Cím: ,,Mozogtunk a hidegben"
Műfaj: oneshot, yaoi
Páros: Double B (B.I x BOBBY - iKON)
Korhatár: 18+
Hülye osztály. Hülye kirándulás. Hülye sítábor. Hülye hideg. Aish, minek vagyok itt?!
- HanBin! Gyere, ebédelünk! - szól egy ismeretlen hang nekem. Nemrég kerültem át ebbe az osztályba, senkit sem ismerek innen. A szüleim erőltették, hogy eljöjjek, mert így megismerem az osztályt, meg a többi... Ja, megismerem... Senki sem szól hozzám, a szobában is egy olyan sráccal vagyok, akit reggel láttam életemben először. - HanBin! Jössz már?
- Megyek már, megyek... - kaparom össze magam az ágyamról és felveszek még egy pulcsit. Az ebédlő egy emelettel van lejjebb a szállóban. Lebaktattam a sötétkék szőnyegen és leültem. Szokásosan senki nem ült mellém, a többiektől elszigetelve ettem.
- Gyerekek, figyeljetek egy pillanatra! - kér szót az egyik szervező tanár - Délután kimegyünk síelni. Mint már tudjátok, két ember mindig a felszerelést fogja pakolni, ezeket a személyeket naponta váltogatjuk. Ma Kim JiWon és Kim HanBin vannak soron. - ahogy meghallottam JiWon nevét arcomba futott a vér. Próbáltam az ebéd többi részét nyugton, vele a szemkontaktust kerülve eltölteni, de tekintetét szinte már éreztem. Egyszer, teljesen véletlenül akadtak össze szemeink, akkor is elégedetten elmosolyodott. Ezután már több falat nem ment le a torkomon, túl ideges voltam ahhoz.
Miért vagyok ennyire ideges, amikor ránézek? Ja, hát öhm... JiWon elég jól néz ki és ő, velem ellentétben, nem titkolja, hogy meleg.
Felállt a helyéről és egy nagyobb kerülővel mögém sétált.
- Jó móka lesz a délután! - súgja fülembe karcos hangjával, amitől minden izmom megfeszül és önkéntelenül kezdek el remegni. Puha ujjaival végigsimít karomon, majd elindul a szobájába hangosan dudorászva, hogy mindenkivel tudassa jókedvét.
***
- Fiúk, akkor tisztában vagytok mindennel? - kérdi tőlünk az egyik dolgozó.
- Mindennel a lehető legjobban! - válaszol büszkén JiWon, a mondat közepén rám kacsintva. Kiszolgáltuk a sorban álló gyereksereget, majd a tegnap használt felszerelést kezdtük el tisztogatni. Én elvonultam a kis faház sarkába a fülesem társaságában és halkan dudorászva kezdtem neki a dolgomnak. Annyira belemerültem a munkába, hogy meg is feledkeztem JiWonrol. Hagytam magam átadni a zenének, és észre se vettem magam, lassan kezdtem mozogni az ütemre. A következő pillanatban már meleg levegőt éreztem a nyakamon. Megfordultam és JiWon állt mögöttem, elég közel hozzám.
- Ji-JiWon, te meg mit csinálsz?
- Csak megijesztettelek. - rajzolt kaján mosolyt az arcára, majd kiakasztotta fülemből a zene forrását. Szép szemeivel ajkaimat bámulta, majd szemembe emelte a tekintetét és kínosan nevetni kezdett. - Hát nem a sors fintora, hogy pont ma, pont mi vagyunk összezárva egész napra? - dobta le magáról a vastag síkabátját, és engem lelökött a mögöttem lévő asztalra. Próbáltam ellenkezni. - Ha hagyod magad, előbb szabadulsz! - súgta fülembe kiéhezett hangjával, amitől megijedtem, mégis ellazultam. Mélyen szemébe nézve fontam karjaim át nyakán és lágyan megcsókoltam. Még soha nem vállaltam fel senki előtt másságom, de érzem, hogy neki nyugodtan megmutathatom magam, nem fog megszólni miatta.
Ahogy ajkam elhagyta övét, láttam szemében a megilletődöttséget.
- Mi van, egy meleg csókja ennyire megijeszt? - nézek rá kissé csalódottan.
- A tiéd sose! - nyalt végig alsó ajkán, majd újra megízlelt. Levette rólam is a vastag kabátot, hogy jobban érezzük egymást. Finom ujjaival lágyan cirógatta hátamat, én pedig lábaimat átfontam derekán és közelebb húztam magam hozzá. Már ekkor lökött egyet csípőjén, amitől a vér arcomba és férfiasságomba szaladt. És amint egy másodperccel ezután megbizonyosodtam róla, vele is ugyanez volt a helyzet. Ajkai elhagyták enyémeket és nyakamat kezdték szívni. Eközben keze fenekem alá csúszott, és úgy éreztette meg velem, mennyire is szeretne már.
Hideg kezeim pólója alá csúsztak, amitől először halkan felszisszent, de hamar megszokta a hideg érzetet és folytatta munkáját. Lágyan járatta nyelvét kulcscsontomon és közben észrevétlenül varázsolt ki pólómból.
Nem foglalkoztunk azzal, hogy odakint van vagy mínusz tizenhárom fok, a vágyaink fűtöttek minket.
Ajkai finoman szívták meg hasamat, közben hosszú ujjai csiklandoztak. Befúrta ízlőszervét két izomkockám közé, majd hirtelen belefújt hasamba. Élveztem leheletét bőrömön, aminek jócskán hangot is adtam. Arcának finom bőrét többször is hasfalamhoz nyomta, közben ő is fel-felmordult és óvatosan harapdált.
Lekapta pólóját és engem végigfektetve a mögöttem lévő asztalon mászik felém. Ahogy megéreztem, hogy férfiasságát enyémhez dörgöli, vadul hátába mélyesztettem körmöm.
- Nyugi cica, még csak most jön a jó része. - súgja fülembe, és a két tagmondat közt egy erőteljes nyögés hagyja el ajkait. Nagy mozdulatokkal kezdi el csípőjét mozgatni, amitől akaratomon kívül begerjedek és még többet és többet akarok belőle. Finom ajkaival újra végighalad felsőtestemen, majd nadrágomnál megáll, és abba is belefúj. Ujjaim fürtjeibe csúsztak és gyengén tépkedtem, miközben ő kikapcsolta övem és alsómon keresztül vett szájába.
Valószínűleg a fel domboldal hallotta, hogy mit csinálunk, de ahogy ő mélyebben engedett be torkába, én hangosabban nyögtem fel, ezzel tovább hergelve őt, így még mélyebben vett szájába. Így játszadoztunk egymás idegeivel, amíg majdnem szájába élveztem. Kénytelen volt kiereszteni magából és visszatérni arcomhoz. Alsómat lerántotta és egy mély csók közben vezette belém első két ujját. Csípőm fel-felugrott, miközben bennem ollózott és fokozatosan szoktatta meg velem, majd adott hozzá az ujjaihoz. Csak vergődni tudtam alatta az élvezettől, és nyüszíteni, mint egy tüzelő nőstény kutya.
- Halkabban babám, meghallanak és akkor végünk. - morogja alig érthetően és kicsit eltávolodik ajka arcomtól.
- Nem érdekel, te akartad, hát vállald a felelősséget! - intézem el gyorsan és akaratosan ajkai után kaptam. Éreztem, hogy megnyugszik és a gondolatai a lebukásról gyorsan elillantak, ahogy újra megkapott engem.
Nem telt sok időbe, hogy végleg kizárja a külvilágot, és egy-két magán levégzett mozdulat után végre érezhettem magamban. A feszítő érzéstől szinte szétszakadtam, de megérte. Mélyen martam hátába, aminek néha-néha ő is hangot adott. Verejtékében úszó haja alól rám pillantott, és mint vad a prédájára, úgy vetette rám magát... Vagyis belém.
Lassan kezdett mozogni, érezhetően a még lassú szívverése diktálta az ütemet. Közben nyelve egy pillanatot sem pihent: hol nyakamon, hol ajkamon éreztem meg nyálát. Finom kezei oldalamat csiklandozták, ás ahogy kezdett egyre erősebb, gyorsabb tempót diktálni, úgy fogott rám is, és kezdett lassan az élvezet ajtaja elé vezetni. A vad játék közben azonban elért bennem valamit.
- JiWohhhn~ - mordultam fel egészen mélyről. Válaszul egy elég fájdalmas ajakba harapást kaptam, és kezdődött a vége.
Merevedésemen egyre gyorsabban járatta kezét, csípője pedig finoman, mégis azt a bizonyos pontot folyton érintve mozgott. Még egy kicsit húzta a véget; mikor érezte, hogy tényleg a vége jön, belassított, szinte meg is állt, majd egy váratlan mozdulattal repített át mindkettőnket a gyönyör ajtaján.
Kihúzódva belőlem, fejét mellkasomra hajtva pihentük ki magunk. Jó volt hallgatni megnyugvó szívverését, és ahogy újra felgyorsul, mikor hozzáérek meztelen hátához.
Nem sokáig feküdtünk így; már megéreztük a hideget. Mindketten felöltöztünk és távoztunk a kis faviskóból. Ahogy az ajtót kinyitottuk és érzelmeink kiszabadultak a kis helyiségből, a domboldal hőmérséklete is emelkedett pár fokot.
- HanBin, gyere sétáljunk egyet! - fogta meg a kezem és maga után húzott. A kellemes együttlétünket megcsörrenő telefonja zavarta meg. - Oh, anyukám az. Gyorsan beszélek vele! - aranyos mosolyával vette fel a telefont. - Szia anya! Ah, semmi különös. Hogy mit csinálunk? Hát, tudod, ezt-azt, síelünk, mozgunk a hidegben... - mondata végén rám kacsint, amitől én akaratomon kívül is elvörösödöm.
Cím: A habok sodorják...
Műfaj: yaoi, oneshot
Páros: KrisYeol
Szereplők: Kris, ChanYeol, Kris szülei(OC-k), említés szintjén EXO tagok
Figyelmeztetés: -
Korhatár: 14+
,,Érezted már, hogy az egész világ ellened van? És hogy jobb lenne meghalni, mint hogy ezt a szenvedést tovább folytasd? Igen? Nekem is... Elmondjam, miért olvasod ezt? Mert én feladtam, de te ne tedd!" - véres kezem vörösre festi a fehér papírlapot, amire a hosszú üzenet van írva. Összeestem ott a park közepén, ahogy tudatosult bennem ennek az egész hajszának az eredménye. Kris végzett magával, még mielőtt valaki más tette volna meg.
,,Kérlek, ne haragudj rám emiatt, de így, hogy ezt a levelet megírtam neked, nyugodtabb lélekkel távozom. Tudtam, hogy bármi is történik, te nem árulsz el. Te szerettél...
Kérlek, maradj annál a jó szokásodnál, hogy képes vagy mindent félretéve, odaadó szerelmet nyújtani. ZiTaoék maffiájával ne törődj, őket elintéztem mielőtt még erre az elhatározásra jutottam volna.
Az anyagot viszont meg kell keresned.
A levél mellett van egy nyaklánc, azt hord magadnál és ha szükséged van segítségre, csak szorítsd a markodba és akkor, valamilyen módon megpróbálok neked segíteni.
Még látjuk egymást,
Kris"
Éreztem, hogy szívem nagyobbakat dobban a mellkasomban. Egész testem remegésbe kezdett, ahogy csókjára, érintésére gondoltam és hogy többé ezeket nem élhetem át.
,,Az anyagot viszont meg kell keresned."
Mit akar ezzel mondani? Itt hagy egyedül és még én kergetőzzek a dolgai után? Marha jó...
Kivettem a papírcsomagolásból a nyakláncot és fel is vettem. Ha tényleg tud még segíteni, akkor azt minél előbb tegye meg.
Ahogy nyakamba akasztottam az ékszert, a nap egy furcsa jelet rajzolt a járdára. Felismertem benne egy ,,B" betűt.
B? B, mint bank? Keressem ott? De azt sem tudom, mit kéne keresnem. Sosem mondott semmit a konfliktus tárgyáról, nekem csak megvédenem kellett őt.
Út közben beugrottam egy gyorsétterembe, ott a mosdóban letisztítottam a kezem, majd elindultam a bankba. A nagy fehér épület tele volt biztonsági őrrel, akik, ahogy beléptem, egyből rám szegezték tekintetüket. Idegesen sétáltam végig a hosszú előcsarnokon és az egyik ügyfélablakhoz léptem. Tájékoztattam a velem szemben ülő hölgyet a szándékaimmal.
- Hogy mondja? Kris Wu?
- Kris Wu vagy Wu YiFan. Nem tudom melyik nevét használhatta. Elővigyázatos volt.
- Sajnálom uram, se Kris Wu, se Wu YiFan néven nincs fiók a bankban. Csak Xaoi YingChent talált a gép, még hasonlót se. Esetleg valami más nevet használhat?
- Nem, arról tudnék biztosan... - francba... akkor most mi legyen? Talán otthon hagyott valami jelet! - Köszönöm a segítséget, máshol is próbálkozom. Viszontlátásra. - sietősen távoztam. Ahogy kiértem a friss, kora tavaszi levegőre, újra kezembe vettem a levelet. Próbáltam olvasni a sorok közt, hátha valamit nem vettem észre, rosszul olvastam, vagy Kris rosszul írhatta.
,,Még látjuk egymást."
Ezt hogy érti? Talán a kép otthon, az éjjeli szekrényemen?
- Aish, Kris miért voltál ennyire leleményes? - lábaim útját hazafelé irányítottam. Átvágtam a parkon, úgy lerövidült a hazafele vezető út körülbelül hét perccel. A park közepén jártam és elhaladtam egy galambokat etető nénike előtt.
- Kisfiam, ugye milyen szép ez a nap? - kérdi mosolyogva a kendőkbe tekert néni.
- Ennél szebb nem is lehetne... - csak találnám mar meg az ,, anyagot", amiről fogalmam sincs, micsoda.
Egy galamb sokkal közelebb merészkedett hozzám, mint társai. Egy szemével, fejét oldalra döntve pislogott rám, közben halkan turbékolt. Aprócska szemében valami egészen különleges dolgot fedeztem fel. Megrettenve léptem hátrébb, amikor a galamb látószervében Kris íriszét véltem felfedezni. A nyakláncot markomba vettem és olyan erősen szorítottam, ahogy bírtam.
- Kérlek, segíts... - motyogom halkan. A galamb egyre hangosabban kezdett turbékolni és fejével egy irányba kezdett mutogatni. Akaratlanul is követtem a madarat, amikor az elkezdett egy irányba repülni. A kis kétlábú szárnyas jószág egészen hazáig vezetett, persze, egy baromi nagy kitérővel, ahogy még régen Kris is mindig tette. Imádott sétálgatni, kézen fogva, romantikusan. Ezt az útvonalat jártam be újra, egyedül. Vagyis... Egy galambbal, ami Kris akaratát hordozta magában.
A bejárati ajtónk elé állva próbáltam kinyitni azt. Még visszanéztem az utaskísérőmre, de annak szemében már nem láttam azt, mit azelőtt. Még pislogott rám kettőt üres tekintetével, majd elrepült.
- Köszönöm... - csókolom meg a hangjegy alakú medált - Remélem, tényleg segítesz... - nehezen nyomom le a kilincset és lépek be Krissel közös lakásunkba. Parfümillata még mindig abban a pár négyzetméterben kering. Ruhái még mindig szét vannak dobálva, azokat általában én pakoltam el. Az egymás mellé tolt ágyakra leültem és éreztem, hogy könnyeim térdeimet áztatják. Pólóját arcomhoz szorítva mormoltam el egy imát. Egy imát amiatt, hogy még egyszer, utoljára láthassam, hogy utoljára magamhoz tudjam szorítani izmos testét, hogy meg utoljára megcsókoljam és azt súgjam fülebe, szeretlek. Még utoljára érezni akarom.
Összetörve, sírva és pólóját ölelve ültem. Minden tagom remegett. Most éreztem meg igazán hiányát. Annyi mindenen keresztül mentünk és így lett vége...
Tegnap esti szavaira még tisztán emlékszem:
,,Nem lesz semmi baj!"
És most holtan fekszik valahol... Tegnap találkoztunk szemtől szembe először és utoljára ZiTaoék csapatával. Tíz a kettő ellen... Esélytelen volt, de mégis mi kerültünk ki élve az összecsapásból. Én három emberrel végeztem. JongDae, MinSeok és YiXing is az én áldozataim közé tartoznak. Régen még nagyon jó barátok voltunk, négyesben jártuk a várost, ami tőlünk volt hangos. Aztán felbukkant ez a Huang ZiTao és a fiúk eltávolodtak tőlem. Ekkor Krissel már elég közelről ismertük egymást. Ő szólt előre, hogy nem tetszik neki ez a ZiTao gyerek, többekközt ezért sem tartottam JongDaeékkel.
Majd jött ez a kis konfliktus. Igazából nem is volt annyira komoly, talán csak egy rosszul hangsúlyozott mondat, és ez lett belőle. Kris sosem akart rosszat senkinek, ZiTao volt az, aki mindenen felkapta a vizet és hisztizett, mint egy óvodás kislány. Én megmondtam neki, hogy a hirtelen haragja még a vesztet fogja okozni... Hat tényleg ez lett.
Óvatosan nyúltam a fakeretes képhez, amit még ő csináltatott a tizedik hónapfordulónkra. A képen mindketten mosolygunk... Nem hittem volna, hogy valaha összeszorult szívvel gombóccal a torkomban fogok ránézni.
Nézegettem a finoman kidolgozott keretet, hátha valamit találok, ami hasznos lehet. Kivettem a képet az üvegfedél alól, ekkor kihullott egy cetli. Kris szüleinek címe volt rajta.
- Mit jelentsen ez? - mondom ki hangosan is, hátha előbújik egy szobából gonoszan nevetve, hogy április bolondja. De választ nem kapok senkitől és kabátomat vállamra csapva indulok el Kris szüleihez.
Többször jártam már náluk, szeretnek engem. Tudnak róla, hogy Krissel milyen kapcsolatban állunk...
Álltunk...
Elfogadtak és befogadtak a családjukba. Lehet, hogy még nem is tudjak, mi történt Krissel. Utálok rossz hírt közölni, főleg, ha ilyen jó emberekkel kell.
***
- ChanYeol? Hát te? Nem szóltál, hogy jössz. - fogad mosolyogva az anyukája. Szememet lesütve léptem beljebb, üdvözöltem Kris apját is, levettem a cipőm, majd leültem az apa elé a kanapéra.
- Miért vagy ennyire komoly? Történt valami ChanYeol? - kérdi az apja a tőle megszokott nyugodtsággal. Mély levegőt véve vettem ki Kris üzenetét a zsebemből és az orruk alá nyomtam. Kikerekedett szemekkel olvasták fiúk utolsó sorait. Anyukáján láttam, hogy elfehéredik és egy pillanatra el is hagyta az ereje, úgy kellett elkapnom, hogy ne forduljon le a fotelból.
- E-Ezt mikor írta..?
- Valószínűleg éjjel végezhetett magával, tudják önök is, az a banda, ZiTaoék.
- Éjjel? Az lehetetlen!
- M-Miért mondja ezt?
- Kris itt járt körülbelül két és fél órája! - nem hittem a fülemnek. Két és fél órája talán még a parkban járhattam.
- Biztosak benne?
- Azért csak felismerem a saját fiam! Ekkor lehet ezért nem akarta, hogy felhívjalak? - motyogja halkan az anyja.
- Hogy mondja?
- Kris beállított ide véresen, összeverve. Azt kérte, hogy segítsünk ellátni a sebeit. Én megkérdeztem, hogy te hol vagy. Azt mondta, hogy téged leütöttek, de biztonságos helyre vitt, nem lesz semmi bajod. Kérdeztem, hogy felhívjalak-e, de ő hevesen tiltakozott. Talán ezért, mert azt hitette el veled, hogy halott?
- De miért tette ezt? - kérdi az apja.
- Esetleg nem mondott maguknak semmit, hogy hova megy, vagy hol található meg?
- Csak annyit mondott mielőtt kifordult volna az ajtón, hogy ha te keresni fogod őt, akkor meg is találod. Aztán hozzátette, hogy a szív sosem téved el. - a szív sosem téved el..? Megvan!
Összeszedtem a cuccom és indulóra fogtam. - ChanYeol most hova mész?
- Tudom, hol lehet! - kiabáltam vissza már a lépcsőházból.
Levágtattam a második emeletről, akár egy ló és futottam arra a bizonyos helyre. Azon a helyen vallottunk egymásnak szerelmet, ott csattant el az első csókunk, ott ereztem őt először testileg és lelkileg is enyémnek. Mikor elmondta nekem az érzéseit, én kételkedtem benne. Ekkor mondta, hogy a szív sosem téved.
De miért űzött velem ilyen csúnya és gyerekes játékot?!
***
A lábaimat már nem is éreztem, mikor eljutottam a város egyik pontjából a másikba. A hűs tavaszi szél már szinte fájdalmasan csapódott az arcomba, ahogy leértem a Han-folyó partjára. Ő ott ült és a lenyugvó nappal nézett farkasszemet. Széles vállain még látszódtak a verekedés nyomai. Mellkasa lassan ereszkedett, ahogy nyugodtan vette a levegőt. Egy pillanatra megálltam és kifújtam magam, majd a maradék erőmet is felhasználva futottam Krishez.
Fájón nyakába borultam és amilyen erősen csak tudtam, magamhoz szorítottam. Könnyeim vállát áztatták, remegő testem majdnem összecsuklott. Csak sírni tudtam és örülni, hogy végre újra érezhetem; hogy újra megölelhetem. Örültem, hogy újra itt van.
- Yeol? Nem hittem volna, hogy ennyire gyors leszel. - nevet ki és megfordul karjaimban. Szorosan magához ölel, majd egy puszit nyom fejemre. - Ne sírj, kérlek!
- Hogy ne sírnék? Tudod, hogy mennyire megijesztettél? Miért csináltad ezt? - esek neki, miközben a könnyeimtől nem látok semmit.
- Nem tudod, hogy miért ugrottunk egymásnak Taoval. Hosszú és fájdalmas történet...
- Mondd el!
- ChanYeol, nem lenne jó döntés.
- Egy levelet hagytál nekem, hogy meghaltál! Bejártam érted az egész várost! A szüleidtől kellett megtudnom, hogy élsz! Mi lehet ennél fájdalmasabb?!
- ChanYeol... Én lefeküdtem Taoval a kapcsolatunk alatt. - teljesen lefagytam. Nem hittem el.
- Csak viccelsz, ugye? Mondd, hogy ez még a tréfád része... Kérlek... Kris..? - kisírt szemeimmel mélyen néztem az övéibe. Láttam, hogy most nem hazudik, tényleg lefeküdt Taoval. Szívverésem az egész testemben éreztem. Talán mégsem kellet volna tudnom, talán mégsem kellett volna eljönnöm ide...
- ChanYeol... Én... Sajnálom.
- Mikor..? Mikor történt? - pillantok rá kérdőn, immár tőle elválva, szemeimből a könnyeimet törölve.
- Igazából ez az egész emiatt történt. Már régóta ismertem Taot és végül engedtem neki... Nem vagyok rá büszke, de így történt. Sajnálom... Ő megfenyegetett vele, hogy elmondja neked az egészet. Ekkor éleződött ki a konfliktus kettőnk közt. Ezért nem akartam, hogy kérdezz bármit is. Aztán a harc után láttam, hogy te mindvégig mellett voltál, a lelkiismeret furdalásom erősebb volt az ép eszemnél. Téged biztonságos helyre vittelek, megírtam a levelet, mellé tettem a nyakláncot és eltűntem... ,,Meghaltam..." Nem voltam benne biztos, hogy tényleg keresni fogsz, ezért is mertem visszamenni anyuékhoz. Gondolom te is ott jártál, ezért vagy most itt... Chan ez az egész egy rossz álom. Már a kezdetektől! Kérlek, bocsáss meg! - azzal megfogta a vállam és magához húzott egy ölelésre. Nem tudom, hogy mit éreztem pontosan. Csak cselekedtem. Nem is az agyam irányított, az agyam ezt nem hagyta volna, hogy megtegyem.
Hagytam, had öleljen meg, majd a folyó partjára álltam vele. Elég magasan voltunk... Kezem a hátára tettem és egy erőteljesebb lökés után csak ujjait éreztem kicsúszni az enyémeim közül.
Kiáltását még most is a folyó habjai sodrik át a világon, lelkét pedig egy galamb reptette át egy jobb helyre.
Cím: Szerencsétlen felszolgálósrác
Szereplők: NCT Ten, TaeYong és TaeYong kitalált családja
Műfaj: oneshot, yaoi
Figyelmeztetés: 18+
Hogy miért dolgozom itt? Mert gazdag család, sokat fizet, ennyi. Sokan mondták, hogy hülye vagyok, amiért elviselem a folytonos ugráltatásukat, de segítenem kell a szüleimnek visszafizetni az adósságot a banknak, vagy az egész család az utcára kerül.
Ma valami fontos vacsora lesz, azon kell felszolgálnom. A főnököm fiacskájának lesz megbeszélése a tanulmányaival kapcsolatban. Az egyik legjobb iskola tanári kara fog beülni ide, amiről én csak álmodni tudok. Már másfél héttel ezelőtt elkezdték nekem adagolni, hogy egy nagyon fontos est a mai. Őszintén, legszívesebben lelépnék. Utálom az elkényeztetett TaeYongot, de az apja is ugyanúgy antipatikus számomra.
A hely már ki van sikálva, a terítékről már csak az evőeszközök hiányoznak. A vörös falak, a fekete, fehér és arany tárgyak mind arról nyújtanak tanúbizonyságot, hogy tényleg gazdag család. Nekem a legszebb ingemet kellett felvennem, és egy ,,ünnepi kötényt" is kaptam. A hajamat hátrafésültem és még egyszer felmostam az ajtó előtti kis helyiséget.
A főnök felesége már bent van; a férje és a fia még a tanári karral tárgyal a környéken; elvitték őket, megsétáltatják, hogy utána jól be tudjanak nekik nyalni. Utálom, ha valaki a pénzével mindent megvesz. Hányni tudnék az ilyenektől...
- Ten! - szólít meg a főnök felesége - Minden kész van? TaeYong most hívott, hogy öt perc múlva itt vannak. A konyhában már minden készen áll. Ne felejtsd el a megbeszélteket, először mit hozol ki és a többi! Emlékszel az átírt sorrendre?
- Igen asszonyom! - hajolok meg. Szép asszony szerencsés férje van. Ő nem szokott velem úgy bánni, mint egy alkalmazottal; sokszor szoktam vele beszélni olyan dolgokról, amik otthon történek. Sokat mesél nekem a fiáról is. Mostanában szüntelenül arról beszél, hogy TaeYong nagyon megváltozott: hosszú időre bezárkózik a szobájába; napközben keveset eszik, éjjelente pedig tömi magát; nem figyel a fontos dolgokra, de a lényegteleneket előtérbe helyezi. Mintha fenekestül megváltozott volna és ez állítólag akkor kezdődött, mikor velem először találkozott. Elmondta nekem azt is, hogy szerinte a fia meleg és belém szerelmes. Én finoman kinevettem és tudatára adtam, hogy biztos azért van, mert nagy rajta a nyomás mostanában.
Elvégre is, nehéz lehet egy gazdag család egyetlen kis fiacskájának lenni.
Nem telt sok időbe, meg is jöttek. A kis csipet-csapat élén a főnököm, társalogva valami fontosnak tűnő öltönyös fazonnal, mögöttük még vagy hét ember, és a fia, ő is valami öltönyös hapsival beszélgetve. Én illedelmesen meghajoltam a főnökömnek és a ,,fontos" embereknek, akik számomra csak ugyanolyan pénzéhes állatok, mint ez a család.
Felszolgáltam az italokat, majd az előételt. Minden a tervek szerint ment mindaddig, míg az elkényeztetett kis majom be nem szólt nekem.
- Ya, Ten! Illedelmesebb is lehetnél az édesanyámmal! - kötött belém, miközben én letettem anyukája elé a tányért. Hogy most mi belekötni valója volt, szerintem még ő sem tudta. - Szerencsétlen felszolgálósrác. Öt hónapja dolgozik apámnak. Csapni való a munkája, csak nézzék meg! - mutat be engem az öltönyös férfiaknak. Én persze nem szólhatok semmit, mert én csak egy ,,szerencsétlen felszolgálósrác" vagyok.
- Elnézést, legközelebb jobban odafigyelek! - mondom és elindulok a többi tányérért. Ahogy beértem a konyhára nagy nevetéseket hallottam kintről; tuti, hogy rajtam röhögtek. És én ezt már öt hónapja viselem el. Már öt hónapja, hogy vadidegen fejeseknek nyújtok szórakozási lehetőséget. Amíg fizetnek elviselem, mert a családomért teszem.
Vettem egy mély levegőt és kézbe vettem a következő tányért adagot. TaeYong ekkor állt fel a helyéről és indult szalvétáért a pulthoz. Az étellel megrakott tányérokkal esetlenül egyensúlyoztam a hosszú asztalig. A felmosóvödör még mindig ugyanott volt, TaeYong pedig az utamban.
- Legközelebb jobban is megteríthetnél! - jegyzi meg újra és elvesz egy kupac szalvétát. Éreztem, hogy az étel egyre jobban mozog a tányérokon. Próbáltam elaraszolni a porcelán edényekkel az asztalig, de nem figyeletem a lában elé és a kaja, valamint én is, TaeYongon landoltunk.
Éreztem, hogy minden szempár ránk szegeződik, ahogy TaeYongon fekszem. Arcom fülig elvörösödött, ahogy megéreztem TaeYong dudorodó nadrágját. Láttam rajta, hogy ő is ugyanolyan zavarba jött mint én, de nem próbált lelökni magáról, sőt, még élvezte is, hogy rajta fekszem. Félénken szemébe emeltem tekintetem mellkasáról. Láttam barna íriszeiben valami megmagyarázhatatlant.
- B-Bocsánat... - motyogom halkan, majd feltápászkodom róla és elkezdem összeszedni a tányérokat és azok darabjait.
- Hagyd, majd én! - áll fel ő is, és a paradicsom szószos zakóját ledobva egy asztalra kezdi el helyretenni a rendetlenséget.
- Megvágod magad. Te menj és tárgyalj csak a továbbtanulásodról! - vágom hozzá ridegen és elkezdek a földön négykézláb mászkálni. Ő leguggol mellém és tekintem a padlóról a szemébe emeli. Még arcán is a köret maradványai voltak, nem is beszélve a fehér ingéről. Szemébe nézve újra elvörösödtem és szívem majd kiugrott a helyéről. Megmagyarázhatatlan érzés volt, de azt hiszem, tudom, mi ez.
Egy pillanatig nem figyeltem oda, mit és hogyan fogok meg, és sikerült elvágnom az ujjam.
- Még hogy elvágom az ujjam, mi? - megragadta csuklóm és hátraráncigált, mit sem törődve az asztalnyi emberrel, akik csak miatta vannak itt.
A konyhának van egy elsősegélynyújtó sarka, pont az ilyen alkalmakra. Belökött a két fal találkozásába és alaposan szemügyre vette a kezem. Finoman lefertőtlenítette és rátett egy ragtapaszt. Korán sem volt az annyira mély, elég volt rá egy aranyos virágos ragtapasz.
- Utálsz? - kérdi hirtelen és karizmatikus tekintetével rám pillant.
- E-Ezt hogy érted?
- Hogy lehet máshogy érteni? - szinte észrevétlenül közelebb lépett hozzám - Utálsz?
- Szeretnem kéne? - a földről hirtelen felkapja a fejét, ahogy kimondom az ,,sz" betűs szót.
- Felejtsd el!
- TaeYong! - rántom vissza, pedig már hátat is fordított nekem. Nem számított arra, hogy számon kérem tőle az előbbit, és ahogy visszarántottam, ajkaink közt alig volt három centi. Szemei számat figyelték, én pedig az izgalomtól kajafoltos ingébe martam. Éreztem, hogy izmai megfeszülnek és minden erejével azon van, hogy ne csókoljon meg. Megfogta derekamat és zavartan pislogva, mégis határozottan nyomta ajkait az enyémekhez. Látta, hogy nem ellenkezem, még bátrabb lett és nyelvét is betessékelte számba. Gyenge harcától a számban teljesen ellazultam, és szemem behunyva vártam a következő lépését. Kezei felcsúsztak hátamon és ingemet kezdte kigombolni. Alig jutott el az első pár gombig, már nyakamon járatta nyelvét. Lágy nyögés hagyta el torkom, ő pedig megtáltosodva tépte le rólam az inget. Falhoz lökve, ujjainkat összekulcsolva izgatott tovább. Hasfalamat finoman simogatta, majd egyre lejjebb haladt kezeivel. Övemet meglazította, miközben ajkaival enyémeket marcangolta vérvörösre. Alsómba nyúlva kezdett masszírozni; az én kezem válláról hajába csúszott és ahogy hozzámért, úgy téptem meg barna fürtjeit.
Az anyjának lehet, hogy mégis csak igaza volt...
Paradicsom foltos ingén keresztül kezdtem megszívni mellkasát, ő ezzel párhuzamosan izgatott kezével. Finoman kezdte merevedésemen húzogatni a bőrt, ami belőlem hangos, de annál inkább izgatóbb hangokat váltott ki.
- Sssh! - nevet ki és utasít csendre - Odakint még mindig ülnek.
- Komoly, hogy még mindig ez foglalkoztat? - türelmetlenül megcsókolom, és az élvezettől izzadó mellkasát kezdem simogatni. Ő folytatja tovább munkáját nadrágomban, miközben nyakam, kulcscsontom és fülem csókolgatja. Felgyorsuló szívverésemből, egyre nagyobb méretemből, a rólam patakokban folyó vízből jöttem rá, hogy mindjárt vége.
Nem akarom, hogy vége legyen. Ez túl szép álom ahhoz, hogy már most véget érjen.
Hátába martam, miközben az ő marka egyre gyorsabban mozgott rajtam. Kéjes hangjaim, az ő morgása töltötte meg a szobát.
- Ne, ne menj be! - hallom a főnök feleségének a hangját. Már nem volt mit tenni. TaeYong is hallotta, hogy az apja bejön, de szemében nagyobb volt a vágy, mint a félelem.
- Taeh-TaeYongh~ - hangosan nyögve a nevét élveztem markába. Még nem vette ki a kezét nadrágomból, tovább masszírozott. Vállára hajtva a fejem pihentem ki magam, miközben ő az ingem alá nyúlva simogatta a hátam.
Még egy utolsó csókot kaptam tőle, mielőtt az apja meglátott volna minket. TaeYongot lerángatta rólam, majd engem teljes erejéből felpofozott. Az én fejem a falhoz csapódott, azt sem tudtam hirtelen, hol vagyok és meg is szédültem kicsit.
- Hagyd őt, apa! - kelt TaeYong a védelmemre - Ő semmit sem akart, én kezdeményeztem!
- Hogy merészeled?! - emelt rá is kezet.
- Már rég meg kellett volna tennem! - néz mélyen apja szemébe. Karon ragadott és kihúzott a konyhából, át az éttermen. Megfogta zakóját majd velem együtt távozott az étteremből.
Ez volt az utolsó alkalom, hogy a Lee család többi tagjával találkoztam.
