Az oldal kpop témájú fanfictionöket tartalmaz. A blogot mindenki csak saját felelősségre olvassa!
kép
2017. november 1., szerda
Ghost in the box (oneshot~DaeJae)
Sziasztok!~
Egy kis halloween-i oneshot arról, hogy minden embernek van egy másik fele, aki kipótolja őt.
Bármikor küldhet az élet egy szellemet egy dobozban, aki kísérteties módon hasonlít rád, legyél felkészülve rá! ;)
Cím: Ghost in the box
Műfaj: oneshot, yaoi
Páros: DaeJae (B.A.P)
Korhatár: +18
Hideg volt. Leültem egy padra, ami felett csak az utcai lámpa világított. Bámultam ki a fejemből, és azon tűnődtem, vajon mit is keresek én most ott, ahol. Felhúztam térdeim és ráhajtottam a fejem; nagyon fáradt voltam. Nem lakom messze, de úgy éreztem, ha most nem pihenek egy kicsit, össze fogok esni a sötétben.
Megcsörrent a telefonom, anyu volt az.
- YoungJae, egy csomag van az ajtó előtt, a neved van rajta.
- Miféle doboz? - érdeklődtem, miközben megtelt tüdőmből kifújtam a levegőt.
- Egy egyszerű karton doboz, se bélyeg rajta, se semmi, csak a neved kék filccel ráírva.
- Öhm, o-oké... Csak hagyd a nappaliban, mindjárt haza érek.
- Mi már nem leszünk itthon. - elhallgatott. - YoungJae, biztos nem baj, hogy elutazunk? - kérdezte kissé bizonytalanul.
Apámat kiskoromban vesztettük el. A nagyszüleim nem igazán pártolták a szüleim kapcsolatát, aminek az lett a vége, hogy a megfogantatásom után édesapámék elköltöztek. Anyámat hátrahagyta terhesen, de nem tudott mit tenni, a szülei nagy erőt képviseltek a szemében. Mikor én két éves lettem, anyukám megpróbálta megkeresni apámat. Kiderült, hogy már nem él. Mikor hátra hagyta anyámat, katonának állt. Egy szerencsétlen lövés miatt halt meg a lőtéren. Anyám szerint rá hasonlítok inkább. Nem csak külsőre, de a gondolkodásom, az apró mozdulataim, anyám szerint mind apám irányítja.
Anyu nemrég megismerkedett egy férfival. Komolyabb bajom nincs vele, csak annyi, hogy nem igazán kedvelem őt. A kapcsolatuk elején csalta anyámat, amire én rájöttem, de megkért, hogy ne mondjam el anyunak. Én nem tettem, megmentettem anyámat a szenvedéstől. Azóta úgy néz ki, hogy csak anyám az egyetlen nő az életében.
Rengetegszer veszekedtünk már. Mikor megtudtam, hogy csalja anyámat, nem tagadom, ráfogtam a kést. Nem gondoltam volna magamról, hogy bármikor meg tudom ezt csinálni; és a reakciójából ítélve, ő sem gondolta ez. Azóta négyszemközt sokszor megjegyzi, hogy remekül titkolom a sötét énem.
Lehet, igaza van; szerintem csak parázik tőlem.
Ahogy hazaértem, lerúgtam lábaimról a cipőmet, és engedtem magamnak egy pohár vizet. Bekapcsoltam a tévét, hogy legyen valami zajforrás ebben a hatalmas és üres lakásban. A hatalmas dobozhoz sétáltam, és egy késsel felnyitottam a ragasztását. Tényleg csak egy régi karton doboz volt; ha lennének barátaim, akkor azt mondanám, hogy ő szórakoznak velem. Felnyitottam a dobozt, és kitört belőlem a nevetés. Üres! Semmi sem volt benne.
Úgy, nyitva ott hagytam a dobozt, és az emeleti fürdőszobát vettem célba. Beálltam a zuhany alá, és tíz percig csak engedtem magamra a forró vizet, mikor csörömpölést hallottam a konyhából. Hirtelen felkaptam a fejem a zajra. Fogalmam sem volt, mégis mi lehet a zaj forrása, hisz egyedül voltam otthon.
Először még úgy, ahogy nyugodtan kiszálltam a zuhany kabinból, és felvettem a pizsamám. Indultam volna a szobámba, de a lenti zajok nem hagytak nyugodni. Úgy hallottam fentről, mintha valaki teát inna odalent.
Elkezdtem lefelé sétálni a lépcsőn. Annak tetejéről pont a tévére lehet látni.
Valaki kapcsolgatta a tévét. Lassan lesétáltam a nappaliba, ahol nem találtam azt a bizonyos dobozt.
- Ezt keresed? - hallottam egy idegen hangot a konyhából. Megijedtem, nem mertem megfordulni. - Hahó! YoungJae, ne legyél már ilyen gyáva! - nevetett. Ez meg honnan tudja a nevem? - Hogy honnan tudom a neved? Talán mert én te vagyok. - erre a kijelentésére megfordultam.
Egy fekete hajú, velem körülbelül egy magas fiú ült a konyhapulton talpig fehérben az én bögrémből iszogatva - az illatából ítélve - az én teámat. - Mielőtt még bármit is gondolnál, tudok az agyadban turkálni, úgy hogy, csak óvatosan! - kacsintott rám, és a bögrét letéve lehuppant a pultról.
- Mégis ki vagy te? - buggyantak ki meggondolatlanul a számon a szavak.
- DaeHyun. A sötét éned megtestesítője. Az, aki mindazt felvállalja, amit te nem mersz! - közelebb lépett hozzám, és neki lökött a falnak. - Mindent! - súgta fülembe a szót, amitől minden porcikám megremegett.
- D-De, mégis hogy kerültél ide? - kezemet mellkasára téve toltam távolabb magamtól.
- A dobozban jöttem.
- De az üres volt. - néztem rá értetlenül.
- Attól még, hogy te nem látod, léteznek dolgok. Nem minden látható emberi szemmel... - lefeküdt a kanapéra - De szellem szemmel már annál több! - nem hittem szavainak. Szellem? Hogyne, én pedig a kazahsztáni nagykövet... Ez ennyire hülyének néz?!
- Szellem? Te? Na, nagyon gyorsan húzz ki a házból, mielőtt még rád hívom a rendőrséget?
- Hívd, mit mondasz nekik? ,,A dobozból kijött egy srác, ivott a teámból, és aztán eltűnt."?
- Eltűnt? - tettem fel a kérdésem, de mielőtt még befejeztem, DaeHyun eltűnt a kanapéról. Mégis mi történik?! - D-DaeHyun? - léptem közelebb a kanapéhoz.
- Most már elhiszed, hogy szellem vagyok? - mormogta nyakamba a szavak. Ijedten megfordultam, amitől majdnem átestem a kanapé támláján; DaeHyun nyakába tudtam csak megkapaszkodni. Mélyen a szemébe néztem, majd zavatan elengedtem őt.
- Sz-Szóval szellem..? - dadogtam idegesen, mikor leesett a fő dolog. Életemben senkinek sem mondtam el, de már vagy nyolc éve, hogy rájöttem, hogy én inkább a saját nemem iránt érzem azt, amit a hetero fiúk a lányok iránt.
Akkor ez a fiú egy meleg szellem, aki igazából minden tulajdonságommal, érzelmemmel rendelkezik, amit én soha, vagy csak nagyon ritkán mutatok ki.
Hirtelen újra eltűnt, majd éreztem, hogy a kanapé másik oldaláról átfogja derekam.
- Most már elhiszed? - dörmögött nyakamba, amitől érezhetően kirázott a hideg.
Nem! Nem hagyhatom neki, hogy megtegye! - De igen, hagyhatod! Ne feledd, a gondolataid is ugyanúgy hallom, ahogy te magad. - csókolt rá nyakamra, amitől fejem hátra döntöttem az ő vállára. - Ezt már szeretem... - derekamnál fogva áthúzott a kanapé támláján, és maga alá fektetett. Egyesével gombolta ki a rajta lévő fehér inget, amit én alapos figyelemmel végig kísértem. Ahogy megcsillant a tévé fényében fehér bőrének színe, kedvem lett volna egyből belemélyeszteni fogaimat. - Ne feledd, még mindig hallok mindent. - hajolt hozzám közelebb, és ajkaimra suttogta a szavakat. Nem bírtam magammal, megcsókoltam.
Finom mozdulatokkal elkezdett masszírozni, közben nyelve munkájától, és szokatlanul édes ízétől kezdtem elkábulni. Egyik kezem nyakára csúszott, másikkal a kigombolt ingét feszegettem le róla, aminek a vége az lett, hogy türelmetlenül téptem szét, és dobtam a nappali másik felébe a fehér anyagot. Belenevetett a csókba, majd ajkai munkája áttért nyakamra. Kezeit alsómba vezette, így masszírozott tovább. Gyorsan leszedtem magamról a pólóm, és hagytam, hogy Dae tovább folytassa, amit elkezdett. Az egész lénye annyira el tudott lazítani, csókja, érintése annyira tiszta volt, és élvezetes, hogy egy idő után már csak vonaglani tudtam alatta. Tudta, hogy most kell megragadnia a pillanatot.
Átfordított hasamra, rántott magán vagy kettőt, és úgy, semmi tágítás nélkül belém eresztette magát. A fájdalomtól belemartam a kanapéba. DaeHyun hamar észre vette szenvedésem, és lágy csókokkal tarkómon próbált nyugtatni, és fájdalmamat élvezetté alakítani.
Mikor érezte, hogy már valamennyire megszoktam a bennem levő idegen testet, lassan elkezdett bennem mozogni. Belekapaszkodott vállamba, és kezével megemelte csípőmet, így segítve munkáját. Telt ajkai közben egy pillanatig sem pihentek, mint ahogy nyelve sem. Tarkóm kapott rendesen mindenből, talán volt köszönhető, hogy olyan hamar éreztem, hogy a rózsaszín felhőnk kezd leszállni. Dae rágyorsított csípőjére, én pedig magas hangjaimmal segítettem őt. Tökéletesen egyszerre élveztünk el, amitől azt éreztem, hogy még többet és többet akarok ebből.
Kihúzódott belőlem, mellém feküdt a kanapén, és fejemet mellkasára tette. Lassuló szívverésének hangja csodálatos volt. Megfogtam kezét, és ujjainkat összekulcsoltam. Tudtam, hogy ő ismer engem, és mégsem ítél el. Neki így kellettem, ahogy vagyok, a hibáimmal, hülyeségeimmel együtt. Neki Yoo YoungJae kellett, nem pedig valami fiktív álarc, amit magamra festek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése