Nos, régi, és így a koncert hírére friss 24U-k, elérkeztünk az utolsó részhez. TT
Köszönöm mindenkinek, aki beleolvasott valamelyik részbe, és tényleg köszönöm azoknak is, akik végig követték velem ezt a kis kalandos utazást! :)
Ne feledjétek, hogy egy újabb yaoi-csokor fogja kezdetét venni! Legyetek résen! ;)
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: Epilógus
Műfaj: yaoi
Figyelmeztetés: Apuci, anyuci megtud mindent. Mondom, mindent.
Korhatár: nincs, esetleg egy +12
*Kisu szemszög*
Egész nap a fiúk érkezésére vártunk, a menedzser szerint négy óra felé érkeznek meg.
- Szívem, meddig főzöl még? - nézett rám Cory, a kanapéból fejjel lefelé kihajolva.
- Ha segítesz, akkor kevesebb ideig...
- De annyira faradt vagyok!~ - nyavalygott újra.
- Tudod mit? Maradj szépen a fenekeden a kanapén, ha nem segítesz, de akkor éjjelre is ottmaradsz... - mondtam, miközben megkevertem a levest.
- Mit segítsek? - teremt ott mellettem hirtelen.
- Na~, csak nem meggondoltad magad?
- Ha pimaszkodsz, akkor inkább a kanapén éjszakázom... - paskolta meg a fenekem.
- A szemeteszsák tele van! - mutattam rá az adott dologra.
- Na~, csak nem meggondoltad magad? - gúnyolódott. Megfogta a zsákot és elindult vele az ajtó felé, majd két lépés múlva visszahátrált és egy puszit nyomott a nyakamra. - Szeretlek szívem! - súgta a fülembe és elindult az ajtóhoz.
Cory gyorsan elintézte a számára kijelölt feladatot, és beállt mellém zöldséget szeletelni. Hallottam, hogy egy kocsi megáll a ház előtt. HongSeob és ChangSun szálltak ki a kocsiból. Először ChangSunt pillantottam meg az ablakból, majd HongSeob kapkodta a lábát utána, és megállította a ház előtt. HongSeob valamiért idegesnek látszott, és nagyon magyarázott ChangSunnak. ChangSun a fiú szájára tette a mutatóujját és egy puszit nyomott a homlokara. Összekulcsolta a kezüket, majd valami biztató szöveget magyarázhatott neki, és kézen fogva benyitottak.
- Megjöttünk!~ - dobták le csomagjaikat.
- Jöttetek? Mármint, hogy ti? - fordult meg Cory; arcáról az enyhe düh, a kétségbeesés, a meglepettség és az öröm volt leolvasható.
- Cory, nyugalom!~ - fogtam meg vállát, miközben óvatosan kivettem a kést a kezéből.
- Kisu nem mondta? - vakarta meg kínosan tarkóját ChangSun.
- Csak említett valamit, de nem mondott sokat. - nézett rám mérgesen. - ChangSun, ugye nem feküdtetek le?
- Aish Cory, miért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni? - üvöltöttem le.
- Csak felvitt az óriáskerékre és megcsókolt... - motyogta HongSeob.
- Az óriáskerékre? - lepődtem meg.
- Megcsókolt?! - lepődött meg Cory is.
- Gyerekek, menjetek fel a szobátokba, addig elintézem Coryt, rendben? - szinte le kellett fognom, éreztem, hogy bármelyik pillanatbab nekieshet ChangSunnak.
A srácok nagyobb biztonságban érezték maguk, ha inkább felmennek; így is tettek.
- D-De, ő az én maknae-m! - esett le neki végül, hogy a kicsik szerelmesek.
- Igen, te meg az enyém vagy, szóval még egy ilyen megnyilvánulás és a kanapét fogod ma éjjel ölelgetni. - paskoltam meg a fenekét, pont úgy, ahogy ő tette az előbb.
Pár perc múlva megérkezett DaeIl, JeongUk és Hui is. Ami először feltűnt nekem, hogy Huin kívül mindenki nagyon szótlan. Nem faggattam őket, ha mesélni akarnak, majd mesélnek.
Nem sokkal később kész lett az ebéd és összehívtam a kicsiny kolóniát, még JinHong nélkül.
- Kisu hyung, JinHong merre van? - kérdezte Hui, miközben egy jó nagy falatot tömött a szájába.
- Beszéltem vele, azt mondta, hogy kisebb dugóba kerültek, és ne várjuk őt a kajával, majd beesik valamikor. - foglaltam én is helyet. - És Hui... Mégis mi történt, hogy a két fiú ennyire szótlan? - néztem Hui utazótársaira.
- JeongUk? DaeIl? Miért vagytok ennyire szótlanok? - fordult ő is a fiúk felé, mire ők fülig vörösek lettek. Cory már látta, hogy csináltak valamit.
Időközben JinHong is megérkezett, nagy meglepetésünkre, SungOhval az oldalán.
- Lám-lám, kik vannak itt? - álltam fel a helyemről, és üdvözöltem a fiatalokat.
- Hyung! - borult a nyakamba SungOh. - Mindjárt mesélünk, csak had együnk valamit! - ültek le közénk
- JeongUk, nézz rám! - fordult az említett fiú felé, így felhozva az előző témát. ChangSun beavatta a srácokat a dolgokba. - Mennyit ittatok? - kérdezte a tőle megszokott komolysággal.
- Kicsit...
- Mennyi az a kicsi?
- Nekem kellett értük mennem... - vallotta be Hui.
- Szóval sokat... - motyogta Cory. - Mi lett az éjjel vége? DaeIl? Mire emlékszel?
- Huira... Ahogy egy sikátorban áll meztelenül, egy drótféléhez kötött kézzel... - a számban a falat megállt, Cory kikerekedett szemmel bámult először Huira, majd tekintetét a tányérjára hajtotta, JinHong DaeIlre meredt, SungOh arcon vágta magát, és valami olyasmit motyogott, hogy hogy lehetnek ekkora barmok, ChangSun befogta HongSeob fülét, mintha ezzel megakadályozná, hogy elképzelje a dolgokat.
- De utána visszavittem a hotelbe! - mentegetőzött DaeIl, mintha valami csúnya tréfa lenne az egész.
- Soha többe, sehova sem fogtok elmenni egyedül! Főleg így hárman! Ti teljesen hülyék vagytok! Mégis hogy? Miért? Mennyit lehet inni ahhoz, hogy a másikat berángasd egy sikátorba, kikötözd és megerőszakold?!
- Erőszakról szó sem volt. Annyira nem ellenkezett! - mondta JeongUk.
- Inkább meg se szólalj! - csitítottam el én, márpedig ha én teszem, akkor tényleg nagyon messzire kellett menniük.
- Azt mondja, szó sem volt erőszakról! - állt fel Cory és nagyon közel hajolt DaeIlhez, mintha az egész csak az ő hibája lenne, és ijesztően szemébe nézett; még sosem láttam ilyennek. - Én a te helyedben örülnék, hogy itt lehetsz!
- Hyung, nyugalom!
- Erre semmi szükség!
- Cory, állj le! - csitította őt ChangSun, SungOh és én is.
- Én azt mondom! - állt fel Hui a helyéről, elvette a szúró-, és vágóeszközöket az asztalról, és benézett a hűtőbe. - Oh, nézzétek süti! - mutatott rá az édességre. - Ezt most szépen megesszük, közben örülünk, hogy a nagy csapat újra együtt van, és meghallgatjuk SungOh és JinHong történetét, mert, tudomásom szerint, ők nem is tudtak arról, hogy egymással lesznek... - vágott bele Hui a tortába, majd mindenki elé letett egy szeletet. Időközben Cory is megnyugodott annyira, hogy visszaült a helyére, így JinHongék elkezdtek mesélni.
- Jaj, nem volt úgy semmi különös dolog... - vigyorgott SungOh, majd egy puszit nyomott JinHong homlokára, aki pont egy jókora falatot ügyeskedett a szájába pakolni.
- Az úgy volt... - kezdett bele JinHong, miközben lenyelte az adott falatot. - Odaértem, és újra elkezdtünk veszekedni.
- Kis összeszólalkozás volt az egész... - mondta SungOh.
- Hyung, elszaladtam és majdnem egy másik tartományban kötöttem ki. - nézett JinHong elképesztő komolysággal a másik fiúra. ChangSun és HongSeob megnevettek a jelenetet.
- De ugye ti nem vetemedtetek el annyira, mint egyesek..? - nézett fel Cory a tányérjából először a két mesélő fiúra, majd a fekete bárányokra.
- Cory! - szóltam rá újra.
- Most mi van? Csak emésszem meg, hogy ezek ketten... - nem hagytam befejezni a mondatat, gyorsan megcsókoltam, még mielőtt bármit is mondana.
- Na végre, hogy befejezted... - motyogtam halkan, majd újra a két fiú felé fordultam, akik teljes beleéléssel folytattak a történetük. Szemem sarkából láttam, hogy Cory belepirult a csókba, majd csendben folytatta a sütijét.
Végül SungOhék is befejezték az élettörténetük, és mindenki megette az ebédjét is; már volt vagy fél hét.
- Majd én és JeongUk elmosogatunk. - állt fel az asztaltól DaeIl, és Coryra nézett. Szeméből a teljes megalázottságot és a sajnálatot lehetett kiolvasni.
- Így lesz a legjobb! - álltam fel én is. - A többiek, addig pakoljanak ki, és a szennyesüket vigyék a fürdőbe. Hui, kérlek, kezdjetek el mosni a kicsikkel, SungOh és ChangSun pedig majd teregetni fognak, addig is szedjék le a a száraz ruhákat.
- És te Hyung, mit csinálsz? - érdeklődött HongSeob.
- Először is lehűtöm ezt az izomagyat, - veregettem meg Cory vállát - aztán meg lejövök és segítek a mosogató osztagnak.
- És Cory mit fog csinálni?
- Megpróbálja lehűteni magát, aztán megy teregetni. Egyéb kérdés Shim HongSeob?
- Nincs! - vigyorgott rám aranyosan, ahogy egy maknaehez illik.
- Akkor mindenki menjen a dolgára! Te pedig velem jössz! - böktem meg Coryt.
- Hova menjek?
- A szobánkba. Indulj!
- Álljon meg a menet! Ki az idősebb?
- Az idősebb te vagy, de mit sem ér a korod, ha egy csókkal le tudlak venni a lábadról!~ - nyomtam egy édes csókot szájára, majd ő - belátva a mondatom igazságát - elindult a szobánkba. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, DaeIl felé fordultam. - Ugye tudod, hogy ennyivel még nem tisztázzátok az ügyet?
- Igyekszem, Hyung... Megpróbálok mindent megtenni... - nézett sajnálkozva a kezében lévő tányérra - még az én szemembe sem mer nézni. Megveregettem a vállát, majd elindultam a szobánkba.
- Lenyugodtál már?
- Felfogtad egyáltalán, hogy mit csináltak?
- Figyelj, Huinak semmi baja, egyben van. Örülj inkább ennek! Ismered JeongUkot, mindenbe belemegy, ha DaeIl mondja neki. Dae pedig örült, hogy végre a srácokkal lehet.
- De akkor sem tudok megnyugodni...
- Orvosoljam a problémád? - akaratomon kívül is vittem a hangsúlyba egy kis kajánságot.
- Kérlek! - vetette magát hátra az ágyon, én pedig odabújtam mellé, és hallgattam szívverését, ami egyre nyugodtabb lett, majd lassan elbóbiskolt karjaim közt.
Az oldal kpop témájú fanfictionöket tartalmaz. A blogot mindenki csak saját felelősségre olvassa!
kép

2017. június 30., péntek
2017. június 27., kedd
Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén? ~ The darkest way (DaeHuiUk)
Hát 24U-k... Először is bocsánatot szeretnék kérni a Hui biased fanoktól, hogy miért, azt majd megtudjátok lentebb. ^^'
Óvatosan olvassátok! :)
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: The darkest way ~ DaeHuiUk
Műfaj: yaoi, smut, threesome
Figyelmeztetés: hard yaoi
Korhatár: +18(!)
Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet őket elengedni kettesben egy buliba, ott, ahol senkit sem ismerünk. Ismeretlen a környék, az emberek, a szokások. Még a pia is más, mint nálunk... Talán pont ez a tényező volt az, amit egy kicsit túlzásba vittek; valami ismeretlen férfi hívott -, aki egy szórakozóhely tulaja -, hogy DaeIl és JeongUk eléggé részegek, azt se tudjak, hogy melyik tartományban vannak, és el kellene hoznom őket onnan, vagy rendőrt hívnak.
Felvettem a cipőm és egy vastagabb pulóvert, s elindultam a két fiúért. Valami pinceklub előtt találtam rájuk; hol egymást, hol a falat támasztottak, és egy elég ijesztő kinézetű férfi állt mellettük - gondolom egy biztonsági őr.
- Vigye őket innen, mert kiidegelnek a hülyeségeikkel! - löki nekem oda a két részeg fiút, akik valamin nagyon hangosan nevettek.
- Elnézést kérek a viselkedésük miatt, remélem, nem tettek kárt senkiben és semmiben! - hajoltam meg, és a két fiút is 90 fokba rántottam. - Fiúk? Nem akartok valamit mondani?
- De, de igen... Sajnáljuk nagyon... - motyogta JeongUk.
- Igen... Nagyon sajnáljuk... - helyeselte az idősebb, miközben enyhén támolygott lábain.- Még egyszer meg ne lássam itt őket! - nézett ránk szúrósan a biztonsági őr, majd bement a szórakozóhelyre. Felnéztem a két fiúra, akik egy idióta mosollyal szerettek volna mindent megoldani.
- Eszeteknél vagytok? És ha valaki felismer titeket?
- Engem senki sem ismer fel mióta kikerültem a csapatból...
- DaeIl, fejezd be!
- Még csak most kezdtem el..! - dőlt nekem.
- Tessék JeongUk, beszélgessetek! - támasztottam neki DaeIlt a fiúnak, majd lassan elkezdtem őket magam után rángatni a hotelunk irányába.
- Hé Hui, menjünk erre! - mutatott JeongUk egy sötét utca fele.
- Nem fiúk, erre kell menni... - indultam volna abba az irányba, mint ahonnan odamentem, de a következő pillanatban hallottam, hogy DaeIl számol, és a két fiú szaladva megindult egy teljesen más irányba.
- Legközelebb Kisu és Cory jönnek el ezekkel... - mormoltam halkan, majd elindultam a két részeg fiú után. Olyanok voltak, mint a rossz ötévesek, akik fogócskáznak. Lassan rájöttem, hogy én vagyok, aki a rövidebbet húzta. Ugyan megfordult a fejemben, hogy hagyom őket szaladgálni, és majd reggel begyűjtöm valamelyik kapualjból a másnapos fejüket, de túl nagy felelősséget éreztem a vállamon, ahogy megláttam, hogy egyre beljebb és beljebb szaladnak egy sötét sikátorban.
A hosszú utca korom sötét volt, csak egy lámpa pislákolt, az is néhol kialudt, néhol égett. A fiúk egyre nagyobb tempóra kapcsoltak előttem, én pedig már nem bírtam a folytonos rohanást, megálltam, és térdemre támaszkodva kifújtam magam. Csak egy pillanatra hagyta el a tekintetem a fiúkat, de azalatt is úgy eltűntek, hogy fogalmam sem volt, hol kellene őket keresnem.
- Srácok? Hová tűntetek? - ordibáltam, de nem kaptam választ. Félve tovább haladtam a sötét, macskakő szerű mintázatú, két magas fallal körbezárt folyosón. - F-Fiúk..? - dadogtam, miközben furcsa neszek ütötték meg a fülem. Volt egy olyan érzésem, hogy DaeIl és JeongUk szórakoznak velem.
- Én elölről, te hátulról... - hallottam JeongUk suttogását, és a következő pillanatban DaeIl hátam mögött összekötözte a csuklóm, JeongUk pedig elölről feszítette hátra a karom, teljes testével hozzám simulva.
- Biztos itt akarod csinálni? - kérdezte DaeIl a fiatalabbtól.
- Csak nézz rám! Úgy festek, mint aki tud várni a hotelig? - nyomta erekcióját hozzám.
- M-Mit akartok csinálni?
- Ha csendben leszel és elviseled, akkor lehet, hogy nem maradunk itt olyan sokáig, ha nem, akkor viszont maradunk egy darabig. De legalább nem fogja látni senki a velünk megtöltött szebbik feled! - mosolygott rám aranyosan Dae, miközben valami lógó dologhoz erősítették az összekötözött kezeimet - talán egy áram nélküli villanyvezeték lehetett.
- Hogy micsoda?! - ordítottam el magam.
- Na, Hyung! Ne mondj ilyeneket! - nézett a fiatalabb az említett fiúra - Annyira nem tudnánk kitágítani, hogy ketten is beleférjünk. Egyszerre csak egy! - emelte fel mutatóujját, mint valami tanár, aki értelmesen magyarázza a tananyagot.
- JeongUk, mi ez az egész? - néztem rá kétségbeesetten, de válaszul nem kaptam mást, minthogy a piától keserű nyelvét becsúsztatta a számba. Akár egy erőltetett menetben, lökdöste érzékszervem az övével, de én nem akartam viszonozni a csókot.
- Dae! - kiáltott rá a fiatalabb.
- Nem engedelmeskedik? - fonta át karjait derekamon DaeIl.
- Nem igazán...
- Rossz kisfiú... Pedig nem akartunk bántani... - suttogta fülembe a szavakat, majd pulcsim alá nyúlva bevezette kezét a pólómba, és elkezdte cirógatni, a keze hőmérsékletéhez képest, meleg bőrömet. A hideg érintéstől libabőrös lettem, majd DaeIl ajkait éreztem nyakamon, ami egy a sok gyenge pontom közül. Behunytam a szemem, összeszorítottam fogaim és próbáltam nem mutatni semmi jelét annak, hogy élvezem a dolgokat.
- Már kezdi. Dae, folytasd csak... - nyúlt JeongUk is a pólóm alá, és elkezdte a mellkasomat simogatni. Nyelvét újra bevezette számba, közben DaeIl lágyan szívta a nyakam és kezei nadrágom felé csúsztak. Megpróbáltam kezeim kicsúsztatni a kötelek fogságából, de semmit sem bíztak a véletlenre. Nem sokkal később DaeIl férfiasságát éreztem fenekembe nyomódni.
- DaeIlh... - nyögtem fel, miközben ő a tarkómat, JeongUk pedig a nyakamat szívta és csókolta, ahol érte.
Valamelyikük kezét megéreztem alsómban, amitől térdeim elkezdtek remegni, és szemhéjaim összeszorítva próbáltam hang nélkül elviselni a masszírozó kézfejét.
- DaeIl hyung, ugye csinálhatom én? - csillant fel a fiatalabb szeme ránézve az idősebbre.
- M-Mit szeretnél te csinálni? - tértem hirtelen magamhoz.
- Csináld csak, addig én itt hátul elintézem őt... - harapott nyakamba az idősebb. JeongUk lehúzta a nadrágommal együtt az alsóm - ekkor szembesültem én is azzal, hogy sokkal izgatottabb állapotban vagyok, mint azt gondoltam. JeongUk letérdelt elém, végignyalt ajkain, közben DaeIl belém vezette az ujjait. A szokatlan érzéstől megugrott a csípőm, és így JeongUk szájába tömtem magam. Láthatóan nem zavarta nagyon a hirtelen incidens, és könnyedén elkezdett rajtam mozogni. DaeIl toldott ujjai mennyiségén és elkezdett ollózni bennem. A feszítő érzéstől felkiáltottam és megéreztem JeongUk fogait is merevedésemen. Ujjai csípőmbe martak, és erősebben szívott rá férfiasságomra. Előváladékom a szájában végezte, közben DaeIl durván tágított és harapdosta nyakam, amitől a régóta bent tartott hangom felszínre tört.
- Nyugi drága... Tudom, hogy élvezed, de halkabban, megzavarod az egereket! - nyalt végig nyakamon és fülemen, közben még feljebb dugta bennem az ujjait, így kezdett egy végleges hullámba - már ami a tágítást illeti.
JeongUk a nyelvével a figymámmal játszott, és szép lassan kiengedett ajkai közül.
- Csináld! - parancsolt rá a fiatalabb a mögöttem álló fiúra, majd JeongUk újra számba csúsztatta nyelvét. Most lágyabban csókolt, ellazította az érzékszervem, aztán rájöttem, hogy miért is tette; DaeIl lecserélte bennem az ujjait merevedésére, és egyik kezével átfogott mellkasomon, a másikat elém vezette, és JeongUk övét kezdte kicsatolni.
- Hyung, mit csinálsz? - nézett rá JeongUk.
- Ki ne maradj már a jóból! - fogott rá a fiatalabb merevedésére, és ahogy elkezdte őt kielégíteni, a fiú majdnem összeesett előttem. Sokáig csak kapaszkodott belém, majd meztelen férfiasságomra fogott, ami már majdnem a hasfalamhoz simult, és elkezdett dolgozni rajta.
Ott, egy sikátorban, az éjjel kellős közepén olyan láncot alakítottak ki a srácok, aminek mindkét irányba én voltam a vége. Fejem hátracsuklott, DaeIl vállára, közben mindketten egy érthetetlen tempót diktáltak. Hol rágyorsítottak, ki kezére, ki csípőjére, hol pedig belassítottak, szinte annyira, hogy megálltak a mozgásban.
- DaeIlhhh... - nyögött fel először JeongUk.
- Jól van, kicsikém, ügyes voltál ma, jó munkát végeztél! - dicsérte meg a fiatalabbat, majd láthatóan nagyobb tempóra kapcsolt. JeongUk élvezett el elsőnek, minek a hatására én is éreztem, hogy közel a vég. Átfontam Dae bokáján a lábam, amitől tudta, hogy itt az idő - legalábbis számomra. JeongUk se hagyott magamra, miután o DaeIl markába élvezett, folytatta kielégítésem. A mögöttem álló fiú rákapcsolt csípője tempójára, az előttem álló a kezére, így dolgoztak rajtam mindketten.
Az élvezettől azt se tudtam melyik nevét nyögjem.
- DaeIlh~ - hagyta el neve ajkaimat, majd JeongUk markába élveztem. Az élet elhagyta izmaim, csak az a villanyvezeték tartott a lábamon, különben összeestem volna. DaeIl még mozgott bennem egy kis ideig, majd ő is elélvezett. Azzal egy időben, hogy spermája belém jutott, végigkarmolt hátamon, és hangosan felkiáltott.
Az élvezet sűrű ködétől nem láttam és nem éreztem semmit, csak annyit tudtam magamról, hogy a kezemnél fogva, felkötve lógok. Karjaim elzsibbadtak, csuklóm elkezdett vérezni, majd előttem lassan elfehéredett minden, és a következő pillanatban már nem érzékeltem semmit, elsötétült a világ.
Óvatosan olvassátok! :)
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: The darkest way ~ DaeHuiUk
Műfaj: yaoi, smut, threesome
Figyelmeztetés: hard yaoi
Korhatár: +18(!)
Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet őket elengedni kettesben egy buliba, ott, ahol senkit sem ismerünk. Ismeretlen a környék, az emberek, a szokások. Még a pia is más, mint nálunk... Talán pont ez a tényező volt az, amit egy kicsit túlzásba vittek; valami ismeretlen férfi hívott -, aki egy szórakozóhely tulaja -, hogy DaeIl és JeongUk eléggé részegek, azt se tudjak, hogy melyik tartományban vannak, és el kellene hoznom őket onnan, vagy rendőrt hívnak.
Felvettem a cipőm és egy vastagabb pulóvert, s elindultam a két fiúért. Valami pinceklub előtt találtam rájuk; hol egymást, hol a falat támasztottak, és egy elég ijesztő kinézetű férfi állt mellettük - gondolom egy biztonsági őr.
- Vigye őket innen, mert kiidegelnek a hülyeségeikkel! - löki nekem oda a két részeg fiút, akik valamin nagyon hangosan nevettek.
- Elnézést kérek a viselkedésük miatt, remélem, nem tettek kárt senkiben és semmiben! - hajoltam meg, és a két fiút is 90 fokba rántottam. - Fiúk? Nem akartok valamit mondani?
- De, de igen... Sajnáljuk nagyon... - motyogta JeongUk.
- Igen... Nagyon sajnáljuk... - helyeselte az idősebb, miközben enyhén támolygott lábain.- Még egyszer meg ne lássam itt őket! - nézett ránk szúrósan a biztonsági őr, majd bement a szórakozóhelyre. Felnéztem a két fiúra, akik egy idióta mosollyal szerettek volna mindent megoldani.
- Eszeteknél vagytok? És ha valaki felismer titeket?
- Engem senki sem ismer fel mióta kikerültem a csapatból...
- DaeIl, fejezd be!
- Még csak most kezdtem el..! - dőlt nekem.
- Tessék JeongUk, beszélgessetek! - támasztottam neki DaeIlt a fiúnak, majd lassan elkezdtem őket magam után rángatni a hotelunk irányába.
- Hé Hui, menjünk erre! - mutatott JeongUk egy sötét utca fele.
- Nem fiúk, erre kell menni... - indultam volna abba az irányba, mint ahonnan odamentem, de a következő pillanatban hallottam, hogy DaeIl számol, és a két fiú szaladva megindult egy teljesen más irányba.
- Legközelebb Kisu és Cory jönnek el ezekkel... - mormoltam halkan, majd elindultam a két részeg fiú után. Olyanok voltak, mint a rossz ötévesek, akik fogócskáznak. Lassan rájöttem, hogy én vagyok, aki a rövidebbet húzta. Ugyan megfordult a fejemben, hogy hagyom őket szaladgálni, és majd reggel begyűjtöm valamelyik kapualjból a másnapos fejüket, de túl nagy felelősséget éreztem a vállamon, ahogy megláttam, hogy egyre beljebb és beljebb szaladnak egy sötét sikátorban.
A hosszú utca korom sötét volt, csak egy lámpa pislákolt, az is néhol kialudt, néhol égett. A fiúk egyre nagyobb tempóra kapcsoltak előttem, én pedig már nem bírtam a folytonos rohanást, megálltam, és térdemre támaszkodva kifújtam magam. Csak egy pillanatra hagyta el a tekintetem a fiúkat, de azalatt is úgy eltűntek, hogy fogalmam sem volt, hol kellene őket keresnem.
- Srácok? Hová tűntetek? - ordibáltam, de nem kaptam választ. Félve tovább haladtam a sötét, macskakő szerű mintázatú, két magas fallal körbezárt folyosón. - F-Fiúk..? - dadogtam, miközben furcsa neszek ütötték meg a fülem. Volt egy olyan érzésem, hogy DaeIl és JeongUk szórakoznak velem.
- Én elölről, te hátulról... - hallottam JeongUk suttogását, és a következő pillanatban DaeIl hátam mögött összekötözte a csuklóm, JeongUk pedig elölről feszítette hátra a karom, teljes testével hozzám simulva.
- Biztos itt akarod csinálni? - kérdezte DaeIl a fiatalabbtól.
- Csak nézz rám! Úgy festek, mint aki tud várni a hotelig? - nyomta erekcióját hozzám.
- M-Mit akartok csinálni?
- Ha csendben leszel és elviseled, akkor lehet, hogy nem maradunk itt olyan sokáig, ha nem, akkor viszont maradunk egy darabig. De legalább nem fogja látni senki a velünk megtöltött szebbik feled! - mosolygott rám aranyosan Dae, miközben valami lógó dologhoz erősítették az összekötözött kezeimet - talán egy áram nélküli villanyvezeték lehetett.
- Hogy micsoda?! - ordítottam el magam.
- Na, Hyung! Ne mondj ilyeneket! - nézett a fiatalabb az említett fiúra - Annyira nem tudnánk kitágítani, hogy ketten is beleférjünk. Egyszerre csak egy! - emelte fel mutatóujját, mint valami tanár, aki értelmesen magyarázza a tananyagot.
- JeongUk, mi ez az egész? - néztem rá kétségbeesetten, de válaszul nem kaptam mást, minthogy a piától keserű nyelvét becsúsztatta a számba. Akár egy erőltetett menetben, lökdöste érzékszervem az övével, de én nem akartam viszonozni a csókot.
- Dae! - kiáltott rá a fiatalabb.
- Nem engedelmeskedik? - fonta át karjait derekamon DaeIl.
- Nem igazán...
- Rossz kisfiú... Pedig nem akartunk bántani... - suttogta fülembe a szavakat, majd pulcsim alá nyúlva bevezette kezét a pólómba, és elkezdte cirógatni, a keze hőmérsékletéhez képest, meleg bőrömet. A hideg érintéstől libabőrös lettem, majd DaeIl ajkait éreztem nyakamon, ami egy a sok gyenge pontom közül. Behunytam a szemem, összeszorítottam fogaim és próbáltam nem mutatni semmi jelét annak, hogy élvezem a dolgokat.
- Már kezdi. Dae, folytasd csak... - nyúlt JeongUk is a pólóm alá, és elkezdte a mellkasomat simogatni. Nyelvét újra bevezette számba, közben DaeIl lágyan szívta a nyakam és kezei nadrágom felé csúsztak. Megpróbáltam kezeim kicsúsztatni a kötelek fogságából, de semmit sem bíztak a véletlenre. Nem sokkal később DaeIl férfiasságát éreztem fenekembe nyomódni.
- DaeIlh... - nyögtem fel, miközben ő a tarkómat, JeongUk pedig a nyakamat szívta és csókolta, ahol érte.
Valamelyikük kezét megéreztem alsómban, amitől térdeim elkezdtek remegni, és szemhéjaim összeszorítva próbáltam hang nélkül elviselni a masszírozó kézfejét.
- DaeIl hyung, ugye csinálhatom én? - csillant fel a fiatalabb szeme ránézve az idősebbre.
- M-Mit szeretnél te csinálni? - tértem hirtelen magamhoz.
- Csináld csak, addig én itt hátul elintézem őt... - harapott nyakamba az idősebb. JeongUk lehúzta a nadrágommal együtt az alsóm - ekkor szembesültem én is azzal, hogy sokkal izgatottabb állapotban vagyok, mint azt gondoltam. JeongUk letérdelt elém, végignyalt ajkain, közben DaeIl belém vezette az ujjait. A szokatlan érzéstől megugrott a csípőm, és így JeongUk szájába tömtem magam. Láthatóan nem zavarta nagyon a hirtelen incidens, és könnyedén elkezdett rajtam mozogni. DaeIl toldott ujjai mennyiségén és elkezdett ollózni bennem. A feszítő érzéstől felkiáltottam és megéreztem JeongUk fogait is merevedésemen. Ujjai csípőmbe martak, és erősebben szívott rá férfiasságomra. Előváladékom a szájában végezte, közben DaeIl durván tágított és harapdosta nyakam, amitől a régóta bent tartott hangom felszínre tört.
- Nyugi drága... Tudom, hogy élvezed, de halkabban, megzavarod az egereket! - nyalt végig nyakamon és fülemen, közben még feljebb dugta bennem az ujjait, így kezdett egy végleges hullámba - már ami a tágítást illeti.
JeongUk a nyelvével a figymámmal játszott, és szép lassan kiengedett ajkai közül.
- Csináld! - parancsolt rá a fiatalabb a mögöttem álló fiúra, majd JeongUk újra számba csúsztatta nyelvét. Most lágyabban csókolt, ellazította az érzékszervem, aztán rájöttem, hogy miért is tette; DaeIl lecserélte bennem az ujjait merevedésére, és egyik kezével átfogott mellkasomon, a másikat elém vezette, és JeongUk övét kezdte kicsatolni.
- Hyung, mit csinálsz? - nézett rá JeongUk.
- Ki ne maradj már a jóból! - fogott rá a fiatalabb merevedésére, és ahogy elkezdte őt kielégíteni, a fiú majdnem összeesett előttem. Sokáig csak kapaszkodott belém, majd meztelen férfiasságomra fogott, ami már majdnem a hasfalamhoz simult, és elkezdett dolgozni rajta.
Ott, egy sikátorban, az éjjel kellős közepén olyan láncot alakítottak ki a srácok, aminek mindkét irányba én voltam a vége. Fejem hátracsuklott, DaeIl vállára, közben mindketten egy érthetetlen tempót diktáltak. Hol rágyorsítottak, ki kezére, ki csípőjére, hol pedig belassítottak, szinte annyira, hogy megálltak a mozgásban.
- DaeIlhhh... - nyögött fel először JeongUk.
- Jól van, kicsikém, ügyes voltál ma, jó munkát végeztél! - dicsérte meg a fiatalabbat, majd láthatóan nagyobb tempóra kapcsolt. JeongUk élvezett el elsőnek, minek a hatására én is éreztem, hogy közel a vég. Átfontam Dae bokáján a lábam, amitől tudta, hogy itt az idő - legalábbis számomra. JeongUk se hagyott magamra, miután o DaeIl markába élvezett, folytatta kielégítésem. A mögöttem álló fiú rákapcsolt csípője tempójára, az előttem álló a kezére, így dolgoztak rajtam mindketten.
Az élvezettől azt se tudtam melyik nevét nyögjem.
- DaeIlh~ - hagyta el neve ajkaimat, majd JeongUk markába élveztem. Az élet elhagyta izmaim, csak az a villanyvezeték tartott a lábamon, különben összeestem volna. DaeIl még mozgott bennem egy kis ideig, majd ő is elélvezett. Azzal egy időben, hogy spermája belém jutott, végigkarmolt hátamon, és hangosan felkiáltott.
Az élvezet sűrű ködétől nem láttam és nem éreztem semmit, csak annyit tudtam magamról, hogy a kezemnél fogva, felkötve lógok. Karjaim elzsibbadtak, csuklóm elkezdett vérezni, majd előttem lassan elfehéredett minden, és a következő pillanatban már nem érzékeltem semmit, elsötétült a világ.
2017. június 25., vasárnap
Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén? ~ A lie (JinOh)
24U-k, újra itt lennék! ;)
Nos ez egy kissé szomorkásabb lett, mint az előző kettő, de remélem, hogy azért még tetszeni fog! ^^
Az ihlető ezúttal a B1A4 volt, a dalt itt megtaláljátok magyar felirattal, a PengSang Team fordításában.
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: A lie ~ JinOh
Műfaj: yaoi, angst(?), hurt/comfort(?)
Figyelmeztetés: enyhe depresszív hangulat
Korhatár: -
Már tudtam, hogy SungOhval fogom tölteni a hétvégét, mikor DaeIl megjelent és elment Huiékkal. Sosem fogom elfelejteni, mit tett, még ha tudom, hogy én is annyira hibás vagyok a dolgokban, mint amennyire ő.
Szótlanul utaztam a kocsiban, majd nehezen szálltam ki belőle, mikor az megállt egy szállodánál. Bejelentkeztem, majd fellifteztem a negyedikre. A recepción említették, hogy a ,,barátom" már fent van.
Mély levegőt véve nyitottam ki az ajtót, ami mögül halk zene szólt.
Mindig ezt csinálta, mikor egyedül érezte magát, zenét hallgatott hangosan. Szomorú, melankolikus, ballada szerű dalokat, hogy tudja mindenki, ő most nincs rendben.
- Szia! - üdvözölt hangosan, majd mikor meglátta, ki vagyok, fokozatosan fagyott le arcáról a mosoly. - JinHong?
- SungOh... - álltunk egymással szemben, mozdulatlanul, még pislogni is alig pislogtunk. Szemeim könnyesek lettek, ahogy a régi emlékek elkezdtek kavarogni a fejemben. A szavak, amik száját elhagyták, a tettei, amik beleivódtak az agyamba, az első és egyben utolsó érintése... Sosem fogom elfelejteni.
- Nem gondoltam volna, hogy te jössz... - törte meg végül a csendet.
- Huira számítottál, igaz? - süti le szemeit, ami nála egyenlő azzal, hogy teljesen beletrafáltam a dolgokba. - Persze, hisz mindig is őt szeretted volna megkapni. Helyette csak én jutottam neked, ami már nem nagyon volt kedvedre való!
- Nagyon szépen megkérlek JinHong, hogy ne veszekedjünk! Nem véletlen vagy itt... Valószínűleg azt akarják a többiek, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Jó. Beszéljük. - dobom le kicsiny csomagom, és leülök az ágyra.
- Mindig ezt csinálod! Mikor fogod már kinőni ezt a gyerekes viselkedésed?
- Mikor nem úgy kezelsz, mint egy gyereket!
- Emlékszel, mit csináltál? Azok után ne kezeljelek úgy, mint egy gyereket?
- Utána milyen gyorsan felnőttem a szemedben, huh? Arra jó voltam bezzeg, hogy ágyba vigyél!
- Azt is te kezdeményezted! Vedd már észre, hogy az eset háromnegyede a te hibád! - üvöltötte a szavakat, amik ismét lelkembe vésődtek.
Szemeim immár láthatóan megteltek könnyel. - JinHong, nem akartam..! - nyúlt utánam, de én kirántottam karom keze szorításából, és magam mögött hangosan bevágva az ajtót távoztam a szobából. Nem jutottam el, csak az emeleti folyosó végéig, ott térdeimből elszállt az erő és az ablaknak dőlve rogytam össze.
Azt mondta, az én hibám... Az egész az én hibám... Igaza van. A fenébe is, rohadtul igaza van!
Hallottam egy ajtót nyitódni, majd dübörgő lépéseket felém. - JinHong, kérlek..! - guggolt le mellém, és tekintetem az államnál fogva a szemébe emelte.
- Nem, SungOh... Most tényleg nem... Teljesen igazad volt, jobb is, ha most inkább elmegyek. - töröltem le szemeim és feltápászkodva a földről vettem az irányt a földszint, majd a nyílt utca felé. Magam sem tudtam, hogy hova, de elkezdtem szaladni.
Szaladni a múlt, a hibáim, a sok rossz elől, amit annak okoztam, akit legjobban szerettem. De már késő, kifutottam az időből, eljátszottam minden lehetőségem. Nincs többé olyan, hogy mi, már csak olyan van, hogy én és ő. Sose volt olyan, hogy mi, csak az én fejemben létezett ez a fogalom.
Végső elkeseredésemben felhívtam Kisut, ő mindig tudja, mit csináljak.
- Hyung, tudunk most beszélni?
- JinHong, baj van? Te sírsz? Megint veszekedtetek, ugye?
- Én ezt nem bírom megtenni. Csak állok előtte és a múlt jut eszembe. Nem tudok rajta túllépni. Túlságosan fáj...
- Hagytad őt szóhoz jutni?
- Nem...
- Emlékszel mit rontottal el a múltban?
- Ezt...
- Hagyd, had mondja el az álláspontját ő is. Lehet, hogy mégsem okol annyira, mint amennyire azt te gondolod.
- De megint fejemhez vágott mindent.
- Az ember mond olyat, mikor ideges és indultból beszél, amit egyáltalán nem gondol komolyan. Hallgasd meg őt, tudd meg, hogy ő hogy élte meg a múltat, aztán sírj, ha nem kellesz neki a jövőben!
- Kisu?
- Hm?
- Köszönöm...
- Sok szerencsét, kölyök! - majd letette a telefont. Valami park felé sétáltam ekkor, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok.
Leültem egy padra, és vártam. Vártam, hátha utánam jön, vagy legalább küld értem valakit, de nem jött. Megint nem... Megint egyedül maradtam, mert olyan ki nem mondott szavaknak hittem, amik csak az én képzeletben léteznek.
Az eső elkezdett cseperegni. Felálltam a helyemről és valami fedett hely után néztem. Találtam is valami kis beugrót, ami egykor valami piac helyszíne lehetett. A fedél alatt egy férfi ült. Középkorú lehetett, és ahogy körülnéztem, rájöttem, hogy ez az ő ,,otthona"; hajléktalan volt.
- Elnézést! - szólítottam meg. - Beljebb húzódhatok?
- Gyere csak. Ilyen hirtelen esők elől általában idejönnek az emberek. Már megszoktam a hívatlan vendégeket.
- Köszönöm. - hajoltam meg, és nagy távolságra tőle a falnak támasztottam a hátam.
- Te túl jó kinézetű fiú vagy. Mit keresel ezen a környéken?
- Igazából... Erről nekem fogalmam sincs.
- Hát?
- Egy hoteltől jutottam el idáig.
- Oh, hát az innen van vagy negyvenöt percre, ha nem több. Mégis hogyan?
- Egy vita következménye...
- Csak nem szerelem? Egy nőnek se szabad hinni, én azt mondom! Csak nézz rám, egy nő juttatott el idáig.
- Nem nő... - erre a kijelentésemre a férfi kissé kínosan érezte magát.
- Elnézést... - biccentett egyet. - Látom, nagyon bánt. Gyere, ülj le, meséld el! - terített le nekem is egy pokrócot maga mellé.
Ahhoz képest, hogy hajléktalan volt, elég jól tartotta magát; nem volt az a tipikus büdös, koszos hajléktalan.
Ahogy beljebb kerültem, láttam, hogy elég kis otthonos a hely. - Hetente kétszer segítek a kerületi kórháznak, ezért ilyen. - mutatott a matracára és pár éjjeli szekrényre. - Szóval?
- Rég történt... Én már akkor is szerettem őt, de nem tudott róla. Egy éjjel elmentünk bulizni, és kinézett magának egy lányt. Én féltékeny lettem. Nagyon is. Láttam, ahogy a lány megnevetteti SungOht, ahogy együtt táncolnak. Láttam, hogy SungOh szerelmes. Nem sokkal később visszajött hozzám, beszámolt arról, hogy mik a tervei; ágyba akarta vinni a lányt. Ekkor már részeg volt. Mondjuk én is, de nem annyira, mint ő. Amikor szem elől vesztett engem is, és a kijelölt lányt, akkor én odamentem a lányhoz és elküldtem őt. SungOh nevében beszéltem; először azt hittem, nem fog nekem bedőlni, de az akció sikeresen végződött. SungOh, mikor visszatért, elkezdte keresni a lányt. Azt mondtam neki, hogy egy másik fiúval lelépett. SungOh nagyon csalódott lett, engem meg furdalt a lelkiismeret. Elkezdett inni... Sorra rendelte az erősebbnél erősebb piákat, én meg csak nézni tudtam, nem engedte senkinek, hogy leállítsa. Aztán valahogy sikerült őt hazavinnem. Atom részeg volt, a küszöbön szeretett volna aludni, és szüntelenül azt a lányt hívogatta, mintha úgy visszajött volna. Azt mondta nekem, hogy feledtessem vele az emlékét, mert bele fog pusztulni. Én valamennyire magamnál voltam, de nem teljesen, és tisztában voltam vele, hogy holnap semmire sem fog emlékezni. Megcsókoltam. Azt hittem, hogy el fog lökni magától és megüt, de viszonozta. Ettől én megijedtem, és átadtam neki a stafétabotot. Eljutottunk egészen az ágyig, és igen, megtörtént.
- Mennyire emlékeztél reggel?
- Mindenre.
- És ő?
- A lányra, arra, hogy otthagyta, és végül az éjjelünkre, de ezek is csak kis emlékképek voltak számára, vagy valami nagy gubanc az elméjében. Mire teljesen kijózanodott már belém szeretett, és ezt minden harmadik percben bebizonyította nekem egy csókkal. Örültem, hogy végre az enyém, aztán egy délután feltűnt megint a lány. Akkor én talán vásárolni futottam be egy kis boltba, SungOh pedig kint megvárt. Persze, a lány mindent elmondott neki, én pedig nem tudtam megakadályozni, hogy a bomba robbanjon. Ott, a bolt kellős közepén kezdett velem ordítozni, jelenetet rendezett; rettentően kínos volt. Ezt folytatta egészen hazáig. Aztán, mikor elmondtam neki, hogy miért is csináltam, hogy szeretem őt, hogy már régóta így érzek... - elcsuklott a hangom, torkom összeszorult, és szemeim megteltek könnyel.
- Sírj csak nyugodtan, jobb lesz! - tette a férfi a kezét az enyémre, és megszorította, mintha valami rég adott kölcsönt fizetne ezzel vissza.- Fejemhez vágta, hogy a viselkedésem egy ötévesével egyenlő, és hogy ezt sosem nézte volna ki belőlem. Ordított velem, tombolt, a cuccaimat dobálta szanaszét, tányérokat, poharakat vágott a földhöz, és elküldött. Még emlékszem a szavaira: A kapcsolatunk eddig tartott. Beleivódott az agyamba. Nem tudom ezt elfelejteni.
- Hogy kerültél újra kapcsolatba ezzel a fiúval?
- A közös barátink szerveztek nekünk egy hétvégét. Nem szóltak előtte, hogy vele fogok találkozni, de volt egy halvány sejtésem. Mikor megláttam őt abban a hotelszobában és szemébe néztem, eszembe jutott a múlt, minden szava, a tettei... - újra elcsuklott a hangom.
- Semmi gond, nyugodtan... - várnunk kellett két percet,hogy újra nekikezdjek.
- Veszekedést kezdeményeztem, minek az lett a vége, hogy azt mondta nekem, hogy nagy részt az én hibám, ami történt. Kiszaladtam a szobából, és arra jutottam, hogy igaza van. Utánam jött, de nem segített semmit, én elszaladtam, egészen idáig.
- Egy biztos, eléggé edzésben vagy, ha idáig elszaladtál.
- Félek visszamenni...
- Miért?
- Mi van, ha újra kezdődik az egész? Ha megint végig kell néznem, ahogy tör-zúz, és elküld megint?
- Mikor történt az alapkonfliktus?
- Vagy egy év lehet...
- Nem gondolod, hogy ő is átgondolta ezalatt a dolgokat? Nem szabad, hogy az indulat vezéreljen, se téged, se őt. Nyugodtan kell megbeszélni, főleg ezt, mert kényes téma. Én azt ajánlom, hogy menj vissza, és nyugodtan, veszekedés nélkül hallgassátok meg egymást. Nagyon fontos, hogy hallgasd meg őt, és figyelmeztesd arra, hogy ő is hallgasson meg téged.
- Ez mind szép és jó, de van egy kis bökkenő...
- Na?
- Nem tudom, hogy találok vissza... - vakartam meg kínosan a tarkóm.
- Semmi gond, visszakísérlek. - állt fel a férfi a pokrócról, és kezét kitéve a szabad ég alá, örömmel tapasztalta, hogy elállt az eső. - Gyere, menjünk... - intett nekem, én pedig feltápászkodtam a helyemről és követtem a férfit.
Csendben sétáltunk egymás mellett. Tényleg negyvenöt percre voltunk a hoteltől, lassan értünk oda.
- Itt is lennénk. - mutatott az ajtóra.
- Köszönöm a segítséget! - hajoltam meg illendőn.
- Én köszönöm, hogy elfogattad. A legtöbb ember nagy ívben elkerül, és furcsán néz rám, anélkül, hogy tudnák, mi juttatott engem az utcára. Minden jót, fiatalember, remélem helyre jönnek a dolgai! - ütögette meg a vállam, majd sarkon fordult és elindult.
Újra ott voltam az elején. Még egy esély, ami immár a harmadik.
Felmentem a szobánkba; ki tudtam nyitni az ajtót. Gondoltam, hogy SungOh bent van, de pont az ellenkezőjével kellett szembesülnöm. A cuccaim még mindig ugyanott hevertek; legalább most nem tombolt.
- Fiatalember? A barátja hogy van? - szólt be egy idősebb hölgy a nyitva hagyott ajtón. - Vagy harmincöt perce elrohant. Elég idegesnek tűnt és sírt is, ha jól láttam. - teljesen lefagytam. Nem tudtam, mit is csináljak. Elinduljak utána? De azt sem tudom, melyik városrészben vagyok. Várjam meg itt? Nem tudok nyugodtan ülni és várni, hátha visszatalál.
- Nem tudja esetleg, merre ment?
- Talán a belváros felé kezdett futni. Hamar szem elől vesztettem.
- Köszönöm! - hajoltam meg, és mindent magam mögött hagyva kezdtem én is a város felé futni.
Újból eleredt az eső. Próbáltam őt megkeresni, de a sűrűn eső esőtől nem nagyon tudtam sehova menni, és féltem, hogy megint kikötök valahol a város ellenkező felében. Körülbelül fél órát mászkálhattam körbe-körbe a hotel körül, aztán visszamentem.
Már megint elvesztettem... Miért csinálok mindent ilyen rosszul?
Beültem a szobánkba, ugyanúgy hagytam mindent. Az ajtó nyitva volt, cuccaim meg mindig a földön. Csak emészteni tudtam magam; hogy lehetek ekkora barom?!
Kis idő múlva eldőltem az ágyon, talán el is bóbiskolhattam egy kicsit. Hangos zihálás keltett fel. Rögtön megismertem tulaját is. Felkeltem az ágyról, de ő vizes ruháival rám ugrott és nem hagyott felülni az ágyon.
- JinHong... - simogatta fejem, és éreztem, hogy sír. Szorosan ölelt magához, nem engedett el. - Minden, amit mondtam, hazugság volt.Kérlek, nem menj el, csak hazugság volt... - dadogta, folyamatosan elcsukló hangon.
- Hol voltál eddig?
- Téged kerestelek...
- Bocsánat... - bújtam hozzá közelebb.
- JinHong... Szeretlek... - szipogta halkan, miközben mélyen szemembe nézett. Viszonoztam tekintetét, és megpróbáltam valamit mondani, de a meghatódottságtól egy hang se kúszott ki torkomon. Letörölte a kicsorduló könnyem, majd a hirtelen, a semmiből megcsókolt, közben úgy szorított magához, mintha eddig soha nem tette volna az életben.
- SungOh... Amit csináltam...
- Sss! - tette hüvelykujját számra. - Ne rontsd el a pillanatot! - mosolyodott el, és újból megcsókolt. - A múlt, az a múlt. Most koncentrálj a jelenre! - dugta vizes fejét mellkasomhoz, és mélyen magába szívva illatom zárt karjaiba.
Nos ez egy kissé szomorkásabb lett, mint az előző kettő, de remélem, hogy azért még tetszeni fog! ^^
Az ihlető ezúttal a B1A4 volt, a dalt itt megtaláljátok magyar felirattal, a PengSang Team fordításában.
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: A lie ~ JinOh
Műfaj: yaoi, angst(?), hurt/comfort(?)
Figyelmeztetés: enyhe depresszív hangulat
Korhatár: -
Már tudtam, hogy SungOhval fogom tölteni a hétvégét, mikor DaeIl megjelent és elment Huiékkal. Sosem fogom elfelejteni, mit tett, még ha tudom, hogy én is annyira hibás vagyok a dolgokban, mint amennyire ő.
Szótlanul utaztam a kocsiban, majd nehezen szálltam ki belőle, mikor az megállt egy szállodánál. Bejelentkeztem, majd fellifteztem a negyedikre. A recepción említették, hogy a ,,barátom" már fent van.
Mély levegőt véve nyitottam ki az ajtót, ami mögül halk zene szólt.
Mindig ezt csinálta, mikor egyedül érezte magát, zenét hallgatott hangosan. Szomorú, melankolikus, ballada szerű dalokat, hogy tudja mindenki, ő most nincs rendben.
- Szia! - üdvözölt hangosan, majd mikor meglátta, ki vagyok, fokozatosan fagyott le arcáról a mosoly. - JinHong?
- SungOh... - álltunk egymással szemben, mozdulatlanul, még pislogni is alig pislogtunk. Szemeim könnyesek lettek, ahogy a régi emlékek elkezdtek kavarogni a fejemben. A szavak, amik száját elhagyták, a tettei, amik beleivódtak az agyamba, az első és egyben utolsó érintése... Sosem fogom elfelejteni.
- Nem gondoltam volna, hogy te jössz... - törte meg végül a csendet.
- Huira számítottál, igaz? - süti le szemeit, ami nála egyenlő azzal, hogy teljesen beletrafáltam a dolgokba. - Persze, hisz mindig is őt szeretted volna megkapni. Helyette csak én jutottam neked, ami már nem nagyon volt kedvedre való!
- Nagyon szépen megkérlek JinHong, hogy ne veszekedjünk! Nem véletlen vagy itt... Valószínűleg azt akarják a többiek, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Jó. Beszéljük. - dobom le kicsiny csomagom, és leülök az ágyra.
- Mindig ezt csinálod! Mikor fogod már kinőni ezt a gyerekes viselkedésed?
- Mikor nem úgy kezelsz, mint egy gyereket!
- Emlékszel, mit csináltál? Azok után ne kezeljelek úgy, mint egy gyereket?
- Utána milyen gyorsan felnőttem a szemedben, huh? Arra jó voltam bezzeg, hogy ágyba vigyél!
- Azt is te kezdeményezted! Vedd már észre, hogy az eset háromnegyede a te hibád! - üvöltötte a szavakat, amik ismét lelkembe vésődtek.
Szemeim immár láthatóan megteltek könnyel. - JinHong, nem akartam..! - nyúlt utánam, de én kirántottam karom keze szorításából, és magam mögött hangosan bevágva az ajtót távoztam a szobából. Nem jutottam el, csak az emeleti folyosó végéig, ott térdeimből elszállt az erő és az ablaknak dőlve rogytam össze.
Azt mondta, az én hibám... Az egész az én hibám... Igaza van. A fenébe is, rohadtul igaza van!
Hallottam egy ajtót nyitódni, majd dübörgő lépéseket felém. - JinHong, kérlek..! - guggolt le mellém, és tekintetem az államnál fogva a szemébe emelte.
- Nem, SungOh... Most tényleg nem... Teljesen igazad volt, jobb is, ha most inkább elmegyek. - töröltem le szemeim és feltápászkodva a földről vettem az irányt a földszint, majd a nyílt utca felé. Magam sem tudtam, hogy hova, de elkezdtem szaladni.
Szaladni a múlt, a hibáim, a sok rossz elől, amit annak okoztam, akit legjobban szerettem. De már késő, kifutottam az időből, eljátszottam minden lehetőségem. Nincs többé olyan, hogy mi, már csak olyan van, hogy én és ő. Sose volt olyan, hogy mi, csak az én fejemben létezett ez a fogalom.
Végső elkeseredésemben felhívtam Kisut, ő mindig tudja, mit csináljak.
- Hyung, tudunk most beszélni?
- JinHong, baj van? Te sírsz? Megint veszekedtetek, ugye?
- Én ezt nem bírom megtenni. Csak állok előtte és a múlt jut eszembe. Nem tudok rajta túllépni. Túlságosan fáj...
- Hagytad őt szóhoz jutni?
- Nem...
- Emlékszel mit rontottal el a múltban?
- Ezt...
- Hagyd, had mondja el az álláspontját ő is. Lehet, hogy mégsem okol annyira, mint amennyire azt te gondolod.
- De megint fejemhez vágott mindent.
- Az ember mond olyat, mikor ideges és indultból beszél, amit egyáltalán nem gondol komolyan. Hallgasd meg őt, tudd meg, hogy ő hogy élte meg a múltat, aztán sírj, ha nem kellesz neki a jövőben!
- Kisu?
- Hm?
- Köszönöm...
- Sok szerencsét, kölyök! - majd letette a telefont. Valami park felé sétáltam ekkor, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok.
Leültem egy padra, és vártam. Vártam, hátha utánam jön, vagy legalább küld értem valakit, de nem jött. Megint nem... Megint egyedül maradtam, mert olyan ki nem mondott szavaknak hittem, amik csak az én képzeletben léteznek.
Az eső elkezdett cseperegni. Felálltam a helyemről és valami fedett hely után néztem. Találtam is valami kis beugrót, ami egykor valami piac helyszíne lehetett. A fedél alatt egy férfi ült. Középkorú lehetett, és ahogy körülnéztem, rájöttem, hogy ez az ő ,,otthona"; hajléktalan volt.
- Elnézést! - szólítottam meg. - Beljebb húzódhatok?
- Gyere csak. Ilyen hirtelen esők elől általában idejönnek az emberek. Már megszoktam a hívatlan vendégeket.
- Köszönöm. - hajoltam meg, és nagy távolságra tőle a falnak támasztottam a hátam.
- Te túl jó kinézetű fiú vagy. Mit keresel ezen a környéken?
- Igazából... Erről nekem fogalmam sincs.
- Hát?
- Egy hoteltől jutottam el idáig.
- Oh, hát az innen van vagy negyvenöt percre, ha nem több. Mégis hogyan?
- Egy vita következménye...
- Csak nem szerelem? Egy nőnek se szabad hinni, én azt mondom! Csak nézz rám, egy nő juttatott el idáig.
- Nem nő... - erre a kijelentésemre a férfi kissé kínosan érezte magát.
- Elnézést... - biccentett egyet. - Látom, nagyon bánt. Gyere, ülj le, meséld el! - terített le nekem is egy pokrócot maga mellé.
Ahhoz képest, hogy hajléktalan volt, elég jól tartotta magát; nem volt az a tipikus büdös, koszos hajléktalan.
Ahogy beljebb kerültem, láttam, hogy elég kis otthonos a hely. - Hetente kétszer segítek a kerületi kórháznak, ezért ilyen. - mutatott a matracára és pár éjjeli szekrényre. - Szóval?
- Rég történt... Én már akkor is szerettem őt, de nem tudott róla. Egy éjjel elmentünk bulizni, és kinézett magának egy lányt. Én féltékeny lettem. Nagyon is. Láttam, ahogy a lány megnevetteti SungOht, ahogy együtt táncolnak. Láttam, hogy SungOh szerelmes. Nem sokkal később visszajött hozzám, beszámolt arról, hogy mik a tervei; ágyba akarta vinni a lányt. Ekkor már részeg volt. Mondjuk én is, de nem annyira, mint ő. Amikor szem elől vesztett engem is, és a kijelölt lányt, akkor én odamentem a lányhoz és elküldtem őt. SungOh nevében beszéltem; először azt hittem, nem fog nekem bedőlni, de az akció sikeresen végződött. SungOh, mikor visszatért, elkezdte keresni a lányt. Azt mondtam neki, hogy egy másik fiúval lelépett. SungOh nagyon csalódott lett, engem meg furdalt a lelkiismeret. Elkezdett inni... Sorra rendelte az erősebbnél erősebb piákat, én meg csak nézni tudtam, nem engedte senkinek, hogy leállítsa. Aztán valahogy sikerült őt hazavinnem. Atom részeg volt, a küszöbön szeretett volna aludni, és szüntelenül azt a lányt hívogatta, mintha úgy visszajött volna. Azt mondta nekem, hogy feledtessem vele az emlékét, mert bele fog pusztulni. Én valamennyire magamnál voltam, de nem teljesen, és tisztában voltam vele, hogy holnap semmire sem fog emlékezni. Megcsókoltam. Azt hittem, hogy el fog lökni magától és megüt, de viszonozta. Ettől én megijedtem, és átadtam neki a stafétabotot. Eljutottunk egészen az ágyig, és igen, megtörtént.
- Mennyire emlékeztél reggel?
- Mindenre.
- És ő?
- A lányra, arra, hogy otthagyta, és végül az éjjelünkre, de ezek is csak kis emlékképek voltak számára, vagy valami nagy gubanc az elméjében. Mire teljesen kijózanodott már belém szeretett, és ezt minden harmadik percben bebizonyította nekem egy csókkal. Örültem, hogy végre az enyém, aztán egy délután feltűnt megint a lány. Akkor én talán vásárolni futottam be egy kis boltba, SungOh pedig kint megvárt. Persze, a lány mindent elmondott neki, én pedig nem tudtam megakadályozni, hogy a bomba robbanjon. Ott, a bolt kellős közepén kezdett velem ordítozni, jelenetet rendezett; rettentően kínos volt. Ezt folytatta egészen hazáig. Aztán, mikor elmondtam neki, hogy miért is csináltam, hogy szeretem őt, hogy már régóta így érzek... - elcsuklott a hangom, torkom összeszorult, és szemeim megteltek könnyel.
- Sírj csak nyugodtan, jobb lesz! - tette a férfi a kezét az enyémre, és megszorította, mintha valami rég adott kölcsönt fizetne ezzel vissza.- Fejemhez vágta, hogy a viselkedésem egy ötévesével egyenlő, és hogy ezt sosem nézte volna ki belőlem. Ordított velem, tombolt, a cuccaimat dobálta szanaszét, tányérokat, poharakat vágott a földhöz, és elküldött. Még emlékszem a szavaira: A kapcsolatunk eddig tartott. Beleivódott az agyamba. Nem tudom ezt elfelejteni.
- Hogy kerültél újra kapcsolatba ezzel a fiúval?
- A közös barátink szerveztek nekünk egy hétvégét. Nem szóltak előtte, hogy vele fogok találkozni, de volt egy halvány sejtésem. Mikor megláttam őt abban a hotelszobában és szemébe néztem, eszembe jutott a múlt, minden szava, a tettei... - újra elcsuklott a hangom.
- Semmi gond, nyugodtan... - várnunk kellett két percet,hogy újra nekikezdjek.
- Veszekedést kezdeményeztem, minek az lett a vége, hogy azt mondta nekem, hogy nagy részt az én hibám, ami történt. Kiszaladtam a szobából, és arra jutottam, hogy igaza van. Utánam jött, de nem segített semmit, én elszaladtam, egészen idáig.
- Egy biztos, eléggé edzésben vagy, ha idáig elszaladtál.
- Félek visszamenni...
- Miért?
- Mi van, ha újra kezdődik az egész? Ha megint végig kell néznem, ahogy tör-zúz, és elküld megint?
- Mikor történt az alapkonfliktus?
- Vagy egy év lehet...
- Nem gondolod, hogy ő is átgondolta ezalatt a dolgokat? Nem szabad, hogy az indulat vezéreljen, se téged, se őt. Nyugodtan kell megbeszélni, főleg ezt, mert kényes téma. Én azt ajánlom, hogy menj vissza, és nyugodtan, veszekedés nélkül hallgassátok meg egymást. Nagyon fontos, hogy hallgasd meg őt, és figyelmeztesd arra, hogy ő is hallgasson meg téged.
- Ez mind szép és jó, de van egy kis bökkenő...
- Na?
- Nem tudom, hogy találok vissza... - vakartam meg kínosan a tarkóm.
- Semmi gond, visszakísérlek. - állt fel a férfi a pokrócról, és kezét kitéve a szabad ég alá, örömmel tapasztalta, hogy elállt az eső. - Gyere, menjünk... - intett nekem, én pedig feltápászkodtam a helyemről és követtem a férfit.
Csendben sétáltunk egymás mellett. Tényleg negyvenöt percre voltunk a hoteltől, lassan értünk oda.
- Itt is lennénk. - mutatott az ajtóra.
- Köszönöm a segítséget! - hajoltam meg illendőn.
- Én köszönöm, hogy elfogattad. A legtöbb ember nagy ívben elkerül, és furcsán néz rám, anélkül, hogy tudnák, mi juttatott engem az utcára. Minden jót, fiatalember, remélem helyre jönnek a dolgai! - ütögette meg a vállam, majd sarkon fordult és elindult.
Újra ott voltam az elején. Még egy esély, ami immár a harmadik.
Felmentem a szobánkba; ki tudtam nyitni az ajtót. Gondoltam, hogy SungOh bent van, de pont az ellenkezőjével kellett szembesülnöm. A cuccaim még mindig ugyanott hevertek; legalább most nem tombolt.
- Fiatalember? A barátja hogy van? - szólt be egy idősebb hölgy a nyitva hagyott ajtón. - Vagy harmincöt perce elrohant. Elég idegesnek tűnt és sírt is, ha jól láttam. - teljesen lefagytam. Nem tudtam, mit is csináljak. Elinduljak utána? De azt sem tudom, melyik városrészben vagyok. Várjam meg itt? Nem tudok nyugodtan ülni és várni, hátha visszatalál.
- Nem tudja esetleg, merre ment?
- Talán a belváros felé kezdett futni. Hamar szem elől vesztettem.
- Köszönöm! - hajoltam meg, és mindent magam mögött hagyva kezdtem én is a város felé futni.
Újból eleredt az eső. Próbáltam őt megkeresni, de a sűrűn eső esőtől nem nagyon tudtam sehova menni, és féltem, hogy megint kikötök valahol a város ellenkező felében. Körülbelül fél órát mászkálhattam körbe-körbe a hotel körül, aztán visszamentem.
Már megint elvesztettem... Miért csinálok mindent ilyen rosszul?
Beültem a szobánkba, ugyanúgy hagytam mindent. Az ajtó nyitva volt, cuccaim meg mindig a földön. Csak emészteni tudtam magam; hogy lehetek ekkora barom?!
Kis idő múlva eldőltem az ágyon, talán el is bóbiskolhattam egy kicsit. Hangos zihálás keltett fel. Rögtön megismertem tulaját is. Felkeltem az ágyról, de ő vizes ruháival rám ugrott és nem hagyott felülni az ágyon.
- JinHong... - simogatta fejem, és éreztem, hogy sír. Szorosan ölelt magához, nem engedett el. - Minden, amit mondtam, hazugság volt.Kérlek, nem menj el, csak hazugság volt... - dadogta, folyamatosan elcsukló hangon.
- Hol voltál eddig?
- Téged kerestelek...
- Bocsánat... - bújtam hozzá közelebb.
- JinHong... Szeretlek... - szipogta halkan, miközben mélyen szemembe nézett. Viszonoztam tekintetét, és megpróbáltam valamit mondani, de a meghatódottságtól egy hang se kúszott ki torkomon. Letörölte a kicsorduló könnyem, majd a hirtelen, a semmiből megcsókolt, közben úgy szorított magához, mintha eddig soha nem tette volna az életben.
- SungOh... Amit csináltam...
- Sss! - tette hüvelykujját számra. - Ne rontsd el a pillanatot! - mosolyodott el, és újból megcsókolt. - A múlt, az a múlt. Most koncentrálj a jelenre! - dugta vizes fejét mellkasomhoz, és mélyen magába szívva illatom zárt karjaiba.
2017. június 22., csütörtök
Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén? ~ First love (ChangSeob)
Kis 24U-k, itt a következő rész, ami két újonc tagot állítja főszerepbe! :3
A történetet Exo First Love című dala ihlette, amit itt megtaláltok a Say The Name fordításában.
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: First love ~ ChangSeob
Műfaj: yaoi, fluff
Korhatár: -
- Engem te oda fel nem viszel! - jelentettem ki határozottan, miközben a popcornomat fogtam a kezemben.
Az óriáskerék a rémálmom! Rettenetesen félek a magasban és ezt ChangSun is nagyon jól tudja, mégis elrángatott ide.
- Na~, jó móka lesz! - kezemnél fogva húzott az adott építmény irányába.
- Az engem hidegen hagy!
- HongSeob, kérlek! Nem annyira félelmetes, mint hiszed! - húzódik hozzám közelebb, majd mikor már túl közel érezte magát, kissé kipirult arccal lépett hátrébb egy lépést.
Azt hiszi nem vettem észre, hogy fülig szerelmes belém, pedig én már lassan három hónapja rájöttem. Mikor megtudtam, hogy vele jövök el valahova, azt hittem, hogy csak kínosan fogunk egymás mellett sétálgatni, csendben, egy hang nélkül. Viszont ennek az ellenkezője teljesült; egész jól elvagyunk egymással. A legjobban ChangSun apró próbálkozásait élvezem; mintha én lennék számára az első szerelem, kissé ügyetlenül próbálkozik, de eszméletlenül aranyosan csinálja.
- É-És ha fennakadunk?
- Nem fogunk fennakadni. Ez egy elég igényes vidámpark, ha nem lennének jók a játékok, akkor nem engednének fel embereket. Na!~ Tudom, hogy akarod!~
- Vigyázol majd rám? - néztem rá nagy szemekkel, miközben egy maroknyit tömtem a számba a sós nasiból. Hirtelen megállt az óriáskerék felé vezető úton, és meglepetten rám pillantott. - Valami rosszat mondtam? - döntöttem oldalra fejem.
- N-Nem, d-dehogy is... - dadogta. - Csak... Mindegy... - legyintett, majd határozottan ment a magas játék felé.
Megvette a jegyeket, és beálltunk a sorba, így az óriáskerék lehetett tőlünk úgy hat méterre.
- És te ezt ki akarod várni? - kérdeztem, újra egy marék pattogatott kukoricát tömve a számba.
- Ki. - állt zsebre dugott kézzel, makacsul.
- Úgy legyen! - álltam én is mellé. Kis idő múlva hasa korgása zavarta meg a csendes várakozásunk. Fél szemével finoman rám pillantott, ellenőrizve ezzel, hogy hallottam-e. Nem néztem rá vissza; úgy tettem, mintha semmit sem hallottam volna. Megköszörülte torkát és állt tovább a helyén. Mikor már másodjára is megkordult a gyomra, szájába nyomtam egy szem kukoricát.
- E-Ezt most miért?
- Nem vagyok süket... - ettem tovább. Ő közelebb hajolt és fogaival kiemelte azt a falatot a kezemből, amit én szám felé emeltem, így ajkaink közt alig volt levegő. Éreztem, hogy arcomba szökik a vér, és térdeim elkezdtek remegni. Lehajtott fejjel, a földet bámulva álltam tovább, minta mi se történt volna. Szemem sarkából láttam ChangSunon az elégedett mosolyt.
Hirtelen hogy megemberesedett, azt hittem már, hogy egész végig csak ilyen számára kínos helyzeteket fog teremteni! Végre elhatározta, hogy megszerez magának.
Lassan megindult előttünk a sor. Mi a soron következő párocska után álltunk. Arcom elfehéredett, és még a popcornomat is majdnem kiejtettem a kezemből.
- Nem lesz semmi baj! - fogta meg karom, majd szépen lassan lecsúsztatta ujjait az enyémekhez és összekulcsolta azokat. Megnézték a jegyeinket, ezután beszállhattunk. ChangSun ránk húzta a biztonsági korlátot, majd lassan elindultunk. Az óriáskerék furcsa hangokat adott ki, és az első tíz másodpercben tényleg azt éreztem, hogy meg fogok halni. Erősen kapaszkodtam az előttem lévő vascsőbe, mire ChangSun megfogta kezem.
- Vigyázok rád. - súgta halkan fülembe. Szemébe néztem, ő is az enyémbe. Vettem egy mely levegőt, majd elengedtem a biztonsági korlátot és közelebb húzódtam hozzá. Idegesen szorongattam a popcornom, és ujjaimmal a szemeket egyesével zúztam porra. - Nézd, ott a hotel! - mutatott egy épület felé, mikor a kerék körülbelül a teljes kör negyedénél tarthatott. Idegesen markoltam kabátjának ujjába.
- I-Igen... L-Látom... - motyogtam, majd szemem erősen összeszorítva vártam, hogy végre véget érjen ez a rémálom.
A kerék tényleg valami rekord méretű volt. A lenti táblák szerint 96 méter volt. Ahogy belegondoltam abba, milyen magasan is lehetünk, lábaim elkezdtek remegni, levert a víz, ugyanakkor fáztam is.
- H-Hyung... - pillantottam rá fél szemmel. - Fent vagyunk?
- Igen, HongSeob, most értünk fel a tetejére. - jelentette ki nyugodtan, és végigsimított egy ujjával arcélemen. Félőn szemébe néztem, majd ChangSun közeledő ajkaira lettem figyelmes. Már majdnem megcsókolt, mikor az óriáskerék egy hangos reccsenéssel megállt.
- Hyung, mi történik? - markoltam újra kabátja ujjába. A kerék legfelső pontján ültünk, mindent tökéletesen lehetett innen látni. A bajok már csak ott kezdődtek, hogy nem mertem lenézni. Már érezhetően kezdtem el izzadni, és még közelebb húzódtam ChangSunhoz.
- Kérem, őrizzek meg nyugalmukat! Az óriáskerék beragadt, igyekszünk megoldani a problémát. Addig is gyönyörködjenek a kilátásban! - mondta egy ismeretlen hang egy megafonon keresztül.
- Úristen, Hyung! Itt fogok meghalni! ChangSun, hallottad ezt?! Itt ragadtunk! Itt, fent! ChangSun, ez nagyon magas! Meg fogok halni, biztosan meg fogok halni!
- HongSeob!
- Meg fogok halni!!!
- Ne ordíts már, senki nem fog meghalni! Maximum én megsüketülni! - tette kezét szám elé. Magam sem tudom, miért, de szemem könnyes lett, és az első könnycseppjeim elhagyták látószervem. - Na!~ Semmi baj nincs, HongSeob! Mindjárt elindulunk! Nem akartam kiabálni veled, sajnálom! - ölelt magához szorosan, én pedig kabátja alá nyúlva húztam közelebb magamhoz. - Jól van, semmi baj... - simogatta meg fejem.
- Azt mondtad, hogy ez az izé biztonságos...
- Azt is mondtam, hogy vigyázok rád. Ha már az egyik állításom elbukott, a másikat had teljesítsem. - nyomott egy puszit a fejemre, majd lágyan karjába zárt. Remegve bújtam hozzá és fejem vállára hajtottam, mire ő halkan elkezdett dúdolni.
- Felém jöttél, és kivirágoztál...
- Egy szép s egyedülálló rózsává...
- Te vagy az én fényem...
- A fény, ami átvilágítja szívem... - nézett mélyen szemembe, és ajkai elkezdtek az enyémek felé közeledni. Fejem felemeltem válláról és viszonoztam szándékát.
Ajkai finoman csücsültek az enyémeken, és édes ízétől pólójába martam. Szabad kezem ujjait összekulcsolta az övéivel, majd nyelve lassan behatolt számba, és táncba hívta az érzékszervem. A mellettünk lévő ülésekből hangos üdvrivalgás hallattszott, mikor ajkaink elváltak egymástól.
- Azt hittem, hogy nem fogja megcsókolni... - nevetett a közvetlen mellettünk lévő ülésben ülő lány. Arcom újra vörös lett, és kínosan bújtam ChangSun mellé. Ő megsimogatta arcom és egy újabb puszit nyomott fejemre.
- Nézd, már megyünk is! - súgta fülembe, ahogy megérezte, hogy az alattunk lévő szerkezet lassan megmozdul. Ismét remegni kezdtek a lábaim, amint elkezdtünk mozogni a levegőben. Szép lassan leértünk, majd remegő térdeimen ügyetlenül egyensúlyozva indultam el egy pad felé.
- Vigyázz rá! - szólt oda ugyanaz a lány ChangSunnak, aki az előbb is.
- Meglesz! - mosolyodott el, majd sietve mellém lépett. - Na, annyira rossz volt? - húzott fel magával szembe. Testem még mindig reszkedett.
- Egyetlen jó része volt! - fontam át kezeim nyakán, majd csókot kezdeményeztem, amit lágyan viszonzott. - De többet fel nem megyek oda, akármilyen szép volt a pillanat! - jelentettem ki, enyhén nőies határozottsággal, amit ő egy édes mosollyal és egy újabb csókkal jutalmazott.
A történetet Exo First Love című dala ihlette, amit itt megtaláltok a Say The Name fordításában.
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: First love ~ ChangSeob
Műfaj: yaoi, fluff
Korhatár: -
- Engem te oda fel nem viszel! - jelentettem ki határozottan, miközben a popcornomat fogtam a kezemben.
Az óriáskerék a rémálmom! Rettenetesen félek a magasban és ezt ChangSun is nagyon jól tudja, mégis elrángatott ide.
- Na~, jó móka lesz! - kezemnél fogva húzott az adott építmény irányába.
- Az engem hidegen hagy!
- HongSeob, kérlek! Nem annyira félelmetes, mint hiszed! - húzódik hozzám közelebb, majd mikor már túl közel érezte magát, kissé kipirult arccal lépett hátrébb egy lépést.
Azt hiszi nem vettem észre, hogy fülig szerelmes belém, pedig én már lassan három hónapja rájöttem. Mikor megtudtam, hogy vele jövök el valahova, azt hittem, hogy csak kínosan fogunk egymás mellett sétálgatni, csendben, egy hang nélkül. Viszont ennek az ellenkezője teljesült; egész jól elvagyunk egymással. A legjobban ChangSun apró próbálkozásait élvezem; mintha én lennék számára az első szerelem, kissé ügyetlenül próbálkozik, de eszméletlenül aranyosan csinálja.
- É-És ha fennakadunk?
- Nem fogunk fennakadni. Ez egy elég igényes vidámpark, ha nem lennének jók a játékok, akkor nem engednének fel embereket. Na!~ Tudom, hogy akarod!~
- Vigyázol majd rám? - néztem rá nagy szemekkel, miközben egy maroknyit tömtem a számba a sós nasiból. Hirtelen megállt az óriáskerék felé vezető úton, és meglepetten rám pillantott. - Valami rosszat mondtam? - döntöttem oldalra fejem.
- N-Nem, d-dehogy is... - dadogta. - Csak... Mindegy... - legyintett, majd határozottan ment a magas játék felé.
Megvette a jegyeket, és beálltunk a sorba, így az óriáskerék lehetett tőlünk úgy hat méterre.
- És te ezt ki akarod várni? - kérdeztem, újra egy marék pattogatott kukoricát tömve a számba.
- Ki. - állt zsebre dugott kézzel, makacsul.
- Úgy legyen! - álltam én is mellé. Kis idő múlva hasa korgása zavarta meg a csendes várakozásunk. Fél szemével finoman rám pillantott, ellenőrizve ezzel, hogy hallottam-e. Nem néztem rá vissza; úgy tettem, mintha semmit sem hallottam volna. Megköszörülte torkát és állt tovább a helyén. Mikor már másodjára is megkordult a gyomra, szájába nyomtam egy szem kukoricát.
- E-Ezt most miért?
- Nem vagyok süket... - ettem tovább. Ő közelebb hajolt és fogaival kiemelte azt a falatot a kezemből, amit én szám felé emeltem, így ajkaink közt alig volt levegő. Éreztem, hogy arcomba szökik a vér, és térdeim elkezdtek remegni. Lehajtott fejjel, a földet bámulva álltam tovább, minta mi se történt volna. Szemem sarkából láttam ChangSunon az elégedett mosolyt.
Hirtelen hogy megemberesedett, azt hittem már, hogy egész végig csak ilyen számára kínos helyzeteket fog teremteni! Végre elhatározta, hogy megszerez magának.
Lassan megindult előttünk a sor. Mi a soron következő párocska után álltunk. Arcom elfehéredett, és még a popcornomat is majdnem kiejtettem a kezemből.
- Nem lesz semmi baj! - fogta meg karom, majd szépen lassan lecsúsztatta ujjait az enyémekhez és összekulcsolta azokat. Megnézték a jegyeinket, ezután beszállhattunk. ChangSun ránk húzta a biztonsági korlátot, majd lassan elindultunk. Az óriáskerék furcsa hangokat adott ki, és az első tíz másodpercben tényleg azt éreztem, hogy meg fogok halni. Erősen kapaszkodtam az előttem lévő vascsőbe, mire ChangSun megfogta kezem.
- Vigyázok rád. - súgta halkan fülembe. Szemébe néztem, ő is az enyémbe. Vettem egy mely levegőt, majd elengedtem a biztonsági korlátot és közelebb húzódtam hozzá. Idegesen szorongattam a popcornom, és ujjaimmal a szemeket egyesével zúztam porra. - Nézd, ott a hotel! - mutatott egy épület felé, mikor a kerék körülbelül a teljes kör negyedénél tarthatott. Idegesen markoltam kabátjának ujjába.
- I-Igen... L-Látom... - motyogtam, majd szemem erősen összeszorítva vártam, hogy végre véget érjen ez a rémálom.
A kerék tényleg valami rekord méretű volt. A lenti táblák szerint 96 méter volt. Ahogy belegondoltam abba, milyen magasan is lehetünk, lábaim elkezdtek remegni, levert a víz, ugyanakkor fáztam is.
- H-Hyung... - pillantottam rá fél szemmel. - Fent vagyunk?
- Igen, HongSeob, most értünk fel a tetejére. - jelentette ki nyugodtan, és végigsimított egy ujjával arcélemen. Félőn szemébe néztem, majd ChangSun közeledő ajkaira lettem figyelmes. Már majdnem megcsókolt, mikor az óriáskerék egy hangos reccsenéssel megállt.
- Hyung, mi történik? - markoltam újra kabátja ujjába. A kerék legfelső pontján ültünk, mindent tökéletesen lehetett innen látni. A bajok már csak ott kezdődtek, hogy nem mertem lenézni. Már érezhetően kezdtem el izzadni, és még közelebb húzódtam ChangSunhoz.
- Kérem, őrizzek meg nyugalmukat! Az óriáskerék beragadt, igyekszünk megoldani a problémát. Addig is gyönyörködjenek a kilátásban! - mondta egy ismeretlen hang egy megafonon keresztül.
- Úristen, Hyung! Itt fogok meghalni! ChangSun, hallottad ezt?! Itt ragadtunk! Itt, fent! ChangSun, ez nagyon magas! Meg fogok halni, biztosan meg fogok halni!
- HongSeob!
- Meg fogok halni!!!
- Ne ordíts már, senki nem fog meghalni! Maximum én megsüketülni! - tette kezét szám elé. Magam sem tudom, miért, de szemem könnyes lett, és az első könnycseppjeim elhagyták látószervem. - Na!~ Semmi baj nincs, HongSeob! Mindjárt elindulunk! Nem akartam kiabálni veled, sajnálom! - ölelt magához szorosan, én pedig kabátja alá nyúlva húztam közelebb magamhoz. - Jól van, semmi baj... - simogatta meg fejem.
- Azt mondtad, hogy ez az izé biztonságos...
- Azt is mondtam, hogy vigyázok rád. Ha már az egyik állításom elbukott, a másikat had teljesítsem. - nyomott egy puszit a fejemre, majd lágyan karjába zárt. Remegve bújtam hozzá és fejem vállára hajtottam, mire ő halkan elkezdett dúdolni.
- Felém jöttél, és kivirágoztál...
- Egy szép s egyedülálló rózsává...
- Te vagy az én fényem...
- A fény, ami átvilágítja szívem... - nézett mélyen szemembe, és ajkai elkezdtek az enyémek felé közeledni. Fejem felemeltem válláról és viszonoztam szándékát.
Ajkai finoman csücsültek az enyémeken, és édes ízétől pólójába martam. Szabad kezem ujjait összekulcsolta az övéivel, majd nyelve lassan behatolt számba, és táncba hívta az érzékszervem. A mellettünk lévő ülésekből hangos üdvrivalgás hallattszott, mikor ajkaink elváltak egymástól.
- Azt hittem, hogy nem fogja megcsókolni... - nevetett a közvetlen mellettünk lévő ülésben ülő lány. Arcom újra vörös lett, és kínosan bújtam ChangSun mellé. Ő megsimogatta arcom és egy újabb puszit nyomott fejemre.
- Nézd, már megyünk is! - súgta fülembe, ahogy megérezte, hogy az alattunk lévő szerkezet lassan megmozdul. Ismét remegni kezdtek a lábaim, amint elkezdtünk mozogni a levegőben. Szép lassan leértünk, majd remegő térdeimen ügyetlenül egyensúlyozva indultam el egy pad felé.
- Vigyázz rá! - szólt oda ugyanaz a lány ChangSunnak, aki az előbb is.
- Meglesz! - mosolyodott el, majd sietve mellém lépett. - Na, annyira rossz volt? - húzott fel magával szembe. Testem még mindig reszkedett.
- Egyetlen jó része volt! - fontam át kezeim nyakán, majd csókot kezdeményeztem, amit lágyan viszonzott. - De többet fel nem megyek oda, akármilyen szép volt a pillanat! - jelentettem ki, enyhén nőies határozottsággal, amit ő egy édes mosollyal és egy újabb csókkal jutalmazott.
2017. június 19., hétfő
Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén? ~ Egy este a kölykök nélkül (CorSu)
Itt is lenne eme gyönyörű történet első része, jó olvasást 24U-k!~ :3

Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Rész: Egy este a kölykök nélkül ~ CorSu
Műfaj: yaoi, smut
Korhatár: +18
- Elment mindenki!~ - huppant le mellém a kanapéra. - Tudod, mit jelent ez? - bújt szorosabban hozzám.
- Tudom jól, apuci, de van egy kis baj... - meghőkölve nézett rám, nem esett le neki. Felszaladtam a szobánkba, kivettem az üres óvszeres dobozt egy fiókból, majd visszasiettem vele a nappaliba és ölébe dobtam. Ügyetlenül forgatta kezében a tárgyat, mire lassan eljutott a vágytól ködös agyáig, hogy semmit sem tartalmaz.
- E-Ez üres. - jelentette ki csalódottan. - Kisu, ugye tudod, hogy ez egy hete még tele volt? - fordult felém gyanús tekintettel.
- Cory, ugye tudod, hogy ez a dorm hét fős, és nem csak mi vagyunk benne, akik nemi életet is élnek? - vágtam vissza, mire arcáról eltűnt a gyanú, és újra az üres dobozt nézte.
- De a bolt messze van!~ - kezdett el nyávogni, akár egy macska, mire rájött, hogy magától nem fog csak úgy iderepülni a doboz tartalma, azért el is kell menni.
- Három lehetőséged van; egy, lekísérsz a boltba; kettő, hagyod, hogy a földbe tiporjam a férfiúi mivoltod és ma én leszek felül; három, a kanapén alszol! - paskoltam meg az említett bútordarabot, majd egy édes puszit nyomtam Cory szájára. Sokáig csak bámult rám, törte a fejét, hogy mégis melyik verzió lenne számára a legjobb. Ezt onnan tudom, hogy mikor gondolkodik, szemei még jobban keresztbe állnak, mint eredetileg, amitől nem csak humoros, de ezen felül nagyon is aranyos lesz a kinézete.
- Inkább lekísérlek a boltba... - motyogta halkan, én pedig kárörvendően nyújtottam rá nyelvet; megint én nyertem. - De ehhez ne szokj hozzá! - üvölti, már öltözés közben. - A kölykök is, miért nem szólnak, ha egyszer elhasználják?
- Mert kölykök, és azt hiszik, hogy semmiről sem tudunk... - mondtam, miközben kabátom igazgattam magamon.
- Mert te tudsz mindenről?~ - bújt hozzám és nyakamat kezdte csókolgatni.
- Ha tudnád, hogy miket mondott nekem ChangSun!
- Miket?
- Mindegy! - léptem ki az ajtón.
- Kisu?! ChangSun össze van zárva HongSeobbal felügyelet nélkül! - loholt utánam, ahogy belegondolt, hogy mire készülhetnek a maknaeval. - HongSeob még pici!!
*A boltban*
- Nem lesz ez így ciki, hogy ketten megyünk oda az óvszerekhez?
- Akinek nem tetszik, nem néz ránk! - rántottam meg az idősebb karját a kiszemelt polcok felé.
Nem tudom, hogy miért kínos számára ez az egész, pedig már nem először csináljuk ezt.
- Ne feledd drágám, a méret jó legyen! - súgta fülembe, miközben hátulról szorosan magához szorított.
- Tudom, apuci, tudom... - nyúltam a már jól megszokott termék után. Gyorsan fizettünk és elindultuk haza. Cory majd kiugrott a bőréből, mikor tudatosult benne az esti programunk.
Otthon már a vacsorát is alig bírta kivárni, pedig arra nagyon háklis vagyok.
- Fent várlak! - tömött be három falatra elég kajatömeget a szájába és felszaladt a lépcsőn. Azon a pár fokon is képes volt kétszer is megbotlani mire felért. Szinte hallottam az ágy reccsenését, ahogy örömében ráugrott.
Én még nyugodtan befejeztem a vacsorám és el is mosogattam, mire eljutottam odáig, hogy felmenjek azon a lépcsőn. Ahogy benyitottam, kissé csalódottan elmosolyodtam. Cory ott feküdt az ágyon betakarózva és aludt. Leültem mellé és eligazgattam rajta a takarót.
- Nem hiszem el, hogy már megint bedőltél! - nevetett fel, és behúzott maga mellé, a takaró alá. Egyből teste alá temetett és lágyan kezdett csókolni, amitől -, mint mindig - az egész testem ellazult. Gyorsan leszedte rólam a vékony pólóm és mellkasom kezdte megszívni. Lágy ajkainak puszta érintése is mar az egekbe repített. Közben kezével nadrágomat ügyeskedte le rólam. Persze, nekem már semmi dolgom se volt,akcióra készen várt.
Ujjaim izmos karjába martak, miközben finom ajkai nyakamat szívták, és csókoltak, ahol csak értek. Nyögéseim közben a csípőmnek nem tudtam parancsolni, és az akaratomon kívül kezdett Coryhoz nyomódni.
- Tudom szívem, mindjárt! - kaptam egy csókot kiengesztelésképp. Mindig is sokat szán az előjátékra; valamiért nagyon szereti végignézni, ahogy átadom magam neki, és elvesztem magam felett az irányítást. Egyik kezével mellbimbómat izgatta, közben szája egy pillanatra sem tapadt le az enyémről, másik kezét pedig finoman belém vezette. Elég rég voltunk együtt, rám fér a tágítás, még ha tudom, hogy ő nem szívesen végzi ezt el.
Csípőm újra az övéhez nyomtam, és örömmel tapasztaltam, hogy ő is ugyanannyira kíván már, mint én őt. Gyengéden megharapdosta fülem és nagyított ujjainak nyílásán. Végignyalt felsőtestemen és merevedésemre vezette kezét. Lágyan kezdte masszírozni, miközben én, fejem hátravetve vártam azt a csodálatos érzést, amit mások csak Hong Corynak hívnak. Hátába mélyesztettem körmeim, és miközben ő markában izgatott, szorosan magamhoz öleltem, és egy nagy nyögéssel megfűszereztem a helyzetet, így értem el, hogy feladja az előjátékosdit és végre hasamra fordítson.
Meleg kezei végigszántottak hátamon és lágyan kezdte tarkóm csókolni. Végül megéreztem magamban, amitől vékony hangú, felsikoltás szerű nyögésem a párnába fojtottam. Egyből mozogni kezdett bennem, amitől én ellazultam és csak hangokat adtam ki, mást nem tudtam csinálni. Hátam nyaldosta, közben végigsimított kezeivel minden egyes porcikámon. Én a takarót martam, mire ő lefejtette az ujjaim a fehér anyagról, és azokat övéivel összekulcsolva folytatta dolgát. Csípőm alá becsúsztatta másik kezét és újra elkezdett masszírozni, majd mikor már mindketten ott tartottunk, hogy a ránk nehezedő ködtől, amit az élvezet nyújtott számunkra, nem láttunk semmit, elkezdett dolgozni rajtam, és gyorsabbra vette csípője tempóját is. Szokásomhoz híven előbb élveztem el, mint ő.
- Coryhh~ - éreztem meg végül az ő élvezetét is magamban. Csak ekkor jutott el az agyamig, hogy a megvett óvszert nem használta, és most tisztíthatom ki magam. Teste rám borult, ahogy elélvezett, majd gyorsan magához tért és újra csókolgatni kezdett, ahol ért. - Cory, drágám... - szuszogom mellőle. - Mondd csak, az óvszert minek vettük?
- Basszus! - döntötte homlokát mellkasomnak. - Bocsánat... - szorított szorosan magához. Én kissé sértődötten keltem ki az ágyból. Nem valami kellemes dolog eltüntetni magamból azt, ami nem belém való. Cory csalódottan temette magát a paplanok közé.
- Ha ennyire szégyelled magad, akkor gyere velem. - fordultam vissza az ajtóból.
- Micsoda?
- Jössz vagy maradsz?
- Megyek! - villámgyorsasággal kecmergett ki a paplanok közül és követett a fürdőbe, ahol folytattuk, amit elkezdtük.
Gyorsan belökött a kádba, és testével újra rám nehezedett. Megengedte a vizet, és egyik kezével csípőmet megemelte, a másikkal magát támasztotta meg a kádban. Szorosan kapaszkodtam bele, akár egy kis majom anyukáján. Durván kezdett el bennem mozogni, miközben szorosan magához ölelt és csókolgatta a nyakam.
A tempónktól alattunk hömpölygő meleg víz, a vágyaink, hangos nyögéseim fűtötték fel a fürdőszobát. Nem tudtam betelni ízével, tapintásával, azzal, hogy most végre érezhetem, ahogy nagyon rég nem érezhettem.
Nem várt semmire; hogy megszokjam, vagy ilyenek, ezt a menetet gyorsan lerendezte. Erőteljesen mozgott bennem, amitől a körmeim a finom bőrébe martak, és ahogy újra megéreztem magamban élvezetét, nem tudtam az indulataim visszafogni, és végigkarmoltam hátán. Körmeim alatt éreztem sós vérét, ami a felsértett hámréteg alól szivárgott. Hangos felnyögéssel élvezett el, ami belőlem is kéjes hangokat csalt ki. Elvágódott mellettem a nagy kádban, és a még mindig erősen folyó vizet lábával elzárta, így az már nem csurdogált.
Szorosan magához húzott, egy kis vízzel megtörölte a homlokom, és a szívásait nyakamon és mellkasomon. Én még mindig szuszogva fordultam rá mellkasára és egy édes puszit nyomtam szájára köszönetképp.
2017. június 16., péntek
Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén? ~ Prológus
Elindul a 'Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?' oneshot sorozat!~ Az előzményeket lejjebb olvashatjátok, a párosokat pedig letisztázva egy másik bejegyzésben!
Yaoi fan 24U-k, jó olvasást! :)
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Szereplők: 24K, Kim DaeIl, Yoo SungOh
Korhatár: erre a részre egy 12+, a későbbikben ez változni fog ;)
*Kisu szemszög*
- Srácok? Hol vagytok? - hallottam a menedzser hangját, miközben maga mögött bevágta az ajtót. - Kisu, hívd ide a többieket is, kérlek! - fordult felém,én épp pakolgattam a frissen elmosott edényeket.
- Persze, hívom őket! - tettem el egy tányért, majd megköszörültem a torkom, beálltam a dorm kellős közepére és elordítottam magam: - 24K, a menedzser van itt, toljatok ide a valagatokat!
- De akaratos ma valaki... - somfordált ki a szobájából a leader, majd leérve egy édes csókot nyomott számra.
- Cory hyung, nagyon szépen kérlek, ne előttem! - motyogta JinHong, közben lassan bagtatott le a lépcsőn telefonját nyomogatva.
- Ahj JinHong, még mindig SungOh miatt vagy ilyen? - kérdezte tőle JeongUk, majd egy almát véve a kezébe ledobta magát a kanapéra, ahol JinHong is ült.
- Ha lehet, akkor siethetnénk? - jött ki Hui is a szobájából, egy ceruzával és egy rakat papírral a kezében - gondolom egy új dalt készített.
- Sietünk, sietünk, csak jelenjenek meg ChangSunék is... - húzott maga mellé két széket a menedzser. Pont ekkor jött ki HongSeob és ChangSun a közös szobájukból, valamin aranyosan vihogva. - Gyertek srácok, mert nincs sok időm... - vette le menedzser hyung a kabátját.
Végre mindenki helyet foglalt a kanapén, ekkor ismertették velünk, mi ez a hirtelen kupaktanács.
- Szóval, mint tudjatok, kaptok egy hétvégét pihenésképp. Arra gondoltam, ha ti is benne vagytok, hogy párosokra osztva különböző helyeken töltenétek ezt a két napot.
- Mi választjuk a párokat? - kérdezte ChangSun.
- Mar fejben összeállt nekem, hogy ki kivel, de ha nektek nem megfelelő, akkor változtathatunk is rajta. - vett elő egy kis jegyzettömböt. - Én úgy gondoltam, hogy Cory és Kisu itt maradnak a dormban. ChangSun és HongSeob JeonDaebe mennek; a város híres a vidámparkjáról. JeongUk és Hui számára tartogatok egy kis meglepetést... - tette le a füzetecskét és a bejárati ajtót kinyitva honorált be valakit. - Gyere be! - Kim DaeIl szemei csillantak meg a lámpa fényében.
- Hyung! - ugrott JeongUk DaeIl nyakába.
- Igen, DaeIl, JeongUk és Hui együtt fogják tölteni ezt a két napot. SungOh pedig Gangvon tartományba megy, ott varja őt is egy kis meglepetés.
- Remek... - motyogta a szőke hajú fiú, és elindult a lépcsőn, fel a szobájába.
Sejtem, mi miatt vághatta be a durcát...
- Hát igen, ennyi lett volna. Mindenkinek megfelelnek ezek a párosok, illetve a hármas? - nézett körbe SeongKwang hyung.
- Megfelel. JinHong miatt pedig ne aggódj, majd elintézem. - álltam fel helyemről.
- Remek. Akkor én meg is köszönöm a figyelmeteket, DaeIlt itt hagyom, had szokja a társaságotokat, beszélgessetek, kezdjetek el pakolni, egyebek. Holnap után mindenkiért itt lesz a külön autója; ne nagyon várakoztassátok majd meg a sofőröket, ha kérhetném! Én mentem is, további szép napot és jó időtöltést péntekig! - vette kabátját, majd ki is lépett az ajtón. Ezzel egyidőben mindenki elszivárgott a nappaliból, én pedig folytattam az elmosott edények pakolását.
- Kisuya~ Holnap után... - lepett Cory a hátam mögé, és megcsókolta nyakam - Senki sem lesz ebben a házban, csak te és en. Tudod, mit jelent ez? - ragadta meg derekam és szorosan magához rántott.
- Igen, drágám, tudom... - fordítottam felé a fejem és nyomtam egy édes csókot szájára.
- Várni fogom, kicsim! - engedett el és elindult a szobánkba.
- Én még jobban! - kacsintottam rá, és folytattam tovább a dolgom.
Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből az egész hétvégéből...
Yaoi fan 24U-k, jó olvasást! :)
Cím: Miért ne hagyjuk a 24K-t egyedül hétvégén?
Szereplők: 24K, Kim DaeIl, Yoo SungOh
Korhatár: erre a részre egy 12+, a későbbikben ez változni fog ;)
*Kisu szemszög*
- Srácok? Hol vagytok? - hallottam a menedzser hangját, miközben maga mögött bevágta az ajtót. - Kisu, hívd ide a többieket is, kérlek! - fordult felém,én épp pakolgattam a frissen elmosott edényeket.
- Persze, hívom őket! - tettem el egy tányért, majd megköszörültem a torkom, beálltam a dorm kellős közepére és elordítottam magam: - 24K, a menedzser van itt, toljatok ide a valagatokat!
- De akaratos ma valaki... - somfordált ki a szobájából a leader, majd leérve egy édes csókot nyomott számra.
- Cory hyung, nagyon szépen kérlek, ne előttem! - motyogta JinHong, közben lassan bagtatott le a lépcsőn telefonját nyomogatva.
- Ahj JinHong, még mindig SungOh miatt vagy ilyen? - kérdezte tőle JeongUk, majd egy almát véve a kezébe ledobta magát a kanapéra, ahol JinHong is ült.
- Ha lehet, akkor siethetnénk? - jött ki Hui is a szobájából, egy ceruzával és egy rakat papírral a kezében - gondolom egy új dalt készített.
- Sietünk, sietünk, csak jelenjenek meg ChangSunék is... - húzott maga mellé két széket a menedzser. Pont ekkor jött ki HongSeob és ChangSun a közös szobájukból, valamin aranyosan vihogva. - Gyertek srácok, mert nincs sok időm... - vette le menedzser hyung a kabátját.
Végre mindenki helyet foglalt a kanapén, ekkor ismertették velünk, mi ez a hirtelen kupaktanács.
- Szóval, mint tudjatok, kaptok egy hétvégét pihenésképp. Arra gondoltam, ha ti is benne vagytok, hogy párosokra osztva különböző helyeken töltenétek ezt a két napot.
- Mi választjuk a párokat? - kérdezte ChangSun.
- Mar fejben összeállt nekem, hogy ki kivel, de ha nektek nem megfelelő, akkor változtathatunk is rajta. - vett elő egy kis jegyzettömböt. - Én úgy gondoltam, hogy Cory és Kisu itt maradnak a dormban. ChangSun és HongSeob JeonDaebe mennek; a város híres a vidámparkjáról. JeongUk és Hui számára tartogatok egy kis meglepetést... - tette le a füzetecskét és a bejárati ajtót kinyitva honorált be valakit. - Gyere be! - Kim DaeIl szemei csillantak meg a lámpa fényében.
- Hyung! - ugrott JeongUk DaeIl nyakába.
- Igen, DaeIl, JeongUk és Hui együtt fogják tölteni ezt a két napot. SungOh pedig Gangvon tartományba megy, ott varja őt is egy kis meglepetés.
- Remek... - motyogta a szőke hajú fiú, és elindult a lépcsőn, fel a szobájába.
Sejtem, mi miatt vághatta be a durcát...
- Hát igen, ennyi lett volna. Mindenkinek megfelelnek ezek a párosok, illetve a hármas? - nézett körbe SeongKwang hyung.
- Megfelel. JinHong miatt pedig ne aggódj, majd elintézem. - álltam fel helyemről.
- Remek. Akkor én meg is köszönöm a figyelmeteket, DaeIlt itt hagyom, had szokja a társaságotokat, beszélgessetek, kezdjetek el pakolni, egyebek. Holnap után mindenkiért itt lesz a külön autója; ne nagyon várakoztassátok majd meg a sofőröket, ha kérhetném! Én mentem is, további szép napot és jó időtöltést péntekig! - vette kabátját, majd ki is lépett az ajtón. Ezzel egyidőben mindenki elszivárgott a nappaliból, én pedig folytattam az elmosott edények pakolását.
- Kisuya~ Holnap után... - lepett Cory a hátam mögé, és megcsókolta nyakam - Senki sem lesz ebben a házban, csak te és en. Tudod, mit jelent ez? - ragadta meg derekam és szorosan magához rántott.
- Igen, drágám, tudom... - fordítottam felé a fejem és nyomtam egy édes csókot szájára.
- Várni fogom, kicsim! - engedett el és elindult a szobánkba.
- Én még jobban! - kacsintottam rá, és folytattam tovább a dolgom.
Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből az egész hétvégéből...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)