Cím: Disgusting
Szereplők: Henry Lau, TaeYang (BIG BANG), JoonMyeon (EXO), NamJoon (BTS), YuGyeom (GOT7)
Figyelmeztetés: egy kis vér
Műfaj: heteró, dráma, oneshot
Megjegyzés: a főszereplőnk, aki szemszögéből a történet íródik, nincs megnevezve, hogy az olvasó bele tudja magát élni a karakter helyzetébe
Vártam, hogy történjen valami. Valami, amitől minden megváltozik. Utáltam a sorsot, amiért ennyire ellenem van, de nem tudtam már mást tenni. Ami megtörtént, az megtörtént. De mi történt? Hosszú történet, szóval helyezzétek magatokat kényelembe.
Szereplők: Henry Lau, TaeYang (BIG BANG), JoonMyeon (EXO), NamJoon (BTS), YuGyeom (GOT7)
Figyelmeztetés: egy kis vér
Műfaj: heteró, dráma, oneshot
Megjegyzés: a főszereplőnk, aki szemszögéből a történet íródik, nincs megnevezve, hogy az olvasó bele tudja magát élni a karakter helyzetébe
Vártam, hogy történjen valami. Valami, amitől minden megváltozik. Utáltam a sorsot, amiért ennyire ellenem van, de nem tudtam már mást tenni. Ami megtörtént, az megtörtént. De mi történt? Hosszú történet, szóval helyezzétek magatokat kényelembe.
Teljesen átlagos nap volt; reggel suli, unalmasnál unalmasabb órák, délután edzés. Teljesen átlagosan mentem be a terembe, a csoport már melegített. Késtem körülbelül három percet, nekem általában elnézi a tanár, tudja, hogy nagyon messziről járok be a fővárosba és a tömegközlekedéshez vagyok kötve. Ma valamiért mégis megjegyezte, hogy késtem. Ez volt az első csapásnak mondható dolog aznap.
A tánc az életem, ha nem táncolhatnék, nem bírnám ki. Nagyon sokat küzdöttem a nevelő szüleimmel, hogy folytatni tudjam, nekik valahogy semmi sem számít, ami nekem igen. Hosszú viták és három otthonról való elszökés után végre belátták egy kicsit, hogy ez nekem mennyit jelent. Nem azt mondom, hogy támogatnak a műfajban, de legalább heti három edzésre eljárhatok.
Szóval, akkor is lementem és egy kisebb vita után az edzőmmel el is kezdtük a gyakorlást. Minden teljesen átlagosan ment, ahogy szokott. A szám közepén nekem van egy fél perces szólóm, amit úgy kezdek, hogy két társam felett átszaltózom. A szaltó meg se kottyan, a tánc előtt akrobatikáztam, viszont a leérkezéssel már voltak bajok.
Sikerült úgy földet érnem, hogy a bokám kimenjen. Mondanom sem kell, kellett ez a francnak akkor, de így visszatekintve, jól is jött, hogy akkor kiment a bokám és inkább eljöttem edzésről.
Hát, igen, ,,eljöttem"... Konkrétan az edzőm elzavart, előtte meg jött a hegyi beszédével, hogy miért nem figyeltem jobban, meg hogy így át kell koreografálni az egész táncot, mert a versenyig tuti biztos, hogy nem jön rendbe a lábam.
Megköszöntem a bizalmat felém, kimentem, átöltöztem és elindultam a metró felé.
Pár metró megálló és egy órás vonatút a hazafelé vezető utam.
Sötét volt az este. Általában nem félek egyedül kimenni ilyenkor az utcára, de így, hogy fáj a lábam, kicsit könnyebb célpontnak számítok. A jeges úton óvatosan lépkedtem, igaz, többször megcsúsztam, de nem estem el, ami nálam új rekord.
Az aluljáró lépcsőjén állt egy fiú. A falnak támaszkodott és a hallható vacogásából illetve, már elég rég ott állhatott. Nem volt valami magas, csak ennyit tudtam kivenni belőle. Fején sapka volt, arcát maszk takarta el. Hát igen, egy kicsit megijedtem tőle. Elhaladtam előtte, éreztem, hogy alaposan végigmér. A szokásosnál gyorsabban szedtem a lábaim a mozgólépcső felé. Az időzítésem kiváló volt: pont akkor jött a metró. Felszálltam rá és még le is tudtam ülni. Elsőre nem is vettem észre, csak amikor már leszálltam a járműről: az a srác mindvégig követett. Utálom a tömeget, most mégis belekeveredtem a legnagyobba, hogy elveszítsen a szeme elől. Ahogy feljutottam az újabb mozgólépcsőn, nem láttam magam mögött. Megnyugodtam egy kicsit és lassabban sétáltam el a vonatomig. A metró szerencsére egyenesen a pályaudvarig hoz, így minimális távot kellett megtennem. A vonatom indulásáig volt még tizenhárom perc, ezért is furcsálltam, hogy olyan kevesen voltak rajta.
Ahogy felültem és elfoglaltam egy helyet, a telefonom megcsörrent. A legjobb barátnőm hívott, akivel együtt táncoltunk. Ő most Jeju szigetén cserediák, de mi azóta is tartjuk a kapcsolatot.
- Mondd, hogy otthon vagy! - hallottam hangján, hogy elég ideges.
- Hazafelé tartok. Mi a baj?
- A táncterem kigyulladt.
- Hogy micsoda?!
- Nyugi mindenki megúszta, csak a sokk miatt alig bírtak kijutni az épületből. SiYeont a hírek szerint elsodorta a tömeg, amikor ki akart jutni a vészkijáraton, de ő is megúszta egy kartöréssel. - ez volt a nap második esete.
A második, de nem az utolsó.
Rögtön körbetelefonáltam a csapat lányainak szüleit, hátha ők tudnak valami használható információval szolgálni. Szerencsére CheonMi infói nem tértek el attól, amit a szülőktől megtudtam. Megkönnyebbülve sóhajtottam, majd hátradőltem a vonat ülésében. A vonat indulásáig egy perc maradt. A táskámban kutattam a fülhallgatóm után, mikor megint megláttam azt a srácot. Nem paranoia, egészen biztos vagyok abban, hogy engem figyelt.
A vonat elejében ültem, hát összeszedtem a dolgaim és elindultam a szerelvény hátuljába. Hallottam, hogy a srác követ engem. Nem tudtam, mit kellene tennem, elértem a vonat végét. Nem vagyok az a nagyon szívbajos természet, ha valami megfordul a fejemben, azt véghez is viszem. Így hát, mivel már sehova nem tudtam menni előle, megfordultam.
- Ki a fene vagy te? És mit akarsz tőlem?!
- A táncterem kigyulladt, ugye? Te voltál a célpont. Maradj mellettem és nem halsz meg. - fogja meg csuklóm és magával rángat a vonat elejébe. Olyan hirtelen történt az egész, hogy még csak ellenkezni sem tudtam.
Így volt az rendjén, legalább még élek...
- Ide ülj le! Ne nézz rám, tégy úgy, mintha még soha életedben nem láttál volna. - némán bólintottam. Mondjuk, tényleg nem láttam egész életemben, de mégis, mintha többet tudna rólam, mint én magamról. Hangja egészen kellemesen zengett és ahogy szemeibe néztem, teljesen elvesztem bennük.
Ekkor még fogalmam sem volt, ki is ő.
Ekkor még fogalmam sem volt, ki is ő.
Én leültem a nekem kijelölt helyre, ő pedig pár üléssel arrébb, úgy, hogy engem lásson, de mégis úgy tűnjön, mint egy átlagos utas. Azt mondta, én voltam a célpont. Akkor még halvány lila gőzöm se volt ki, és miért akarja kioltani az életem.
Valahogy úgy a harmadik megállónál szállhatott fel egy fazon. Éreztem, hogy engem bámul, akárcsak az a másik srác, aki a metrótól követett. Megvárta, még mellettem szabad lesz a hely, majd leült. Ő nem takarta el az arcát semmivel, a ruhái pedig benzin szagúak voltak. Még az is megfordult a fejemben, hogy ő volt az, aki felgyújtotta a táncsulit. Nem mertem hátranézni, keresni a szemkontaktust a másik fiúval, azt mondta, nem lehet, így inkább próbáltam lehiggadni és tovább utazni.
Pár megállóval előbb, mint hogy le kellett volna szállnom, a maszkos fiú megütögette a vállam a hátam mögül, jelezve azt, hogy szálljak le. Szó nélkül engedelmeskedtem volna neki, de a mellettem ülő, benzin szagú srác megfogta a csuklóm, így őt is magammal húztam. A maszkos srác ezt nem láthatta, ő hátat fordított nekem, hogy ne keltsen feltűnést. Ahogy leléptem a vonatról, a torkomban dobogott a szívem. Fogalmam sem volt, mit tegyek.
- Szép játék volt, de megvagytok! - mintha az ördög szólalt volna meg mellőlem, amikor a benzinszagú kinyitotta a száját - Mi van Henry, megkukultál? - a maszkos nem válaszolt, csak levette az arcát takaró anyagot. Nem csak a szemei voltak szépek, hanem maga a srác is egy kész főnyereménynek tűnt. - Azt hitted, nem találok rajtad fogást, ugye? De te voltál annyira ostoba, hogy elkotyogtad nekünk a kis hugocskádat! - a mellettem álló fiú megfogta mindkét csuklóm és összekötözte.
A szüleim meghaltak, amikor én kicsi voltam. Azt tudtam, hogy van egy tesóm, erről a nevelő szüleim tájékoztattak, de másról fogalmam sem volt.
- M-Mi ez az egész? - néztem kérdőn újdonsült bátyámra. A félelemtől remegett az egész testem, nem tudtam, hogy mi lesz ezután.
Akkor még nem tudtam, de ha tehetném, mindent megváltoztatnék.
Akkor még nem tudtam, de ha tehetném, mindent megváltoztatnék.
Henry könnyes szemekkel borult a nyakamba és csak annyit súgott a fülembe, hogy sajnálom. Zavaros volt az összkép, tényleg fogalmam sem volt, mi történik.
- Engedd el! - löki le rólam az a másik Henryt, majd elkábít valamivel.
Innentől kezdve nem emlékszem semmire. Amikor magamhoz tértem, egy sötét szobában ültem. A plafonról egy halványan pislákoló villanykörte lógott. A hely nyirkos volt és hallottam, hogy nem vagyok egyedül. Egy székhez voltam kötözve, nem tudtam szabadulni.
- Itt vagyok, megkaptad, amit kértél! Őt engedd el! - hallom Henry üvöltését. Nem láttam, hol lehet, de a hang nagyon közelinek hatott.
- Viccelsz? Két legyet egy csapásra? Tökéletes ez így! - válaszol neki egy számomra ismeretlen hang.
Többen voltak. Sokkal többen, mint arra én számítottam. De nem tudtam nyugton maradni, el akartam szökni onnan. Hiba volt.
Csak a kezeim és a derekam volt hozzá kötözve a székhez, így megpróbáltam lábra állni és elindulni a szoba közepéről, hátha a fal mellett sikerül megtalálnom az ajtót.
- Hova, hova kis angyalom? - világít arcomba egy újabb fiú. Nem tudtam elszökni, pedig Henrynek ekkor lehetett a legnagyobb szüksége rám. - Hm, elég szép lány vagy ahhoz képest, hogy vérségi kötelék köt ahhoz a baromhoz. - lépett közelebb hozzám és arcomba hajolt. Magas volt és világos haja a szemébe lógott. Félnem kellett volna tőle, de nem keltett bennem akkora rémületet, mint a banda többi tagja.
- Mi van cica, tetszem neked? - nevetett gúnyosan majd felegyenesedett. Egy nagy kabátot viselt, ezt ekkor ledobta magáról és rám nézve kajánul végignyalt ajkán. Újra hozzám hajolt és vadul lenyomta nyelvét a torkomon. Akárhogy próbáltam szabadulni ajkai fogságától, nem sikerült. Addig játszadozott velem, míg lassan elfogyott a levegőm, de szerencsére neki is. - Elég édes... - vigyorgott elégedetten, majd nyílt egy ajtó és belépett rajta valaki. Valószínűleg ő volt a bandavezér.
- Gyeom, te mégis mit csinálsz?
- Játsszunk kicsit! - nevetett fel újra.
- A bátyja nem beszél. Mi legyen?
- Szerintem, ha a kis aranyossal zsaroljuk, megered a nyelve. - zsebéből ekkor kivett egy kést és torkomhoz szorította - Most hozasd be TaeYang!
- Fiúk, hozzátok át! - a parancsra újabb két fiú ráncigálta át Henryt a helyiségbe. Láthatólag megverték, az orrából és szájából ömlött a vér, a szeme alatt nagy duzzanat kéklett. - Nos, Henry? Még mindig kussolsz? - Gyeom még erősebben szorította nyakamhoz a kést, éreztem bőrömön a pengét. Megijedtem és szememben könnycseppek jelentek meg. Pedig én csak edzésre indultam, és ez lett belőle!
- YuGyeom! Meg ne próbáld!
- Akkor beszélj! - szólal meg egy őt fogó fiú.
- Te választasz Henry. Vagy megered a nyelved, vagy a hugicád vére fogja a padlót vörösre festeni.
- Te barom állat! - kelt ki magából és megpróbált a szorító kezek közül szabadulni, de egy durva rúgással sikerült a két fiúnak hatástalanítani akcióját.
- Szép rúgás JunMyeon. - dicséri meg TaeYang a támadó fiút.
Ezeknek semmi sem számított, tényleg semmi.
- Nos Henry, szándékozol velünk beszélni, vagy vagy olyan kedves és a hugicád átengeded nekünk? - simít végig arcomon YuGyeom - Csak úgy mondom, a szemed előtt erőszakolja meg mindenki. Na, még mindig kussolsz? - ijedten néztem Henryre. Csak remélni tudtam, hogy elkezd beszélni és nem hagyja, hogy megtörténjen, amit YuGyeom mond.
- Ez egy régi ügy, nem felejthetnénk már el? - kezd bele mondanivalójába.
- Aha, aha, régi. Mégis mindegyikünk szüleinek az apátok miatt kellett meghalnia. - ők ismerték a szüleimet.
- De már azt sem tudom, miért megy ez a folytonos üldözés!
- A pénz Henry, a pénz... - motyogja a másik őt fogó fiú.
- NamJoon jól beszél. Pénz... És most már a hugicád is a listán van! - vigyorgott rám JunMyeon.
- Ő nem tud semmiről, eresszétek el!
- Dehogy eresszük. Ő a mi garanciánk arra, hogy beszélni fogsz. De ha úgy döntesz, mégsem beszélsz, legalább lesz egy jó napunk! - rajzolt egy perverz vigyort az arcára - Van rá három percetek, hogy megvitassátok a dolgot. Én a te helyedben drágám, rádumálnám, hogy nyissa ki a száját! - egy sátáni kacaj kíséretében távoztak a nyirkos helyről, és Henryt ledobták mellém. Sokáig meg sem szálalt, akkor úgy éreztem, kell neki egy kis idő. Szerettem volna megtudni, mi is ez az egész, de féltem rákérdezni. Láttam, hogy szégyelli magát, valószínűleg azért volt, mert belerángatott ebbe.
- Henry, beszélj nekik!
- Nyugodj meg, nem hagyom, hogy bántsanak.
- De mégis mi ez az egész?
- Még nagyon régen kezdődött. Akkor te még valószínűleg nem is éltél. Apa mocskos ügybe keveredett és pár haverját is vitte magával. Kis piti bűnök voltak: drog, fegyveres rablás, kurva futtatás. Aztán apa meggondolta magát és beleszeretett az egyik örömlányba. Ő az anyánk. Ezzel a kilépősdivel nem lett volna semmi gond, de a banda nagy pénzét csendben a zsebébe csúsztatta, persze, a többiek tudta nélkül. Az a pénz pedig egy komoly adósságot fedezett volna, mivel a banda egy még nagyobb erejű bandának volt adós. De mivel nem volt pénz, a banda sem létezhetett tovább. Mindenkit megöltek, kivéve egy embert, TaeYang apját. Ő bosszút esküdött. Ekkor TaeYang volt vagy 15 éves. Az a szemét megvárta még te is megszületsz, aztán a kórházban: puff. Voltak szülők, nincsenek szülők. Semmi perc alatt végzett velük, majd önmagával is. Beleőrült ebbe az egészbe. Mielőtt ezt az egészet véghezvitte volna, TaeYangnak leírta a nevemet. Megmondta neki, hogy végezzen velem. Én tudtam, hogy ennek az ügynek ott nem volt vége. Ezért is kértem, amikor árvaházba kerültünk, hogy különítsenek el minket. Te nem emlékszel rám, hisz alig születtél másfél napja, én pedig megharcolok TaeYanggal. Ez egészen idáig fajult. Nem szerettelek volna belerángatni, de sajnos elszóltam magam.
- De mégis mit akarnak belőled kihúzni?
- Hogy hol van a pénz... Apa azt nem szórta el. Bankba rakta és valószínűleg az én nevemre íratta. Ennyi év alatt már biztos milliomos vagyok. Csak a többiek is részesedni szeretnének az apai örökségekből. - ekkor leesett minden. Megértettem a helyzetet, csak nem tudtam vele mit kezdeni.
- És most mi lesz?
- Beszélek nekik, téged elengednek, vagy megölnek, velem egyértelműen végeznek.
- Nos? - térnek vissza a szobába - Megegyeztetek? - néznek rám széles vigyorral. Akkor náluk undorítóbb személyeket el sem tudtam képzelni, de a véleményem hamar megváltozott.
- Beszélek... - nyögte Henry nehezen - De őt engedjétek el!
- Ja, persze, elengedjük. Beszélj! - ő naivan hitt nekik, és elmondta, hogy apánk melyik bankban tartja a pénzt és, hogy hogy juthatnak hozzá.
- Nagyszerű! Erre ilyen sokat kellett várni? - egy sátáni kacaj hagyta el TaeYang ajkait, majd fegyveréért nyúlt és Henryre szegezte - Viszlát Henry, majd találkozunk, vagy nem... - én szememet összeszorítva hallgattam végig, ahogy a bátyámat lelövik. Ekkor már a kötél, amivel a kezem és a derekam a székhez volt kötözve, a földön hevert, sikerült kioldanom.
Mint már mondtam, ami megfordul a fejemben, véghez viszem. Felálltam a székről és hisztérikusan TaeYangnak estem. A fájdalom vezérelt, nem törődtem semmivel. A közelharcban sikerült elvennem fegyverét.
- Ne csinálj hülyeségeket! Ugyan már, biztos nem akarsz megölni! - próbálta menti a saját helyzetét, de az egyetlen élő családtagomat vette el tőlem a szemeim láttára. Még egy utolsó pillantást vetettem Henry holttestére és hidegvérrel lőttem le TaeYangot. A többiek megrémülve néztek rám. Ekkor a sziréna ütötte meg a fülem.
A rendőrök berontottak és a földre tepertek. Utáltam a sorsot, hogy ilyen helyzetbe kevert, de úgy cselekedtem, ahogy abban a pillanatban jónak éreztem. Akkor azt hittem, ennek a bandának a tagjai undorítóak, de rá kellett jönnöm, hogy a legvisszataszítóbb személy én vagyok.
