Cím: My crazy night
Szereplők: BTS
Műfaj: oneshot, yaoi
Páros: YoonMin
Korhatár: +18
Csak azt érzetem, hogy nagyon fáj a fejem és mozog alattam a föld. Kezemmel megmarkoltam valami durva anyagot.
- Meccse volt, nagyon durvát esett, jól beverte a fejét! - hallom csapattársam aggódó hangját.
- Nyugodjon meg, készítünk egy röntgent, megtudjuk, hogy lett-e valami komolyabb baja. - egy idegen férfihang válaszol és tovább mozog alattam a föld. Próbálok felülni, de nem megy.
- Mr. Min, kérem, maradjon fekve. Elvégzünk egy röntgen vizsgálatot. - dönt hátra homlokomnál fogva egy nő. Mr. Min? Mióta hívnak engem így? Azért annyira idős még nem vagyok!
Pár perc múlva tényleg éreztem a röntgen sugarakat, és utána már csak egy kicsi, egy -de az viszont hatalmas- ablakos, fehér, patika szagú szobában nyitottam ki a szemem. Nagyon fáj a karom is, infúzió van belém kötve.
- Bent maradsz estére... - bámul engem HoSeok.
- Mi a franc történt?
- Nem tetszett a másik csapatban, hogy mi vezetünk, és amikor mentél be támadásban, kigáncsolt egy primitív állat, te durván beverted a fejed, el is ájultál kicsit.
- És te miért vagy idebenn? - dorgálom meg a fiatalabbat.
- Mert bent akartam maradni, hogy mikor kinyitod a szemed, akkor ismerős arcot is láss, ne csak a fehér falat bámuld. Amúgy sem maradhatok bent sokáig...
- Mi lett a meccsel? - kérdem egy sóhajtás után. Nem szeretem, hogy ekkora áldozatot hoz értem. Persze, jól esik, de néha már túl sok.
- Hogy tudsz mindig csak a kosárlabdára gondolni?! Nyertünk, de már mindenki leszarta az eredményt, csak te legyél jól.
- Jól vagyok, elmehetsz. - mondom ridegen, akár egy márvány kiállított tárgy egy múzeumban, közben le nem véve a szemem a plafonról.
- Jó, akkor majd hívj, ha kiengedtek, ha kell kijövök eléd... - mondta, majd felkelt a székről és távozott. Túl durva lettem volna? Meglehet, de ez van...
Elég sötét van, későre járhat az idő. Bejött egy nővér, hozott vacsorát, de inkább otthagytam, nem nézett ki valami ehetően. Kórházi kaja, fúj! Figyelmeztetett, hogy zárjam be az ablakot és az ajtót éjszakára, szoktak olyat csinálni az elmegyógyintézetesek, hogy átjönnek éjszakánként. És jön a kérdés, miért kellett idehozni az elmegyógyintézetet? Kérem, valami biztonsági szolgálat, vagy hasonlók? És miért nem zárják be az ő épületüket? Akkor ma éjjel sem alszunk, remek!
Hamarabb lement a nap, mint gondoltam. Nem vagyok az az ijedős alkat, de a tudat, hogy bármikor bejöhet valaki az ablakon, mégha a harmadikon is vagy, kicsit rémisztő. Valaki kopogott az ajtómon. Valami velem korabeli srác, enyhén szőkére festett haja kissé olyan érzést kelt bennem, hogy meleg a fiú. Integetett, mintha valami rég nem látott barátja lennék, és elővette a zsebéből az ajtóm kulcsát. Teljes nyugodtsággal beengedte magát, és leült mellém.
- Szia, JiMin vagyok! Miért vagy itt? - kérdezte nagy mosollyal az arcán.
- És te miért vagy itt? - kérdezek vissza. Azt hittem engem el fognak kerülni a gyogyósok, de nekem nem akar összejönni ez a nap.
- Segítek! - mosolyog még mindig, és elkezdi az infúziómat birizgálni.
- Hé, hé! Mit akarsz?
- Segítek, hogy megszabadulj innen!
- Kösz, inkább maradok.
- Akkor más miatt!
- De miért akarod lekötni ezt a szart rólam?! - kezdek vele ordibálni.
- Na! Nyugi! Tudom, mit csinálok. De ha ragaszkodsz hozzá, lehet nézőközönségünk is!
- Mégis mihez?
- Egy jó éjszakához! - súgja fülembe, és már ki is szedte bőrömből a infúzió csövét - Egy nevet azért szabad tudnom, hogy mit nyögjek majd feletted? - kérdezi játszi könnyedséggel.
- Úr, Isten! Te tényleg beteg vagy!
- Akkor megnézem az ágyadon. Mindig kicetlizik. Ahha... Szóval Min YoonGi. Király, jól fog hangzani. - csak bámultam, hogy ez most tényleg komolyan gondolja-e, és tényleg nem viccelt, már vetkőzött is - Ne bámulj ennyire, elpirulok!
- Pedig nem tűnsz annak a pirulós fajtának... - teszek egy apró, halk megjegyzést.
- Igen? - mosolyodik el ő is - Hát, tényleg nem vagyok az... Kényszeresen elkezdek vetkőzni, ahányszor csak kedvem tartja. Már három éve tart ez az egész, és fél éve pedig a másik épületben rohadok. Éjjelente ki szoktam jönni, de eddig sosem találtam még ilyen egyedül fekvő beteget. Hát kaptam az alkalmon, bejöttem.
- És most te komolyan? - kezdem lassan, de biztosan felfogni a dolgokat.
- Annyire, mint ahogy nincs már rajta póló és nadrág. - végignéztem rajta, hát tényleg nem volt csúny látvány, de azért maradjunk meg az épelme határain belül.
- Ne haragudj meg JiMin, vagy bárhogy is hívnak, de nincs nagy kedvem hozzá. - vallom neki az őszintét, de ő már felettem állva várja, hogy én is kibújjak a ruháimból. Hát, bocs kicsim, de ha rajtam múlik, ma tuti kielégítetlenül alszol el!
- Hidd el, lesz kedved! - ül rá csípőmre és kezeimet kifeszíti fejem felé - Tök jó, hogy rácsos az ágyad! Kevés szobában van ilyen, marha nagy mázli! Általában, ha csak az ágytámlához kötözöm ki az embereket, akkor simán megszöknek. De innen nem lesz egyzserű! - mosolyog, akár egy elmebeteg, és még annyi időm se volt, hogy visszahúzzam a kezem, máris kikötözött a lepedővel - Eddig senki sem panaszkodott a munkám minőségével kapcsolatban. A több meglepetés és élmény érdekében ezt is eltakarjuk. Na, látsz? Nem? Tökéletes! - valamivel szemem is bekötözi, így végleg nem tudok már mit csinálni. Elkezdek fészkelődni alatta, hátha így könnyebben belátja, hogy ezt én nagyon nem akarom, de semmi esélyem. Még élvezi is, hogy kelletem magam.
- Eddig tökéletes vagy! - suttogja ajkaimra, és a következő pillanatban már nyelve az enyémmel harcol a számban. Pólóm alá nyúlva kezdi cirógatni puha ujjbegyeivel hasamat, és amikor belenyögök a csókba, elkezdi mellbimbómat izgatni. Megőrjít, hogy nem látok semmit! Miközben ajkai elhagyták enyémeket és nyakamon dolgoztatta meg őket, kezei is elhagyták felső testem és nadrágomba nyúlva tapintott rá arra pontra, amit legkevésbé szerettem volna, hogy megérezzen. Halkan felnyögtem, és éreztem bőrömön, hogy miközben megszívja azt, ki is röhög. Ennyi elég is volt az egómnak, nem hagyhatom tovább, hogy ilyen módon alázzanak a porba. Elkezdtem lerángatózni magamról azt az őrültet. A nagy elkényelmesedésben le is esett az ágyról, olyan szinten, hogy azt jó volt hallani.
- Rossz döntés! - mászik vissza rám, és hosszában széttépi rajtam pólómat. Vadul nekiesik felsőtestemnek, és ezúttal semmitől nem kímél. Nyelvét, fogait is beveti, és mélyen fel-felnyög, élvezi, hogy durva lehet. Lehúzza rólam nadrágom, és úgy, alsón keresztül enged le teljesen torkáig. Szív rajtam párat, és amikor érzi, hogy elértem egy méretet, akkor fogával lehúzza rólam alsómat is, és ezúttal gyengéden tessékel beljebb szájába. Csípőmet megfogja, így segítve magának, és lassan ütemezi merevedésem mozgását, míg nyelvével makkomon jár fel-alá. Nem tudom megállni, hangot adtam annak, amit még magam sem gondoltam komolyan, az élvezetnek. Egyik keze felfutott számig, és belém vezetve nyálazta meg általam három ujját.
- Most lazulj el! - cuppant le rólam, és már meg is éreztem alsó felemben ujjait. Visszavett szájába, majd egyszerre tágított, és szopott. Jó, tényleg nem csinálja rosszul... Lassan elkezdett ollózni, és amikor már érezte, hogy ellazultam és eljutottam olyan szintre, hogy képes legyek a fogadására, kieresztett szájából, átfordított hasamra, és könyörtelenül hatolt belém. Fájón felnyögtem, hátam ívbe feszült és majdnem letéptem a lepedőt az ágy rácsairól. Szóval ilyen érzés lent lenni... Nyelvét hátamon járatta fel, s alá, miközben elkezdett bennem mozogni, elég intenzív tempóval.
- JiMinh... Lassíth... - nyökögöm alóla. Nagyon rossz így megalázódni előtte.
- Nem! Még nemh! Márh érzem... Érzem, hogy mindjárt otth vagyunk! - válaszol határozottan, és még nagyobb tempóra kapcsol. Már szinte hallottam szívem dobbanásait, ahogy felveszi JiMin csípőjének ütemét, és majd kiszakad mellkasomból a túlzott adrenalin és érzelem miatt, amit nem tudok hova sorolni. Belegondoltam, hogy mégis hogy nézek ki, és ha ez kitudódik, akkor milyen szinten leszek körberöhögve. Úgy voltam, akkor élvezzük, mást nem, legalább a végét. Éreztem nyögéseiből és fokozatos tempójából, hogy ő már tényleg ott tart, ezért rásegítettem élvezetére, és én is elkezdtem mélyebbről hangokat hallatni magamból.
- Yoohh... YoohnGih... - élvez belém végleg. Ahogy megéreztem meleg spermáját magamban, én sem hittem el, de a fehér kórházi paplanon megjelent az én élvezetem is. Azt hiszem ezt az éjszakát sosem fogom elfelejteni.
- Köszöh-Köszönömh. Élveztem! - mondta még mindig ki nem húzódva belőlem, és simogatva oldalam.
- Kikötözöl most már?
- A menet második felében jól viselkedtél, azt hiszem, megérdemled. - és mit sem sejtve kötötte ki a csomóját. Megsimogatta fejem, nyomott két puszit az arcomra, és mielőtt még bármit is mondhattam volna, olyan hirtelen, mint ahogy jött, távozott is. Levettem szemem elől a kötszert, amivel bekötötte, de már hiába volt. Csak a holdfényt láttam bevilágítani a kinyitott ablakon. Odamentem, de már nem láttam mást, csak a másik épület egyik ablakát csukódni, így végleg eltűnni az ismeretlen őrültet, akinek sikerült megszelídíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése