Köszönöm mindenkinek, aki beleolvasott valamelyik részbe, és tényleg köszönöm azoknak is, akik végig követték velem ezt a kis kalandos utazást! :)
Ne feledjétek, hogy egy újabb yaoi-csokor fogja kezdetét venni! Legyetek résen! ;)
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: Epilógus
Műfaj: yaoi
Figyelmeztetés: Apuci, anyuci megtud mindent. Mondom, mindent.
Korhatár: nincs, esetleg egy +12
*Kisu szemszög*
Egész nap a fiúk érkezésére vártunk, a menedzser szerint négy óra felé érkeznek meg.
- Szívem, meddig főzöl még? - nézett rám Cory, a kanapéból fejjel lefelé kihajolva.
- Ha segítesz, akkor kevesebb ideig...
- De annyira faradt vagyok!~ - nyavalygott újra.
- Tudod mit? Maradj szépen a fenekeden a kanapén, ha nem segítesz, de akkor éjjelre is ottmaradsz... - mondtam, miközben megkevertem a levest.
- Mit segítsek? - teremt ott mellettem hirtelen.
- Na~, csak nem meggondoltad magad?
- Ha pimaszkodsz, akkor inkább a kanapén éjszakázom... - paskolta meg a fenekem.
- A szemeteszsák tele van! - mutattam rá az adott dologra.
- Na~, csak nem meggondoltad magad? - gúnyolódott. Megfogta a zsákot és elindult vele az ajtó felé, majd két lépés múlva visszahátrált és egy puszit nyomott a nyakamra. - Szeretlek szívem! - súgta a fülembe és elindult az ajtóhoz.
Cory gyorsan elintézte a számára kijelölt feladatot, és beállt mellém zöldséget szeletelni. Hallottam, hogy egy kocsi megáll a ház előtt. HongSeob és ChangSun szálltak ki a kocsiból. Először ChangSunt pillantottam meg az ablakból, majd HongSeob kapkodta a lábát utána, és megállította a ház előtt. HongSeob valamiért idegesnek látszott, és nagyon magyarázott ChangSunnak. ChangSun a fiú szájára tette a mutatóujját és egy puszit nyomott a homlokara. Összekulcsolta a kezüket, majd valami biztató szöveget magyarázhatott neki, és kézen fogva benyitottak.
- Megjöttünk!~ - dobták le csomagjaikat.
- Jöttetek? Mármint, hogy ti? - fordult meg Cory; arcáról az enyhe düh, a kétségbeesés, a meglepettség és az öröm volt leolvasható.
- Cory, nyugalom!~ - fogtam meg vállát, miközben óvatosan kivettem a kést a kezéből.
- Kisu nem mondta? - vakarta meg kínosan tarkóját ChangSun.
- Csak említett valamit, de nem mondott sokat. - nézett rám mérgesen. - ChangSun, ugye nem feküdtetek le?
- Aish Cory, miért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni? - üvöltöttem le.
- Csak felvitt az óriáskerékre és megcsókolt... - motyogta HongSeob.
- Az óriáskerékre? - lepődtem meg.
- Megcsókolt?! - lepődött meg Cory is.
- Gyerekek, menjetek fel a szobátokba, addig elintézem Coryt, rendben? - szinte le kellett fognom, éreztem, hogy bármelyik pillanatbab nekieshet ChangSunnak.
A srácok nagyobb biztonságban érezték maguk, ha inkább felmennek; így is tettek.
- D-De, ő az én maknae-m! - esett le neki végül, hogy a kicsik szerelmesek.
- Igen, te meg az enyém vagy, szóval még egy ilyen megnyilvánulás és a kanapét fogod ma éjjel ölelgetni. - paskoltam meg a fenekét, pont úgy, ahogy ő tette az előbb.
Pár perc múlva megérkezett DaeIl, JeongUk és Hui is. Ami először feltűnt nekem, hogy Huin kívül mindenki nagyon szótlan. Nem faggattam őket, ha mesélni akarnak, majd mesélnek.
Nem sokkal később kész lett az ebéd és összehívtam a kicsiny kolóniát, még JinHong nélkül.
- Kisu hyung, JinHong merre van? - kérdezte Hui, miközben egy jó nagy falatot tömött a szájába.
- Beszéltem vele, azt mondta, hogy kisebb dugóba kerültek, és ne várjuk őt a kajával, majd beesik valamikor. - foglaltam én is helyet. - És Hui... Mégis mi történt, hogy a két fiú ennyire szótlan? - néztem Hui utazótársaira.
- JeongUk? DaeIl? Miért vagytok ennyire szótlanok? - fordult ő is a fiúk felé, mire ők fülig vörösek lettek. Cory már látta, hogy csináltak valamit.
Időközben JinHong is megérkezett, nagy meglepetésünkre, SungOhval az oldalán.
- Lám-lám, kik vannak itt? - álltam fel a helyemről, és üdvözöltem a fiatalokat.
- Hyung! - borult a nyakamba SungOh. - Mindjárt mesélünk, csak had együnk valamit! - ültek le közénk
- JeongUk, nézz rám! - fordult az említett fiú felé, így felhozva az előző témát. ChangSun beavatta a srácokat a dolgokba. - Mennyit ittatok? - kérdezte a tőle megszokott komolysággal.
- Kicsit...
- Mennyi az a kicsi?
- Nekem kellett értük mennem... - vallotta be Hui.
- Szóval sokat... - motyogta Cory. - Mi lett az éjjel vége? DaeIl? Mire emlékszel?
- Huira... Ahogy egy sikátorban áll meztelenül, egy drótféléhez kötött kézzel... - a számban a falat megállt, Cory kikerekedett szemmel bámult először Huira, majd tekintetét a tányérjára hajtotta, JinHong DaeIlre meredt, SungOh arcon vágta magát, és valami olyasmit motyogott, hogy hogy lehetnek ekkora barmok, ChangSun befogta HongSeob fülét, mintha ezzel megakadályozná, hogy elképzelje a dolgokat.
- De utána visszavittem a hotelbe! - mentegetőzött DaeIl, mintha valami csúnya tréfa lenne az egész.
- Soha többe, sehova sem fogtok elmenni egyedül! Főleg így hárman! Ti teljesen hülyék vagytok! Mégis hogy? Miért? Mennyit lehet inni ahhoz, hogy a másikat berángasd egy sikátorba, kikötözd és megerőszakold?!
- Erőszakról szó sem volt. Annyira nem ellenkezett! - mondta JeongUk.
- Inkább meg se szólalj! - csitítottam el én, márpedig ha én teszem, akkor tényleg nagyon messzire kellett menniük.
- Azt mondja, szó sem volt erőszakról! - állt fel Cory és nagyon közel hajolt DaeIlhez, mintha az egész csak az ő hibája lenne, és ijesztően szemébe nézett; még sosem láttam ilyennek. - Én a te helyedben örülnék, hogy itt lehetsz!
- Hyung, nyugalom!
- Erre semmi szükség!
- Cory, állj le! - csitította őt ChangSun, SungOh és én is.
- Én azt mondom! - állt fel Hui a helyéről, elvette a szúró-, és vágóeszközöket az asztalról, és benézett a hűtőbe. - Oh, nézzétek süti! - mutatott rá az édességre. - Ezt most szépen megesszük, közben örülünk, hogy a nagy csapat újra együtt van, és meghallgatjuk SungOh és JinHong történetét, mert, tudomásom szerint, ők nem is tudtak arról, hogy egymással lesznek... - vágott bele Hui a tortába, majd mindenki elé letett egy szeletet. Időközben Cory is megnyugodott annyira, hogy visszaült a helyére, így JinHongék elkezdtek mesélni.
- Jaj, nem volt úgy semmi különös dolog... - vigyorgott SungOh, majd egy puszit nyomott JinHong homlokára, aki pont egy jókora falatot ügyeskedett a szájába pakolni.
- Az úgy volt... - kezdett bele JinHong, miközben lenyelte az adott falatot. - Odaértem, és újra elkezdtünk veszekedni.
- Kis összeszólalkozás volt az egész... - mondta SungOh.
- Hyung, elszaladtam és majdnem egy másik tartományban kötöttem ki. - nézett JinHong elképesztő komolysággal a másik fiúra. ChangSun és HongSeob megnevettek a jelenetet.
- De ugye ti nem vetemedtetek el annyira, mint egyesek..? - nézett fel Cory a tányérjából először a két mesélő fiúra, majd a fekete bárányokra.
- Cory! - szóltam rá újra.
- Most mi van? Csak emésszem meg, hogy ezek ketten... - nem hagytam befejezni a mondatat, gyorsan megcsókoltam, még mielőtt bármit is mondana.
- Na végre, hogy befejezted... - motyogtam halkan, majd újra a két fiú felé fordultam, akik teljes beleéléssel folytattak a történetük. Szemem sarkából láttam, hogy Cory belepirult a csókba, majd csendben folytatta a sütijét.
Végül SungOhék is befejezték az élettörténetük, és mindenki megette az ebédjét is; már volt vagy fél hét.
- Majd én és JeongUk elmosogatunk. - állt fel az asztaltól DaeIl, és Coryra nézett. Szeméből a teljes megalázottságot és a sajnálatot lehetett kiolvasni.
- Így lesz a legjobb! - álltam fel én is. - A többiek, addig pakoljanak ki, és a szennyesüket vigyék a fürdőbe. Hui, kérlek, kezdjetek el mosni a kicsikkel, SungOh és ChangSun pedig majd teregetni fognak, addig is szedjék le a a száraz ruhákat.
- És te Hyung, mit csinálsz? - érdeklődött HongSeob.
- Először is lehűtöm ezt az izomagyat, - veregettem meg Cory vállát - aztán meg lejövök és segítek a mosogató osztagnak.
- És Cory mit fog csinálni?
- Megpróbálja lehűteni magát, aztán megy teregetni. Egyéb kérdés Shim HongSeob?
- Nincs! - vigyorgott rám aranyosan, ahogy egy maknaehez illik.
- Akkor mindenki menjen a dolgára! Te pedig velem jössz! - böktem meg Coryt.
- Hova menjek?
- A szobánkba. Indulj!
- Álljon meg a menet! Ki az idősebb?
- Az idősebb te vagy, de mit sem ér a korod, ha egy csókkal le tudlak venni a lábadról!~ - nyomtam egy édes csókot szájára, majd ő - belátva a mondatom igazságát - elindult a szobánkba. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, DaeIl felé fordultam. - Ugye tudod, hogy ennyivel még nem tisztázzátok az ügyet?
- Igyekszem, Hyung... Megpróbálok mindent megtenni... - nézett sajnálkozva a kezében lévő tányérra - még az én szemembe sem mer nézni. Megveregettem a vállát, majd elindultam a szobánkba.
- Lenyugodtál már?
- Felfogtad egyáltalán, hogy mit csináltak?
- Figyelj, Huinak semmi baja, egyben van. Örülj inkább ennek! Ismered JeongUkot, mindenbe belemegy, ha DaeIl mondja neki. Dae pedig örült, hogy végre a srácokkal lehet.
- De akkor sem tudok megnyugodni...
- Orvosoljam a problémád? - akaratomon kívül is vittem a hangsúlyba egy kis kajánságot.
- Kérlek! - vetette magát hátra az ágyon, én pedig odabújtam mellé, és hallgattam szívverését, ami egyre nyugodtabb lett, majd lassan elbóbiskolt karjaim közt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése