Cím: U don't want to remember me
Műfaj: fantasy, yaoi, oneshot, smut
Szereplők: TaeHyung, SeokJin (BTS)
Páros: TaeJin
Korhatár: +18
*TaeHyung szemszög*
Sötét volt az este, ahhoz képest, hogy már itt a tavasz. Nem volt hűvös, pedig a szél a fák lombjait dűlöngtette minden irányba. A vasútállomás peronján csak én álltam. Az egysínes kis megállóhely nappal is ijesztő volt, nem még este. A köveket rugdosgattam, és vártam a vonatomra, ami már tíz perc késésben volt. A külváros titokzatos esti neszei zavartak meg, ami hol a bokrok, hol pedig a sín másik oldaláról hallatszódtak. Több titokzatos árnyat is láttam magam körül elfutni, aztán a kezemben lévő italra néztem,és elgondolkoztam, hogy talán túl sok cukros üdítőt iszom. Visszazártam a palackot a kupakjával, és odaálltam a sín mellé, várva, hátha bezakatol végre az a masina.
Egyszer hirtelen elsötétült minden; a utcai lámpák kialudtak, mintha a Hold sem világított volna olyan fényesen, majd ez a jelenség gyorsan megszűnt, és újra szemem elé tárult a világ, de mintha valamilyen vörös köd ült volna rajta. A sínek közül, a fák, bokrok mögül vörösen világító alakok bukkantak elő, mintha szellemek lettek volna. Mindegyik felém közeledett. Emberi alakjuk volt, de mintha át tudtam volna nyúlni testükön. Nagy fekete szemeikben láttam a Hold fényének tükörképét, hosszú ujjaik pedig nyakam felé nyúltak. Ekkor valaki elkapott hátulról és valami fekete, lepedő szerű anyaggal takart be, majd elrántott onnan. A félelemtől erősen belekapaszkodtam ebbe az anyagba, mintha ez bármi védelmet is nyújtana.
- Sss. Miattam vannak itt, mindjárt elmennek. - súgta egy hang a fülembe. A fekete anyag eltakarta a szemem is, majd sok magas hangú kiáltást hallottam. Mire újra láttam valamit a furcsa, vörösségben úszó világból, már nem volt előttem senki, csak egy magas, fekete hajú, fehér bőrű fiú, aki fekete nadrágot viselt és fehér inget - háttal állt nekem. A fekete anyagot lecsavartam magamról, ekkor láttam meg, hogy az valamiféle palást szerű dolog. A fiú felém fordult, és vörös ajkait szóra nyitotta, de én megelőztem.
- M-Mi ez az egész? Valami rossz beöltözős bál? Nagyon állatok voltak ezek az izék, de lehettek volna kicsit kevésbé életszerűek.
- El kell szomorítsalak TaeHyung, mind igaz, amit látsz.
- Honnan tudod a nevem? - ugrottam hátra, miközben a fiú megindult felém.
- Megvannak a módszereim. - vette ki a köpenyt a kezemből, majd nyakába akasztotta. Ekkor láttam meg, hogy mi is ő valójában.
- E-Egy vámpír?
- Te tényleg ennyire ostoba vagy, vagy csak tetteted? - nézett rám furán. - Gyere utánam, itt nem elég biztonságos! - nézett körbe gyanakvóan. Elindultam utána, ahogy kérte, közben mindvégig izgatottan néztem.
- És te tudsz repülni is meg ilyenek?
- Nem madár vagyok, hanem vámpír. Akkor tudnék repülni, ha képes lennék visszaváltozni magamtól denevérré, de erre nem vagyok képes. Pont ezért kellett egy ilyen fiú, aki mindenbe belemegy, hogy visszakapjam a képességem.
- Szóval akkor nem tudsz? - állt meg és homlokát ráncolva rám nézett.
- Elrepítselek valahova nagyon messzire?
- Igen, igen, igen! - kezdtem izgatott lenni.
- Kövess! - fogta meg a csuklóm, és maga után húzott.
*SeokJin szemszög*
Végre megtaláltam ezt a fiút! Lassan másfél éve kergetem, és várom a megfelelő alkalmat, hogy megtegyem, amit kell.
Az átváltozásra képes erőm vagy két éve vesztettem el, mert egy földi fiúval összeszűrtem a levet.
Hm~, Kim NamJoon, örök, jó emlék marad...
A klánvezetők azt mondtak, csak úgy szerezhetem vissza, ha vért szerzek egy földi fiútól aktus közben. Ilyen hülye szabályaik vannak, hogy úgy szerezhetem vissza, ahogy eladtam, és ezt a vezetők végignézik vörös árnyként megjelenve.
Hogy közben mit csinálnak, inkább nem akarom tudni, de gondolom el tudjatok képzelni...
Berángattam szegény fiút egy üres sikátorba. A vörös köd ott szállt le; ott magam is alig láttam. TaeHyung karja elkezdett remegni kezemben, ahogy egyre beljebb értünk a zsákutcában. Furcsa neszek hallatszódtak, amik elől ő hozzám bújt, így felkeltette bennem a védelmező ösztönöm, ami kicsit jobban felizgatott a kelleténél. A vörös kísértetek újra visszatértek, és TaeHyung lábai után kaptak többször is.
- Nehee! - szinte sikítva bújt ölembe, és mikor észrevette, hogy mit is csinált, kínosan nevetve lépett hátrébb. Csípőjénél fogva rántottam vissza, és éreztem, hogy nadrágomban kezd szűkösödni a helyzet.
- TaeHyung-ah~, ma éjjel nagyon csúnyán ki foglak használni, de ígérem, hogy semmire nem fogsz majd emlékezni. - súgtam fülébe mély hangomon, majd egy falhoz döntöttem, és egy mély csók kíséretben kezdtem el férfiasságom az övéhez dörzsölni, mire ő egy nyögéssel válaszolt.
- Egy nevet azért kérhetnék?
- Mégis minek?
- Hogy tudjam, mit kell nyögnöm, mikor elélvezek! - nevetett pimaszul, majd egy újabb csók közben az övemet kezdte kicsatolni. Kezeit leszedtem magamról és kifeszítettem, majd nyakán a bőrt kezdtem puhítani, és megszívni azt, hogy később könnyebben nyerjem ki onnan a vért.
Félreértés ne essék, nagyon helyes gyerek, de elég szeleburdi; semmi kedvem nincs semmilyen tagom benne tudni. És amúgy is, NamJoonnak is megfogadtam valamit, amit elég komolyan veszek azóta. Csak az erőm miatt nem fogom azt felrúgni.
Táskáját, pulcsiját és pólóját gyorsan leszedtem róla, s ajkaimmal végigjártam felsőtestét. Az élvezettől mélyen hajamba túrt és dörmögő hangján felnyögött. Melegítőnadrágjának madzagját kioldottam, majd lecsúsztattam róla azt, és már amúgy is merev férfiasságára leheltem, amitől még jobban felizgult. Felegyenesedtem mellé és alsójába vezettem a kezem. A falat alkarommal támasztottam meg, majd elkezdtem TaeHyungot kielégíteni.
Ahogy hozzáértem rögtön hátamba kapaszkodott és ingemet kezdte marni ujjaival. Első izzadságcseppjei megjelentek homlokán, ahogy fokozatosan hátradöntötte fejét, mikor már megszokta kezem tempóját. Ekkor gyorsítottam kezemen, s mikor ezt megérezte, az első gyönyörhullám átfutott feje felett. Hata ívbe feszült és körmei végigfutottak karomon. Nyakát kezdtem először még csak finoman harapdosni, amivel tovább fokoztam az élvezetet. Előváladékától már csúszóssá vált merevedésén felvettem a végleges tempót, közben erősebben haraptam rá nyakára. Térdei elkezdtek remegni, mikor közelebb ért a véghez. Én testemmel hozzásimultam a már egész testében remegő fiúhoz. Nyögéseink egyre hangosabbak voltak, és egyre mélyebbről jöttek, ekkor már tudtam, hogy itt az idő.
Szemfogaim előbújtak, és miközben átrepítettem őt a gyönyör kapuján, fogaim bőrébe vájtam. Hangos kiáltotta nevem, nem tudtam megmondani pontosan, hogy az élvezettől, vagy a fájdalomtól. Elengedtem férfiasságát, letapadtam nyakáról, mire ő összeesett a fal mellett ájultan. Megsimogattam fejét köszönetképp és egy kézmozdulattal visszatekertem az időt, így ő erre az egészre nem fog emlékezni.
*TaeHyung szemszög*
Sötét volt az este, ahhoz képest, hogy már itt a tavasz. Nem volt hűvös, pedig a szél a fák lombjait dűlöngtette minden irányba. A vasútállomás peronján csak én álltam. Az egysínes kis megállóhely nappal is ijesztő volt, nem még este. A köveket rugdosgattam, és vártam a vonatomra, ami már tíz perc késésben volt. A külváros titokzatos esti neszei zavartak meg, ami hol a bokrok, hol pedig a sín másik oldaláról hallatszódtak. Több titokzatos árnyat is láttam magam körül elfutni, aztán a kezemben lévő italra néztem,és elgondolkoztam, hogy talán túl sok cukros üdítőt iszom. Visszazártam a palackot a kupakjával, mikor megérkezett a kis masina.
Felszálltam rá; egyedül egy fiú ült benne fehér ingben és fekete nadrágban. Elég ismerősnek tűnt, de mégsem tudtam hova tenni. Sokáig bámultam, aztán mikor ő ezt észrevette, odamentem hozzá.
- Bocsi, nem ismerjük mi egymást valahonnan?
- Szia, Kim SeokJin. - nyújtotta felém kezét. - Ismerjük, de arra te nem szeretnél emlékezni! - mosolygott, mintha tudna valami nagyon titokzatos dolgot, majd leszállt a vonatról. Utána mentem, hogy megkérdezzem, mégis mi ez az egész, de mikor kinéztem a vonat ajtaján, nem láttam senkit, csak egy elrepülő denevért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése