falhoz szorította, torkomhoz szegezte karját. Tetszett neki a szenvedésem, többször meg is pofozott. A végső ütés, mint mindig, egy jó alaposan megcélzott jobbos az állkapcsomra. Megint felrepedt a szám.
A buszom megint lekéstem, gyalogolhattam haza a hóesésében.
~ vasárnap, délután ~
Ahogy megbeszéltük, el is mentem YoonGihoz. Az ajtóban az anyukája fogadott, ő a konyhából köszönt.
- Egy pillanat és megyek! - adta át a fakanalat édesanyjának. Megmosta és megtörölte a kezét, majd előreengedett a lépcsőn, fel a szobájába.
Teljesen más, mint a suliban. Nyugodt, egyáltalán nem agresszív.
- Előre szólok, hogy hülye vagyok, mint a padló. Az irodalom nagyon nem az én műfajom. - mondta, ránk zárva a szobaajtót.
- Én sem vagyok toppon a fizikával, elhiheted. - kicsit kínosan toporgok a szoba közepén.
- Ülj le, már odakészítettem magunknak két széket. - tekint az asztala felé. Levette pulcsiját, amitől egy pillanatra betekintést nyerhettem pólója alá is. Gyorsan elfordultam, még mielőtt még jobban elvörösödtem volna.
Leültünk egymás mellé, előszedtük a szükséges cuccokat és neki is kezdtünk. A fizika volt az első. Még egész jól meg is értettem a magyarázatát, amikor a pénteki szájrepedésem újra felszakadt, és a vérem elkezdett a füzetemre csöpögni.
- Basszus... - hirtelen a szám elé kaptam a kezem és egy zsepiért nyúltam a zsebembe.
- JiHoon, minden oké?
- Persze. Jól vagyok.
- Igen? Én nem úgy látom. Mutasd, mennyire durva! - fogja meg a vállam, de elrántom a fejem, mert egy újabb érzékeny pontomra tapint rá - JiHoon, mi bajod van? - ekkor előtörtek belőlem az első könnycseppek.
- SoonYoung... Pénteken... Miután te elmentél... - nézek rá párás szememmel.
- Tudtam, hogy nem kellett volna elmennem!
- Nem a te hibád. Én nem tudom megvédeni magam. - ülök le az ágyára.
- Nagyon súlyos?
- Csak a szokásos. Amúgy is... Nem értem, miért érint ennyire érzékenyen. Te is ugyanez vagy a suliban.
- Volt egy rossz szavam is feléd?
- Az osztályom retteg tőled.
- És te félsz?
- Nem, mert nincs rá okom. Vagyis, remélem...
- JiHoon-ah...
- Ne hívj így!
- Akkor JiHoon-sshi? Figyelj rám! - ül le mellém - Mindennek meg van a maga ideje, és valaminek most jött el. - tekintetét számra szegezte, és egyre közelebb és közelebb hajolt. A következő pillanatban ajkai már az enyémen csücsültek. Éreztem, hogy arcom újra paradicsommá válik, és szemeim szinte szikrákat szórtak az izgalomtól. Ujjaim mellkasára csúsztak, és ahogy ő csípőmbe mart, én úgy engedtem el ajkaink rése közt egy jól eső sóhajt.
Hátradőltem az ágyneműben, és hagytam, hogy YoonGi tegye, amit jónak lát. Nyelve finoman játszadozott az enyémmel, miközben ujjai hasfalamat cirógatták. Ekkor meghallottam azt a hangot, amit ezer közül is felismerek.
- YoonGi! - nyakát megfogva állítom meg nyelve munkáját - Ez SoonYoung!
- Halálosan hidegen hagy! - nyögi, szinte alig érthetően, és karomat kifeszítve lazítja el ajkaimat újra.
- YoonGi hyung!~ - hallom, hogy jön fel a lépcsőn - Anyukád azt mondta, vannak nálad, de nyugodtan feljöhetek. Végre szereztél egy lányt, ugye? - szemeim összeszorítottam, úgy vártam, hogy ránk nyisson. A zár kattant, az szellő besurrant az nyitódó ajtó résén, és a sors már elkerülhetetlen volt. - YoonGi?!
- Sajnálom. - súgta a fülembe és leszállt rólam - SoonYoung? Mit keresel itt? - áll meg előtte ugyanolyan büszkeséggel.
- Én mit keresek itt?! Az mit keres itt?! - mutat rám.
- JiHoonnak hívják. - löki le YoonGi a kezét - Talán probléma, hogy olyasvalakit hozok a saját szobámba, akit én akarok? - SoonYoung először egészen lefagyott, majd visszavágott. Én csendben összepakoltam a cuccom és a hangosodó szóváltás elől menekülve lerohantam a lépcsőn, ki a házból. Tudtam, hogy nem jó ötlet ez az egész; hogy nem kellett volna belemennem.
~ másnap reggel ~
Igen, féltem bejönni. Tudom, hogy már az egész iskola tisztában van vele, mi történt.
Lesütött szemmel léptem be az iskola kapuján. A lányok összesúgtak a hátam mögött, de nem annyira halkan, hogy én ne halljam meg. Éreztem magamon a megvető tekinteteket.
YoonGi szekrényéhez léptem, és a kis résen, ami a fémdoboz és ajtaja közt volt, becsúsztattam egy papír lapot. Reggel téptem ki a füzetemből, a kedvenc irományom van rajta. Remélem, ha elolvassa, megbocsát.
Beültem a terembe, a legutolsó padba, de még így is mindenki bámult. A sírás fojtogatott, aztán megjelent SoonYoung. Kissé fel van dagadt a a szeme; látom, nem bírt magával tegnap és kapott egyet.
- Hát megjöttél? - csap az asztalomra - Jól nézd meg a szemem, miattad kaptam. - rángat fel a helyemről és a falhoz szorít - Most nincs itt YoonGi, hogy megvédjen, végre megkaphatod, ami jár. - szemem lehunyva, YoonGira gondolva vártam az ütést. Ekkor nyitódott az ajtó, és YoonGi belépve rajta lökte le rólam SoonYoungot. Végignézett a körülöttünk összegyűlt embertömegen. Kezét hátranyújtotta és megérintette az enyémet. Láttam farzsebében a papírt, amit szekrényében hagytam. Éreztem, hogy most már biztonságban vagyok.
- Srácok. Miért csináljuk ezt? Jobb lesz így bárkinek is? Nem hiszem. Ha valaki másnak tűnik, mint az átlag, az még nem biztos, hogy úgy van. Talán valami más baja van. Talán vágyik a szeretetre a sok rossz szó után... - ekkor hátra pillant rám - Gondoljátok át, hogy mivel bántottátok JiHoont, vagy bárki mást, aztán képzeljétek magatokat a gyengébb fél helyébe. - ujjainkat összefonta és egy puszit nyomott a homlokomra - Mindenki húzzon az órájára! - úgy is tettek - Te pedig. - fordul felém és elmosolyodik - Vigyázz magadra! - egy lágy csók után ő is távozott a teremből és folytatódhatott a nap a ,,megszokott" módján.
7. rész
Hideg van. És büdös.
Egy dohos helyen vagyok. Talán egy raktár, vagy nem is tudom.
De mit keresek itt?
Fáj a lábam és a fejem. Szédülök, lehet, el fogok ájulni. Talán lázam is van.
De miért vagyok itt? Nem tudom kinyitni a szemem.
- Mi van cica, felébredtél? - hallottam egy hangot magam mellől. A hang hallatán minden emlékem előtört: NamJoon elment boltba, kimentem a szomszéd kutyájához, lábamat a patakba lógattam és akkor jött ez a banda.
Az arcomról lehullott egy kendő, ezzel szabad utat engedve látásomnak.
- Miért hoztatok ide? - kérdeztem rekedten.
- Majd később talán elmondom - vont vállat a fiú. Nagyon nem volt szimpatikus. - Mivel én tudom a te neved, ezért gondolom úgy illik, ha én is elárulom az enyém, nem?
- Engedj el - mondtam. Egyáltalán nem érdekelt a neve, haza akartam menni.
- Mark vagyok, örülök a találkozásnak - nyújtott kezet. - Oh, sajnálom, el is felejtettem, hogy le vagy kötözve.
Undorító nevetést hallatott.
- Ha jó kislány leszel, akkor ellátjuk a sebeid, de ha ellenkezel, azzal csak rosszabb lesz. Tiéd a döntés - nézett a szemembe.
- El tudom látni magam – krákogtam. Egyre jobban fájt a fejem.
- Azt elhiszem cica, de ahhoz kéne szabad kéz, nem gondolod?
- Nem vagyok a cicád - horkantam fel. Gusztustalan volt ez az alak.
- Foglyom, cicám, szajhám, ahogy tetszik, mind egyre megy. Nem akarlak bántani, szóval inkább ne pofázz, kár lenne a csinos kis pofidért - arcom tenyerébe vette és közelről megvizsgálta. - Csúnya ez a seb, elrondítja a szépséged, szomorú, hogy heges lesz.
- Hé, Mark! Gyere, megbeszélés van - szólt be valaki.
- Pedig olyan jót beszélgettünk - sóhajtott. - Majd még jövök. Szia cica!
Puszit dobott, majd kisétált a szobából.
A gyomrom is felfordult ettől a Marktól.
Most, hogy egyedül maradtam, megpróbáltam kiszabadulni a kötelek fogságából. Jobbra-balra dülöngéltem a széken, amihez oda voltam fogva.
Minden erőlködésem hiába való volt, de nem adtam fel.
- Fel fogsz borulni - hallottam egy hangot az egyik sötét sarokból.
A hirtelen szavakra megijedtem.
- Csak nem gondoltad, hogy őrizetlenül hagyunk? - nevetett halkan. - Érdekes lány vagy te, az biztos.
- Ki vagy? – kérdeztem ijedten.
- Nem hiszem, hogy fontos, de YoungJae a nevem - lépett ki a sötétségből. Sokkal kevesebb tetoválás és piercing díszítette, mint a többieket, jóval barátságosabban nézett ki. Ő volt az, aki megkötözött.
- Látom felismertél. Sajnálom a lábad, de tényleg jobban jársz, ha nem lázadsz - leguggolt mellém és felhúzta nadrágom szárát. Lejjebb húzta a kötelet, majd óvatosan hozzá ért bokámhoz.
Érintésére felszisszentem.
- Nagyon fáj? - nézett fel.
Bólintottam.
- Akkor most szorítsd össze a fogaid - mondta, majd egy nagyot hajlított a bokámon.
Felordítottam a fájdalomtól.
- Nem tört el, de azért kéne egy röntgen. Hol sérültél még meg? - fürkészett.
- Miért érdekel? És hol vagyok?
- Majd válaszolok, ha engedelmes leszel. Ha most együtt működsz velem, akkor elintézem, hogy én maradjak veled és Mark ne jöjjön vissza.
Csöndbe maradtam egy ideig. Csak némán ültem és vártam. Hogy mire, azt nem tudom, csak vártam.
- Na jó, akkor én keresem meg a sebeid - húzott elő a zsebéből egy kést és felém közelített vele.
A gyomrom összeszorult és légzésem felgyorsult.
Ez most meg fog kínozni?
- Kérlek ne, inkább elmondom, csak ne bánts - sírtam el magam.
- Mi van? - tört ki belőle a nevetés.
A késre böktem.
- Ja, hogy ez. Nem foglak megkéselni, nyugi - kacagott. - Te tényleg vicces vagy.
- Akkor minek a kés? - kérdeztem vékony hangon.
Nem felelt, közelebb húzódott és térdemnél a nadrágomba döfte a pengét, úgy, hogy a bőrömhöz ne érjen. Pillanatok alatt csinált rövid gatyát, az egyébként hosszú ruhaneműből.
- Most már hozzá férek a sebhez - magyarázta.
- A kedvenc nadrágom volt – sóhajtottam.
- Ne haragudj – nézett rám. - Ez csípni fog, de kibírható - vett elő egy üveget. Felismertem, olyan alkohol volt, amit sebfertőtlenítésre használnak.
A folyadékot egy vattakorongra öntötte és a sebre nyomta. Iszonyatosan csípett, de nem szóltam egy szót se.
- Csúnyán elestél - ingatta a fejét. - Fáj még valahol?
- A fejem - motyogtam. YoungJae tényleg segíteni akart, úgy gondoltam nem fog bántani.
- Hmm, tényleg sápadt vagy. Van lázad? - tette tenyerét homlokomra. Érintésétől megborzongtam. - Aigoo, te lángolsz. Tessék, ezt vedd be - nyomott a kezembe lázcsillapítót. - Ezt, nem szabadna, úgyhogy egy szót se erről.
- Mit nem szabadna?
- Törődnöm veled.
- Akkor miért teszed? - kérdeztem.
- Mert megsajnáltalak. Nem akarok embertelen lenni, és látom, hogy fájdalmaid vannak. Most már kérdezhetsz, de csak párat. Azért ne felejtsd el, hogy túsz vagy.
- Hol vagyok?
- Ezt sajnos nem mondhatom meg.
- Miért vagyok itt?
- Mert túl sokat tudsz már, és valaki, aki kell nekünk, biztos meg fog keresni.
- Kik vagytok?
- Erre nem felelhetek. Ennyi kérdés mára elég is volt. Most pihenj.
NamJoon szemszög:
Megvettem a tejet. Siettem is vissza SookWoohoz.
Az utca kihalt volt.
Leparkoltam a ház előtt. Mikor kiszálltam megtorpantam. Az ajtó tárva nyitva állt.
- Biztos szellőztet - gondoltam. Próbáltam nem rosszra gondolni, de elég nyugtalanító érzés kerített hatalmába.
Sietősen szedve lépteim rontottam be a lakásba.
Szörnyű látvány fogadott: a nappali fel volt dúlva, minden szekrény tartalma ki volt borítva.
Azonnal SookWoo szobájába mentem.
Ott még nagyobb káosz volt. A legrosszabb dolgok jutottak eszembe.
- SookWoo, hol vagy?! - kiáltottam. - Ugye ez csak egy rossz tréfa?
Kerestem mindenhol, az ágy alatt, a szekrényben, az asztal mögött, de sehol nem leltem.
- Sang SookWoo! Hol vagy? - ordibáltam. Már-már a sírás kerülgetett.
Gyorsan tárcsáztam a számát. Hosszas várakozás után végre felvette.
- Ah, végre. Hol vagy, és mi ez a nagy rendetlenség? - rohantam le kérdéseimmel.
- Hamarabb vártam a hívásod hősszerelmes - ez nem az ő hangja volt. - Gondolom érdekel hol van a menyasszonyod, ugye?
- Ki vagy? És mit csináltál vele? - hörögtem. Mérgemben akkorát rúgtam az ajtóba, hogy az majdnem kitört.
- Bántó, hogy nem ismered fel a hangom, tesó - nevetett. - A csaj nálunk van. Ha élve kell, tudod mi az ára. Én sietnék, szegényke betegnek tűnik.
- Te utolsó tapló. Ha megtalállak, darabokra szedlek!
- Az óra ketyeg. 48 órád van - röhögött. - Elég szép lány, siess, nehogy hűtlen legyen hozzád.
A hívás megszakadt.
Ököllel ütöttem az üveg asztalra, ami rengeteg apró szilánkra tört.
- Te mocskos rohadék! - tomboltam.
Kirontottam a házból és beugrottam a kocsimba.
A kezem remegett és vérzett, a szilánkok, mint valami szörnyeteg fogai, tépték fel bőröm.
Riasztanom kell a többieket!
- Halló? - szólt álmosan a telefonba Jin. Csak pár perc múlva tudtam bármit is mondani, olyan ideges voltam, hogy megszólalni sem bírtam.
- Hyung, szarban vagyunk. SookWoot elrabolták.
- Mi van? – ordított Jin. - Kik?
- Kettőt tippelhetsz - sziszegtem.
- Got7, ugye?
- 48 órát adtak azok a mocskok - fortyogtam a dühben.
- Mit akarnak?
- Pénzt, drogot mindent. Az egész hálózatot.
- Baszki, szólok a többieknek, itthon várunk - azzal le is tette.
A sebességkorlátot túllépve száguldottam az utakon.
Az utat fele annyi idő alatt tettem meg, mint a szokásos. Csoda, hogy nem okoztam balesetet, mérgemben úgy rángattam a kormányt, mint egy eszelős.
V már az ajtóban várt. Tiszta ideg volt ő is, amint meglátott elém rohant.
- Mi történt?
- Bent elmondom - intettem le.
Villámgyorsasággal termettem a nappaliban.
Gyorsan elhadartam a többieknek mindent.
- Mit tegyünk? - rágta a szája szélét J-Hope.
- Nem tudom, de sietnünk kell. Megyek telefonálni, van pár kapcsolatom, talán sikerül lenyomozni őket - fordult ki a szobából Suga.
- Basszus, szegény lány. A mi hibánk - fogtam a fejem. - Belekényszerítik egy házasságba egy gengszter fiával, aztán elrabolják és nekem pont most kellet beleszeretnem - csaptam ököllel az asztalra. Indulataimtól nem is figyeltem mit mondok.
- Be...beleszerettél? - csuklott el TaeHyung hangja. Lesütöttem a szemem - Hyung, válaszolj!
- Igen, a francba is már! Elkezdtem kedvelni – újból beleöklöztem az asztalba. A kézfejem már csupa seb és vér volt.
- Ezért nem hagytad, hogy elhagyjuk? - suttogta Kook.
- Sajnálom, az én hibám. Nem bírtam elengedni - rogytam össze. – Szeretem!
- A picsába már! - rúgott az asztalba V, majd kiviharzott a házból.
- Ennek meg mi baja? - nézett utána Jin.
- Ideges, majd megnyugszik - legyintett JiMin.
Suga jelent meg köreinkben.
- Srácok, van egy lehetséges cím. Pár hete még ott tanyáztak a tónál, ha mázlink van, még ott vannak - hadart YoonGi.
- Akkor induljunk - kaptam fel a slusszkulcsot. Kirúgtam a lakás ajtaját és a kisbusz felé vettem az irányt.
- Én vezetek - vette el tőlem Jin. - Ilyen állapotban nem ülhetsz volán mögé. JiMin, te kapard össze TaeHyungot.
Pikk-pakk mindenki a kocsiban ült és a tó felé tartottunk, a csomagtartóban egy nagy táskában fegyverek lapultak.
Az autóban tapintható volt a feszültség.
- Előre megyek - mutattam a vízparton lévő tákolmányra.
- Veled tartok - jött JiMin is.
Fegyverrel a kezünkben lopakodtunk oda. A környék kihalt volt, Szöultól nem messze, egy kis városban voltunk, erre felé sok banda húzza meg magát, nem túl forgalmas kerület.
Hamar kis faházhoz, berúgtam a rozoga ajtót. Körülnéztem.
- Francba, nincs itt senki - rúgtam bele egy ládába, ami darabokra tört.
- Húzzunk innen, totál üres a hely - kiáltott vissza a többieknek JiMin. - Oh, hyung, van valami a falon - mutatott egy papírdarabra. A szürke, kopott falon egy sárga papír darab volt.
Letéptem a cetlit. Elolvastam a csúnya betűket:
,,Nincsenek esküvők menyasszonyok nélkül"
- Mi ez? - kérdezte JiMin.
- Nem tudom, menjünk - gyűrtem a zsebembe a fecnit.
A kocsiban V idegesen csapkodta az ülést.
- Mi van hyung? - nézett rá JungKook.
- Most hívtam Yoon Da Raet, hogy lemondjam az ebédet, de nem ő vette fel - sziszegte.
- Ki az Yoon Da Rae?
- A menyasszonyom.
-Basszus - vettem elő a papírt. - Most már minden világos.
- „Nincsenek esküvők menyasszonyok nélkül”? Akkor Da Rae is náluk van? – hűlt el V. – Bassza meg!
- Szereted azt a lányt?
- Nem, mást szeretek, de ez mellékes. Attól még meg kell menteni. Taposs a gázba hyung - szólt előre TaeTae Jinnek, aki indította is a motort.
YoonGi végig telefonált és nyomozott, hátha sikerül kideríteni valamit a rohadékok hollétéről, de kudarcot vallottunk.
Hajnali 3-kor értünk haza. Fáradtan és mérgesen estünk be a házba.
- Holnap folytatjuk, most aludjunk, jó éjt - intett a szobája ajtajából Suga.
A többiek is követték a példáját, kivéve V-t, ő csak becsapta az ajtaját és rám se nézett. Nem tudom, mi baja van, de még sosem viselkedett így.
- Hyung, ugye azért fogsz pihenni? Nem a te hibád, ne emészd magad - lépett mellém JungKook. - Holnap megtaláljuk és biztonságban lesz, hidd el.
- Úgy legyen - sóhajtottam.
- Menj, te is feküdj le, korán kell kelnünk - veregette meg a vállam, majd elment a JiMinnel közös szobájukba. Mindenkinek van szobatársa, Jinnek Hope, Kooknak ugye JiMin, nekem pedig V és Suga.
Kimentem az erkélyre. A friss, nyár esti levegő beszökött a légcsövembe és átjárta testem. Beleborzongtam.
Elővettem a zsebemből egy dobozt.
Kiszedtem belőle a kis köves gyűrűt és az ujjaim közt forgatva csodáltam.
Valaki mellém lépett. TaeHyung volt az.
- Anyám vette neki. Ma akartam odaadni SookWoonak, ha már hivatalos lett az eljegyzés. De akkora barom vagyok, miattam tűnt el. Ha a családja megtudja, kinyírnak - csapkodtam ököllel a korlátot.
- Ha hibázol jóvá kell tenni, nem tépelődni rajta. Ahelyett, hogy magad marcangolod, már rég körbe kellett volna telefonálnod apád és a te ismerőseid, hátha tudnak valamit azokról a huligánokról. Én is felelős vagyok egy lányért, szóval én már megtettem minden tőlem telhetőt, annak érdekében, hogy rátaláljak. De Sang SookWoo a te menyasszonyod, a te felelősséged - határozottan beszélt.
- Tudom. Nem kell az orrom alá dörgölni, hogy elcsesztem.
- Ha SookWoonak bántódása esik, nem a családja nyír ki, hanem én, ebben biztos lehetsz - fúrta könnyes tekintetét az enyémbe.
Némán bólintottam. A feszültséget vágni lehetett volna közöttünk, TaeHyung vibrált a dühtől és aggódástól.
- Elmentem, hajnalban itt vagyok, mire indulunk - mondta, majd sietősen elhagyta a lakást.
- Mit csináltál vele? - nézett a köddé vált alak után Jin hyung az erkély ajtóból.
- Semmit. Vagyis nem tudom. Valamiért dühös, lehet, hogy engem okol az ő nője eltűnése miatt is - vontam vállat. - Majd lenyugszik, tudod milyen hirtelen természetű.
- Reméljük. Na, én mentem aludni – intett hyung, majd bement a házba.
Elővettem egy szál cigarettát, meggyújtottam, majd mélyet szívtam belőle, és a teraszról figyeltem a sötét égboltot, miközben hagytam, hogy a nikotin átjárja a testem. Egyetlen csillag halovány ragyogása ékeskedett csupán odafent, a holdat is felhők takarták.
- Megtalállak SookWoo. Ígérem, biztonságban leszel - néztem a messzeségbe.
SookWoo szemszög:
Bizsergést éreztem a bal karomban. Lassan felnyitottam nehéz pilláim.
Sötét volt. Végtagjaim elzsibbadtak.
Tapogatózva kerestem a villanykapcsolót, de az nem volt a helyén. A takaróm sem találtam.
Ráeszméltem, hogy nem otthon vagyok és ez az egész nem csak egy szörnyű rémálom volt.
Szemem lassan hozzászokott a sötétséghez, így már láttam a környezetem: egy matracon feküdtem, még mindig megkötözve, de sokkal lazább hurok fogta közre csuklóm, mint az előtt. Bokámon fásli futott végig, illetve el volt oldozva.
Ki kötötte be? Ah, YoungJae!
Tényleg, hol van? Azt mondták mindig lesz itt valaki, de most senkit nem látok ide bent.
A helyzetet kihasználva felkeltem és körbe sétáltam a dohos szobát.
Kisebb volt, mint gondoltam. Csupán két matrac, egy szék, egy asztal és egy régi lámpa volt a berendezés. Egy apró ablak sem volt, semmi, ami beengedhette volna a fényt. A falakról a vakolat már omladozott le és a padló fel volt ázva, a sarkokban penész terült szét.
Az idő érzékem teljes cserbenhagyott, nem tudtam megmondani milyen napszak van.
Egy hatalmas vasajtóhoz értem.
Végig simítottam rücskös felületén. Már valószínűleg ette a rozsda, legalábbis az illatából és tapintásából úgy ítéltem meg. Nem volt se kilincs, se kulcslyuk, minden bizonnyal csak kívül van rajta zár.
Tovább simítottam az ajtón, hátha találok valamit rajta, de szó szerint a sötétben tapogatóztam.
Hirtelen kivágódott az ajtó, ezzel homlokon vágva engem. Az egyensúlyom elvesztettem és elvágódtam a földön.
- Te meg mi a francot csinálsz? - nézett le rám Mark. - Csak nem szökni próbálsz? Haha, aranyosan naiv vagy.
Becsukta maga mögött az ajtót.
- Kelj már fel onnan! - kiabált rám, amitől összerezzentem.
Nehezen feltápászkodtam.
- Ülj le, szörnyen nézel ki, a végén még itt elájulsz - bökött a székre.
Úgy tettem, ahogy mondta.
- Nyilván érdekel, hol van YoungJae, igazam van? - járkált körbe-körbe.
Bólintottam.
- Nos, aki szabályt szeg, az bűnhődik, ilyen egyszerű.
Abban a pillanatban, hogy befejezte egy hangos csattanás, majd egy fájdalmas kiáltás szűrődött át a falakon.
- És mint hallod, most bűnhődik a te hősöd - mondta. - A barátomat miattad verik szarrá.
Összeszorult a gyomrom. Én miattam bántják, pedig ő csak segíteni akart és kedves volt velem.
- Itt maradok felügyelni téged - szólalt meg.
Elfogott a pánik. Nem akarok senkit, de őt végképp nem.
- Ne vágj ilyen képet, nem én vagyok a legrosszabb. Örülj, hogy velem megúsztad, van rosszabb is.
- Mit csinálnak YoungJaeval? - kérdeztem halkan.
- Nem a te dolgod, semmi közöd hozzá. De ne kérdezősködj, mert azt nem szeretem és ideges leszek tőle, azt pedig nem akarod, ugye?
- Nem - motyogtam.
Féltem Marktól. Viszont, ha igazat mondott és tényleg van, aki rosszabb nála, akkor azt a személyt nem akarom megismerni.
Sikítás hallatszott a folyosóról.
- Mi a franc? - ugrott Mark az ajtóhoz és kilépett rajta.
Mögé siettem, hátha látok valamit a külvilágból.
- BamBam, mi az eget csinálsz? - kiáltott egy srác után, akinek a vállán egy lány kapálózott.
Talán több lányt is elraboltak? Vagy ez egy fajta hobbijuk?
Netán prostituált hálózatot működtetnek és az egész hely tele van fiatal nőkkel, hogy aztán eladják őket?
- Mi baja van mostanság? - sóhajtott Mark.
- Eressz el, kérlek - könyörgött a másik lány a fogvatartójának.
Hangja ismerős volt. Ahogy kapálózott egy pillanatra láttam az arcát.
- Nyugodj már meg, mert ledoblak és nyakad töröd - fordult hátra hozzá BamBam. Most még jobban láttam a lány arcát.
Yoon Da Rae??? Hogy kerül ő ide?
Láthatóan ő is felismert engem.
Kihasználva, hogy Mark és BamBam nem rám figyelt, észrevétlenül kisurrantam Mark mögött.
Megeredtem a folyosón. Bokámba fájdalom nyilallt, de nem törődtem vele, csak futottam.
- Francba hyung, meglépett! - hallottam mögülem egy kiáltást, majd cipők gyors kopogását.
Rágyorsítottam lépteimre én is.
Egy lépcső elé értem. Gondolkodás nélkül felmentem rajta.
Egy újabb folyosón futottam keresztül. Itt már kicsit világosabb volt, mint lentebb.
Ajtók sorakoztak végig mindkét oldalon. A középső elé érve egy kéz tapadt számra és berántott az ajtón.
Sikítani próbáltam, de betapasztották számat.
- Shhh, maradj csöndben - suttogta valaki a fülembe.
Hátra fordultam, hogy lássam ki az.
- YoungJae? - lepődtem meg.
- Pszt - tette mutató ujját a szájára. - Mark most fog itt elmenni, ha csöndben maradsz, nem talál meg. Ah, jön is.
A fiú loholása egészen behallatszódott. Aztán elállt a hang és egy újabb váltotta fel. Kopogott.
- Basszus - sziszegte YoungJae. - Bújj az ajtó mögé - utasított.
Követtem parancsát. Olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak tudtam.
- Szia hyung, mi újság? - nyitott ajtót.
- Az a liba megszökött. Nem láttad? Olyan büntetést kap, ha megtalálom!
- Nem láttam, sajnálom. Segítsek megkeresni? - tettette az ártatlant.
- Aha, de a többieknek ne szólj, nem kell, hogy a főnök is megtudja. Akkor nekem végem lesz.
- Felöltözöm és megyek - bólintott. Most vettem észre, hogy nincs rajta póló.
Tovább ácsorgott az ajtóban, gondolom meg akarta várni, míg Mark elmegy, nehogy bejöjjön.
- Furán viselkedsz mostanában - hagyta annyiban Mark, majd elsietett.
- Phu, szerencséd, hogy nem lelt rád. Nagyon megszidna - túrt hajába.
A szekrényéhez lépett és kivett egy pólót. Mielőtt magára vette volna a ruhadarabot láttam, hogy hátán hatalmas foltok és véres sebek éktelenkedtek, szeme alatt zúzódások tarkították arcát.
- Mint látod ez a hálószobám, nem túl érdekes - vont vállat. A szoba kb. ugyanúgy nézett ki, mint az én cellám, annyi különbséggel, hogy nem rohadtak a falak és volt bent egy ruhásszekrény.
- Miattam kaptad a sérüléseket? - léptem közelebb.
- Az én hibám volt, de muszáj volt rajtad segítenem valamennyit, ha már el nem engedhetlek. Csak csinálj úgy, mintha nem tudnál az egészről.
- Sajnálom - sütöttem le a szemem.
- Mi raboltunk el és te sajnálkozol? Ugyan, kérlek. Inkább dühösnek kéne lenned.
Elővett egy üveg vizet és felém nyújtotta.
- Igyál, mióta itt vagy nem kaptál se inni, se enni valót.
Belekortyoltam a folyadékba. Megköszöntem. A kiszáradt torkomnak kész megváltás volt a folyadék.
- Ugye tudod, hogy nem hagyhatlak elmenni, bár szívem szerint magam vinnélek el innen. Vissza kell, hogy kísérjelek.
- Sejtettem - sóhajtottam.
- Gyere - intett, majd kilesett az ajtón.
Jelzett, hogy tiszta a levegő, majd vállamnál fogva navigált a bonyolult folyosó hálózatban.
Egyszer csak lépteket hallottunk a másik irányból.
YoungJae keze egyből csuklóim köré fonódott és kicsit erősebben tartott, mintha bármelyik percben elszökhetnék.
- Hyung, megtaláltam! - kiáltott előre Marknak. - Visszaviszem.
A fiú azonnal mellettem termett.
Keze lendült, majd hangosan csattant arcomon tenyere. Orcám égett, szemembe könny szökött. Az ütés nyoma biztosan ott maradt.
- Te hülye ribanc. Ezért nagyon megfizetsz! - kapott torkom után, de YoungJae elrántott kezei közül.
- Ne bántsd. Nem azért van itt, hogy kínozd.
- Nem úszhatja meg büntetés nélkül - sziszegte Mark.
- Az én gondjaimra bízták! - nézett szúrósan YoungJae.
- De te elcseszted! Ápolgattad, el akartad engedni! - akadt ki Mark.
- Ezúttal nem hibázok. Gondoskodom róla - bökött felém fejével.
Nem tudtam moccanni. Nem akartam, hogy YoungJae miattam megint bűnhődjön.
- Nem tudnád megtenni, gyenge vagy - rázta a fejét gúnyosan Mark.
- Csak hiszed - vágott vissza YoungJae.
- Üsd meg. Ha megteszed, hiszek neked és én hozzá sem nyúlok. Na?
Nem válaszolt. Csak farkas szemet néztek.
- Gondoltam - nevetett Mark, majd megragadta karom.
- Várj! - szólt halkan YoungJae.
Mark csalódottan eresztett el.
- Sajnálom - súgta fülembe a sarokba szorított fiú, miközben magával szembe fordított.
Összeszorítottam fogaim. Az pofon hirtelen ért, de próbáltam nem felszisszeni.
Meg sem közelítette azt a fájdalmat, mint amit Mark okozott.
- Ne simogasd. Erősebben!
Újabb ütés érte arcom. Ezúttal jóval erősebb.
YoungJae szeméből sütött a bűntudat.
- Ezt nevezed pofonnak? Egy óvodás nagyobbat üt - röhögött Mark.
- Elég volt, állj le! - ripakodott rá YoungJae. - Mi megyünk.
Odébb lökve Markot húzott maga után és a ,,cellám" ajtajáig meg sem állt.
Egy nagy kulccsal kinyitotta, majd gyorsan betuszkolt az ajtón maga előtt.
- Sajnálom, még soha nem bántottam nőt! Ne haragudj, de nem adhattalak a kezei közé! Tényleg röstellem, jól vagy? - vizsgálgatta arcom kétségbe esetten.
- Nem megy neked a rossz fiú szerep – mosolyogtam rá keserűen. – Ne aggódj miattam, jól vagyok. Most pihennék egy kicsit, ha nem gond. - Nagyon fáradt voltam.
- Persze, aludj csak. - Leült egy székre.
Eltámolyogtam a rongyos matracig, majd elfeküdtem rajta.
Hideg volt, a fekhelyem maga a pokol és éhség gyötört, de egy gondolat, egy álom mégis melegséggel töltött el: Felidéztem a nem is olyan régi, kellemes napokat NamJoonnal.
Már egy ideje másféle érzéseket tápláltam felé. Azt hiszem beleszerettem. Hiányzik, és ha vele vagyok, majd kicsattanok az örömtől.
Szerettem volna, ha hirtelen betoppan és átölel, majd haza visz és velem marad.
Cím: Cafe incident
Műfaj: yaoi, oneshot
Páros: XiuChen
Korhatár: 18+
Lágyan hull a hó, én a kávézóban vagyok ma is. 24-e van. A főnököm nemrég lepasszolta az üzletet a fiának. Valami komoly baja lehet velem az új főnöknek, amióta övé a kávézó csak én dolgozom szinte, semmi sem jó neki, mit én csinálok, csak csesztet, bezzeg a többiekkel sokkal kedvesebb, őket sosem szólja le.
Ma egy vendég se volt, de ha az ember ép ésszel gondolkodik, hamar rájön, hogy 24-én senki sem jönne és kávézgatna egy sarki kávézóban. Nekem mégis itt kell lennem és itt kell ülnöm, pedig lenne más dolgom is, igazán elhihetné!
Ép harmadjára mostam el a tiszta bögréket a nap folyamán, csak hogy ne unatkozzak, amikor végre kitolta a pofáját a kis kuckójából.
- MinSeok, hagy abba és gyere az irodámba! - ezzel a mondattal el is hagyta a látókörömet. Letettem a sárga bögrét, ami a kezemben volt, levettem a kötényem és teljesítettem a parancsot.
- Igen, főnök úr? - kopogok be illendően.
- Van itt pár dolog, amit meg kellene beszélnünk. - szerintem is. Kezdjük azzal, hogy miért is vagyunk idebenn?! - Foglalj helyet! - leültem és üres tekintettel bámultam magam elé - MinSeok, szerintem te nem dolgozol elég keményen. - jelenti ki teljes nyugodtsággal. Akkor majdnem ráborítottam az íróasztalát.
- Szerintem meg csak maga nem bír engem.
- MinSeok, ez nem így van, az egyik legkedvesebb alkalmazottam vagy. - hogyne... Még a végén elhiszem.
- Uram, én viszont nem tűröm el, ha a szemembe hazudnak. December 24-e van, a kávézó üres és én mégis idebenn vagyok. Arról nem is beszélve, hogy amióta magáé az irányítás, én dolgozom a többiek helyett is. Az egész napom bent töltöm, hétvégékkel együtt, pedig a szüleimnek is nagy szüksége lenne rám!
- Azt hiszi, direkt csinálom?
- Igen, azt.
- Akkor jól hiszi. - tudtam én, te beképzeld senki - De korán sem olyan célokból, amit maga összerakott a buksijában. - feláll a helyéről és mögém lép - Teljesen más szándékaim vannak, mint amit maga elképzel. - megfogta fejem hátam mögül és tekintetem szemébe emelte.
- Mégis mit akar? - nyelek egyet. Nem válaszol, csak perverzül elmosolyodik és megcsókol. Akarattal elhúzom a fejem, de ő kezével a helyes irányba tartja. Nyelvét még háromszor lenyomja torkomon egy másodpercen belül.
Francba is, élvezem...
Lágyan hajamba túr és hátam mögül elém lép. Zakóját hanyagul íróasztalára dobja és kezei mellkasomat kezdik simogatni. Érzéki nyelvháborúnkat egy pillanatra sem szakítja félbe, közben ujjai is elérik az első gombot az ingemen. Sikerült elérnie, hogy behunyt szemmel adjam át magam neki. Egy pillanatra kinyitottam a szemem, és belenéztem az övébe. A vágy és a kín látszódott benne. Vágy irántam, és kín, amiatt, hogy még nem vagyok az övé. Nyakkendőjét meglazítja, majd le is veszi. Kezeimet ölembe teszi és a levett ruhadarabbal össze is kötözi. Ingemet, így, hogy az én kezem össze van kötözve, leszaggatja rólam; a cafatokat szétdobálja az irodában.
Az asztaláról egy egyszerű mozdulattal lesöpör mindent. A torkomban keletkezett hatalmas gombócot lenyelem, és nézem, ahogy a fehér papírlapok leszállnak a falapról. Durván rálök az asztalra, az megreccsen alattam. Eszelős tekintete egy pillanatra megijeszt, de ez az ijedtség hamar elillan, amikor felém mászva újra megcsókol. Magáról is leszedte az inget, ekkor elém tárult szépen kidolgozott felsőteste. Mély sóhajjal döntöm hátra a fejem, hogy ne látszódjon a látványtól kicsurgó nyálam.
- Tetszik, mi? - mordul fel és egy újabb táncba hívja érzékszervem. Mikor újra megelégeli ízem, akár egy rossz kiskölyök a csúszdán, lecsúszik rólam, magával rántva a nadrágomat, de csak a térdemig húzza le. Az alsómon már látszódó előváladékom a vékony anyagon keresztül megszívta, és fokozatosan ágaskodó férfiasságom, úgy, anyagon keresztül szájába vette. Őrjítő tempójától az összekötözött kézfejeim egymást marcangolták. Lecuppanva rólam, kezeimet a fejem felé emelte, majd hasra fordított.
Nem láttam, de hallottam, hogy kihúz, majd visszatol egy fiókot. Nyitódott egy doboz, és egy tubus is. A következő pillanatban már le is kapja rólam az alsóm és ujjait érzem, ahogy a bejáratom izgatja a hideg síkosító kíséretében. Lágy párnái közben a hátamat puszilgatják a megfelelő ellazulás érdekében. A kezén maradt maradékot szétkeni oldalamon és karjaimon, közben lágy nyögésekkel és csókokkal kényezteti hallószervem. Hallottam, hogy ránt kettőt-hármat magán is, majd kis körözésekkel a bejáratomnál érzékelteti készenlétét a dolgokra.
Először csak lassan hatol belém, a kellő síkosítás mellett még így is nagyon fájdalmas mindkettőnknek. Finom tempót diktál a kezdetektől fogva, éreztem, hogy élvezi.
Soha nem rontom el senkinek a szórakozását, főleg nem a sajátomat. Úgy vagyok vele, hogy tegye, amit jónak lát, amíg bennem tesz kárt, rendben van.
Finomságát tovább folytatta és enyhén gyorsuló tempója közben izzadó bőröm is csókolgatta. Morgásai, nyögései csak tovább forrósítják az irodát, nem is beszélve a köztünk lévő kapcsolatról, ami szikrákat szór.
A teljes vég előtt még kijjebb húzódott belőlem, akkor hallottuk, hogy nyílik a kávézó ajtaja.
Vendég? Ilyenkor?! Majd vár, vagy elmegy, amikor érzékeli, hogy nem érünk rá.
De nem ment el. Lépteket hallottunk az iroda ajtaja felé. JongDaet nem érdekelte ekkor már semmi, egy jól megcélzott mozdulattal mindkettőnket a felhők felé repítette. Ő belém, én pedig az asztalra élveztem.
Az ajtó nyitódott és belépett rajta régi főnököm, JongDae apja, Kim JoonMyeon. Tágra nyílt szemekkel ,,csodálta" látványunkat, meg sem tudott szólalni. JongDaenak volt annyi esze, hogy magára kapjon valamit, engem pedig a zakójával eltakarjon.
- Apa... Megmagyarázom... - kezdett volna bele, de JoonMyeon szokásos szúrós tekintetével elcsitította fiát. JongDae kétségbeesett tekintettel hozzám lépett, összeszedett ruháimat ölembe nyomta, kezeimet kioldotta és egy apró csókot nyomva ajkaimra apja kíséretében elhagyta a szobát.
~ 2017. április 8. ~
Már rég volt az eset. Mondanom sem kell, mindkettőnk ki lett rúgva. JoonMyeon azóta sem beszél valami sokat fiával, ami bántja is JongDaet. Most együtt élünk, és nyitottunk egy közösen egy kávézót. Sokkal jobban megy, mint a régi valaha is. Lehet, az az oka, hogy itt nem ítéljük el, ha az ember más, mint az átlag. Öröm látni, hogy a fiúk barátjaikkal, a lányok barátnőikkel bátran lépik át a küszöbünket és nincs bennük szorongás amiatt, hogy esetleg máshogy viselkedünk majd velük.
6. rész
JiMin szemszög:
- Még mindig nem akar fizetni? - lépett be a dohos helyiségbe a sebes arcú.
- Mondtam, hogy nincs nálunk - köptem oda.
- Ne szórakozz velem! Tartozol!
- Tartozik az ördög! - vágtam vissza.
- Na, ide figyelj, ha nem kapom meg most azonnal amit akarok, nem állok jót magamért - húzott elő egy kést és odadobta az egyik csatlósának.
- Rossz embert faggat - nem néztem rá, egyszerűen undorító ez az ember.
- Te akartad - intett a fejével, majd a magasabbik csicskája mellém lépett és végig húzta az éles pengét a vállamon.
Magamba fojtottam minden hangot. A penge mélyen felhasította bőrömet és égető érzés nyilallt a vállamba.
- Most sincs semmid? - röhögött.
- Számodra maximum az öklöm van - sziszegtem.
Erre a kés végig szántotta a combom is, vöröslő foltot hagyva maga után a szakadt nadrágomon. Pokoli érzés volt, de nem adtam jelét szenvedésnek.
- A következő a nyakad lesz - suttogta a fülembe a nyakigláb.
- Csak nem gondoltátok, hogy nélkülem buliztok? - hallottam meg egy ismerős, nevető hangot.
Suga hyung rúgta be az ajtót, mögötte jött Jin és Kook.
- Ahahahah - csapta össze a tenyerét a sebhelyes. - Nocsak, nocsak. Barátaim! - mondta nyálas hangon. - Ki nem hagytunk volna!
Alig észrevehetően kezdték körül venni hyungjaim a főnök emberei.
- Négy legyet egy csapásra! Micsoda nap - vihogott hisztérikusan a fickó.
- Ilyen amatőrnek nézel? - színlelt meglepettséget Jin.
A sötétből hirtelen kilépő gengsztert Suga úgy orron törölte, hogy az a földön kötött ki.
És megkezdődött a kiegyenlítetlen küzdelem.
A karom és lábam szorosan tartó kötél egyszer csak a földre hullt. NamJoon állt mögöttem egy bicskával a kezében.
- Hyung, azt hittem nem vagy itt - örültem meg neki.
- Nem hiszed, hogy szarban hagyunk, ugye? - vigyorgott.
- Ugyan - fogtam meg a széket, amihez eddig kötözve voltam és az éppen Monra támadó csávó fejébe zúztam.
A sebeimből folyt a vér és eszméletlenül fájt, de az adrenalin feltüzelt.
Mire visszafordultam a többiekhez, már HoSeok is osztotta a pofonokat. Csak V hiányzott, de ő most beteget ápol.
Még így is létszámfölényben voltak, mi pedig fáradtunk.
- Jin, indítsd a kocsit - súgta neki RapMon.
Jin gyorsan kisurrant.
Már majdnem összeestem, mikor a legidősebb hyung megadta a jelet, (ami két rövid dudaszó volt) hogy ideje lelépni.
- 3, 2, 1 - kiáltott NamJoon. Erre mindenki véghez vitte az utolsó ütéseket, majd egyszerre indultunk meg a kijárat felé.
- Pucoljunk - pattantunk be a hátsó ülésre.
- Gyere már Kook - nyújtottam a kezem a barátomnak. Megragadta és épp időben beesett mellém.
- Köszi hyung - veregette meg a vállam. - Oh, te vérzel!- Most ne ezzel foglalkozz. Jin, taposs bele! - szóltam előre.
Rekord sebességgel hagytuk el a telepet.
- Basszus, azt hittem végem - röhögtem. Hátradőltem az ülésen és nagyot lélegeztem.
- Csak vártunk a megfelelő időzítésre - mondta Suga.
- Jimin, sikerült valamit megtudnod?
- Van egy raktáruk, ott őrzik a pénzt....
- Engem itt rakjatok ki, leváltom V-t - szólt közbe Hope egy kereszteződésnél.
- Tényleg, miért nem te vigyázol a csajodra? - fordultam Namhoz. Logikus lenne, hogy a saját menyasszonyára ő vigyáz.
- Mert van másik hat csajom, akikre vigyázni kell, hogy ne nyírassák ki magukat - forgatta a szemeit.
- Én is szeretlek oppa - játszotta az agyát JungKook és megpróbálta lesmárolni NamJoont, aki ezt egy tockossal jutalmazta.
- Na, elég. Én mentem, majd hívjatok! - intett Hobie és kiszállt a kocsiból.
Kis várakozás után TaeHyung jelent meg.
- Kihagytatok? - intézte hozzánk első kérdését, miután meglátta szétvert arcunkat. Senki nem festett túl jól. Vérző orrok, felszakadt szemöldökök stb. tömkelege díszelgett arcunkon.
- Bocs, legközelebb hívunk téged is, ha szétveretjük magunkat - viccelődött Suga.
- Na, induljunk mert van két tátongó sebem! - szóltam a sofőrnek.
Útközben elmeséltük az újonnan csatlakozottnak a történteket, majd ő is beszélt SookWooról.
Megérkeztünk a kórházhoz.
- Miért ide jöttünk? - kérdeztem.
- Mert össze kell varrni a sebeid - kaptam választ NamJoontól. Nem voltam feldobva az ötlettől, hogy kórházba menjek, de igazuk volt a többieknek, durvák voltak a sebeim, ezért látni kellett egy orvosnak.
A recepciónál vártunk.
- Jó napot, Dr. Sangot keressük - bájolgott a nővérkével Nam.
- Mindjárt szólok neki - mondta a nőci, és el is ment a folyosón.
Nem sokkal később egy számomra idegen, fiatal férfi jelent meg Dr. Sang feliratú névkártyával.
Úgy tűnt, Rap Monstert ismeri.
- Ő Sook Woo bátyja - magyarázta a ,,leader", majd bemutatott minket is. Szimpatikus fickó volt, a jelleme hasonlított SookWoora, de külsőleg nem látszott, hogy a testvére.
- Miben segíthetek?
- Van két vágásunk - mutatott rám Jin. - Van rá mód, hogy soron kívül kezeljék?
- Megnézem, mit tehetek - bólintott ChanWoo.
Nem sokára bent ültem a sebészeten. Maga ChanWoo kezelt, a többieket a nővérek látták el.
Összevarrva, befáslizva és ragtapaszosan indultunk haza. Az utat átaludtam, eléggé lefárasztott ez a nap.
A kocsi megállt, V pedig felébresztett, hogy itthon vagyunk.
A lépcsőn baktattunk fel, én hátul jöttem V-vel.
- Mi van veled? - kérdeztem úgy, hogy csak ő hallja. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben.
- Találkára megyek - sóhajtott.
- Hát azt meg minek?
- A lehetséges menyasszonyom anyja látni akar - túrt a hajába. Nagyot sóhajtott. A többiek már bementek a lakásba, mi még kint maradtunk.
- És? Gázos a lány, vagy a családjával van gond?
- Maga a lány szép és kedves, de nem akarom elvenni. A családjáról annyit tudok, hogy gazdagok.
- Most már mindent értek. Kitartás haver - szorítottam meg a vállát, miközben beléptem a lakásba. Szívesen lelkiztem még volna TaeHyunggal, de szívügyekben nem igazán vagyok otthon.
Mindannyian pihentünk a nagy események után. Annak ellenére, hogy csak délután 2 volt, mind nagyon fáradtak voltunk a hajnali balhé miatt.
SookWoo szemszög:
- Kérsz takarót? - lépett a nappaliba HoSeok.
Csak megráztam a fejem.
- Nem is fogsz hozzám szólni?
Vállat vontam.
- Nézd, sajnálom a múltkorit. Nem úgy gondoltam, ahogy mondtam, de tényleg a biztonságod miatt tettük - győzködött.
- És akkor miért nem tartjátok be a szavatok? - utaltam arra, hogy azt mondták legyünk idegenek.
- Mert így hozta az élet.
- De ki kérte, hogy vigyázzatok rám? Én ugyan nem!
- V lemondta a találkozóját tegnap csak azért, hogy ne legyél egyedül, pedig fontos lett volna neki - nézett rám. Igaza volt, hálásnak kéne lennem, amiért foglalkoznak velem.
- Sajnálom, nem kellett volna így beszélnem veled - sütöttem le a szemem.
- Felejtsük el. Mikor akarsz ebédelni? - váltott barátságosra stílusra.
- Nem igazán van étvágyam, te egyél nyugodtan, ha megéhezel - feleltem. - Most aludnék, ha nem bánod.
- Rendben - bólintott.
Összeszedelődzködtem és indultam a szobámba.
- Ha bármi kell, itt leszek! - ült le az egyik fotelbe.
- Oké, köszönöm - mosolyogtam rá.
NamJoon szemszög:
- Srácok, most hívott HoSeok. Ki megy holnap SookWoohoz? - léptem be az ebédlőbe, kezemben a mobilommal.
- Én elvállalom, de csak délelőttre - mondta teli szájjal JiMin. - Mennem kell a nagyapámhoz.
- És utána?
- Majd én - kelt fel Jin a székéről és a mosogatóba rakta a tányérját. - Másnap délig tudok maradni. Az után már a te felelősséged.
- Ja, igaza van. Hyung, a te menyasszonyod, neked kell róla gondoskodni - bólogatott Kook. Erre felsóhajtottam. Igazából nagyon jól esett más szájából is hallani, hogy SookWoo a menyasszonyom, de az a tény, hogy a lány ennek már kevésbé örül, lelombozott. Mégis hogyan mondhatnám meg neki, hogy nekem amúgy eléggé bejön?
- Én szívesen vigyáznék rá - motyogta V. - Már régen láttam.
- Tegnap voltál nála - értetlenkedett Suga.
TaeHyung erre csak vállat vont.
- Mindegy, már csak pár napig kell ápolgatni - ültem le közéjük.
- Ha már menyasszonyok, TaeTae, milyen a lány akivel találkoztál?
- Hát, nem is tudom. Szép és hófehér a bőre. Igazán kedves és szerény, de valahogy olyan.....hmmm.....keserű? - tűnődött a fiú.
- Keserű? – csodálkoztam.
- Aha. Nem, inkább megkeseredett. De csak néha, ha elgondolkodott, akkor látszott rajta. Amúgy aranyos.
- Hyung, mázlista vagy - csapta vállon Suga. YoonGi régóta vágyik egy társra, bár sosem mondta, látjuk rajta, hogy magányos, mióta elveszítette az előző barátnőjét. Szegény lány rosszkor volt rossz helyen és az ellenséges banda áldozatául esett. Ennek már jó pár éve, de Suga még mindig nem tudta feldolgozni a lány halálát.
- Nem hinném. Nem az esetem - húzta a száját V.
SookWoo szemszög:
(Másnap reggel)
HoSeok az ágyam szélén ült és egy vizes ronggyal törülgette homlokom.
- Oh, bocsi, nem akartalak felébreszteni. Hogy vagy?
- Sajog a fejem és kavarog a gyomrom, de határozottan jobb, mint tegnap - próbáltam rá mosolyogni.
- Megmérnéd a lázad? Addig csinálok reggelit.
- Persze.
Pár perc múlva a konyhában odaadtam HoSeoknak a lázmérőt.
- Még mindig magas - csóválta a fejét, miközben leolvasta a kis kijelzőről a számokat.
Gyorsan megreggeliztünk, mondjuk csak egy fél pirítóst sikerült legyűrnöm, de ez is több volt, mint semmi.
- SookWoo, nekem el kell most mennem, kb. egy óra múlva itt van JiMin. Addig elvagy egyedül?
Kómás fejjel bólogattam. A halántékomban iszonyatos fájdalmat éreztem és az orrom is folyt.
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Fél tíz - nézett a karórájára. - Akkor itt hagyhatlak?
- Persze, megvagyok én.
- Oké, gyógyszerek a fiókban, kaja a hűtőben és ha kell bármi hívj minket. Ja, és ne menj ki a házból - kötötte lelkemre.
Kicsit már idegesített a túlzott féltés, amit produkáltak, de nem akartam veszekedni, szóval inkább eltűrtem.
Miután HoSeok elment úgy döntöttem rendbe hozom magam.
Tíz perc egyedüllét után kaptam egy hívást a kórháztól, hogy muszáj lenne bemennem.
Gyorsan magamra kaptam a cipőm és a táskámmal a kezemben, megszegve HoSeok utasítását kiléptem az utcára.
- Jó napot - léptem be az igazgató irodájába.
- Hogy van?
- Köszönöm jobban, nem sokára újra munkába állok.
- Ah, ezt örömmel hallom. Nem is húzom az időt, az asztalán talál néhány iratot, csak egy kis papír munka. Sajnálom, hogy betegen ide hívattam, de személyesen kellene aláírnia - mondta.
- Természetesen - bólogattam.
- Akkor el is mehet - mosolygott. - Gyógyuljon meg gyorsan, szükségünk van magára. Mellesleg gratulálok az eljegyzéshez.
- Oh, köszönöm... - motyogtam, majd elhagytam a szobát és indultam a dolgomra. Meglepett, hogy már nyilvános az eljegyzés, de anyámat ismerve biztos az egész világnak elújságolta már a nagy hírt.
Az asztalomon valóban volt egy köteg papír. Felkaroltam a pakkot, hogy haza vigyem (majd otthon átnézem őket), ám a kupac mögött egy pendrive-ra leltem. Gondoltam ezt is nekem szánták, más különben miért lenne itt ez a számomra idegen tárgy? Szóval azt is elraktam a táskámba, majd sietősen elhagytam az épületet, hogy JiMin előtt haza érjek és ne tűnjön fel neki a kis kiruccanásom.
Otthon mindent, amit elhoztam a kórházból elraktam a fiókomba, majd újra magamra öltöttem a kényelmesebbik ruhám és átköltöztem a kanapéra.
Megint visszaesett az állapotom és a lázam is újból felment, szóval bevettem a gyógyszereket.
Pont ekkor jött meg JiMin is, aki csak délig maradt, őt váltotta Jin.
Nos, igen, Jin. Ha eddig idegesítőnek gondoltam a felügyeletet, akkor Jin ezt csak tetézte a folytonos anyáskodásával.
Félreértés ne essék, nagyon hálás vagyok, amiért ápolgatnak, csak azért nem kéne tízpercenként lázat mérni és nyomni belém hatalmas bögrékkel a gyógyteát.
Miután Jin utasítására bevettem minden gyógyszert, lázat mértem és megittam 2 liter teát leültem a szobámba, hogy átnézzem a kórházi papírokat.
A szokásos dolgok adminisztrálása után csatlakoztattam a gépemre a pendrive-ot. Már előfordult, hogy ilyen formában kaptam például a gyógyszerek listáját, amiket meg kell rendelni, szóval nem volt számomra új a dolog.
Viszont nem a várt látvány fogadott: a kórházi fiók helyett egy névtelen felhasználóval volt bejelentkezve.
Megnyitottam az egyetlen mappát, ami látható volt.
Kétszer is megdöbbentem.
Először akkor, mikor a nevem pillantottam meg egy fájl elnevezéseként. Másodjára az okozott meglepetést, amit egy szintén névtelen fájlban találtam: Egy titkos adatbázisnak tűnt, nevekkel és a személyekhez tartozó adatokkal, vásárló-eladó csoportokba sorolva mindezt. Címek, telefonszámok és árlista szerepelt még ott, egy szóval minden.
Még jobban leesett az állam, mikor megláttam az áruk listáját. A legkülönbfélébb drogok, fegyverek, betiltott italok és illegális gyógyszerek ezrei sorakoztak kategóriákra bontva.
Ezek után azonnal átléptem a rólam elnevezett mappába.
Minden adatom ott volt a dokumentumban, olyan részletesen leírva és összegyűjtve minden, mintha én magam írtam volna.
De hogyan került ez erre a pendrive-ra és miért?
Kapkodva hívtam a kórházat, hogy elkérjem a biztonsági kamera felvételeit.
- Sajnálom, csak személyesen adhatom át, internetes úton nem biztonságos - mondta a rendszerkezelő.
- Rendben, köszönöm. Én beteg vagyok, ezért nem tudok elmenni érte, de holnap átveszi egy bará...a vőlegényem. Kim NamJoon a neve és majd rám hivatkozik.
- Értettem Doktor nő, akkor holnap - ezzel le is rakta.
Nyugtalanító érzés kerített hatalmába.
Kimentem a nappaliba Jinhez.
- Baj van? Rosszul vagy? - ugrott fel azonnal a kanapéról.
- Kaphatnék még teát? - nyújtottam a bögrém.
- Persze - mondta és már hozta is gőzölgő italt. - Valami gond van, idegesnek látszol.
- A kórházban van egy kis zűr - füllentettem. - Viszont szerintem nem fogok tudni elaludni egyhamar.
- Itt maradsz velem akkor? Megy valami film - mutatott a Tv-re.
Bólintottam és leültem mellé a kanapéra.
Jin nagyon a filmre koncentrált, úgyhogy észrevétlenül tudtam írni egy sms-t NamJoonnak, hogy holnap hozza el a felvételeket. Persze nem írtam meg, hogy pontosan mi az és miért kell nekem, úgy tudja műtét felvétel és gyakorlásnak akarom nézni.
Nem szívesen hazudok neki, de addig nem árulok el semmit, amíg fel nem derítem a dolgokat.
JB szemszög:
- Basszus BamBam, ott hagytátok a pendrive-ot? - ordított a megbízónk.
- Sajnáljuk, holnap elhozzuk - mondta vékony hangon Mark.
- Ajánlom is, mert ha az valakinek a kezébe kerül! A kamerákat ugye kiiktattátok? - kérdezte félve.
- Voltak kamerák? - szisszent fel JinYoung. Erre BamBam fejbe vágta.
- Hülye - pisszegte le a fiú a másikat. - Mindenről gondoskodtunk.
- Ha elszúrjátok, nem állok jót magamért. Múltkor is majdnem elkaptuk őket, de valaki - sandított YoungJae felé - nyitva hagyta az összes ajtót.
- Sajnálom - húzta össze magát.
- Na, ha nem akartok ilyet - mutatott az arcán lévő hegre -, akkor végezzétek jól a munkátokat.
Egyszerre meghajoltunk. A sebhelyes távozott, mi pedig fellélegeztünk.
- Hyung, az apád mindig ilyen kemény? - ült le a földre JinYoung.
- Nem az apám - néztem rá szúrósan.
- Biológiailag az - vont vállat BamBam.
- Nem tekintem apámnak azt az embert, aki születésemnél magamra hagyott árván, aztán mikor felnőttem csicskásnak fogott. Az ilyen nem apa, még csak nem is ember - mondtam a lehető legnagyobb undorral.
- Akkor miért akarod végig csinálni, miért akarsz a nyomdokaiba lépni? - nézett rám Mark.
- Bosszút kell állnom anyámért - közöltem fagyosan.
Sook Woo szemszög:
- Psszt - simított végig valaki a karomon. - Kelj fel.
- Huh? - hunyorogtam. Jin volt az. Lassan felültem és körbe néztem. A kanapén aludtam el, valószínűleg filmnézés közben.
- Mindjárt itt van NamJoon, azt mondta keltselek fel.
Jinnel megreggeliztünk, aztán NamJoonnal leváltották egymást.
- Itt van, amit kértél - nyújtotta oda a felvételeket.
- Köszönöm - vettem el.
- A szüleim meghívtak ebédre, majd ha jobban leszel, el kell mennünk hozzájuk. Anyám odáig van tőled - vágódott le a kanapéra.
- Kedves nő - mondtam és leültem mellé.
- Mindenki jó pofizik, pedig tisztában vannak vele, hogy ez érdekházasság. Kár, hogy csak mi nem élvezzük az egészet - nevetett gúnyosan.
Sikerült még aludnom pár órát, aztán leültem a géphez és megnéztem a kazettát, amit a kórházból kértem:
Három fekete ruhás alak lépett be az irodámba. Az asztalomon levő géphez csatlakoztatták a pendrive-ot és még pár kábelt. Közben a papírjaim között kutakodtak és feltörték a bezárt szekrényeket is. Fogtak pár iratot és sietősen távoztak, de a pendrive-ot ott felejtették, ezért találtam meg én.
A szívem a torkomban dobogott. Idegenek jártak az irodámban és fogalmam sincs miért kutattak utánam.
Idegesen mentem a nappaliba.
NamJoon a fotelben aludt. Minél halkabban lépkedtem, nehogy felébresszem.
Letelepedtem a kanapéra és keresgéltem a tv műsorok között, hogy valamivel eltereljem a figyelmem, de egyik sem kötött le.
Vacsoránál Nammal beszélgettem.
- Valószínűleg már az egész város tud az eljegyzésünkről - húzta a száját. - Múltkor a zöldségesnél gratuláltak, tegnap pedig az áruházban.
- A főnököm is ellátott jó kívánsággal tegnap - mondtam.
- Hogy mi? - ráncolta a szemöldökét. – A kórházban voltál?
Basszus, elszóltam magam.
- Telefonon beszéltünk - vágtam rá. Aish, nagyon rosszul hazudok.
Szerencsémre annyiban hagyta a dolgot.
- Hát jó - vont vállat. - Most pár napig itt leszek veled.
- Már tudok magamról gondoskodni, nem kell vigyázni rám - ráztam a fejem.
- Jobb lesz ez így, hidd el - állt fel és a mosogatóba rakta tányérját. Visszaült velem szembe és rám nézett:
- Használhatom a fürdőt? Holnap nem megyek haza és azért jó lenne megmosakodni - kérdezte zavartan.
- Persze, készítek ki törölközőt - bólintottam.
Igazából nem értettem, miért volt jó az eddig, hogy reggel idejöttek, itt aludtak aztán másnap reggel mentek haza fürdeni. Felajánlottam nekik a fürdőszobát, de azt mondták, hogy majd inkább otthon tisztálkodnak. Hát jó, legyen, ahogy akarják.
Elővettem egy sima törölközőt NamJoonnak, majd odaadtam neki.
A nappaliban ülve vártam, hogy végezzen és én is fürödhessek.
Egy hosszú nadrágban és egy feszülős rövid ujjúban lépett ki. Vizes tincsei a homlokára tapadtak. Zavarba jöttem a látványtól.
- Mehetsz - mosolygott. Nem engedte sokszor láttatni mosolyát eddig, de amikor néha-néha felfele görbült szája igen jól nézett ki.
Kapucnimat fejembe húzva robogtam el mellette, hogy ne lássa mennyire elpirultam.
Hamar végeztem a fürdőben, és gyorsan ágyba is bújtam.
- Jó éjszakát - nézett be a szobámba NamJoon.
- Alszok én a kanapén, tényleg - ajánlottam fel sokadszorra.
- Jó ott nekem, neked úgyis pihenned kell - ellenkezett határozottan.
- Akkor legalább normális ágyneműt had adjak - léptem a szekrényemhez és megpróbáltam levenni a felső polcra ügyesen felrakott párnákból egyet. Apró termetemnek köszönhetően nem jártam sikerrel, ezért oda húztam egy széket és ráálltam.
- Le ne ess! - ijedt meg NamJoon.
- Nyugi, nem fogok - nyújtózkodtam, hogy elérjem az ágyneműket.
Sikerült megfognom egy paplan sarkát, majd elkezdtem lefelé húzni azt. A takaró magával rántott további hármat és két párnát, ez természetesen mind rám borult, amitől elvesztettem az egyensúlyom és irányt vettem a padló felé.
Már vártam a fájdalmas puffanást, de ezt a derekamra fonódó két kéz megakadályozta.
Az összes dunyha ránk esett, ezért nem láttam semmit, csak egy széles mellkast éreztem az arcom mellett.
- Mondtam, hogy le fogsz esni - mondta NamJoon és hangjából ítélve próbálta visszafogni kitörni készülő nevetését.
A derekamat fogva magához szorított, miközben én hozzápréselődöm minden lehetséges helyen, és meg csak elhúzódni sem tudok, ugyanis teljes súlyával a földhöz szegez. Még jó, hogy a sok párnától nem látta, hogy mennyire zavarban voltam.
- Jól vagy? - szólalt meg újból kis aggodalommal a hangjában.
- Aha - motyogtam, de mivel az arcom összenyomta és eldeformálta izmos válla, ezért nehezen tudtam beszélni.
- Várj, nem értek semmit - mondta.
Erős karjaival felemelkedett fekvőtámasz helyzetbe és kérdőn nézett rám, hogy ismételjem meg a mondandóm.
- Csak annyit mondtam, hogy jól vagyok - nyeltem nagyot.
- Ja, jó - bólintott.
A szemébe néztem, a pulzusom megemelkedett és éreztem, hogy arcomba szökik a vér.
Úgy tűnt nem igazán zavarja a helyzet, de nekem egyre jobban melegem lett.
Többször is szóra nyitottam a szám, de hang nem jött ki rajta. Végül csak sikerült megszólalnom:
- Bocsi, de… - dadogtam és nem kellett folytatnom, megértette, hogy elég kínos volt a szitu számomra.
Kínosan elnevette magát és átfordult a hátára, ezzel mellém huppanva.
- Ne haragudj - túrt a hajába.
Lehámoztam magunkról a nagy kupacot, így már fel tudtunk kelni a földről.
NamJoon a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni.
Pironkodva csúsztattam tenyerem övébe és hagytam, hogy felhúzzon maga mellé.
Újból szemtől szembe nagyon kínosan éreztem magam.
- Sajnálom, ügyetlen voltam - sütöttem le pilláim.
- Semmi gond, elvégre jegyesek vagyunk - villantott játékos mosolyt. – Az oltárnál még meg is kell csókolnod!
- Jaj, hagyj már- nevettem el magam zavartan. Megcsörrent a telefonja.
- Ne haragudj, csak egy perc - és ezzel fel is vette a telefont.
Tudom, semmi közöm ahhoz, hogy ki hívta, de mivel ott állt mellettem, tisztán hallottam, hogy egy női hang üdvözli őt, majd NamJoon is női néven szólította az illetőt, ebből tudtam, hogy egy lánnyal beszélt, aki határozottan nem az anyja volt.
Ráadásul nagyon kedvesen beszélt vele és becézgette is.
Mekkora idióta vagyok, biztosan a barátnője az, totál leégettem saját magam az előbbi jelenttel, plusz az eljegyzés miatt tönkre mehet a kapcsolatuk. Aish, miért vagyok ilyen hülye?
NamJoon intett, hogy kimegy a nappaliba telefonálni.
Miután elhagyta a szobát szétterültem az ágyon. A hangulatom abban a pillanatban változott meg, hogy felismertem a hívója nemét. Gondolhattam volna rá, hogy esetleg van valakije.
Egy párnába nyomtam a fejem és próbáltam eltakarni megszégyenült énem.
NamJoon igazán jó külsővel volt megáldva, e mellé még a személyisége is vonzó volt, egyre jobban kezdtem megkedvelni, és már az eljegyzést sem bántam annyira. Ezért is akasztott ki a dolog, hogy esetleg barátnője van.
- Bocsánat, nem számítottam erre a hívásra - jött vissza NamJoon.
Némán összeszedtem neki az ágyneműt, majd a kezébe nyomtam.
- Elnézést kérek még egyszer az előbbi ügyetlenségemért, jó éjszakát - sütöttem le a szemem. Azt hiszem jobb lesz, ha távolságot tartok tőle.
- Öhm, köszönöm - nézett furán. - Akkor....jó éjt?
- Ha kell valami szólj - mondtam semleges hangnemben.
Értetlenül bólintott, majd elindult, de az ajtóban visszafordult.
- A nővéremmel beszéltem – mondta kínosan. – Csak nem szeretném, ha félre értenéd, nincs barátnőm.
Annyira megkönnyebbültem, hogy nincsen barátnője. Legszívesebben megöleltem volna az előttem álló fiút.
- Tulajdonképpen ennek örülök – suttogtam.
Rám emelte tekintetét, és halvány mosolyt eresztett. Egy ideig néztük egymást, majd pillantása számra siklott. Gondolkodás nélkül közelített felém, megállt előttem, egy kicsit hezitált, aztán ajkaival közelített és félénk csókolt lehelt számra. Nem tartott sokáig, zavartan elvált tőlem és dadogva bocsánatot kért.
Megilletődöttségemben azt se tudtam mit mondjak, csak bámultam rá.
- Tudod – szólalt meg ismét -, nagyon nehéz ezt most bevallanom, de egészen megkedveltelek. És én nem szeretném felbontani az eljegyzést, mármint, nem kell összeházasodnunk, ha nem szeretnéd, de azért... izé, szóval nem adnál egy esélyt? – Idegesen toporgott a küszöbön, miközben folyamatosan a padlót bámulta.
Szívem egyre gyorsabban vert és éreztem, ahogy elpirulok. Hogy az életbe ne adnék neki esélyt? Válaszul most én léptem felé, és kissé határozottabban, mint ő, de mégis félve csókoltam meg.
Visszacsókolt, és egyre bátrabban kapott ajkaim után. Kezeit derekamra csúsztatta és szorosan magához húzott. Annyira megrészegített a közelsége, annyira vágytam rá, hogy teljesen elvesztettem a fejem. Ujjaimmal hajába túrtam. Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, a levegő izzott körülöttünk. Hirtelen felkapott és megindult velem az ágy felé.
Óvatosan lerakott a párnák közé és végig simított arcomon. Kezeim átfontam a nyakán és lehúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Egy határozott mozdulattal lehúztam róla felsőjét, így megcsodálhattam kidolgozott felsőtestét. Nem sokkal később megragadta pólóm szélét, mire én megtorpantam. Sötét szemeivel rám nézett:
- Ha nem szeretnéd, akkor sincs semmi baj – mondta lágyan.
- De én akarom – hajoltam hozzá újból, és magam vettem le pizsama felsőm.
Az óta az este óta eltelt két nap kissé kínosan telt a részemről, NamJoon teljesen önmaga volt, így hát én is próbáltam oldódni, de nem igazán sikerült. Nagyon örültem, hogy a fiú viszonozza az érzéseim, de féltem, hogy elhamarkodott lépéseket tettünk, ugyanakkor olyan vonzalmat éreztem iránta, mint még soha.
Épp a szobámba ültem és az e-mailjeim olvasgattam, mikor benyitott a ,,vőlegényem".
- El kell mennem a boltba, elfogyott a tej. Itt hagyhatlak tíz percre?
- Persze - bólogattam.
- Nem menj sehova, oké?
Ismét bólintottam.
- Akkor, szia. Nem sokára jövök! – egy gyors búcsúcsókot adott, majd sietősen távozott.
NamJoon öt perce ment el. Az ablakban lévő virágokat öntöztem meg és az utcát vizsgáltam. A szomszéd kutyáját pillantottam meg, megint kiszökött. Gondoltam szólni kéne, nehogy messzebbre kóboroljon.
Felhúztam a cipőm és gyorsan a kis, barna kutya felé indultam. Barátságos kutyus volt, minden szomszéd szerette. Egy ahjussi volt a gazdája, aki nagyon aktív nyugdíjasként mindenféle klubokba járt, például golf, sakk, kártya klub és egyéb szakkörökben tette tiszteletét.
Visszavittem hát a bácsinak a házi kedvencét, majd a tornác felé vettem az irányt.
Ahogy megláttam a ház mögött húzódó kis patakot, késztetést éreztem, hogy belemártsam a lábam, mint régen.
A biztonság kedvéért bezártam a lakást, majd a telefonommal és a kulcsommal a zsebemben hátra mentem.
Csak nem haragszik meg NamJoon ennyi kimenőért.
Ledobtam a cipőm és csupasz lábam lassan a kristálytiszta forrásvízbe mártottam.
A hirtelen, de kellemes hideg érzet, amit a víz okozott átjárta a testem és felfrissített.
Teljesen elmerültem gondolataimban, miközben a selymes hullámok simogatták lábfejem.
Valaki megkocogtatta a vállam. A hirtelen gesztustól ijedten kaptam hátra a fejem.
- Elnézést, nem akartam megijeszteni, csak nem válaszolt - fürkészett egy velem egy korú srác. - Dr. Sang SookWoot keresem.
- Én vagyok, miben segíthetek? - rossz előérzetem volt a fiúval kapcsolatban. Talpig fekete ruhát viselt és a karja ki volt varrva tetoválásokkal. Mondjuk NamJoonéknak is van egy kettő (JiMinnek még piercingje is van), de nem ilyen sok.
A srác gúnyos mosolyra húzta száját.
- Tagadtad volna le - nevetett. - Srácok, megvan az emberünk.
Szavaira hat másik tag jött elő.
Azonnal felpattantam és hátrálni kezdtem.
- Kik vagytok? - néztem rájuk. - Mit akartok?
Nem feleltek. A pulzusom növekedett és a rossz érzésem csak erősödött.
A fiú, aki megszólított intett a többieknek, akik mellém pattantak és szorosan megragadták karom.
A szívem a torkomban dobogott.
- Most szépen velünk jössz!
Rángatózni kezdtem, szabadulni próbáltam, de erre csak szorítottak fogásukon. Jézusom, ezek el akarnak rabolni?
- Engedjetek el, azt se tudom, kik vagytok - könyörögtem.
- Szerintem tudod - húzta le a maszkját az egyik.
Ekkor bevillant az arca. A biztonsági kamera felvételén őt láttam, ők törtek be hozzám és az ő pendrive-uk van nálam.
Próbáltam álcázni, hogy felismertem őket, hátha akkor elengednek.
Egy bekanyarodó autó hangja ütötte meg a fülemet. Valamelyik szomszéd lehetett az.
- Vigyétek a kocsiba, ez nem legmegfelelőbb hely a vallatásra - szólt a ,,vezér".
A hirtelen adódott zűrt kihasználva megpróbáltam kiszabadulni a bilincselő kezek közül és ezúttal sikerrel is jártam.
Azonnal futásnak eredtem, átugrottam a kis patakon és rohantam minél messzebb. A házam mögötti kis erdőbe próbáltam menekülni, hátha ott el tudok bújni.
- Utána, vadbarmok! - kiáltotta az egyik.
Siető léptek dübörögtek mögöttem és egyre-egyre közelebb értek hozzám, majd teljesen utolértek.
- Megvagy - kapott utánam az, amelyik levette a maszkját.
Lábaim kigáncsolta, majd karomnál fogva föl rángatott a talajról. A térdemből szivárgott a vér és arcom felhorzsolódott.
- Még egy ilyen és eltöröm a lábad - jött elém a valószínűleges vezetőjük. - Most pedig siessünk, az a patkány bármikor visszaérhet.
Elráncigáltak az erdőben parkoló kocsihoz. Teljesen lesokkolódtam és egész testemben remegtem. Mit akarnak tőlem?
- Kötözzétek meg! - utasították őket.
- Ha nyugton maradsz, nem fog fájni - súgta a fülembe a mellettem álló, majd csuklóim szorosan körbetekerte egy vastag kötéllel, utána ugyanezt elvégezte bokáimon is. Hiába ellenkeztem, erősebb volt nálam.
- Én szóltam - motyogta és egy hatalmasat szorított a hurkon. Fájdalmamban felkiáltottam. Lehet, hogy eltört a bokám.
- A száját is tömd be, nem kell, hogy meghalljanak a szomszédok.
Egy ronggyal bekötötték a szám is.
Már sírtam. A térdem véres volt, a bokám sajgott és az ínyem is felsértették.
Betuszkoltak a kocsi hátsó részébe, két oldalamra ült az a srác aki elkapott, mikor futottam és az amelyik megkötözött.
- Most le fogom takarni a szemed, ne ijedj meg - szólt kedvesen - már ha ilyen helyzetben mondható az elrablóm kedvesnek - és egy sállal, vagy valami kendővel le is födte szemhéjam a balomon lévő fiú.
Már nem ellenkeztem, tudtam, hogy semmit sem ér.
- JB, megyek a pendrive-ért, jó? - szólalt meg mellőlem az egyik.
- Gratulálok, hangoztass még tovább, kérlek, infókat rólunk, hátha könnyebben megtalálnak.
- Aish, most akkor mit csináljunk a csajjal?
- Mindegy, csak valamit gyorsan, mert egyre többet tud! - eléggé ingerülten beszéltek.
Szapora légzésem útjába egyszer csak egy érdes textil állt. Jó illata volt, olyan édes, de mégis keserű. A bódító illat beférkőzött légutaimba és egyre homályosította elmém.
