I hate myself 'cuz I love U ~ 2. rész

Másnap már reggel megtaláltak, és beültettek egy terembe. Csak bámultak sokáig. Két osztagra oszlott a csapat, akik szerint jól tettem, amit tettem, és akik szerint csak rontottam Markék helyzetén. Mellettem áll Amber unnie, JongDae, MinSeok és YeSung oppa, ellenem van SiWon, TaeIl oppa és HeeChul. Csak én vagyok hozzá agyilag kevés, hogy felfogjam, mégis miért tettem rosszat az ő szemükben? Megvigasztaltam Markot, azzal most mi a baj? Ja, és igen, aztán az anyukája is megnyugodott... 
- Akkor, most már elmehetek? - kérdem Amber felé fordulva.
- Várj még, YeSungék kibeszélnek ebből, és mehet mindenki a dolgára!
- Mark magán, családi ügyei! Minek kellett beleavatkoznia?
- Nem beleavatkozott, csak megvigasztalta a síró fiút! Komolyan Hyung, ne reagáljátok túl ezt az egészet! - JongDae véd meg. 
- Tényleg! Ezzel pazaroljátok itt az időtöket, holott van egy csomó dolgotok. Szerintem menjen mindenki a saját dolgára! 
- Támogatom az ötletet! - áll fel MinSeok oppa. Szegény, már fél órája azt hajtogatja, hogy mennyire éhes, Amber pedig hat órája nem volt vécén, és nem akartak engem itt hagyni JongDaeval ketten.
- Igazatok van! Amíg Mark nem szól, hogy zavarja NiNa közbeavatkozása, addig mi sem szólhatunk semmit... - végre egy értelmes lény! Köszönöm SiWon, hogy feladtad, és végre mehetnek a többiek vécére és enni! Kezd a kisebb tömeg eloszlani körülem.
- HeeChul gyere, dolgunk van! - utasítja őt YeSung, de ő csak tovább ül velem szemben és bámul. Felkelek én is a helyemről, és csatlakoznék a többiekhez, akik már elhagyták a termet, de HeeChul elém ugrik és az orrom előtt csapja be az ajtót.
- Miért vagy ilyen? 
- Ilyen a természetem... - dobok oda neki egy választ, és nyúlok a kilincs után, de ellöki a kezem.
- Mi lett azzal a mosolygós lánnyal, akit első nap megismertem? 
- Az nem én vagyok...
- Akkor miért úgy mutatkoztál be?
- Ha így mutatkozom be, lett volna bárki is, aki elfogad? Nem. És a magány a legrosszabb dolog a világon. - próbálom ellökni magam elől, de nem adja magát könnyen - HeeChul, engedj el! Dolgom van! 
- Annyira furcsa vagy... - húzódik közelebb hozzám - Kéne egy közös nap, amikor kibukik a valódi éned, ami nem ez. - emeli fel tekintetem, hogy szemébe nézve tudjam kimondani az igent - Na? Holnap? Holnap után? - szemem kikerekedett, és próbáltam volna távol maradni arcától, de a fal nem engedett hátrébb. 
- Dolgom van HeeChul...
- Nagyszerű, akkor szerdán! - simít végig hüvelykujjával alsó ajkamon, és sarkon fordul, kimegy a teremből. Ha azt mondom, hogy egy kisebb sokk ért, nem hazudok nagyot. Mit akar ezzel az egésszel? Túl közel! Túlságosan közel volt... 
Megrázom a fejem, hogy kicsit elfelejtsem a dolgokat. Nem mintha segített volna, de legalább nem olyan sápadt kinézettel léptem ki az ajtón. 
- NiNa, jól vagy?
- Igen, persze, tök jól... Miért, nem úgy nézek ki?
- Jaj nem, csak mintha szellemet láttál volna. - nem szellem, csak HeeChul.
- A menedzsered küldött érted. Azt üzente, hogy valami halaszthatatlan dolga akadt, és a ma délutáni programjaid elmaradnak, de viszont holnap bepótlod, és duplázol mindenből...
- Remek... Akkor mehetek haza? - támasztom meg a falat egy kezemmel. 
- Igazából lelkemre kötötte, hogy amíg nem láttalak enni, addig ne engedjelek ki az épületből. - már megint ez! Igen, van amikor nem eszek, mert egyszerűen nincs étvágyam, vagy időm rá. A három főétkezés nálam csak kettő, abból is egyik csak egy bögre kávé reggel. Ez van, nem tudok enni. Akkor kezdődött ez az egész, amikor apumék meghaltak. Akkor egy hétig nem ettem szinte semmit, úgy tömték belém a kisebb kajákat. Három falatnál több nem ment le torkomon. Idővel jobb lett, de még mindig nem tudok visszaállni a rendes emberi étkezésre. 
- Mark, muszáj ezt? Ha megvárod míg eszem, akkor egy ideig nem szabadulsz innen, értem pedig felesleges az idődet pazarolnod.
- Akinek ilyen ereje van, azért nem kár! - mosolyog rám, és nyújtja a kezét. 
- Biztos egy csomó dolgod van. Hagyjuk, tényleg, majd eszem egyedül, megszoktam már.
- Itt nem azzal van a baj, hogy egyedül vagy, csupán csak annyi, hogy nem eszel! - vesz fel egy komolyabb hangnemet, de látom rajta, hogy csak hülyéskedik - Amúgy is, ma semmi dolgom.
- De láttam a fiúkat együtt egy teremben. - mutatok az egyik ajtó felé.

- Ők valószínűleg a következő dallal vannak elfoglalva, nálunk ez így szokás. Összeülünk kicsit, megbeszéljük a dolgokat, aztán lesz belőle egy dal. 
- És akkor neked nem kéne ott lenned?
- Mára kaptam egy kis szabadságot.
- A tegnapi miatt?
- Igen, kicsit túl sok volt az nekem.
- És nem lenne jobb kicsit anyuddal otthon lenni? Jól esne neki, hidd el... Tapasztalatból mondom. - sütöm le szemem. Senkinek nem kívánok olyan mértékű fájdalmat. 
- Ő mondta, hogy jöjjek be. Nem tudta nézni, ahogy a kanapén ülve bámulok ki a fejemből. Lent,  kávézóban elég elfogadható a kaja, gyere, menjünk!
- Nem is tudom Mark. Annyira még nincs étvágyam. Csak két órája reggeliztem. 
- Két órája?! Háromnegyed három! - esik le neki, hogy milyen szinten tojom le az étkezéseket - Ha nincs étvágyad, akkor elviszlek valahova, ami után lesz.
- Mit akarsz ezzel mondani? 
- Hozz telefont, más nem kell. Megmutatom, hogy én mivel szívatom le az energiám, amikor még van! - megfogja a kezem, és kivisz az épületből. 
Szeretem ezt az időt, ilyenkor tudom azt érezni, hogy van aki simogat, és most a szellőre gondoltam. Felvett egy sapkát, és egy maszkot, hogy még véletlenül se legyen ebből az egészből botrány vagy pletyka, és elindultunk a hatalmas épületek közt. Némán sétáltunk egymás mellett, mindketten zsebre dugott kézzel. Néha-néha el-elcsodálkoztam a város másik arcán, amit még nem volt szerencsém megismerni. Többször is oldalba lökött, és rámutatott egy-egy érdekesebb dologra.

- Miért viselkedsz így? - nem látom száját, de szemén látszik, hogy kinevet.
- Nem voltam úgy a városban még körülnézni, új még a közeg. Otthon sokkal másabb volt az egész.
- Te is ki szerettél volna utazni, vagy csak kényszerből jöttél? 
- Én csak pótolni akartam a pótolhatatlant, apukámat és a testvéremet. Aztán rá kellett jönnöm, hogy az egész lehetetlen. Sokáig eszemben sem volt gyakornokoskodni, de idővel be kellett látnom, hogy ez az egyetlen lehetőség arra, hogy valahogy feldolgozzam a történteket. Ha szomorú vagyok, csak éneklek valami borongósabb hangulatú dalt, sírok egy kicsit, aztán megnyugszom.
- És ha boldog vagy? 
- Olyan ritkán van... - ez mondatom ébreszthetett fel benne valami mást. Valami olyat, amit én nagyon régóta várok, a törődést. Azt a fajta törődést, amit egy nagyobb testvér adhat, vagy talán még egy kicsit többet is.
- Remélem, hogy most majd kicsit feldobhatom a kedved, és újra boldog leszel! - fogja meg újra kezem, és befordulunk a következő sarkon - Nem tudom, tudod-e, de van egy unokatesóm. Minden nap ki szoktak vele jönni a szülei, hogy lefáradjon a gyerek. Még csak másfél éves, de majd kicsattan az energiától. Szóval, ezt itt a park, ahol bemutatok neked egy gyerkőcöt. - invitál beljebb az alacsony kerítéssel körbekerített zöld területre. A fű még vizes az éjjeli eső után, a fák és bokrok hajladoznak a lágy szeptemberi szélben. Egy kisebb lebetonozott utacska szeli keresztül a zöld fűtengert. Itt-ott kisebb, emberek által kitaposott utak vezetnek egy-egy fához, padhoz. Kis, kék vizű tavacska fodrodzik, felszíne visszaveri azt a halovány napsugarat is az égről, ezzel kicsit elvakítva engem Mark oldalán.
- Látod azt a kis tökmagot ott a kacsáknál? Ő lesz a játszótársunk. - billenti el fejét a kiskölyök irányában. A gyerkőc fel-alá totyogott még elég bizonytalanul a tavacska partján, miközben a vadkacsák hangját próbálta utánozni, és amikor azok elrepültek előle vagy hápogtak, a világ legaranyosabb nevetésével reagált. Mark már látta rajta, hogy ennyitől is a szívembe lopta magát az unokatesója. 
- Gyere, menjünk oda! - átfogta vállam, és odavezetett hozzájuk. 
- Mark? Tényleg te vagy az? Hogy kerülsz ide? - fogadta őt vidáman a kisfiú anyukája.
- Jöttünk játszani egy kicsit. - pillant rám két mondat közt - Ő itt egy gyakornok a kiadónál. Rám bízták kicsit, gondoltam lehozom, ellesznek kicsit JeoMinnal. NiNa, ő itt keresztapum felesége, MinHwee.
- Szia NiNa, örülök  szerencsének! - nyújtja nekem a kezét az ismeretlen, de annál inkább kedvesebb nő. 
- Jó napot!
- Honnan származol? Nagyon ritka látvány errefelé egy ilyen különleges lány.
- És ha még tudnád is, mennyire különleges! - kacsint rá Mark MinHweere.
- Európából jöttem. - mosolygok én is. Kicsit kínos volt a helyzet, szerintem azt hitte, együtt vagyunk Markkal.
- Menjünk, babázzunk kicsit! - karol át újra, és odavezet a kicsihez - De rég láttalak tökmag! Olyan nagyra nőttél! - annyira jó volt nézni, ahogy rá mosolyog a kisgyerek. Annyi törődést kaphat Marktól, nagyon sokat jelenthet neki. Egy kis kikapcsolódás, öröm a rohanó hétköznapokban. Mázlista egy kisgyerek, hogy ilyen unokatesója van.
- Gyere nyugodtan közelebb, nem harap! - nyújtózott felém a kis srác Mark karjaiból, nagyon át akar hozzám mászni - Na, JeoMin, máris mennél? Nem vagyok ilyen szörnyű! - át is adta nekem a kölyköt. Nézett rám nagy szemeivel, és kezeivel felfedezte az arcom, sokkal másabb volt neki a megszokottnál.
- Tetszik neki a pofid. - mosolyogja meg a jelenetet.
- És mégis hogy lehet egy másfél éves gyerekkel játszani?
- Csak tedd le, ne figyelj rá két másodpercig, és megtudod, milyen szinten tudnak eltűnni, és milyen gyorsasággal mászni, amikor el akarod kapni őket.
- Nem hiszem, hogy ő ilyen lenne!
- Még nem ismered!
- Mark, gyertek! Meg kell etetni JeoMint! NiNa, vállalod?
- Igen, szívesen! - leültünk egy pokrócra és az ölembe vettem a kisfiút. Megkaptam minden eszközt: kanalat, bébiételt, és már neki is kezdtem. Életemben nem etettem még kisbabát, de egy másfél éves gyerekkel könnyebb volt, mint gondoltam. JeoMin rögtön megkedvelt, mintha a nővére lennék. Nagyon nyugodtan ült, és amíg etettem, egy hangot sem hallatott.
- Olyan jó anya leszel. - mondja Mark, de valahogy teljesen másmilyen módon, mint ahogy azelőtt láttam volna bárkivel is beszélni. Ez az egész helyzet annyira szokatlan volt, mégis olyan különleges és meghitt, akár egy család, anyával, apával, ami nekem már sosem lehet.
- Hogyne, anya... Ha egyszer képes leszek túllépni apum és a bátyjám elvesztését, akkor talán... - átadtam a jóllakott kicsit Marknak. Nagyon érzékenyen érint ez a család dolog, nehezen engedem magamhoz közel az embereket, és utálom, ha valaki nagyon szeretne a szívembe lopakodni. Azokkal az emberekkel általában annyira összeveszek, hogy teljesen megszakad velük a kapcsolatom.
- Figyelj Mark, azt hiszem, én most megyek...
- Ne, kérlek! Bocs, nem akartam felhozni a témát, sajnálom.
- Nem, semmi baj... Jó volt a délután, köszi. Vigyázz erre a kis emberkére, egy tündért tartasz a kezedben! - simogatom meg JeoMint, elköszönök és távozom a parkból. Sajnos ez van, ha bármikor rákérdeznek a dologra, vagy csak szóba kerül. Ugyanez van olyankor is, ha felmerülnek olyan dolgok, hogy szerelem, család, anyaság. A közérzetem megváltozik, és muszáj távoznom a közösségből. Ez ellen nem tudok mit csinálni, ilyenkor egy kis magányra van szükségem. Utam visszairányítom az S.M épületébe, bezárkózom egy terembe és bent ülök, amíg valakinek fel nem tűnik az eltűnésem. Amúgy is tudják már, hogy hol szoktam lenni, legalábbis anyám tudni fogja, hol keressen.

***

Hát, mit ne mondjak, meglátszik, hogy nem ismerem a várost. Két órába telt egy húsz perces út megtétele.
Már elég kivilágítatlan volt az épület, sokkal kevesebb teremben ütötte fel a fejét a fény. A cuccomért igyekeztem vissza, remélve, hogy a takarítók nem tüntették el azt valahova ebben a pár órában. Mikor elhaladtam az egyik folyosón, egy halk sírásra lettem figyelmes. Megkerestem a hang forrását, és benyitottam terembe. HeeChul sírt a gitárja felett, valószínűleg az ihlet hagyhatta el és nem tudott dalt írni. Bármit is tett ezelőtt, utálom nézni, hallgatni, ha valaki sír. Háta mögé léptem és átöleltem.
- Nyugodj meg, csak egy dal... - simítok végig hajában, akár egy kisgyereknek, de ő csak erősebben ölel magához.

- NiNa, te itt vagy? - SeulGi unnie rontja el a pillanatot. Szemmel láthatólag futott, és nagyon idegesnek is látszott. Valószínűleg Mark kérésére keresett, idefele sétálva lemerült a telóm.

Fallen leaves ~ 3. rész

Másnap reggel korán kezdtem a munkának. Nem hagyott pihenni a gondolat, hogy valaki engem is belekever az ügybe, és mellettem SeokJint, vagy JiMint is. Megint az irodában aludtam, igaz, csak két és fél órát, de azt is az irodában. 
Megpróbáltam a tegnapi hívást bemérni valahogy, de semmi nem akart sikerülni. A gép tönkrement, egyik pillanatról a másikra, majd az áram is elment. A gép csakis magától mehetett gallyra, bent aludtam, ha valaki bent lett volna, felkeltem volna. Azonban az áram nem magától szállt el, az idegen kezek munkája. Még nemigen jártam az iroda pincéjében, és az elosztók odalent vannak. 
Sötét volt, egy darab villanykörte lifegett a plafonból. Ahhoz képest, hogy maga az épület milyen kis takarosnak néz ki, a pincéje egy horrorfilmbe illő dolog. Tele dobozokkal, valószínűleg kacatok, amiket az előttem lévő bérlők hagytak itt, véletlen, vagy akár teljesen szándékosan. Egy sarokban letakarva valami, csak az ijesztő alakot fedezem fel, nem is merek közelebb menni hozzá. Ma kimondottan szeles nap van, és a huzat, ami fogalmam sincs honnan keletkezett, becsapta magam mögött a pince ajtaját. Már ettől is egy kisebb szívrohamot kaptam, de amikor még az a kis pislákoló villanykörte is elaludt a fejem felett, az ájuldozás kerülgetett. Erőt vettem magamon, és érett huszonkét éves nő módjára próbáltam viselkedni, de az első elém kerülő dobozban eltaknyoltam. 
- Ki az, aki a helyiség közepére pakol? - szidom az ismeretlen illetőt, de akkor hirtelen visszakapcsolódik a kis plafonból lógó fényforrás. Egy nyomozó bérelhette előttem a helyet, a doboz tartalma a földön végezte. Tele volt lezárt, és még folyamatban lévő ügyekkel. Megtaláltam NamJoon egyik, talán legeslegelső ügyének dossziéját is. 
- Te jó ég, tizenhét évesen?! Miért ilyen korán NamJoon, miért ilyen korán? - olvasgatom, nézegetem a földön ülve a nem is annyira vékony laptömeget, és aztán találtam egy, talán számomra is fontos infót.
,, A város elhagyatott negyedében, egy kis házban tartották a gyűléseiket."
Szóval valószínűleg abban a házban, ahol HoSeokot megölték. De miért ott ölte, vagy esetleg ölték meg, ha az egy gyűléshely volt régen?
,, A fiatal fiút, a kapcsolatai, és a bizonyítékok hirtelen, és relytéjes eltűnése miatt felmentették.
- Megjegyzés: Ő lehet a következő bandafőnök-jelölt."
Ő lett a főnök. Ő irányít. Akkor talán tényleg ő végzett HoSeokkal? Vagy csak a bandájában vannak önálló életet élő tagok, akik keresztbe szerettek volna neki tenni, és tudják, hol fáj neki a legjobban? Ezt a feltételezést kizárhatjuk, NamJoon hívta oda. 
,, Fontos:
Egy barátja/hozzátartozója jelentette fel"
Akkor lehet, hogy a bosszú volt az indíték? Nem, NamJoon nem olyan! Bármennyi ügybe is keveredett, ő bosszúból sosem intéz semmit! De akkor mégis mi lehetett az ok? Miért kellett HoSeoknak meghalnia? És ki végzett vele? Bár ezekkel az aktákkal nem jutottam előrébb, mégis felvittem magammal, ha lesz egy kis időm ebéd közben, jobban átolvasom, és találok majd valamit a sorok közt, amit idelent, a félhomályban nem látok meg.

***

- Tudom, hogy nem magadtól kezdtél bele, de mégis miért keversz bele mindenkit? Tudod te, mekkora botrány lehet ebből? Elveszthetem az állásom, ha a kamara megtudja, mit tartok a rendelőben!
- Először is, nem mit, hanem kit. Másodszor, miről beszélsz? - szinte leharapja a fejem telefonon keresztül SeokJin, ami tőle csak tényleg akkor szokás, ha nagyon ideges.
- Itt volt nálam.
- És mégis ki? - megijedek, ahogy meghallom. Ilyen gyorsak lennének, máris intézkedtek volna az ügyben, és már meg is keresték SeokJint?
- Talpig feketében volt a hapsi, csak azt kérdezte, hogy vagyok, és JiMin után is érdeklődött, mert, állítása szerint, nem találta a kávézóban.
- Mondott még valamit?
- Igen! Hogy hívd fel ma a főnökét, mert ő elfelejtett szólni, hogy nem fizettél. HaeRa, mi ez az egész?

- Ez? - egy nagy kő esik le a szívemről, és visszadőlök a fotelomba - Csak a légkondi szerelő srác. De mit keresett nálad?
- A rendelőnél kapott el. Zihált, meg is kérdeztem, hogy nem kell-e segítség, de ő egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy figyeljek oda magamra, és vigyázzak rád és JiMinre. HaeRa, van valami, amit tudnom kéne?
- Nem, nincs! - vágom rá hirtelen. Nem akarom, hogy tudja, akkor csak eltiltana a nyomozástól. Kezdem azt hinni, hogy ez az egész miattam van, és HoSeok is csak egy szerencsétlen áldozat. Egy olyan személy, akivel tudtak rám hatni.
- Hiszek neked... Tudom, ha lenne valami, akkor elmondanád! De ennek mihamarabb járj utána, mert nem kis mértékben hozta rám a frászt az illető.
- Megmondom neki, de te hogy vagy? JiMin? Bejár dolgozni, vagy ahogy kértem, otthon pihen?
- Én már eljöttem tőled, de ő szerintem még mindig nálad van, nem vette fel az otthoni telefonját. Én? Hogy lennék? Féltelek téged. Ez egy komoly ügy, és bár megbízom a szakmai tudásodban, de még sosem nyomoztál! Ha tényleg NamJoonék keze van a dologban, akkor nagyon komoly lesz ez az egész. Nem akarom, hogy bajod essen!
- Tudok magamra vigyázni, emiatt ne aggódj! - harapok egy falatot az ebédemből - Megtennél nekem egy szívességet? Ha megkérlek, viszel JiMinnek valamit enni? Ahogy ismerem, biztos nem eszik, vagy csak nagyon keveset. Majd később visszaadom, csak vidd el neki, és ülj ott felette, amíg meg nem eszi.
- Ne hülyéskedj, nem kell visszaadnod! Átmegyek persze... De van itt valami, ami nem hagy engem nyugodni, és lehet, hogy fontos szerepe van az ügyben.
- Hallgatlak! - veszek kezembe egy tollat és egy papírt.
- Az a nő! Tudod, aki engem is odavezetett a házhoz!
- Igen, az a jósnő, aki szerintem egy boszorkány...
- Pontosan! Ő egész nap a környéken mászkál, láthatott valamit.
- Hmm... Nem mondasz hülyeséget! Címet, vagy nevet tudsz esetleg? 
- Park MinHeenek hívják a nénit, címet viszont nem tudok. De ha elmész a házhoz, vagy a környékre, akkor biztos összeakadsz vele!
- Rendben, utána nézek a dolgoknak, köszönöm! 
- Elmegyek veled!
- Nem kell, te csak JiMinnel foglalkozz még! Én megoldom ezt egyedül is.
- Annyira önfejű vagy!
- Nem önfejű, nyomozó! Vigyázz magadra, és a kis kölyökre is! - leteszem a telefont, és eltolom magamtól a szendvicsem. Túlságosan jár az agyam, így nem tudok enni. Tényleg, miért nem jutott idáig eszembe? A néni biztos tudhat valamit, elvégre egész nap az utcákat járja!
- Engedjen be! - dörömbölnek az ajtómon - Segítek magának! - a szerelő srác volt az. 

Like a marionette: oppression, love, maffia ~ 5. rész

5. rész

- Kisasszony! Kész a reggeli - kopogott JaeSoo az ajtón.
Nem akartam felkelni. Semmi kedvem nem volt a család kérdezősködéséhez. 
- Nem vagyok éhes ahjussi! Majd ebédre lemegyek - kiabáltam a takaróm alól.
- Nincs itthon senki, elmentek egy partira - mondta.
- ChangWooék is? - ültem fel. Lassan az ajtóhoz sétáltam.
- Igen, kijöhet, nincs itt a családja - felelt.
Kidugtam a fejem az ajtón. 
- Lee néni hol van?
- A piacon. Csak délben jön - válaszolt az inas.
- Hirtelen megéheztem - szippantottam a levegőbe. Lee néni főztjének az illatát bármikor felismerem.
- Gondoltam - nevetett ahjussi. - Már meg van terítve, siessen, még kihűl.
Mosolyogva mentem le a lépcsőn. Anyámék valószínűleg sokáig nem jönnek még haza, így azt csinálok, amit akarok.
Megreggeliztem, majd átöltöztem.
Odakint eléggé sütött a nap, úgyhogy szabadtéri programokra esett a választásom.
Kimentem az istállóba, ahol már a felnyergelt lovam várt a lovász mellett.
- Gondoltam szívesen kilovagolna ma - köszöntött az idős férfi.
- Túl jól ismer Henry - mosolyogtam rá. Henry apja angol származású, innen ered a neve. Komolyan a második családomként szeretem a ,,személyzetet”. Néha jobban ismernek, mint apám. Mindig tudják, hogy vidítsanak fel és sosem kérdezősködnek, vagy nyaggatnak.
- Terep vagy karám? - kérdezte.
- Ma csak karám, nagyon meleg van - feleltem, már a ló hátáról.
Másfél óráig nyúztam szegény lovat. Nem igazán voltam formában, két éve nem ültem lovon és a gondolataim is máshol jártak. Lassan sikerült magam túltenni a sértettségemen a fiúk irányába. Végül is, megkaptam, amit akartam, csak akkor mikor már nem volt rá szükség.

Holnap lesz MinJu születésnapja és vennem kell neki ajándékot. A sarkon van egy butik, ott nagyon különleges ruhák vannak, ott fogok neki venni valamit. 
El is indultam, hogy minél hamarabb végezzek. Amint kiléptem a kapun,  megláttam valamit a kerítésre felakasztva. Közelebb mentem. Leemeltem a csomagot és jobban megnéztem.
Egy szatyor volt, benne egy dobozzal és egy üzenettel.
,,Hozd helyre a hibád, ma délben találkozol NamJoonnal. A címet elküldtem sms-ben. Eszedbe ne jusson nem elmenni. Ezen egy üzlet bukhat!" Felismertem apám kézírását. A doboz egy selyemruhát rejtett.
- Ezt nem hiszem el - sóhajtottam.
Azonnal tárcsáztam Jint. Még a kórházban adta meg a számát.
- Halló? - szólt bele.
- Én vagyok, Dr. Sang. Tudom, hogy megígértem azt, hogy idegenek leszünk, de van egy kis gond - hadartam.
- Oh, értem, tartsd egy kicsit - magyarázott. Hallottam a fiúkat a háttérből, majd egy ajtó csukódást és a háttérzaj megszűnt. - Bocsánat, csak a srácokkal vagyok, és nem örülnének, hogy veled beszélek. Mi a gond?
- Azt akarják a szüleim, hogy találkozzak NamJoonnal és béküljünk ki.
- Tudok róla. Ne menj el a találkozóra, csak mond meg nekik, hogy minden rendben. Nam is így tesz majd. Később hazudjátok, hogy mást szerettek és minden megoldódik - mondta nyugodt hangon. - Egyébként én elleneztem ezt az idegenesdit. Csak, hogy tudd. 
Aha, szóval szavaztak is erről, csodás, mintha nem lenne így is megalázó a helyzet.
- Köszönöm a kedvességed és a segítségedet. Egy kérdésem még lehet?
- Persze - felelt.
- TaeHyung rendben lesz? Aggódom érte.
- Haza fog térni idővel. Meg akarják házasítani, muszáj tovább vinnie a családi céget is - nyugtatott Jin.
- Akkor jó. És ti is meglesztek, ugye? 
- Ne aggódj, sikerült elintézni a gondokat, már nincs zűrös ügyünk - mondta. Nem tűnt túl meggyőzőnek, de hinni akartam neki.
- Hyung, kivel beszélsz? - hallottam Jimin hangját.
- Anyámmal – füllentett Jin a fiúnak. - Akkor szia, és ne aggódj minden rendben lesz! 
- Szia - mondtam elhalkuló hangon.
A vonal recsegve megszakadt. A kapunak dőltem és lehunytam a szemeimet. Aggasztott TaeHyung viselkedése, és nem gondoltam, hogy tényleg felhagytak az illegális ügyletekkel a fiúk.
- Aaaa, szedd össze magad, nem a te dolgod - dörzsöltem az arcom. 

 Időközben Lee néni is hazaért.
- Kicsikém küldeményed érkezett - szaladt elém az előszobába. A pufók asszony kipirult arcán vidámság tükröződött.
- Oh, kitől? - ráncoltam a homlokom. - Nem rendeltem semmit.
- A szobádban van, nézd csak meg - mutatott az emeletre izgatottan.
Felsiettem a lépcsőn. Berontottam a szobámba és körbe néztem.
Egy hatalmas rózsa csokor volt az asztalomon. Közelebb mentem, hogy jobban megnézhessem. 
Egy üzenő kártya volt a virágok közé tűzve. Ismeretlen volt a feladó. Viszont az üzenet elég világos volt: Ha biztonságban akarom tudni a szeretteimet, tartsam magam távol NamJoontól.
Megrémisztett a fenyegetés. Valakinek böki a csőrét az, hogy bekerültem NamJoon életébe.
A gondolataim össze-vissza cikáztak, nem tudtam tiszta fejjel nézni a dolgokat.

Úgy döntöttem, elmegyek a helyi fürdőbe, hátha a termálvíz megnyugtat.
Beültem a legforróbb vízbe, amit találtam. Egyedül voltam a párás helyiségben.
Lehunytam a szemem és mélyen belélegeztem a gőzt.
Mégis ki akar kitörölni a képből engem? Esetleg NamJoonnak van egy barátnője, aki féltékeny? Nem hinném, azt mondta volna. Vagy csak a fiúk akarnak távol tartani maguktól? Azt sem gondolnám, nem süllyednének ilyen szintre, hogy fenyegetést küldjenek.
Felnyitottam szemhéjam, majd körbe néztem a helyiségben. Megakadt egy egyre közeledő alakon a szemem. Ő nem látott engem.
- Omo! Megijesztettél! - kiáltott fel mikor közelebb ért. Én is legalább annyira megijedtem. Rá néztem az illetőre. A szeme majd kiesett a helyéről.
- Sang SookWoo? - sikoltott fel. Egy ismerős arc volt. Nagyon megváltozott, de ezer közül is felismertem volna egykori legjobb barátnőm vonásait.
- Yoon DaRae? - suttogtam.
- Te vagy az? - esett le az álla.
- I..igen - dadogtam. - El sem hiszem, hogy itt találkozunk.
- Rég nem láttalak. Hogy-hogy itt vagy? - nézett rám semlegesen.
- Nos, a gimi óta sok idő eltelt. Látogatóba jöttem, nem sokára visszamegyek Szöulba - feleltem. - És te?
- Az eljegyzésem miatt jöttem - mondta gyorsan.
- Gratulálok - bólintottam.
DaRae sokkal szebb lett a gimnázium óta. Nagyon jó barátnők voltunk, de a kapcsolatunk olyannyira megromlott, hogy nem is beszéltünk. Még mindig nem értem az okát. Úgy éreztem, már elég érettek vagyunk ahhoz, hogy megbeszéljük a dolgot.
- Lehet egy kérdésem? - szólaltam meg hirtelen. Meg sem vártam a választ. - Miért utáltuk egymást? Nem volt rá okunk.
- Pfff - nevetett gúnyosan. - Tudni akarod?
Bólintottam.
- Te tényleg nem tudod? - lepődött meg.
Megráztam a fejem.
- Hihetetlen vagy. Azok után, hogy tönkre tettél, még adod az ártatlant?
- Mi...mi? Mit tettem?
- Hogy játsza magát. Na, ide figyelj. Annyira belemerültél a szép milliomos szerepedbe, aki csak tanulni akar, hogy mindenkit levegőnek néztél magad körül. A suli összes fiúja beléd volt zúgva, de te csak rájuk se néztél. Azt még eltűrtem, hogy engem csak utánad vettek észre, hiszen valljuk be, nem voltam valami csinos...
- Állj, állj, állj! Mi az, hogy mindenkit levegőnek néztem? Folyamatosan melletted voltam - akadtam ki.
- Nem, folyamatosan azt az érzést keltetted bennem, hogy jobb vagy, szebb és okosabb. Észre se vetted, mennyi fájdalmat okoz nekem a viselkedésed. Amikor csak azért jöttek el a partimra, mert azt mondtad te is eljössz, aztán sms-ben szóltál, hogy nem bírod a tömeget és inkább tanulsz, akkora csorba esett a hírnevem, hogy az egész iskola hazugnak nevezett és azt terjesztették, hogy kihasznállak. Mikor én csak be akartalak mutatni egy rendes srácnak. Tudtam, hogy tetszik neked és én is halálosan szerettem, de ő csak téged látott. Azt akartam, hogy ha nekem nem jött össze, akkor legalább neked legyen egy rendes fiúd. Szégyenkezve kértem tőled egy zsebkendőt is a suliban, mert azonnal pletykáltak, hogy csak a pénzedért lógok veled. Még csak egy kocsival sem akartam menni veled. Megnyomorítottad a középiskolás éveimet a beképzeltségeddel. Elvesztettem az egyetlen igaznak hitt barátom - kiabált.
Hirtelen nem jutottam szóhoz. Tényleg ilyen önző lettem volna?
- DaRae...én...én ezt nem tudtam. Mindig is te voltál a legjobb barátom. Felnéztem rád és büszke voltam, amiért ismerhettelek. Azért nem mentem el akkor a bulira, mert azt akartam, hogy rólad szóljon az az este. Aztán egyszer csak távolságtartó lettél, nem értettem, miért. De most már tudom, és borzasztóan sajnálom. 
- Azt hiszed, ezt beveszem és megbocsájtok, csak mert elmorzsolsz pár könnyet? Tudod hány ember önbizalmát taroltad le? Tudod mi az ironikus? Most azzal a fiúval kötök eljegyzést, akit miattad elengedtem. Gondolom, már a nevére sem emlékszel, hiszen rengeteg fiú ugrált körül. Viszont végre kaptam valamit, amit Sang SookWoo nem kapott meg. Én megyek először, viszlát - nézett a szemembe.
- DaRae...kérlek - néztem utána. - Én sajnálom, nem szándékos volt. Nagyom sajnálom...
Ott hagyott. Egyszerűen csak ott hagyott, a magam nyomorúságában.
Tényleg ilyen lettem volna? Beképzelt, önző és figyelmetlen? Lehet, hogy ezért hívtak jégkirálynőnek? Sosem értettem ezt a becenevet akkor, hiszen én kedves voltam és vidám. De úgy tűnik az iskolában nem. Nem barátkoztam igazán, hiszen a gazdagok között többnyire érdek barátságok jönnek létre csak. Yoon DaRae viszont igaz barátom volt, de megbántottam, akaratomon kívül. Ezután persze nem voltam egyedül, hisz elég nagy népszerűségnek örvendtem. De ezek a barátoknak nem nevezhető emberek, akik hírnév reményében voltak mellettem, csak társaságot szolgáltattak, DaRae hiányát nem pótolták.

A szívem nagyon fájt és a gyomorom is összeszorult. Az egyetlen barátom is, akiben megbíztam elüldöztem volna? Évekig őt hibáztattam, amiért úgy gondoltam, hogy cserbenhagyott.
Lehet, hogy minden az én hibám.
És most eljegyzik. Én meg majd bele őrülök a magányomba és bánatomba. 
Emlékszem még halványan arra a fiúra, sosem tetszett. A nevét nem tudom már, de arca ködösen dereng. DaRae most biztosan nagyon boldog, hiszen a gimis szerelmével köt házasságot.
Biztos kinevetnének az akkori utálóim, amiből rengeteg volt. Amekkora népszerűségnek örvendtem a fiúk körében, a lányok legalább annyira utáltak és irigyeltek.
Teljesen búba süllyedve mentem az öltözőbe.
Leadtam a szekrény kulcsot és a parkolóba mentem.
Úgy tűnik tovább maradtam, mint terveztem, már alkonyodott. Anyámék biztos hazaértek.
A sebesség maximumon száguldva hamar hazaértem.

- Hol voltál SookWoo? - fogadott apám az ajtóban. Arca szigorú volt, mint mindig. Életemben talán egyszer láttam őszintén mosolyogni, mikor megkapta nagyapa örökségét.
- Gondolkodnom kellet - feleltem.  A szemébe néztem. Nagyon dühös volt, gondolom még a tegnap miatt.
- Gyere az irodámba - intett. Követtem a keskeny folyosón.
Az antik bútorokkal berendezett helyiségben mindig szivar szag uralkodott.
- Nem kéne szivaroznod, rosszat tesz az egészségednek. Tudhatnád, hisz te magad is orvos vagy - néztem rá rosszallóan.
- Ülj le - legyintett. - A lényegre térek. Megoldódott a dolog Kim NamJoonnal?
- Ma összefutottam Yoon DaRaeval - tereltem a témát. Tudtam, hogy utálja, mikor ezt csinálom. Imádtam húzni az idegeit. - Kiderült, hogy egészen más szögből láttuk a barátságunkat.
- Engem a vőlegényed érdekel - vágott közbe. - Kibékültetek?
- Nem a vőlegényem - ráztam a fejem.
- Ha kérdezlek, válaszolj! - csapott idegesen az asztalra.
- Nincs harag köztünk - bólintottam. Látszólag nyugodtabb lett apám.
- Értem. Neked csak annyi a dolgod, hogy jó menyasszony jelölt legyél. Holnap idejön Kim DoYun, NamJoon apja. Ha minden jól megy, akkor megkötjük az eljegyzést - nyugtázta.
- És mi van azzal, hogy mi nem akarjuk? És a kórházzal mi lesz? Ha? Nem hagyom ott.
- Elég legyen már a hisztériádból! Mindig csak a kórház, sose törődtél mással! Meg fogsz házasodni, ez van. Ilyen a sorsod, ha gazdag családba születsz. Egyszer az életben nem tudnál igazi Sangként viselkedni? Ki mondta, hogy menj orvosira? Nem a te dolgot tovább vinni a vállalatot, az a bátyád posztja. Neked csak be kell házasodni egy jómódú, stabil családba, hogy növelhessük a család részvényeit! - őrjöngött a személy, aki apámnak vallja magát.
- Úgy bántok velem, mint egy bábuval. SookWoo gyere ide, tanulj ott, házasodj meg. Miért kell megmondani, hogy mit csináljak? 
- Te a gyerekünk vagy és nem bábu. A gyereknek kötelességei vannak, mint örökös. Ha Sang akarsz maradni, akkor azt teszed, amit mondok! - kiabált. Halántékán kidagadtak az erek. Ijesztő volt.
- Rendben, hozzá megyek. És ha ő nem akar elvenni? Akkor mit csinálsz? Ha jól tudom nekünk fontosabb ez az üzlet, nem nekik - néztem rá pimaszul. Láttam a családi üzlet részvényes papírjait, mostanában egyre kevesebb apám bevétele és az ügyfelei száma is fogyatkozik. Ezzel a házassággal remek üzletet köthet és megmentheti céget is.
- Miért ne akarna elvenni? Elég kedvező ajánlat vagy - nyomta el a csikket.
- Mintha a piacon árulnátok, ez gyalázatos. Nem érdekel a többi, úgyhogy megyek is - indultam az ajtóhoz.
A küszöbön állva gúnyosan meghajoltam, majd erősen becsaptam az ajtót.
Felviharzottam az emeletre.
- SookWoo, megjöttél? - ütköztem a bátyámba. Láthatóan jó kedve volt.
- Igen - morogtam.
- Mi a baj?
- Majd később elmesélem, most megyek aludni. Jó éjt oppa! – azzal ott is hagytam szegény testvérem a folyosó közepén.


Már egy hete itt ragadtam Busanba.
ChangWooék három nap után haza mentek, de engem fogva tartottak. Apám folyamatos megőrzés alá helyezett, ráadásul az irataim is elvette, nehogy meg tudjak szökni. Rosszabb ez az ember, mint egy zsarnok.
Ráadásul ma reggel is jött hozzánk NamJoon apja. 
Már teljesen lebeszélték az eljegyzést is, ami ellen minden erőmmel tiltakoztam, de a megjelent a titkos fegyver, amit lehetetlen legyőzni:  a nagyanyám. Az a vén szipirtyó utált engem.
- Komolyan, eddig ez volt a legaljasabb és legsunyibb húzásotok az összes közül - néztem a mellettem ülő anyámra. Épp apa anyjával kellett jó pofizni a nappaliban.
- Sajnálom, de muszáj volt - mondta szigorúan.
Drága nagyanyámtól is megkapta a fejmosást, ráadásul duplán. Jött a tipikus szövegével, hogy csak élősködöm apám nyakán és egy mihaszna fattyú vagyok. Előszeretettel illetett a fattyú kifejezéssel, ugyanis szerinte nem érdemlem meg, hogy Sang legyek.
Kim DoYun, pedig már apósnak hívatja magát. Megáll az eszem.
De legalább NamJoonnal nem kell találkoznom. Az első napokban inkább itthon maradtam, nehogy összefussak velük, de már visszamentek Szöulba, így szívesen sétáltam a környéken egész nap. Igazából hiányoztak, rajtuk kívül nem igen voltak ismerőseim.

Nagymama két napig tartózkodott köreinkben. 
Egyik nap egyedül voltam otthon, a héten először.
Ez remek alkalomnak ígérkezett. Belopóztam apa irodájába, visszavettem az irataim a fiókjából és már indultam is volna, mikor megakadt a szemem egy fényképen.
Egy ismeretlen nőt ábrázolt, mellette apám mosolygott. Mosolygott…nem hittem a szememnek, az én apám valaha boldog volt?  A zsebembe süllyesztettem a képet, majd végleg elhagytam a szobát.
 Fogtam a már összekészített bőröndöm, bevágtam az egyik garázsban álló kocsiba és már a kapu felé közelítettem.
Sikeresen elhagytam a birtokot.
Lelkiismeret furdalásom volt, amiért nem köszöntem el Lee néniéktől, de akkor nem engedtek volna el, így hát csak egy rövid levelet hagytam hátra.

Kora estére már a lakásom előtt voltam. Felcipeltem a csomagjaim a verandára, majd be a házba.
Ugyan az a kupi fogadott, mint amit itt hagytam.
Igen csak hiányos volt a lakás berendezése, de alig voltam otthon, csak aludni jártam haza, azt se mindig.  A nappali egy régi, rozoga kanapéból és egy alig működő tv-ből tevődött össze, a konyhában egy apró asztalka és a legszükségesebb holmik voltak, hűtő, rezsó és egy mosogató.  A hálószobám azért otthonosabban rendeztem be. A fürdőszoba olyan, pici, hogy a zuhanykabinból kilépve, egyből a wc-be ütközik az ember. De nekem így megfelelt, nem vágytam luxusra.

A szobám közepére lehánytam a táskáim, majd holnap kicsomagolok. Lezuhanyoztam, ettem, aztán leültem a nappaliba.
Betelefonáltam a kórházba, hogy holnap már megyek dolgozni. Örültek, mert elvileg most kész káosz van odabent.
Anyámtól 12, apámtól 10 és a bátyáméktól 3 nem fogadott hívásom volt. Direkt lenémítottam a telefonom, ha akkor felveszem, biztos bűntudatot keltenek bennem és visszamegyek.
A békesség kedvéért azért visszahívtam őket. Először ChangWoot.
Gyorsan váltottam vele pár szót, megnyugtattam, hogy nem menekültem másik országba a házasság elől, majd felhívtam anyámat is. Egy jó nagy lekiabálás után, azért elő jött belőle az anyáskodás:
- Ugye épségben megérkeztél?
- Igen - válaszoltam monoton hangon.
- Apáddal majd én beszélek, te most inkább ne keresd. Nagyon dühös.
- Rendben. – azért jól esett, hogy anyát érdekli is, hogy mi van velem.
- Aludd ki magad! És ha legközelebb találkozunk, kitekerem a nyakad! - szigorított be.
- Oké, alig várom. Pihenjetek. És nyugi, elmegyek NamJoon anyjához.
- Jól van kicsim. Apádnak fontos ez az eljegyzés, ugye tudod?
- Igen, értem. Leteszem, szia - köszöntem el.
,,Apádnak fontos ez az eljegyzés, ugye tudod?” Még szép, hogy tudom. Csak ne lenne ilyen diktátor a saját apám.
Még csak alig sötétedett, úgyhogy úgy döntöttem elmegyek egy rövid sétára.

Kényelmes tempóban lépkedtem a járdán az emberek közt. Már hiányzott egy kicsit a főváros nyüzsgése.

A zebránál várakoztam, mikor leszakadt az ég. A hatalmas víztömeg teljesen váratlanul zúdult az ember forgatagra.
Összébb húztam magamon a kabátom.

Egyszer csak egy esernyő került a fejem fölé. Oldalra néztem, hogy lássam, ki tartja az ernyőt. Nos, érdekes megmentőm akadt.
- A végén még megfázik - mosolygott rám.....HoSeok.
- Mióta segít idegeneken? - kérdeztem hűvösen. Nagyon megbántott azon az éjszakán.
- Mióta az idegen hozzámegy a hyungomhoz. Zöld a lámpa. – szórakozott  mosoly jelent meg az arcán.
- Ki mondta, hogy hozzámegyek? - indultam el az út túloldalára. Jött velem.
- Nekem eléggé úgy tűnik, hogy esküvő lesz - nevetett.
- Nem lesz - tisztáztam ennyivel.
Némán sétáltunk egy kávézóig, ahova az eső elől bemenekültünk. Igazából senki nem kérte, hogy kísérgessen, de ő jött velem.
- Mit iszunk? - nézte a menü sort a pultnál.
- Hogy mit iszunk? Semmit - néztem rá elképedve.
- Nekem köszönhetően nem ázott szét. A minimum, hogy iszik velem valamit - fordult felém. - Két narancslét kérünk - mondta a pincérnek. 
- Ez nem az én napom - törődtem bele. Elővettem a pénztárcám. - Meghívlak, így kvittek vagyunk.
- Ha már így felajánlottad. Keresek helyet - mosolygott és el is tűnt.
Nem hiszem el ezt a fickót! Képes ilyen szemtelen módon tolakodni, azok után, hogy úgy kiosztott a múltkor?
Kifizettem az italokat és HoSeok után mentem.
- Tessék - raktam le elé az egyik poharat.
- Köszönöm. És mikor lesz a menyegző? - kérdezte. Élvezte, hogy húzza az agyam. 
- Miért adtad oda az ernyőd? - hagytam figyelmen kívül az idétlen kérdést.
- Mert esett az eső – vont vállat hanyagul.
- Miért vagy itt? Azt mondtad legyünk idegenek, nem? - húztam fel a szemöldököm. - És miért vagy ilyen kedves, a múltkor egészen másképp beszéltél.
- Bűntudatom van, azért. Amit Busanban mondtam, sajnálom. Nem ilyen vagyok. Nekem is nehezemre esett ezt mondani, de muszáj volt. Bocsánat - sütötte le a szemét.
- Miért volt muszáj?
- Mert így jobb volt, biztonságosabb. 
- Ha nem tudsz normális válaszokat adni, én megyek elsőnek - álltam fel. Megcsóválta a fejét:
- Várd meg míg eláll az eső. Megfázol.
- Ez csak zápor, mindjárt vége. Most már kvittek vagyunk, ne találkozzunk többet. Viszlát - mondtam.
A táskám a vállamra vettem és sietősen elhagytam a kávézót. Ott hagytam HoSeokot. Annyira gúnyos volt, és össze-vissza hadovált, erre nem voltam kíváncsi.
Az eső nem hagyott alább, így mire haza értem teljesen eláztam, ráadásul már be is sötétedett.
Megmosakodtam és száraz ruhát vettem.
Későre járt, mire végeztem az adminisztrációval és mehettem aludni.

Reggel szörnyű fejfájással ébredtem. Bevettem egy gyógyszer.
Késésben voltam, épp, hogy időben beértem a kórházba.

A kollégáim vidáman üdvözöltek. Ma csak kora délutánig tudtam bent maradni, mert ma találkozom NamJoon anyjával. Egész nap sajgott a fejem, és még HoSeok idióta viselkedésén is törtem a fejem, nem voltam túl durva hozzá?

Először haza mentem átöltözni.
Egy kék ruhát választottam, a hajam kiengedtem.
Fogtam egy taxit.
- Gangnamba, kérem - szóltam a sofőrnek.
Megérkeztem, kifizettem a taxit. A hatalmas kapu előtt álltam. Nem mertem bemenni. Én nem akarom ezt az egészet, ráadásul, mi van ha nem tetszem neki? 
Azzal nyugtattam magam, hogy úgysem akarok hozzámenni NamJoonhoz, szóval tök mindegy, mit gondol az anyja.
Megnyomtam a csengőt. A személyzet egyik tagja jött elém, hogy bekísérjen.
A ház káprázatos volt. Egy üvegajtó előtt megálltunk, a szobalány kinyitotta, majd betessékelt.
Egy nagy karfás székben ült a nő. Érkezésemre felkapta a fejét, majd elém jött.
- Te lennél Sang SookWoo? - méregetett. Kellemes hangszíne volt, elegáns megjelenése és gyönyörű arca.
- Igen, asszonyom - hajoltam meg.
- Milyen csinos vagy, gyere csak, ülj le - húzott maga után. Megkínált teával.
- Tényleg orvos vagy? - kérdezte barátságosan.
- Igen - feleltem szerényen.
- Csinos, okos és udvarias. Jobbat sem kívánhatnék az én NamJoonomnak. Mondd csak, igazán jóképű a fiam, ugye? – szemei csillogtak, vékony ajkai folyamatosan mosolyra húzódtak.
Bólintottam. 
- Gondolkodtál már a jövődön? Esetleg gyerekek? Vagy inkább karrier? Hosszútávra tervezel, vagy inkább a közel jövőt látod még csak?
Mennyit beszél ez a nő! Igazán kíváncsi, de nagyon kedves.
- Jelenleg az orvosi karrieremre koncentrálnék. A családalapítással várnék még.

Aztán még rendesen kifaggatott mindenről: család, hobbi, tanulás stb.
Sokszor megszédültem és ezt észre is vette. Rettentően melegem volt.
- Jól vagy drágám? Kérsz egy kis vizet?
- Igen, jól esne - válaszoltam.
Intett az egyik szobalánynak, hogy hozzon nekem vizet.
- Sápadt vagy. Pihenned kéne. Sajnálom, ha lefárasztottalak.
- Nem, nem erről van szó anyuka - ráztam a fejem, de azonnal belehasított a fájdalom.
Közben megkaptam a vizet.
- Hívja le a fiam, kérem - fordult a szobalányhoz. Nem is tudtam, hogy NamJoon itthon van.
Tiltakoztam volna, de nem mertem. Kedvesnek tűnt, de határozottnak is. Meg erőm sem volt hozzá.
Kopogtak az ajtón, majd NamJoon belépett.
- Itt vagyok anya - hajolt meg. Aztán észrevett engem és elsápadt. Ezek szerint nem is tudta, hogy itt vagyok.
- Fiam, kísérd haza Sook Woot, nem érzi jól magát. Vidd el orvoshoz is - utasította a nő.
- Jól vagyok, semmi szükség erre - szóltam közbe.
- Ugyan már, ilyen állapotba nem engedhetem el egyedül, úgyis meg kéne ismerkedniük, ez remek alkalom - lelkesedett.
- Kint várok a kocsinál - közölte NamJoon, majd elviharzott.
- Bocsájtsd meg a modorát, igyekeztünk jól nevelni, de kissé nyers a viselkedése – szabadkozott a fia miatt Mrs. Kim.
Meghajoltam. 
- Engedelmével, akkor én most távozom - léptem az ajtóhoz.
- Menj, pihend ki magad. NamJoon majd vigyáz rád.

A márványlapokon hangosan kopogott a cipőm. 
A kapu előtt állt egy fehér sport kocsi, NamJoon már benne ült.

Beszálltam mellé.
- Miért voltál az anyámnál? - kérdezte. Nem tűnt túl vidámnak.
- Mert meghívott - feleltem. - Nem kell elvinned, busszal hazamegyek.
- A kamerák most is vesznek, anyám látni fogja, ha most kiszállsz. Amúgy sem nézel ki túl jól. Majd én haza viszlek.

Az út némán telt, csak a rádió adott némi háttérzajt.
- Fel tudsz menni egyedül? - nézett rám.
- Uhum, köszönöm, hogy elhoztál - kapcsoltam ki az övem.
Megpróbáltam kiszállni, de minden erőm elhagyott és szerintem lázam is volt.
Ahogy lábra álltam, össze is estem.
- Na jó, felkísérlek – nyitotta ki az ő ajtaját NamJoon, majd ki is szállt a kocsiból.
- Nem kell, jól vagyok - kapaszkodtam meg.
- Látom, letudnád futni a maratont - forgatta a szemeit.
Mellém lépett és leguggolt.
- Szállj fel!
Felvett a hátára, majd elbotorkált a bejáratig. Ott letett.
Nehezen, de kinyitottam az ajtót.
NamJoon betámogatott.
- Hol a hálószobád? - tartott a karomnál fogva.
- Ott - mutattam a folyosó végébe. Lassan eljutottunk oda.
Óvatosan leültetett az ágyra.
- Bújj be, addig főzök teát. Hol találok lázmérőt? - kérdezte az ajtóban állva.
- A konyhai fiókban van.
Bólintott, majd sietősen a konyha felé ment.
Alap esetben sose hagynám, hogy más gondoskodjon rólam, de most már mozogni is alig bírtam.
Becsuktam az ajtót, amíg átvettem a pizsamám, majd bemásztam a párnák közé.
Egy tálcával a kezében tért vissza.
- Tessék - adta oda a lázmérőt. Pár perc múlva csipogott a kis szerkezet. Oda nyújtottam neki.
- Elégé felment a lázad. Tessék, ezt idd meg - adott oda egy bögrét.
Óvatosan kortyolgatni kezdtem.
- Köszönöm - suttogtam.
- Tartozom ennyivel. A múltkor nagyon csúnyán viselkedtünk, sajnálom.
- Találkoztam HoSeokkal. Már bocsánatot kért, neked nem kell.
- Tényleg az lenne a legjobb, ha idegenként viselkednénk. Igazából nincs rendben az életünk. Bajos ügyletekbe keveredtünk, nehéz kimászni belőle. Gyenge pontot keresnek rajtunk, egy lány erre pont tökéletes. Főleg, ha még egyikünk menyasszonya is. Kockázatos volt most idejönnöm veled, lehet, hogy láttak.
- Tudok vigyázni magamra, ne félts. És az előbb azt mondtad menyasszony? - nevettem fel erőtlenül. - Úgy volt, hogy nem veszel el.
- Tudod, a szüleinknek más az elképzelése.
- Észre vettem - húztam a szám.
- Majd kitalálunk valamit.
- Úgy legyen.... - hunytam le pilláimat. Csak egy percre terveztem szusszanni, de elnyomott az álom.
Kellemes melegséget éreztem az arcomon, mintha valaki simogatná. Valószínűleg álom volt.
Férfi hangot hallottam, majd ajtó csapódást. NamJoon elment volna?

NamJoon szemszög:

Elaludt. A lány arcára tettem a kezem, szinte lángolt.
Hoztam egy vizes rongyot és ráterítettem a homlokára. Remélem, reggelre lemegy a láza.
A nappaliban állva gondolkodtam. Most elmenjek, vagy maradjak? Nem akarom itt hagyni ilyen állapotban SookWoot, mozogni alig bír. Azt hiszem, vigyázok rá, amíg jobban nem lesz.
Elővettem a mobilom. Tárcsáztam TaeHyungot.
- Halló? - szólt bele V.
- Én vagyok az. Holnap reggel gyere Dr. Sang lakásához.
- Hyung, te most ott vagy? - lepődött meg.
- Majd elmagyarázom holnap, most leteszem - mondtam.
Kinyomtam a hívást.
Elfeküdtem a kanapén, szinte azonnal elaludtam.

V szemszög:
 Másnap.

Idegesen toporogtam az ajtó előtt.
- Komolyan, ide rendelnek reggelre, aztán be sem engednek - szitkozódtam.
Felemeltem az öklöm és újból kopogtam, ezúttal hangosabban.
- Nem kell betörni az ajtót - lépett ki NamJoon kócos fejjel.
- Nem vetted fel a telefont - vontam vállat.
- Mert aludtam. És halkan legyél, mert SookWoo felébred.
- Ti együtt aludtatok? Hyung, azt mondtad nem érdekel téged a lány! Minek hívsz engem, vállald a felelősséget!
- Mi van? Te hülye vagy. Azért hívtalak, mert nekem el kell mennem valahova, SookWoot meg nem hagyhatom egyedül. Na, gyere be - intett.
Bementem a lakásba. Mintha nem is egy fiatal nő, hanem egy nyugdíjas ahjussi lakna itt, olyan szerény volt a ház.
- Hol van? - kérdeztem.
- Huh?
- Sang SookWoo.
- Ja, alszik - mutatott hyung egy ajtóra. - Ne keltsd fel, pihennie kell.
- Mi a franc van? Összejöttetek? - sipítottam.
- Beteg, érted? Beteg! Én most megyek.
- Hyung, hogy érted, hogy beteg? Mi baja van? És mit csináljak vele?
- Lázas, rosszul van, szédül és legyengült. Először vidd orvoshoz - mondta az bejárati ajtóból. - Elmentem!
Remek, most mihez kezdjek?  Ah, megvan: Nam azt mondta SookWoo lázas, akkor le kell vinni a lázát.
Fogtam egy vizes törölközőt, majd bementem abba a szobába, amit Nam mutatott.
A lány békésen aludt a hatalmas paplan alatt. Arcáról folytak a verejték cseppek és hallatszott nehézkes lélegzet vétele.
Ahogy láttam, már volt rajta vizes rongy, de az éjszaka folyamán megszáradt.
Kicseréltem a textilt, majd homlokára tettem a kezem. Nagyon forró volt. 
- Miért vagy ilyen betegen is gyönyörű? – sóhajtottam, ahogy végig néztem arcát. Orcája kipirosodott, szája cserepes és a szeme karikás, ennek ellenére csodaszép.   -Namjoon igazán szerencsés, hogy a menyasszonya vagy.
Megrebbentek pillái, szemhéja lassan felnyitódott és sötét szemeivel pislogott rám.

SookWoo szemszög:

Mikor felébredtem, valaki ült mellettem.
Kómás, homályos látásomnak köszönhetően, nem igazán tudtam rájönni, hogy ki az, ezért csak bámultam, hátha megvilágosodom.
Egy biztos: nem NamJoon volt. De akkor hova tűnt? Tekintetemmel őt kerestem.
- Nam nincs itt. El kellett mennie valahova, úgyhogy én vigyázok rád - szólalt meg az ágyamon ülő. Csak annyit tudtam felfogni, hogy NamJoon nincs itt.
Kitisztult szemmel néztem rá. TaeHyung volt. Kissé sértődöttnek látszott.
- Miért vagy itt? - motyogtam. 
- Ápollak - nyomott a fejemre egy vizes rongyot.
- Ez hideg - húzódtam el morcosan.
- Ne csináld már! Le kell vinni a lázad - nyúlt utánam. - Nem vagy éhes?
- De - bólogattam csukott szemmel.
- Rendben, csinálok reggelit, addig ébredezz - azt ott is hagyott.
Nehézkesen felültem az ágyban. A fejem sajgott, a torkom száraz volt és majd megvetett az éhség.
Elcsoszogtam a tükrömig.
Nos, a hajam széna kazal, az bőröm sápadt csak az orcáim voltak totál vörösek. A szemeim alatt nagy, fekete karikák ékeskedtek. Nem nyújtottam vonzó látványt.
A fürdőszobában arcot mostam, ami némileg segített, hogy ne érezzem magam annyira zokninak.
A pizsamámra felvettem a köntösömet és megkerestem V-t.

V szemszög:

Készítettem egy gyors reggelit, majd megterítettem SookWoonak.
- Gyere, egyél - intettem az éppen akkor belépő lánynak.
- Magadnak miért nem terítettél? - kérdezte miközben leült.
- Én nem eszem most - ráztam a fejem. - Mielőtt eljöttem reggeliztem.
- Tényleg, hogy jutottál be?
- Nam beengedett - vontam vállat.
- NamJoon? - vonta fel a szemöldökét.
- Ja, este fel hívott, hogy neki el kell majd menni és én vigyázzak rád, mert beteg vagy és nem akart egyedül hagyni.
- Ez kedves tőle - mosolyodott el. Aztán gyorsan hozzátette:  - Persze tőled is!
- Ő már csak ilyen. Mondjuk nem pont éjfélkor kellett volna hívnia – nevettem erőltetetten. Hogyne, Nam egy igazi hős…
- De még mindig nem értem, NamJoon itt aludt?
     NamJoon, NamJoon, NamJoon…és mi van velem? Ha?
- Aha, a kanapén. Félt, hogy rosszul leszel ezért itt maradt - erre még jobban elképedt. Jól van TaeHyung, fényezd csak tovább a vőlegényét, hátha megkedveli.
- Nem kellett volna, de mindegy. Majd megköszönöm neki - motyogott magában.

A kanapén ülve néztem a tv-t, SookWoo aludt, legalábbis azt hittem, de egyszer csak átsétált a kis helyiségen és felvette cipőjét.
- Mész valahova? - ráncoltam a homlokom.
- Dolgozni - vágta rá.
- Nem mehetsz.
- Miért? - akadt ki. Tisztára rekedt volt a hangja, és lerítt a külsejéről, hogy nincs jól.
- Mert beteg vagy?
- Jól vagyok, nem kell rám vigyázni!
Odamentem és elálltam az ajtót.
- Maximum egy okod lehet a kórházba menni, az pedig az, hogy megvizsgáljanak.
- Állj el az útból, kérlek - nézett a szemembe. Ha tudná, hogy hiányzott a pillantása.

Egy jó hosszú vita után sem sikerült meggyőznöm. Mikor láttam, hogy nem enged az akaratából, a vállamra kaptam és nemes egyszerűséggel bezártam a szobájába. Közben a mobiljáról idehívtam a bátyát, hogy vizsgálja meg.

Fél óra után meg is jött a bátyja. Bemutatkoztunk egymásnak. Nem hasonlítottak annyira, de azért felfedeztem pár hasonló vonást az arcukon.
- Influenzád van - nézett a húgára. - Feküdnöd kell minimum egy hétig,
- Oppa, tudod, hogy ez nem lehet! - ellenkezett SookWoo. - Várnak a betegek.
És a lány a bátyával is levágott egy vitát. Mikor lett ilyen hisztis?
Miután ChangWoo elment, folytatódott a durcázás SookWoo részéről. 

- Tessék, egyél - adtam a kezébe egy tál kásást. Anyukám mindig ilyet csinált nekem, mikor beteg voltam. Nem finom, de hatásos.
- Ez undi - kavargatta a masszát.
- Mivel beteg vagy, diétáznod is kell.
- Holnap ugye már nem lesz bébi sintérem?
- De - zártam rövidre a beszélgetést.
- Aarrgh! – morogva elkezdte enni a kását.

Estig minden rendben volt, de sötétedéskor felment SookWoo láza, úgyhogy elküldtem fürdeni és adtam neki gyógyszert.
Elég rosszul viselte a felügyeletet, de egészen hozzá szokott a végére.
Beszéltem Nammal, aki holnapra ideküldi HoSeokot, hogy leváltson engem. A kanapén aludtam.

Korán reggel jött J-hope.
- Itt vannak a gyógyszerei - mutattam a pultra. - A bátyja leírta az adagolás tudnivalóit.
- Jól van, elboldogulok majd - veregette meg a vállam.
Megcsörrent a telefonom.
- Aigoo, ma találkozóm van. Meg is feledkeztem róla - vettem elő a mobilt.
- Azzal a lánnyal, akiről múltkor meséltél? - kérdezte Hope.
- Aha - néztem a zenélő masinára. Legszívesebben a kukába hajítottam volna a telefonom, nem akarom felenni. Tudtam ki hív.
Mielőtt felvettem sóhajtottam egyet:

- Nem akarok megnősülni! Legalábbis nem vele...