Először is kellemes ünnepeket mindenkinek!:)
Másodszor, meghoztam a még ropogós DaeJae-t!
Jó olvasást!~
Cím: Shadow
Szereplők: DaeHyun, YoungJae, HimChan (B.A.P)
Páros: DaeJae
Műfaj: oneshot, yaoi, fantasy
Korhatár: talán +15
*DaeHyun szemszög*
A hely zaja magával ragadott, és a dohány, amivel kínáltak, furcsa mellékhatást váltott ki. Nem tudtam magamról, mint egy gomolygó füstfelhő, lebegtem a székemen. Éreztem, hogy akkor éjjel valami fog velem történni. Valakivel fogok találkozni, akinél maradandóbb élményem nem lesz életem során. Belekortyoltam a poharamba, ami ismét színültig tele volt, pedig két perccel ezelőtt ugyanúgy kiittam tartalmát, ahogy most is. Körbenéztem; a szórakozóhely tele volt részeg fiatalokkal. Lányok, akik a szülői szigor elől menekülve, egy rövidebb szoknyát felvéve táncoltak, gondolván, így majd megtalálják életük szerelmét, aki ,,szőke hercegként" fog betoppanni az életükbe. Fiúk, akik az orvosi egyetem nehézségeit pakolják le itt minden hétvégén; kicsit becsiccsentenek, lefekszenek - jobb esetben csak - egy lánnyal, aztán reggel idegesen találnak vissza kollégiumaikba, ahol újra neki fognak a naphosszig tartó tanulásba. Jól elkülönült a tapasztalt bulizó lányok csoportja. Ők csak akkor kezdtek táncolni, ha a nekik tetsző egyén is a parkettre lépett, hogy majd a tömegben közelebb tudjanak hozzájuk kerülni. Régi trükk, de még mindig használják - mondanom sem kell, hogy mi a gúnyneve ezeknek a lányoknak... A bárpultnál ült egy kisebb fiú csoport, ahova néha-néha egy-egy lány is csatlakozott, majd ők elmentek, és újak jöttek. Olyan volt az az asztal, mint egy átjáróház. Pont ezért is figyeltem fel rájuk.
Egy fiúval gyanúsan összeakadt a tekintetünk. Én le tudtam venni róla a szemem, de éreztem, hogy ő bámul, mintha valami mozivászon lennék. Kínosan éreztem magam, próbáltam poharam mögé bújni, hogy azt folyton emelgettem, de annak csak az lett az eredménye, hogy a nyolcadik emelés után már éreztem, hogy forog velem a világ. Vérem alkohol tartalma csak nőtt és nőtt, én pedig egyre nagyobb embernek éreztem magam a bőrömben.
Felálltam helyemről és pár barátomat követve elindultam a tánctérre. Egy pillantást vetettem még az idegen fiúra, majd egy alig észrevehető kacsintás után neki háttal elkezdtem táncolni. Amennyire csak tudtam, elengedtem magam, élveztem az életnek azt a részét, amit nagyon ritkán; az önkívületi állapotot.
Nem telt bele sok idő, egy idegen kéz fogta át derekam. Nem hittem volna, hogy ennyire bevállalós a kicsike, de ahogy közelebb lépett hozzám, tisztán éreztem, hogy már ő sem igazán tudja merre van az előre.
Egyre csak közeledett felém csípőjével, míg egy határozott mozdulattal az ölébe húzott úgy, hogy majdnem eldőltünk mind a ketten.
- Finoman... - fordítottam kissé felé a fejem - Fiatal az este még ahhoz, hogy összetörjük itt magunkat. - ujjaim végighúztam derekán, amit ő még mindig a dübörgő zene ütemére ringatott. Pólójába martam, amit ő megérezve a vállamba eresztette fogait.
Még mázlim, hogy hideg volt az idő odakint és két pólót is vettem fel, különben a srác kannibál módjára kiharapott volna belőlem egy darabot. A haverjaim még egy italt nyomtak a kezembe, de én épphogy beledugtam a nyelvem az ismeretlen italba, megszédültem. Ott hagytam az egymás mellett vonagló emberek közt a partnerem, és leültem a bárpult mellé. Fejemet az ökleimre hajtottam, így próbáltam meg elmém egy tisztább állapotba varázsolni.
Amíg fejem kezeimen pihentettem, egyszer felnéztem, hátha annak az idegen fiúcskának feltűnik az eltűnésem, de elvesztettem őt a hatalmas embertengerben. A dübörgő zene újra elérte hatását, és majdnem lefordultam a székről. Visszahajtottam fejem a kezemre, és összeszorított szemekkel mély levegőket vettem.
- Hé', minden rendben? - ujjai hajamba kúsztak, másik kezével pedig hátamon támasztotta meg magát. Hangja ismeretlen volt, de tapintása nagyon is ismerős; felemeltem a fejem, és kissé meglepődve konstatáltam, hogy az az idegen fiúcska érdeklődik utánam. Beleivott egy, a pulton lévő ismeretlen tulajú pohárba, majd ködös tekintetét rám vetette. Szemeim téves információkat adtak át neki, és ő újra megkérdezte: - Minden rendben? Kimész egy kicsit?
- N-Nem... Mindjárt jobban leszek, csak...
- Csak még soha nem piáltál ennyit. - nevetett, majd intett a pultosnak, és leült mellém.
- Ezt honnan veszed?
- Új vagy itt, látszik rajtad. Ahogy sorra húzod le a piákat, amikről azt sem tudod, hogy micsoda. Ahogy kémleled a helyet, annyira vall az olyan emberekre, akik kicsit szeretnének kitörni a hétköznapokból, lázadni önmaguk ellen. Jól ismerem az ilyet. - felemeltem a fejem, és és kérdőn néztem rá, de ő csak egy újabb pohár italt küldött le nyelőcsövén.
Alaposan végignéztem a jelenetet. Ujjai finoman markoltak rá a pohárra, ajkai játszi könnyedséggel tapadtak az üveghez. Lehet, sőt, inkább biztos, hogy csak a bennem lévő alkohol mennyiség miatt, de késztetést éreztem arra, hogy azokat az ajkakat én is megízleljem. Megráztam a fejem, hogy elszálljanak a furcsa gondolataim, de ez csak olaj volt a tűzre.
- Valami probléma van? - nézett rám a fiú, miután poharát a bárpulthoz vágta.
- S-Semmi... - bambultam el ajkain, amik már hívogattak maguk felé. Ingerlésképpen még hüvelykujjával le is törölte a rajta maradt alkoholt, aminek már végleg nem tudtam ellenállni, és lassan kezdtem ajkai felé közelíteni. Szándékom hamar észre vette, és vigyorogva fogadta ajkaim, amiket aztán alaposan kezelésbe is vett. Az irányítást az ő kezébe adtam, amivel élt is bőszen. Durván harapta párnáimat, és majd' áthúzott úgy a számnál fogva az ölébe. Térdein kellett megtámaszkodnom, mire, mintha csak játék lennék számára, elengedett. Leszállt a székéről, és az enyémet is maga felé fordította. Lábaimat szétdobta, majd közéjük helyezkedett. Ujjait finoman végighúzta a térdemen, majd lassan haladt feljebb. Ahogy éreztem, hogy már kínos helyeken próbál matatni, megfogtam csuklóját, mire ő hirtelen felkapta fejét, és szemével szinte lyukat égetett az enyémbe. Tekintetétől nem ijedtem meg, inkább ő ijedt meg az én reakciómtól. Csuklóját kihúzta ujjaim szorításából, és egy kaján mosoly kíséretében kivette a telefonomat a zsebemből.
- Itt a számom, ha hiányzom, csak hívj! - pötyögtette a képernyőt, majd egy imádnivaló mosoly kíséretében visszanyújtotta a készüléket, és elindult az ajtó felé.
- D-De várj... - indultam el utána. Nem értettem a viselkedését, a hirtelen váltást a viselkedésében.
Láttam, ahogy kiér a szórakozóhelyről, de amikor én kitettem a lábam onnan, ő már sehol sem volt. Körbenéztem, hátha valami rossz tréfa, de senkit sem láttam, nemhogy őt. Egyedül az árnyékom volt az egyetlen társaságom.
Zavartan visszamentem az asztalhoz, ahol a barátaim is ültek. Leültem, és meredten bámultam magam elé. A furcsa viselkedésem HimChannak szúrt először szemet.
- DaeHyun, minden rendben?
- Az a fiú... Akivel idáig a bárpultnál ültem. Kiment, és eltűnt.
- Milyen fiú? - nézett rám zavartan.
- Hyung, idáig vele ültem azon a széken. - mutattam az adott tárgy irányába. - Aztán hirtelen félbeszakította az enyelgést, kiment az ajtón és eltűnt.
- Dae, mind ez idáig magányosan ültél.
- Dehogy is! Nézd még a számát is megadta! - kerestem vissza a fiú által megadott számot, de sehol sem találtam. - Esküszöm, hogy itt volt!
- Azt hiszem, ebből neked elég ma estére. - vette el előlem a poharat.
- De, Hyung... Tényleg itt volt!
- Lehet csak az árnyékok játszottak az elméddel... - jelentette ki félvállról, majd belekortyolt italába. Nem értettem, mi volt ez az egész. Kizárt, hogy hazugság lett volna, hisz éreztem a fiút! Valaki segítsen, tényleg kezdek megőrülni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése