Műfaj: yaoi, oneshot
Páros: KrisYeol
Szereplők: Kris, ChanYeol, Kris szülei(OC-k), említés szintjén EXO tagok
Figyelmeztetés: -
Korhatár: 14+
,,Érezted már, hogy az egész világ ellened van? És hogy jobb lenne meghalni, mint hogy ezt a szenvedést tovább folytasd? Igen? Nekem is... Elmondjam, miért olvasod ezt? Mert én feladtam, de te ne tedd!" - véres kezem vörösre festi a fehér papírlapot, amire a hosszú üzenet van írva. Összeestem ott a park közepén, ahogy tudatosult bennem ennek az egész hajszának az eredménye. Kris végzett magával, még mielőtt valaki más tette volna meg.
,,Kérlek, ne haragudj rám emiatt, de így, hogy ezt a levelet megírtam neked, nyugodtabb lélekkel távozom. Tudtam, hogy bármi is történik, te nem árulsz el. Te szerettél...
Kérlek, maradj annál a jó szokásodnál, hogy képes vagy mindent félretéve, odaadó szerelmet nyújtani. ZiTaoék maffiájával ne törődj, őket elintéztem mielőtt még erre az elhatározásra jutottam volna.
Az anyagot viszont meg kell keresned.
A levél mellett van egy nyaklánc, azt hord magadnál és ha szükséged van segítségre, csak szorítsd a markodba és akkor, valamilyen módon megpróbálok neked segíteni.
Még látjuk egymást,
Kris"
Éreztem, hogy szívem nagyobbakat dobban a mellkasomban. Egész testem remegésbe kezdett, ahogy csókjára, érintésére gondoltam és hogy többé ezeket nem élhetem át.
,,Az anyagot viszont meg kell keresned."
Mit akar ezzel mondani? Itt hagy egyedül és még én kergetőzzek a dolgai után? Marha jó...
Kivettem a papírcsomagolásból a nyakláncot és fel is vettem. Ha tényleg tud még segíteni, akkor azt minél előbb tegye meg.
Ahogy nyakamba akasztottam az ékszert, a nap egy furcsa jelet rajzolt a járdára. Felismertem benne egy ,,B" betűt.
B? B, mint bank? Keressem ott? De azt sem tudom, mit kéne keresnem. Sosem mondott semmit a konfliktus tárgyáról, nekem csak megvédenem kellett őt.
Út közben beugrottam egy gyorsétterembe, ott a mosdóban letisztítottam a kezem, majd elindultam a bankba. A nagy fehér épület tele volt biztonsági őrrel, akik, ahogy beléptem, egyből rám szegezték tekintetüket. Idegesen sétáltam végig a hosszú előcsarnokon és az egyik ügyfélablakhoz léptem. Tájékoztattam a velem szemben ülő hölgyet a szándékaimmal.
- Hogy mondja? Kris Wu?
- Kris Wu vagy Wu YiFan. Nem tudom melyik nevét használhatta. Elővigyázatos volt.
- Sajnálom uram, se Kris Wu, se Wu YiFan néven nincs fiók a bankban. Csak Xaoi YingChent talált a gép, még hasonlót se. Esetleg valami más nevet használhat?
- Nem, arról tudnék biztosan... - francba... akkor most mi legyen? Talán otthon hagyott valami jelet! - Köszönöm a segítséget, máshol is próbálkozom. Viszontlátásra. - sietősen távoztam. Ahogy kiértem a friss, kora tavaszi levegőre, újra kezembe vettem a levelet. Próbáltam olvasni a sorok közt, hátha valamit nem vettem észre, rosszul olvastam, vagy Kris rosszul írhatta.
,,Még látjuk egymást."
Ezt hogy érti? Talán a kép otthon, az éjjeli szekrényemen?
- Aish, Kris miért voltál ennyire leleményes? - lábaim útját hazafelé irányítottam. Átvágtam a parkon, úgy lerövidült a hazafele vezető út körülbelül hét perccel. A park közepén jártam és elhaladtam egy galambokat etető nénike előtt.
- Kisfiam, ugye milyen szép ez a nap? - kérdi mosolyogva a kendőkbe tekert néni.
- Ennél szebb nem is lehetne... - csak találnám mar meg az ,, anyagot", amiről fogalmam sincs, micsoda.
Egy galamb sokkal közelebb merészkedett hozzám, mint társai. Egy szemével, fejét oldalra döntve pislogott rám, közben halkan turbékolt. Aprócska szemében valami egészen különleges dolgot fedeztem fel. Megrettenve léptem hátrébb, amikor a galamb látószervében Kris íriszét véltem felfedezni. A nyakláncot markomba vettem és olyan erősen szorítottam, ahogy bírtam.
- Kérlek, segíts... - motyogom halkan. A galamb egyre hangosabban kezdett turbékolni és fejével egy irányba kezdett mutogatni. Akaratlanul is követtem a madarat, amikor az elkezdett egy irányba repülni. A kis kétlábú szárnyas jószág egészen hazáig vezetett, persze, egy baromi nagy kitérővel, ahogy még régen Kris is mindig tette. Imádott sétálgatni, kézen fogva, romantikusan. Ezt az útvonalat jártam be újra, egyedül. Vagyis... Egy galambbal, ami Kris akaratát hordozta magában.
A bejárati ajtónk elé állva próbáltam kinyitni azt. Még visszanéztem az utaskísérőmre, de annak szemében már nem láttam azt, mit azelőtt. Még pislogott rám kettőt üres tekintetével, majd elrepült.
- Köszönöm... - csókolom meg a hangjegy alakú medált - Remélem, tényleg segítesz... - nehezen nyomom le a kilincset és lépek be Krissel közös lakásunkba. Parfümillata még mindig abban a pár négyzetméterben kering. Ruhái még mindig szét vannak dobálva, azokat általában én pakoltam el. Az egymás mellé tolt ágyakra leültem és éreztem, hogy könnyeim térdeimet áztatják. Pólóját arcomhoz szorítva mormoltam el egy imát. Egy imát amiatt, hogy még egyszer, utoljára láthassam, hogy utoljára magamhoz tudjam szorítani izmos testét, hogy meg utoljára megcsókoljam és azt súgjam fülebe, szeretlek. Még utoljára érezni akarom.
Összetörve, sírva és pólóját ölelve ültem. Minden tagom remegett. Most éreztem meg igazán hiányát. Annyi mindenen keresztül mentünk és így lett vége...
Tegnap esti szavaira még tisztán emlékszem:
,,Nem lesz semmi baj!"
És most holtan fekszik valahol... Tegnap találkoztunk szemtől szembe először és utoljára ZiTaoék csapatával. Tíz a kettő ellen... Esélytelen volt, de mégis mi kerültünk ki élve az összecsapásból. Én három emberrel végeztem. JongDae, MinSeok és YiXing is az én áldozataim közé tartoznak. Régen még nagyon jó barátok voltunk, négyesben jártuk a várost, ami tőlünk volt hangos. Aztán felbukkant ez a Huang ZiTao és a fiúk eltávolodtak tőlem. Ekkor Krissel már elég közelről ismertük egymást. Ő szólt előre, hogy nem tetszik neki ez a ZiTao gyerek, többekközt ezért sem tartottam JongDaeékkel.
Majd jött ez a kis konfliktus. Igazából nem is volt annyira komoly, talán csak egy rosszul hangsúlyozott mondat, és ez lett belőle. Kris sosem akart rosszat senkinek, ZiTao volt az, aki mindenen felkapta a vizet és hisztizett, mint egy óvodás kislány. Én megmondtam neki, hogy a hirtelen haragja még a vesztet fogja okozni... Hat tényleg ez lett.
Óvatosan nyúltam a fakeretes képhez, amit még ő csináltatott a tizedik hónapfordulónkra. A képen mindketten mosolygunk... Nem hittem volna, hogy valaha összeszorult szívvel gombóccal a torkomban fogok ránézni.
Nézegettem a finoman kidolgozott keretet, hátha valamit találok, ami hasznos lehet. Kivettem a képet az üvegfedél alól, ekkor kihullott egy cetli. Kris szüleinek címe volt rajta.
- Mit jelentsen ez? - mondom ki hangosan is, hátha előbújik egy szobából gonoszan nevetve, hogy április bolondja. De választ nem kapok senkitől és kabátomat vállamra csapva indulok el Kris szüleihez.
Többször jártam már náluk, szeretnek engem. Tudnak róla, hogy Krissel milyen kapcsolatban állunk...
Álltunk...
Elfogadtak és befogadtak a családjukba. Lehet, hogy még nem is tudjak, mi történt Krissel. Utálok rossz hírt közölni, főleg, ha ilyen jó emberekkel kell.
***
- Miért vagy ennyire komoly? Történt valami ChanYeol? - kérdi az apja a tőle megszokott nyugodtsággal. Mély levegőt véve vettem ki Kris üzenetét a zsebemből és az orruk alá nyomtam. Kikerekedett szemekkel olvasták fiúk utolsó sorait. Anyukáján láttam, hogy elfehéredik és egy pillanatra el is hagyta az ereje, úgy kellett elkapnom, hogy ne forduljon le a fotelból.
- E-Ezt mikor írta..?
- Valószínűleg éjjel végezhetett magával, tudják önök is, az a banda, ZiTaoék.
- Éjjel? Az lehetetlen!
- M-Miért mondja ezt?
- Kris itt járt körülbelül két és fél órája! - nem hittem a fülemnek. Két és fél órája talán még a parkban járhattam.
- Biztosak benne?
- Azért csak felismerem a saját fiam! Ekkor lehet ezért nem akarta, hogy felhívjalak? - motyogja halkan az anyja.
- Hogy mondja?
- Kris beállított ide véresen, összeverve. Azt kérte, hogy segítsünk ellátni a sebeit. Én megkérdeztem, hogy te hol vagy. Azt mondta, hogy téged leütöttek, de biztonságos helyre vitt, nem lesz semmi bajod. Kérdeztem, hogy felhívjalak-e, de ő hevesen tiltakozott. Talán ezért, mert azt hitette el veled, hogy halott?
- De miért tette ezt? - kérdi az apja.
- Esetleg nem mondott maguknak semmit, hogy hova megy, vagy hol található meg?
- Csak annyit mondott mielőtt kifordult volna az ajtón, hogy ha te keresni fogod őt, akkor meg is találod. Aztán hozzátette, hogy a szív sosem téved el. - a szív sosem téved el..? Megvan!
Összeszedtem a cuccom és indulóra fogtam. - ChanYeol most hova mész?
- Tudom, hol lehet! - kiabáltam vissza már a lépcsőházból.
Levágtattam a második emeletről, akár egy ló és futottam arra a bizonyos helyre. Azon a helyen vallottunk egymásnak szerelmet, ott csattant el az első csókunk, ott ereztem őt először testileg és lelkileg is enyémnek. Mikor elmondta nekem az érzéseit, én kételkedtem benne. Ekkor mondta, hogy a szív sosem téved.
De miért űzött velem ilyen csúnya és gyerekes játékot?!
***
Fájón nyakába borultam és amilyen erősen csak tudtam, magamhoz szorítottam. Könnyeim vállát áztatták, remegő testem majdnem összecsuklott. Csak sírni tudtam és örülni, hogy végre újra érezhetem; hogy újra megölelhetem. Örültem, hogy újra itt van.
- Yeol? Nem hittem volna, hogy ennyire gyors leszel. - nevet ki és megfordul karjaimban. Szorosan magához ölel, majd egy puszit nyom fejemre. - Ne sírj, kérlek!
- Hogy ne sírnék? Tudod, hogy mennyire megijesztettél? Miért csináltad ezt? - esek neki, miközben a könnyeimtől nem látok semmit.
- Nem tudod, hogy miért ugrottunk egymásnak Taoval. Hosszú és fájdalmas történet...
- Mondd el!
- ChanYeol, nem lenne jó döntés.
- Egy levelet hagytál nekem, hogy meghaltál! Bejártam érted az egész várost! A szüleidtől kellett megtudnom, hogy élsz! Mi lehet ennél fájdalmasabb?!
- ChanYeol... Én lefeküdtem Taoval a kapcsolatunk alatt. - teljesen lefagytam. Nem hittem el.
- Csak viccelsz, ugye? Mondd, hogy ez még a tréfád része... Kérlek... Kris..? - kisírt szemeimmel mélyen néztem az övéibe. Láttam, hogy most nem hazudik, tényleg lefeküdt Taoval. Szívverésem az egész testemben éreztem. Talán mégsem kellet volna tudnom, talán mégsem kellett volna eljönnöm ide...
- ChanYeol... Én... Sajnálom.
- Mikor..? Mikor történt? - pillantok rá kérdőn, immár tőle elválva, szemeimből a könnyeimet törölve.
- Igazából ez az egész emiatt történt. Már régóta ismertem Taot és végül engedtem neki... Nem vagyok rá büszke, de így történt. Sajnálom... Ő megfenyegetett vele, hogy elmondja neked az egészet. Ekkor éleződött ki a konfliktus kettőnk közt. Ezért nem akartam, hogy kérdezz bármit is. Aztán a harc után láttam, hogy te mindvégig mellett voltál, a lelkiismeret furdalásom erősebb volt az ép eszemnél. Téged biztonságos helyre vittelek, megírtam a levelet, mellé tettem a nyakláncot és eltűntem... ,,Meghaltam..." Nem voltam benne biztos, hogy tényleg keresni fogsz, ezért is mertem visszamenni anyuékhoz. Gondolom te is ott jártál, ezért vagy most itt... Chan ez az egész egy rossz álom. Már a kezdetektől! Kérlek, bocsáss meg! - azzal megfogta a vállam és magához húzott egy ölelésre. Nem tudom, hogy mit éreztem pontosan. Csak cselekedtem. Nem is az agyam irányított, az agyam ezt nem hagyta volna, hogy megtegyem.
Hagytam, had öleljen meg, majd a folyó partjára álltam vele. Elég magasan voltunk... Kezem a hátára tettem és egy erőteljesebb lökés után csak ujjait éreztem kicsúszni az enyémeim közül.
Kiáltását még most is a folyó habjai sodrik át a világon, lelkét pedig egy galamb reptette át egy jobb helyre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése